Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-14-15 / 292. szám

1996. december 14., szombat 5. oldal Hazai Tükör Milliárdok szerkezetátalakításra Több kell a bizalom megszerzéséért Kuncze Gábor belügyminiszter a rendőrség feladatairól Jövőre a Ház elé terjeszti a prostitúcióról szóló törvényt a belügyminiszter. Kuncze Gábor munkatársunknak nyilat­kozva elmondta: már előre tudja, hogy expozéjának igen­csak vegyes visszhangja lesz: a „kényes” témában ugyanis szinte lehetetlen közös nevezőt találni.-Egyébként sem a legkelle­mesebb foglalatosság most belügyminiszternek lenni - jegyzi meg. - A rendszervál­tás, 1989 óta háromszorosára nőtt az ismertté vált bűncse­lekmények száma hazánkban. S ebbe akkor sem lehet bele­nyugodni, ha tudnivaló: a rendőrállam megszűntével szinte szükségszerű volt az erőszakos bűncselekmények elszaporodása. Csakis jogállami keretek között léphet fel a rendőrség a bűnözőkkel szemben. így tet­tek például az idén, amikor végre ,/ászálltak” a fővárosi gépkocsitolvaj-bandákra, amelyek közül hármat már le­füleltek és rács mögé dugtak. A rendőrség még nem tett eleget az emberek bizalmának megszerzéséért. Valóban szolgálniuk és védeniük kell - hosszú időn át és rendületle­nül, hogy az állampolgárok megtapasztalják: a jelmondat a valóságot fejezi ki. Nem nézzük, nem is nézhet­jük el, ha egy rendőr megté­ved. Akit korrupción kapnak - azaz pénzt fogad el -, annak távoznia kell a testülettől. Ugyanúgy, mint azoknak, akik együttműködnek a bűnözők­kel. A közbiztonság terén ered­ményeket ígérhetek, de határ­időt nem. A gyors sikerhez tudniillik a szakmai hozzáér­tésen és a kemény munkán kí­vül némi szerencse is kell - mondta befejezésül a belügy­miniszter. Tardos János Ép testben ép lélek. Száznégy kis- és nagydiáknak nyújtotta át tegnap „A Magyar Köz­társaság jó tanulója - jó sportolója” elismerő címet Magyar Bálint művelődési miniszter. Öt- venheten a díj első fokozatát nyerték el, mert a kiemelkedő sportteljesítményhez 4,8-as vagy annál jobb tanulmányi átlageredmény társult. fotó: feb/kallus Egy év múlva új nyugdíjrendszer? Továbbra is eltérőek a vélemények az új nyugdíjrendszerről. Az érintett szerveknek és fórumoknak azonban 1997 január­jában meg kell egyezniük, hogy egy évvel később életbe lép­hessenek az új szabályok. A teljes átálláshoz így is több mint 20 évre lesz szükség. Az egészségügy megújítását célzó programokra ebben az évben több milliárd forint ju­tott, ám ez csupán töredéke az indokolt igényeknek - hangoztatta Lépes Péter nép­jóléti államtitkár, tegnapi saj­tótájékoztatóján. Lépes ismertette a reformot se­gítő pályázatokra fordított ösz- szegek felhasználását. El­mondta: a központi költségve­tés a szerkezetátalakítással ösz- szefüggő pályázatokra 1 milli­árd 700 millió forintot irányzott elő s ez a pótköltségvetésből kiegészült 2 milliárd forinttal, így juthatott a tervezettnél Csütörtökön tartja ez évi utolsó plenáris ülését a Ház - jelentette be tegnap Kórodi Mária, az Országgyűlés alel- nöke. A téli szünet után a tör­vényhozók február 3-án kez­dik majd meg a következő ülésszakot. A jövő heti finis mozgalmasnak ígérkezik. Hétfőn tesz esküt a kormány két új tagja, Kökény Mihály és Nagy Frigyes. Ked­den és csütörtökön 20 előter­jesztés végszavazása szerepel a programban, köztük az állami költségvetés, a tb-büdzsé, az alkotmánykoncepció, az egy­házak közvetlen állami támoga­tásának törvénybe iktatása és az szja 1 százalékáról szóló ren­delkezés szabályozása. A hazai gépkocsik 43 száza­léka családok tulajdonában van. A gyermekeknek viszont csak 16 százaléka utazik az autóban biztonsági gyermek­ülésben Dr. Dutka Antal, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság munkatársa szerint az elmúlt években 10 százalékkal csök­kent ugyan a balesetben el­hunyt gyerekek száma, de a ta­valyi 69 közúti gyermekbaleset - amelyből 32 végződött halál­lal - intő jel a szülők számára. Több figyelemmel és fegye­lemmel elkerülhetők a tragé­diák. Reális a cél, hogy egyet­len gyermek se veszítse életét több, a kelleténél mégis keve­sebb egyebek közt az Országos Mentőszolgálat korszerűsíté­sére és a házi szakápolás fej­lesztésére, a kórházak adóssá­gainak csökkentésére. A minisztérium reformpá­lyázataira csaknem ezer részle­tesen kidolgozott program ér­kezett. A zsűri a benyújtott pá­lyamunkák egyötödének ítélt meg támogatást. Többek között a szakellátás és a háziorvosi el­látás intézményrendszerének korszerűsítését, a csoportpraxi­sok, valamint az egynapos se­bészeti eljárások kialakítását és egészségügyi szakemberek át­képzését támogatták. (cs.) Az új parlamenti ciklus kez­detétől, 1994. júniusától ez év novemberéig egyébként az Or­szággyűlés 1759 órán át ülése­zett. A plénum idejének csak­nem 10 százaléka a napirenden kívüli felszólalásokkal telt el. A legaktívabb honatyák listá­ját „utcahosszal”, 1063 felszó­lalással Torgyán József vezeti. Mögötte a második Sepsey Ta­más 358 hozzászólással. A kormány tagjai közül Kuncze Gábor 330-szor, Horn Gyula 167-szer, Kovács László 142-szer kért és kapott szót. A parlamentnek 44 hölgy tagja van. Közülük Pusztai Er­zsébet 272, Dobos Krisztina 183, Kutrucz Katalin 146 alka­lommal szólalt fel. Koós Tamás autóbalesetben. A Hugária Biz­tosító, a Magyar Autóklub, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és a Magyar Motor- kerékpárosok Szövetsége együttműködési megállapodást írt alá, amelynek lényege a megelőzés. A közös tevékenységet hosz- szú távra, a baleset-megelőzés minden formájára kiterjedőnek tervezik. Külön figyelmet szen­telnek a gyermekek biztonsági ülésének népszerűsítésére. Arra például, hogy tudatosít­sák a szülőkben: kizárólag olyan gyerekülést vásároljanak, amelyen rajta van az ENSZ EGB jóváhagyási jele. (bozsó) A kormányzat a lehető legtel­jesebb konszenzusra törekszik - hangoztatta Győrfi István miniszteri biztos. A társadalmi vitában részt vesz az Akadé­mia, a Közgazdasági Társaság és az Idősügyi Tanács is. Az új rendszer egyik pillére továbbra is a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás maradna. Az új szabályok ré­vén a nyugdíjak jobban iga­zodnának az évek során befi­zetett biztosítási díjakhoz. Működne egy úgynevezett nulladik pillér is, amely egy­fajta állami garanciát jelentene azoknak, akik befizetéseikkel nem tudták megalapozni nyugdíjjogosultságukat. A nyugdíjkiszámításnál olyan rendszer érvényesülne, amely 50 százalékban a bér- növekedést, 50 százalékban pedig a fogyasztói árak növe­kedését venné figyelembe. Az úgynevezett tőkefedezeti rész egyfajta sajátos életbiztosítás­ként is működne, hiszen az ide befizetett összegeket szigo­rúan a biztosított nevén tarta­nák nyilván, s az összeg akár örökölhető is lenne. Továbbra is számolnak az önkéntes kölcsönös nyugdíj- pénztárak működésével, ame­lyek kedvezményeit azonban valószínűleg kissé mérsékelni fogják. Karácsonyi akció Továbbra is várják a „Szeretet és Támogatás ’96” elnevezésű karácsonyi akció szervezői - a Miniszterelnöki Hivatal, a tör­ténelmi egyházak és karitatív szervezetek - a pénzbeni és élelmiszer-adományokat. A létminimum alatt élő nagycsaládosok, hajléktalanok, egyedül élők ünnepét szebbé varázsoló elemózsiacsomagok fedezetét biztosító forintokat az OTP központi fiókjánál (1052 Budapest, Deák Ferenc u. 7-9.) megnyitott, „Szeretet és támo­gatás ’96” 11794008-20501620 számú számlára lehet átutalni postai utalványon. Az adomány az szja-ból, illetve a társasági adóból levonható. A szegényeknek szánt élel­miszereket a helyi önkormány­zatok és plébániák is fogadják. * Drágul a kötelező. A pénz­ügyminiszter döntése alapján jövőre átlagosan 19,85 száza­lékkal emelkednek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak. Az 1500 köbcentinél ki­sebb hengerűrtartalmú sze­mélykocsik díjai az átlagnál ki­sebb mértékben emelkednek. Isépy és Latorcai nélkül. A Kereszténydemokrata Néppárt a hét végén megtarthatja orszá­gos választmányi ülését. A Fő­városi Bíróság pénteki végzése után Isépy Tamás frakcióvezető és Latorcai János választmányi elnök kijelentették: nem vesz­nek részt a szerintük törvény- sértő összejövetelen. Lebukott rendőrfőhadnagy. A rendőrség illetékes szervei elfogtak egy rendőrfőhadna­gyot, mert az illető államtitkot tartalmazó iratot adott át három polgári személynek. A civileket is előzetes letartóztatásba he­lyezték. Kisebbségi részvénypakett. A nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok még az idén hozzájuthatnak az ingyenes va­gyonátadás keretében 300 mil­lió forint árfolyamértékű Mol- részvényhez - közölték az Ál­lami Privatizációs és Vagyon­kezelő Rt. igazgatóságán. A törvény értelmében az ÁPV Rt.-nek 13 önkormányzatot kell vagyonhoz juttatnia. A hőgyészi önkormányzat építményadót tervez bevezetni 1997-ben. Az erről szóló terve­zetet december 18-án tárgyal­ják a község képviselői. A adó­fajta kivetésével elsősorban azt kívánják elérni, hogy a nagy ingatlanokat hasznosítsák. Vakáció előtt a t. Ház Torgyán a felszólalók toplistájának élén Óvjuk a kicsiket a kocsiban Elkerülhetők a gyermekbalesetek Kinevezték a KHT vezetőjét A Cikádor - Média Közhasznú Társaság, amely a helyi televíziót, újságot, a képújságot, a kábelrendszert üzemelteti, adja ki, január 1-jén kezdi meg működését Bátaszéken. A legutóbbi testületi ülé­sen zárt ülés keretében döntöttek az ügyvezető személyéről. Ja­nuár 1-jétől Puskásné Cser Ildikót bízta meg az önkormányzat a KHT ügyvezetői teendőinek ellátásával. Pályaválasztási tájékoztató 1997/98 Az 1997/98-as tanévben induló képzési formákról, a Tolna me­gyei és néhány megyén kívüli oktatási intézmény kínálta tovább tanulási lehetőségekről jelentetett meg pályaválasztási tájékozta­tót a megyei önkormányzat Pedagógiai Intézete. A kiadvány célja segíteni és eligazítást adni a továbbtanulni szándékozó diákoknak és szüleiknek, összefoglalva a szakmákat, hogy a gyerekek a ké­pességeiknek legmegfelelőbb iskolát találják meg. Szakmunkások szalagtűzője Szalagavató ünnepséget tartottak tegnap a szekszárdi Ady Endre Középiskola és Szakképző Iskola végzős szakmunkástanulói a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. Az ünnepsé­gen az oktatási intézmény tíz harmadéves osztályának 330 diákja, autószerelők, karosszéria-lakatosok, bőrdíszművesek, könyvkö­tők, fodrászok építő mesterséget tanulók ruhájára került szalag. A hagyományoknak megfelelően a műsort a diákok állították össze és adták elő. A szalagtűzőt bál követte. A Nap Hírei Mit hoz a jelen? Ezzel a címmel tartott tegnap előadást Szekszárdon, a Vállalko­zók Házának konferenciatermében Czakó Gábor. A közismert - egykoron Decsen élő - író lapunknak adott interjújában elmondta: olyan korban élünk, ahol gyakorlatilag nincs múlt, ugyanakkor mindenki a jövőnek él, s farmert hordva igyekszik fiatalos lenni. S az emberek jelentős része abban bízik, hogy ha majd hatéko­nyabb lesz a termelés, akkor jobb lesz az élet, s mindent megold a Magyar Köztársaság Kft. Ám ez meglehetősen ásatag nézet - vé­lekedett Czakó Gábor: már csak azért is, mert a jelenre senki sem tekint. S, hogy reménykedhetünk-e valamiben? Igen, hiszen aho­gyan az író fogalmazott, a megváltás már megtörtént. Faddi iskolások a Magas-Fátrában Sítúrára indul szombaton reggel a faddi általános iskolások egy csoportja, pedagógusok kíséretében. A tizenöt fős csoport a szlo­vákiai Csertovicába megy egy hétre. Mint az egyik szervező pe­dagógus, Soponyai Mihályné elmondta, a Magas Fátrában síe­lésre alkalmas, 20 centis hó van, a felvonók üzemelnek. A sítúrára induló gyerekek között vannak kezdők, akiknek most lesz először sítalp a lábukon és haladók, aki nem először vesznek részt az is­kola által szervezett túrán. Kifosztott Holló fészek A szekszárdi Holló együttes gyakorta fellép Pécsen, s eddig egy kiruccanás sem zárult kellemetlen emlékkel a népszerű trió szá­mára. Kivéve a most pénteki napot: ekkor ugyanis kora hajnalban a zenekar Tanárképző Főiskola előtti parkolóban álló mikrobuszát ismeretlen tettesek feltörték. Pontosabban valakik egy jókora terméskővel bezúzták a gépkocsi oldalablakát, majd az ajtón be­hatolva a belső térből elemeitek két táskát. Kazetták, hangszer-al­katrészek és a fellépéshez szükséges festékanyagok kerültek a tolvajok birtokába, akik nyilvánvalóan nem ismerték fel az el nem tulajdonított hangszerek értékét. Történelmi verseny Pakson Befejeződött Pakson a művelődési központ általános iskolák számára kiírt történelmi vetélkedő sorozata. A dr. Várady Zoltán és Váradyné Péterfi Zsuzsanna által rendezett versenyben 24 csa­pat vett részt. A hatodik osztályosok a „Pannónia, a rómaiak vég­vára” témában mérték össze erejüket. Első lett a Bezerédj iskola 6. c. osztálya (Haáz Ádám, Haáz Péter, Pintér Balázs, felkészítő tanáruk Valentiny Zoltánné) második a Herman Ottó iskola 6. b. osztálya (Bende Tibor, Steinbach Mátyás, Blatt Adrienn, tanáruk Dobó Éva), harmadik a Bezerédj 6. c. másik csapata (Korpácsi Zoltán, Németh József, Weisz Andrea). Az egy évvel idősebbek „Hunyadiak Magyarországa” címmel versenyeztek, meg is jele­nítve a történelmi személyiségeket, a törökverő Jánost és az igaz­ságos Mátyást. Az élen nagy fölénnyel a Herman Ottó iskola 7. a. osztálya (Győri László, Bajtai András, Orosz Judit, tanáruk Forrai Ferencné) végzett, őket a Deák Ferenc iskola 7. a. osztálya (Hesz Zoltán, Rohn Emese, Tihanyi Tímea, tanáruk Poómé Heizler Györgyi) követte, bronzérmes lett a Deák Ferenc iskola másik csapata (Nagypál István, Orova Dániel és Orova Tibor).

Next

/
Oldalképek
Tartalom