Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14-15 / 292. szám
1996. december 14., szombat 3. oldal Megyei Körkép Küldöttgyűlés a Sárszeg Áfésznél A hangsúlyt az élelmiszer- kereskedelemre helyezték Tisztújító küldöttgyűlést tartott pénteken a Sárszeg Áfész Szekszárdon. Az ötvennégy küldöttet Béres Vilmos elnök köszöntötte, majd ezt követően beszámolt a legutóbbi választás óta eltelt négy és fél év történéseiről. A Sárszeg Áfész vezetése, mérlegelve a piaci helyzetet, profiltisztítást hajtott végre, a vegyes profilról a hangsúlyt az élelmiszer-kereskedelemre helyezte át, hangzott el. Áz elmúlt időszakban a vásárlási körülmények javítása érdekében az áfész üzleteit korszerűsítették, a négy és fél év alatt a rekonstrukciós munkák mintegy 150 millió forintba kerültek a szövetkezetnek. A vásárlók igényeit előtérbe helyező tudatos üzletpolitikának köszönhetően a Szekszárd és környéki településeken érdekelt fogyasztási szövetkezetnek az erősödő konkurencia mellett is sikerült megtartania üzleti pozícióit. A küldöttek a beszámolót elfogadták, a szövetkezet vezetésének munkáját jónak ítélték meg, amit mutat az is, hogy az igazgatóságot változatlan felállásban, egyhangúan újraválasztották. így a Sárszeg Áfész elnöke az elkövetkező öt évben ismét Béres Vilmos lesz. A küldöttgyűlés résztvevői az igazgatóság megválasztását követően a felügyelőbizottságot is újraválasztották. /. kováts A falu ügyeiről, gondjairól Közmeghallgatás Bölcskén Közmeghallgatást tart hétfőn este 18 órától Bölcske önkormányzata a falu mozijában. Tegnap a testület tagjai készültek, az ülésen a fórumot készítették elő. A kérdéseket nehéz előre kiszámítani, hiszen a bölcskei ember köztudottan szókimondó, a község ügyei, gondjai azonban ismertek. Az idén amúgy sem szűkölködött a falu eseményekben, történésekben. Bevezették a földgázt, ma már éppen a mozi kivételével minden közintézmény ezzel fűt, a huszonnégy önkormányzati tulajdonú épület gázra történő átállítása 12 millió forintba került. A lakosság jó része is élvezheti már a vezetékes földgáz előnyeit. A testületi ülésen határozatok is születtek, kezdjük a rossz hírrel: felemelték az ivóvíz díjat 15 százalékkal, ezentúl 61 forint plusz áfát kell fizetniük a bölcskeieknek. A jó hír, hogy a közalkalmazottak megkapják a tizenharmadik havi fizetésüket, és további húszezer forintnyi juttatásban részesülnek. -rákosiJanuárban - jóváírás a fűtési számlákon A Héliosz Önkormányzati Közszolgáltató Kft. megállapította, - annak ellenére, hogy nem az előző egy, hanem három év átlagfogyasztását vette figyelembe az idei részszámlák kibocsátásakor - eltérés mutatkozik a tényleges fogyasztás és a számla ösz- szege között. Ezúttal a lakosság rovására, vagyis többet fizettek, mint amennyi hőmennyiséget fogyasztottak. A közös képviselők megbeszélésén is felmerült, hogy ne évi, hanem kétszeri elszámolás legyen. Ezért a kft. vezetése úgy döntött, hogy december végéig elszámol a lakossággal. A túlfizetést, mintegy karácsonyi közérzetjavító intézkedésként, a fogyasztók januári számláján írják jóvá. A városi átlagot tekintve ez az összeg 500 és 1000 forint körüli csökkenést jelent majd háztartásonként, de eltérő mértékben. Az évközi elszámolást az is indokolja, hogy januártól megváltozik az alapdíj, így nem kell kétféle tarifával számolni, illetve elkerülhetőek lesznek az ezzel kapcsolatos esetleges viták. A visz- szatérítés következtében a fűtési szezon végén nem lehet számítani újabb visszatérítésre, s bár ebbe még az időjárás beleszólhat, nagyobb hiányra sem kell számítani. pr. Boszi-nap volt pénteken, nem csak Lucáknak. Luca-napi játszóházat tartottak tegnap délután Szekszárdon, a Gyermekek Házában. A december 13-i nevezetes napon a gyerekek jót vigadtak, játszottak, táncoltak, korongoztak, gyöngyöt fűztek és akinek volt bátorsága, annak jósoltak. fotó: bakó jenó Kuncze Gábor Berta Attilát jelölte a fővárosi főkapitányi posztra Ilyen egy életben egyszer adódik Dr. Berta Attila a fővárosi főkapitányi cím várományosa negyvenöt esztendős. Katonai főiskolán végzett, de valaha villany- szerelő és szakács szeretett volna lenni. A szekszárdi rendőrkapitányságon dolgozott, végigjárva a hivatali ranglétra nagyon sok fokát. Volt titkárságvezető, majd a közbiztonsági osztály vezetője a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon. Pályázat útján a rendszerváltást követően került a Tolna megyei főkapitányság élére, 1996. október 1-je óta pedig a Fejér megyei fcíkapitányi tisztet is betölti. (Folytatás az 1. oldalról.) — Hátteret igen, és ha a fővárosi közgyűléstől megkapom azt a megfelelő támogatást, hogy eredményes munkát tudjunk végezni, akkor úgy gondolom, hogy egy idő után jönniük kell az eredményeknek. — Mit visz 19-én a fővárosi városatyák elé? — Azt a szakmai hátteret, azt a vezetési rendet, azt a szakmai tisztességet, amellyel a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot - úgy gondolom - eredményesen tudtam vezetni mintegy hat évig. Hadd tegyem hozzá: ez a felkérés nem az én személyemnek, hanem a Tolna megyében tevékenykedő rendőri állomány munkájának szól. — Volt-e szó az Ön utódlásáról a megyei főkapitányi poszton? — Az országos rendőrfőkapitány az illetékes arra, hogy az utódom személyére javaslatot tegyen a belügyminiszter úrnak. — .. .aki bizonyára kikéri majd az Ön véleményét. — Igen, azt a feladatot kaptam, hogy több személyt javasoljak, hogy megfelelő szakmai döntést tudjanak hozni. — Kiket javasol? — Egyelőre annyit mondhatok, hogy három jelöltem van. Hangyái Falvak és szokások Falugondnokok találkoztak Négy település öt, nemrég munkába állt falugondnoka adott egymásnak randevút tegnap Nagyszékelyen, elsősorban egymás tevékenységét megismerő céllal. A falugondnokokat az utóbbi hónapokban kezdte el foglalkoztatni a Népjóléti Minisztérium támogatásával a tengelici, a miszlai, az iregszemcsei ön- kormányzat, valamint a Nagyszékely Alapítvány. A bemutatkozásokból kiderült: a kialakulóban lévő feladatok a helyi adottságokhoz igazodnak, „ahány falu, annyi szokás”. A Kishídján élő tengelici falugondnoknak, Várnai Bélának a községhez tartozó tizenegy külterület lakóival kell törődnie. Gyógyszereket visz, betegeket szállít szakrendelésre, segít az étkezési és fűtőolaj-támogatásra szorulók felmérésében, a tíz kilométeres távolságban lévő Katalinpuszta óvodásainak és időseinek ebédet hord. A kishídjai gyerekek eddig gyalog, kerékpárral - vagy az ő Trabantjával - jártak iskolába, most a falgondnoki kisbusz viszik őket reggelente. Az iregszemcsei Vincze János Csehi- Okrád és Hékút-puszta lakóit szállítja szakrendelésekre, a védőnő kijárása is jobban megoldható a falubusszal. Csütörtökönként bevásárlókörutat tesz. A közhasznú munkások brigádvezetőjeként is dolgozó miszlai falugondnok, Takács Zoltán szerint a községben még nem igazán indult el a munka, és a miszlaiak sem tudják, mire jó egy falugondnok. Nagyszékelyben ketten látják el a számukra megjelölt feladatokat. Kezdetben itt is néhányan értetlenül fogadták a falugondnoki munkakört: elterjedt például, hogy a falubelieknek hatszáz, vagy ezer forintot kell fizetni a „szolgáltatásokért”. A falugondnokok megválasztására összehívott falugyűlésen azonban tisztázódott: a szolgálat természetesen ingyenes. (tf) Hírek Gyermekmegőrző játszóház A dombóvári Egészségvédő Egyesület gyermekmegőrző játszóházat működtet a dombóvári művelődési házban december 16-tól 22-ig, s várja a gyerekeket, illetve szolgálja a karácsonyra készülődő szülőket. Karácsonyi Szív Klub A dombóvári Szív Klub december 20-án délután öt órától este fél nyolcig tartja karácsonyi összejövetelét a helyi művelődési házban, amire minden klubtagot szeretettel vár a klub háziasz- szonya, dr. Bereczky Mária kardiológus főorvos. Óvodai nevelés játékkal, mesével A fenti programmal ismerkedhetnek meg az érdeklődők december 16-án, hétfőn 8.30 órai kezdettel Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház próbatermében. Zilahi Józsefné, a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskola tanára tart előadást. Fenyődíszítés a könyvtárban A városi könyvtár karácsonyfáját díszítették fel tegnap délután Bonyhádon a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai. A gyerekek legszebb munkái kerültek a fára. A könyvtár jövő héten is várja az-iskolásokat,' akik december 20-án délután két órától papírdíszeket hajtogathatnak és ajándékot készíthetnek szeretteiknek. Karácsonyváró vasárnap délutánok A karácsonyfadíszítési technikákkal ismertetik meg az érdeklődőket a karácsonyváró családi délutánok sorozat december 15-i, délután háromkor kezdődő rendezvényén a bonyhádi művelődési központban. A résztvevők készíthetnek díszeket csuhéból, papírból és különféle terményekből valamint mézeskalácsból. Szünetel az ügyfélfogadás A Tolna Megyei Mozgássérült Egyesület értesíti tagjait, hogy december 20-a és január 6-a között a megye egész területén szünetel az ügyfélszolgálat. Decemberi virágzás. A tavasziam november után a december is szokatlanul enyhe. Nem csoda, ha a fák „biológiai óráját” is megtéveszti az enyhe levegő. A szekszárdi Böröcz György kertjében a Csötönyi-völgyben virágzik a mandula, mint azt képünk is tanúsítja. A hét végére jósolt hidegfront azonban minden valószínűség szerint véget vet a decemberi virágzásnak. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Kulturális egyesület alakult Dombóváron Megőrzik Fekete István emlékét Az itthon és nemzetközileg is elismert, a természetet és a magyar parasztság életét jól ismerő, hazáját és népét szerető, tisztelő írónak, Fekete Istvánnak állít emléket, s őrzi kulturális hagyatékát az az egyesület, amely kedden este a dombóvári művelődési házban megtartott közgyűlésen mondta ki megalakulását. A Fekete István nevét viselő kulturális egyesület alakuló közgyűlésén Bodó Imre agrármérnök, az emlékszoba megalkotója köszöntötte a szépszámmal összegyűlt leendő alapítókat. A pártoktól független civil szervezet törekvései között az ifjúság olvasóvá nevelése, a város művészeti, irodalmi értékeinek megőrzése is szerepel. Dédelgetett álom, hogy kétezerre a városban múzeum létesüljön, de ezért a városnak is tennie kell. Az egyesület továbbá szakkörök, egyéni kutatók munkáját is támogatni kívánja. A jövőben pályázatokat, író-olvasó találkozókat, és vetélkedőket szervez. A tagok közé várják azokat a szervezeteket, amelyek Fekete István nevét viselik, de bárkit, aki öregbíti az író hírnevét. Bodó Imre ismertette a célokat, az író munkásságát, és részletesen szólt az alapszabályról. A tájékoztatást a tisztségviselők megválasztása követte. Tiszteletbeli elnöknek özv. Fekete Istvánnét, tiszteletbeli tagnak pedig a Chicagóban élő Fekete Istvánt, az író fiát választották. Az ügyvezető elnök Bodó Imre lett. Az elnökség tizenegy tagú, az alelnök Hilbert János, a titkár Szivek Éva, a szervezési titkár pedig Tóth József lett. Az elnökségi tagoknak Farkasdi Andrást, Magyamé Németh Ágnest, Hauck Erzsébetet, Máté Lászlót, Varga Já- nosnét, Pusztai Terit, Fenyvesi Bélát és Tenez Károlynét választotta a közgyűlés. À három tagból álló számvizsgáló bizottság elnöke Tösmagi Lász- lóné, tagjai Márton Árpád és Szentkirályi Attila. A választást követően megállapították az éves tagdíjak ösz- szegét. (pt)