Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09-10 / 262. szám
Kipróbáltuk: Nissan Maxima QX Maximális Maxima A dombóvári Stickl Nissan Autóház jóvoltából szerkesztőségünkben vendégeskedett rövid ideig a Nissan presztízsautója, zászlóshajója, egy Maxima QX. A nagykocsik kategóriájába tartozó limuzin méretei is tekintélyt parancsolóak: a karosszéria 4770 mm hosszú, a tengelytáv 2700 mm, üres tömege 1345 kg. A Maximát kétféle motorral kínálják, mindkettő Vó-os hengerelrendezésű, könnyűfém-blokkos, henge- renkénti befecskendezéses, 24 szelepes. A kisebbik 2.0 literes, 140 lóerős, a nagyobbik pedig 3.0 literes hengerűrtartalmú, 193 lóerős (mindkettőnél 6400/perc fordulatnál). A motor az első kerekeket hajtja. Az általunk kipróbált tesztautót a kisebbik motorral és öt- sebességes manuális váltóval szerelték, de rendelhető négy- sebességes, elektronikus vezérlésű automatával is. A kisebbik motor 140 lóereje 201 km/órás maximális sebesség eléréséhez elegendő, s a nehéz jármű 11.3 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás tempót (gyári adatok). Tesztautónk felszereltsége igazán minden igényt kielégítő volt, s ezek többsége az alapárban foglalt szériatartozék. A lista meglehetősen hosszú: ködfényszóró, színrefújt elektromos külső tükrök, külső hőmérő, elektromos fényszóró- magasság-állítás, négy irányban állítható első ülések, sízsák, állítható magasságú szervokormány, távirányítós központi zár és riasztó, valamennyi oldalablak motoros, elektromos tank- és csomagtartónyitás, négycsatomás ABS, vezető- és utasoldali légzsák, immobilizer, elöl-hátul középső könyöklő, 6 hangszórós audiorendszer motoros antennával. A szériatartozékokon kívül a tesztautóban volt még bőrkárpit, motoros ülésállítás, ülésfűtés, automata légkondicionáló és könnyűfém felnik. A Nissan Maxima tehát - mondhatjuk - igazán komfortos autó. Helyet foglalva a volán mögött kényelmesen elhelyezkedhetünk, tág határok között állítható az ülés és a volán. Minden kézre áll, a kezelőszervek finoman, precízen, határozottan működnek. Az egész autóra a jó minőség, a masszív építésmód és az elegancia jellemző. Ebben a kategóriában magától értetődik, hogy a motor villanymotor-finomsággal, alig hallhatóan forog, sem futóműzajok, sem szélzaj nem zavarja a beszélgetést, vagy a zenehallgatást, még nagy sebességnél sem. Az első McPherson rugóstagok és a hátsó bonyolult, több lengőkaros futómű simára vasalja még a hepehupás magyar utakat is, a rugózási kényelem első rangú, ami persze a nagy tömegnek is köszönhető. Az egyenesfutásra, kanyarstabilitásra sem lehet panasz, az autó - a fronthajtásnak köszönhetően - rutintalan vezető számára is igen biztonságosan manőverezhető, akár síkos útviszonyok mellett is. Persze az autó karakteréhez nem illik a Mintaszerű az ergonómia, sok a kényelmi berendezés A jellegzetes Nissan hűtőmaszk FOTÓ: GOTTVALD A kis V6-os igen finom szerkezet vad száguldozás, sportos vezetés, inkább a kényelmes, halk suhanás. A kis hathengeres is dinamikusan mozgatja a Maximát, igen könnyen felpörög, azonnal reagál jobb lábunk legkisebb mozdulatára. A jó fogású, bőrbevonatú szervokormánnyal városban is nagyon könnyen manőverezhető a kocsi. A nagy tömeghez és teljesítményhez képest jó az autó fogyasztása, vegyes városi-közúti használat mellett 9,3 litert használt el 100 kilométeren a 95-ös ólommentesből. A Nissan Maxima a Mercedes E-osztály és a BMW 5-ös sorozat kategóriájába tartozik, többek között velük küzd meg a piacon - nem egyedül, hiszen a többi japán gyártó is régóta törekszik a luxuskategóriában az európai hegemónia megtépázá- sára (Honda Legend, Mazda Xedos 9, Toyota Lexus) - nem túl nagy sikerrel. Pedig műszaki tartalomban egyenrangúak, felszereltségben magasan fölöttük állnak, árban pedig alattuk. A Maxima 2.0 SE bő alapfelszereltséggel 5,9 millióba kerül. Ez bizony nem kevés pénz, de sok pénzért sokat is nyújt ez az autó. Ennek ellenére valószínűleg a Nissan Maxima nem fog Magyarországon sem eladási rekordokat dönteni. Árki Pálfai példa Vers adta boldogság Avagy útravaló szavatoknak Eldurvult világunkban kissé szemérmesen szólnak, akik a költészethez való kapcsolatukat bevallják. E tényt is két oldalról közelítve: szomorúnak ugyanakkor örvendetesnek mondhatjuk. Kérdések sora tódul elénk: hogy alakult így a világ? Miért pont a jó, a szép, az érték rovására, romlására fordul minden? Milyen nagyszerű, hogy Tolna megyében akad egy kis község - Pálfa - ahol a nyolcadik alkalommal rendeznek versmondók részére versenyt, amelyben Illyés Gyula emlékét idézik. Az évfordulók a költő születése napjához kötődve állítják a fiatalokat újra meg újra pódiumra. Idén Tamási, Ozora, Decs, Dombóvár, Szek- szárd, Kajdacs, Bonyhád, Dunaföldvár, Simontomya, Iregszemcse, Nagydorog, Hőgyész, Paks, Sárszentlő- rinc, Pusztahencse, Gyönk, Györköny, egy-egy általános iskolájából, és ahol van, a középiskolából jelent meg és aktívan vett részt a találkozón egy-egy diák. Hangsúlyozni kell a találkozót a versennyel szemben. Fontosabb a jelenlét, a költői gondolatok cseréje, mint a versengő, izgalom által kísért órák együttléte. Pálfa sok-sok gondja mellett igényt tart erre a hagyományára! Hosszan lehetne ezt méltatni. A Rácegresen megmentett iskolaépület kápolnai hangulata, szűkre zárt körével öleli évente a verskedvelő ifjúság képviselőit és kísérő felnőttjeit. Az Illyés Gyula nevét viselő megyei szavalóverseny kiírása értelmében, egy kötelező vers a névadótól és egy szabadon választott az előadói feladat. A bíráló bizottság tagjaiban döntően vált ki reakciót a választás. Lehet-e az életkori sajátosságnak megfelelően választani olyan költeményekből, melyek zömében érett felnőtt férfikorban születtek? m WÊKÊ» MM Hogyan értené meg napjaink gyermeke, azt a már letűnt világot, ami éppen ihlető a költő gyeremekkorá- ból? Minden hasonló rendezvény állandó kérdése ez és egyben vita alapja is. Minderre eligazító választ kapunk az elhangzott és sajátosan értelmezett előadásokban. Abban, hogy lehulljon a szemérem fátyla a verselést vállalókról, mindig is nagy szerepe volt a családnak és az iskoláknak. Kell némi büszkeség elviselni a sikert hozó másságot, mellé természetesen alázatos szerénység. Igen! Meg kell nézni és összehasonlítani a versmondó fiatalok megjelenését, kiállását az „egyebekkel” szemben, akik mondjuk azok közé tartoznak, akiket sem szüleik, sem tanáraik nem képesek az elfogadott normákhoz, erkölcsi értékekhez igazítani. Akik a pedagógia csődjét éltetik a szűkebb és tágabb környezetükben, amikor renitens- kedő magatartásukkal veszélyeztetik az intézmények puszta létét is! A versek nem csupán belül hatnak, de megjelennek a felszínen is. A lélek egészsége, a test épségét is tükrözi és viszont. A pálfai példa - csakúgy miként az ozorairól írta Illyés Gyula - életet mentett egykor. Ma ugyanez történik a rácegresi pusztában! Hinnünk kell! Az idei rendezvényen két diáklány is elmondta Babits Mihály Miatyánk című költeményét. Hallgatva a könyörgést, imádságot sugalló szavakat, az fogalmazódott meg, hogy az 1996. évi Ily- lyés Gyula szavalóverseny résztvevőinek talán azt kellene útravalóul adni, hogy tanuljanak meg imádkozni azért, hogy megőrizzék magukban a költészethez való szoros kapcsolatot és így övék maradhat a vers adta boldogság! Decsi Kiss János A nyelvőrzés nem ördöngösség Szerdán este rendhagyó irodalomórát - vagy inkább ismeretterjesztő előadói estet - tartott Bánffy György színművész a dombóvári Szent Orsolya rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében. Az élményszámba menő, s a magyar nyelv fejlődésének történetét nem egyszer humorosan megjelenítő „irodalom óra ” után beszélgettünk Bánffy Györggyel.- Önt sok diák eddig inkább a hangjáról ismerte, s gyerekként magam is úgy ismertem meg, mint a legszebb hangú, s legszebb beszédű magyar színészt. Minek köszönhető ez?- A hang az Istentől és a szülőktől kapott ajándék. A beszédkultúra viszont tanulható. Tulajdonképpen nem ördöngösség, hiszen olyan könnyű az alapszabályokat elsajátítani. Megőrizni a hosszú magán- és mássalhangzók ritmusát, s az „e” hangzó árnyaltságát elég ahhoz, hogy valaki szépen beszéljen.- Vajon az oktatás is segíti megőrzi ezeket?- Ebben már nem vagyok annyira derű látó, hiszen már maga az oktatói gárda képzése sem tartalmazza az ilyen jellegű stúdiumokat sem kellő mértékben, s az oktatás fontosságát sem. Évtizedek óta küszködünk - most már szövetségbe tömörülten - azért, hogy az egyetemeken, ahol a tanárokat képzik minden szakot oktató leendő tanár tanuljon beszédkultúrát. A diák ugyanis úgy működik, mint a szivacs. Vagyis matematika órán egy nem megfelelő beszédkultúrával bíró tanár legalább akkora kárt tud okozni a gyerekeknek, mint ha egy magyartanár beszélne helytelenül. Éppen ezért az oktatókat képző intézményekben kellene először lépni azért, hogy a magyar nyelv és a beszédkultúra ne lefelé csúsz- szon, hanem legalább szinten maradjon.- Nem érzi ezt a missziót szélmalomharcnak a mai világban, ahol - ezt Ön is említette előadásában - a tömeg- kultúra befolyásolja mindennapi beszédünket?- Azt, hogy ez szélmalom harc e azt majd az idő dönti el, de azt, hogy érdemes ezt a munkát folytatni én eldöntöttem. Amíg élek és ezt a harcot bírom, addig vívom is.- A Nemzeti Alap Tantervről miként vélekedik?- Nem szívesen nyilatkozom erről, mert teljes joggal bárki azt mondhatja, hogy az MDF-es politikus beszél belőlem. Azonban a mai este bizonyára világossá vált az is, hogy nem a politika köt engem elsődlegesen a magyar nyelv és a nemzet ügyeihez. Ezt úgy is megfogalmazhatom, hogy azért váltam MDF-es poliúkussá, mert ebben a pártban találtam meg azokat a valós nemzeti gondolkodású kollégákat, akikhez szívesen társultam.- Az előző választási ciklusban parlamenter volt. Hogy érezte magát nyelvművelőként a parlamentben ?- Kétszer, háromszor is felszólaltam a parlamentben a magyar nyelv érdekében, s azok nem voltak teljesen hatástalanok. Természetesen volt nagyon sok „falra hányt borsó” jellegű dolog, de pozitív példaként említhetem a FIDÉSZ szónokainak változását. Ők a kilencvenes évek elején kapkodva, hadarva, az iskolában megszokott beszédstílusban szónokoltak. Tessék meghallgatni ma őket! Kifejlesztették szónoki képességeiket, s tanulták a retorikát tanfolyamokon, mert ezt el lehet sajátítani. De visszakanyarodva az előző kérdésre. Hogy a NAT mennyi lehetőséget biztosít arra, először a tanároknak, hogy átadhassák azt az ismeretanyagot, ami a beszédkultúrához tartozik, vagy, hogy a diák az adott óraszámban képes lesz e a technika egyébként is elsöprő áradatát kivédeni, és a humán kultúra iránti érzékenységét is megőrizni? Erről nagyon udvariasan annyit mondhatok, hogy erős kétségeim vannak. Azért hiszem, hogy a nyelvművelők erjesztő kovászként megőriznek egy olyan erővonalat a jövő oktatói és diákjai között, ami lehetővé teszi, hogy a beszédkultúra ne tűnjön el teljesen.- Hogy legyen még ezer évig szép magyar nyelv?- Ha én mondok ilyet már hallom is a gúnyos választ, hogy ez magyarkodás, irredentizmus. Ilyeneket vágnak a fejünkhöz, pedig mi nem vagyunk magyarkodók, csak a magyarságot, a hazát szeretők. Egyébként az katasztrófához vezethet, ha egy vidéki, lánglelkű magyartanárt az ilyen bírálatok, kijelentések megbéníthatnak, s oda vezetnek, hogy ne merje közvetítem egy Ady, Vörösmarty, vagy Balassi értékrendszerét, és fontosságát a magyarságtudat kialakításáért. Nagy László
