Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-19 / 270. szám

1996. november 19., kedd 3. oldal Megyei Körkép A Tárgyalóteremből Verte az egész családot Horváth László pincehelyi la­kos, többször állt már bíróság előtt. Az utóbbi időben, 1993- 94-ben háromszor is elítélte a Tamási Városi Bíróság. Leg­utóbb két év és két hónapos börtönbüntetéséből kedvez­ménnyel szabadult, 1994. de­cember 22-én. A szakmunkás férfi nőtlen, de élettársi viszonyban élt egy fiatalasszonnyal, akinek há­zasságából volt már egy fia. Közös gyerekük kislány volt, aki a szóban forgó időszakban két és fél éves volt. A börtönből szabadult férfi rendszeresen verte az egész családot, beleértve a gyereke­ket is. Az anya 1995. tava­szán, amikor a férfi különösen durván bántalmazta a gyere­keket, bejelentés tett a gyám­hatóságon és látleletet is vete­tett a kiskorúak sérüléseiről. Az orvos a zűzódásokat, vér- aláfutásokat nyolc napon be­lül gyógyulónak találta. A könnyű testi sértés ma- gánvádas bűncselekmény, mivel az asszony az őt ért bántalmazás miatt nem tett feljelentést, ezért ez nem sze­repel a férfi bűnlajstromán. Sejthető, hogy az asszony a maga nevében azért nem vá­dolta meg az élettársát, mert félt a retorziótól. Erre utal az is, hogy élet­társként a bíróság előtt is élt mentességi jogával, és nem tett vallomást. Április végén egy este az asszony a két gyerekkel és az ideiglenesen nála lakó barát­nőjével együtt a volt apósá- ékhoz menekült. A nők és kis­lány a padláson húzták meg magukat, a fiú a nagyszülei szobájában aludt, amikor a vádlott 1994. április 23-án 23 óra tájban megjelent és az asszonyt kereste. Mivel az asszony apósa nem mondott semmi érdemlegeset a férfit úgy megütötte, hogy az neki­esett a gáztűzhelynek, s mint később kiderült, egy bordája is eltörött. A zajra kijött a nagymama is, akit szintén bántalmazott. Az asszony sé­rülései nyolc napon belül gyógyultak. A vádlott dúlva-fúlva távo­zott, ezért csak útközben ju­tott eszébe, hogy a kulcsait elhagyta, tehát visszatért a sértettek házához. Ők nem voltak éppen otthon, mivel a rendőrségre mentek feljelen­tést tenni. A vádlott az ajtót betörve magához vette kul­csait, majd ismét távozott. A Tolna Megyei Bíróság az első fokon eljáró szekszárdi bíróság ítéletét helyben hagyta. E szerint Horváth László bűnös két rendbeli kiskorú veszélyeztetése, sú­lyos testi sértés és három rendbeli könnyű testi sértés­ben, valamint magánlaksér­tést is elkövetett, amikor be­tört az idegen lakásba a kul­csaiért. A jogerős ítélet szerint egy évet börtönben kell töltenie a vádlottnak, s két évre eltiltot­ták a közügyek gyakorlásától is. Természetesen a kedvez­ményt is elveszítette, tehát le kell töltenie az előző bünteté­séből elengedett hónapokat is. Pontosabban szólva a két íté­letet a városi bíróság foglalja összebüntetésbe. Ihárosi Evangélikusok országos találkozója Luther Márton hívei Pakson Ha nem hangzana profánul, az illene bevezetőnek: ilyen még nem volt! Szabó Vilmos Béla, Paks evangélikus lel­késze viszont úgy gondolta, lesz. Pakson rendezik jövő nyáron a Magyarországi Evangélikus Egyház első or­szágos találkozóját. Az ötletet felkarolta dr. Har­mati Béla püspök úr, számít­hat a paksi önkormányzat se­gítségére is, és még sokakra a paksi evangélikus gyülekezet, így már biztos, hogy a ren­dezvény augusztus 23-án és 24 lesz az atomvárosban, a helyszín pedig az ASE sport­csarnoka, hiszen 1500 ven­dégre számítanak. Azért csak ennyire, mert többen nem fér­nek el a csarnokban, a 16 egyházmegye között osztják el a „létszámkeretet”. Hogy az érdeklődők mégse reked­jenek ki az események sorá­ból, Szabó Vilmos azon gon­dolkodik, hogy kivetített tele­víziós képpel egy másik, de közeli helyszín is része le­gyen a rendezvénynek. A programok még képlé­keny állapotban vannak, a ve­zérlő gondolat azonban már megfogalmazódott: olyan kö­zösségi élményt szándékoz­nak nyújtani, amely megjele­nítése, megnyilatkozása az evangélikusoknak önmaguk és a társadalom felé, hogy miben látja a Luther Márton tanait követő egyház mai szolgálatának célját, -rákosi­A karriertörténet Göteborgban kezdődött? / Agnes Paksról Svédországba tart! Svédországból jött ifjú hölgyeket fogadott tegnap délelőtt a vá­rosházán Paks polgármestere. Kis Agnes és Meczker Veronika Göteborgban a szociális munkával ismerkedett. Herczeg József gratulációval kezdte az oldott hangulatú beszélgetést. A dicséretre az adott okot, hogy az utat szervező magyar szár­mazású svéd úr, Patrik Betfjord már telefonon megkereste Herczeg Józsefet, elmondván, hogy a két paksi hölgy remekül helytállt a munkában és a tanu­lásban, kimagaslottak a többi magyar lány közül. Olyannyira, hogy Ágnes rendkívüli ajánla­tot kapott, további három hóna­pos svédországi képzésen vehet részt, a skandináv állam költsé­gén. Mindössze hatvanötezer forinttal kell ehhez Paks váro­sának biztosítania, amit Herc­zeg úr azonnal vállalt is, a pol­gármesteri keretből. Hogyne vállalta volna, hiszen mint el­mondta, Paks ezzel az ország­ban egyedülálló helyzetbe ke­rülhet a szociális gondozás te­rén, mert Ágnessel a svédeknek komoly terveik vannak: lehet­séges, hogy ő lesz ezen a terüle­ten a kapcsolatok magyaror­szági felelőse. A „központ” is Paksra kerülhet, vagy a Népjó­léti Minisztériumban dolgozhat Kis Ágnes. Ami a polgármester szerint olyan, mint ha a fociban valakit az NB.I-be akarnak iga­zolni, el kell engedni! Ági és Veronika láthatóan boldogok, amit munkahelyük, a házi ápolási szolgálat vezetője, Villányi Antalné is örömmel nyugtáz, csakúgy mint a sikert. - Sok mindent lehetne itthon hasznosítani a tanulmányúiból, a göteborgi hat hét tapasztalata­iból - mondja Ágnes -, a hoz­záállásuk példamutató a gon­dozásban dolgozóknak, pedig svéd mércével alacsony a bé­rük. Mégis maximális odaadás­sal ápolják, segítik az időseket, rászoruló fiatalokat, a mozgás- sérülteket. Igaz, az állam sok pénzt fektetett a rendszerbe, és mostanában változások is vol­tak. Eddig minden szolgáltatás ingyenes volt, például, ha va­laki mozgássérültté vált a város átalakította a lakását. Mostantól az apróbb eszközöket téríteni kell. Veronika arról beszél, hogy egy idősek otthonában dolgoz­tak, ahol mindenben segítették őket a svéd kollégák, nyelvis­meret nélkül néha kézzel, láb­bal mutogatva. Búcsúzóul Herczeg József még egyszer gratulál, és sok sikert kíván mindkettőjüknek, akár Pakson, akár másutt folytatódik a karri­ertörténet! Rákosi Gusztáv Köszöntjük az Erzsébeteket! (Folytatás az L oldalról.) Erzsi néni a nevét is a születés­napjának köszönheti, hiszen ez a névnap „esett legközelebb” a születése dátumához. Erzsi né­nit Szekszárdon, a Nyugdíjasok Házában kerestük fel, ahol Zsitvai János mestercukrász egy nagyon szép tortával, a Tolnai Népújság nevében pedig fotós kollégámmal egy szép vi­rágcsokorral köszöntöttük az idős nénit. Erzsiké néni több mint 20 éve előfizetője lapunk­nak. Öt évvel ezelőtt költözött be a Nyugdíjasok Házába, ahol nagyon jól érzi magát, hiszen sok barátot is talált itt, „csak az a kevéske nyugdíj lenne több”. Kis szobája falán két unokája képe van kiakasztva, akikre na- gyon-nagyon büszke. Erzsi nénit, és minden kedves Erzsé­betet, Erzsikét, Bözsit, Böbét, Zsókát szeretettel köszöntünk névnapjuk alkalmából. A Volkswagen haszonjármű karaván a megyébe érkezett. Tegnap délelőtt Bonyhádon a polgármesteri hivatal előtt állította ki az Autó Techno Kft. a ’96-os év újdonsá­gait. Megnézhették és kipróbálhatták az érdeklődők a nagy teherbírású LT-t, a Transporter új 2,5 literes TDI motorját, valamint a Caddy személyautó változatát. A karavánt ma Szek­szárdon a Korzó előtt, holnap pedig Pakson a Barátság utcai szalon előtt láthatják. Fotó: o. k. Választási eredmény Báli Jánost lett a képviselő Tolnán A vasárnap, Tolna 2. számú választókörzetében lezajlott időközi képviselőválasztá­son 242 szavazatot adtak le a választópolgárok, ami 26%-os részvételi arányt je­lent. A leadott voksok közül négy érvénytelen volt. A 2. számú körzet új képviselője, - az MSZP és a Tolna Váro­sért Egyesület által támoga­tott - Báli János 109 szava­zatot kapott. Szebelédi Gá­borra 67-en, Bittemé Joósz Annára 62-en adták voksu- kat. -es­A padláson ment be Megvan a závodi óvoda pénze Előkerült az a tizenhétezer ezer forint, amely még a nyáron tűnt el egy závodi óvónő lakásáról. A pedagógus épp azért vitte haza az óvoda negyvenhá­romezer forintját, hogy an­nak - hallván a sok iskola- és óvodabetörésről - ne es­sék bántódása. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai sze­rint G. J„ tizennyolc eszten­dős fiatalember a padláson át jutott be az óvónő laká­sára, ahonnan találomra el­vett pénzt. A fiatalember ellen lopás alapos gyanújával indult el­járás. Családja vállalta, hogy két részletben vissza­fizeti a „kölcsönvett” össze­get. A Bárkáról nem maradnak le A tolnai művelődési házban e hét szombatig látható az a nem mindennapi tárlat, amely a Tolnai Bárka kép­zőművész csoport (huszon­négy alkotó) munkáit mu­tatja be. Szombati szá­munkban, a Tolna és kör­nyéke oldalon számoltunk be az esemény megnyitójá­ról. A cikkben szándékunk szerint mind a 24 művészt meg szerettük volna ne­vezni, ám sajnálatos hiba folytán két alkotó neve ki­maradt a felsorolásból. A Szekszárdon élő Újvári György a Tél című festmé­nyével, a simontomyai Könyv István János a Kiál­tás, valamint Jónás, a festő című grafikáival szerepel a tárlaton. A Tolnai Bárkáról természetesen ők sem ma­radnak le. Hibánkért elné­zést kérünk. -s­Testületi ülés Dombóváron Az adóbeszedést már teljesítették Dombóvár képviselő-testülete tegnap délután rendkívüli ülést tartott, amelynek egyetlen tervezett napirendi pontja a város jövő évi költségvetési koncepciójának megvitatása volt. A ter­vet azonban ezúttal túlteljesítették, hiszen összesen hat napi­rendi pontot - köztük az idei költségvetés I—III. negyedévi tel­jesítéséről szóló beszámolót is - megvitatták a képviselők. Az idei költségvetés háromne­gyed éves teljesítéséről szóló beszámoló kapcsán számos kérdést fogalmaztak meg a vá­rosatyák. Egyikük azt fesze­gette, hogy teljesíthető e az anyagban szereplő 100%-os gépjárműadó-beszedés, ha az anyag szerint mindössze 84% befizetés történt meg eddig. Válaszul elhangzott, hogy ez az eddigi gyakorlat szerint vár­hatóan teljesülni fog, majd a legfrissebb információ is napvi­lágra került, miszerint a gép­járműadó és az iparűzési adó befizetések már jelenleg telje­sültek. A beszámoló megvitatásakor többször is előtérbe került az a tény, hogy a vállalkozásba ép­pen költségmegtakarítás céljá­ból kiadott városüzemeltetési és parkfenntartási feladatokra szánt összeget 15 millió forint­tal lépte túl az önkormányzat az első háromnegyed évben. Mint azt válaszul kapta a kérdező, a többletkiadásokat elsősorban a januári és februári kemény tél hozta magával, s főként az utak gépi- és kézi síkosságmentesí­tésére volt kénytelen ennyivel többet költeni a város. Gyön­gyösi Tibor gazdasági alpol­gármester mindehhez annyit tett hozzá, hogy a hosszú távú vállalkozási szerződés megkö­tése 550 millió forint megtaka­rítást jelent a városnak, hiszen az elavult városi géppark aktuá­lissá váló cseréje 200 millióba került volna, míg a környezet­védelmi 300 milliós megtakarí­tás mellett a korábbi tevékeny­ség 50 milliós veszteségét is semmisnek lehet tekinteni. A beszámolót végül élénk, de nem túlfűtött vita után elfo­gadta a testület, mely lapzárta­kor is folytatta munkáját.- nagy ­Tanácskozás a tájvédelemről A gemenci tájvédelmi körzet a témája annak a megbeszélésnek, melyre november 19-én, ked­den 10 órakor kerül sor a szekszárdi városhá­zán. A tanácskozáson a városi önkormányzat képviselőin kívül a tájvédelmi körzet vezetője, a megyei önkormányzat munkatársa, a kirándu­lóközpont vezetője és a Tolnatourist képvise­lője vesz részt. Horn Gábor a paksi klubban Horn Gábor az SZDSZ országgyűlési képvise­lője lesz a vendége Pakson a művelődési köz­pont klubtermében a Liberális Klubnak csütör­tökön 18 órától. Az ismert politikus előadásá­nak címe: Az oktatási törvény módosítása után - költségvetés előtt. A hulladékról Szekszárdon Köztisztasági kérdések, hulladék-gazdálkodás, a települési folyadék hulladék, a szippantott szennyvíz összegyűjtése, elszállítása és elhe­lyezése, ennek szabályozása szerepel a szek­szárdi képviselőtestület gazdasági és környe­zetvédelmi bizottságának november 19-i ülésé­nek témái között. Mi lesz a Gyermekek Házával? Kedden délután két órakor ülést tart a szek­szárdi városházán a közgyűlés művelődési bi­zottsága. Az összejövetelen javaslat hangzik el a Gyermekek Háza további működtetésére. $zó lesz még az intézmények biztonságtechnikai helyzetéről, Samu Géza hagyatékának elhelye­zéséről és az óvoda-iskolaszékek további mű­ködtetéséről. Dombóvári karatékák sikere A közelmúltban Budapesten megrendezett ka­rate verseny gyermek kategóriájában a forma­gyakorlatot bemutatók közül harmadik helyet ért el Papp Gergő. Ő a saját kategóriájában első helyet szerzett a küzdőgyakorlatban, míg az if­júságiak közül harmadik lett Győré Zoltán. A fiatal karatékák a dombóvári Molnár György Általános Iskolában működő karatecsoportnak a versenyzői.

Next

/
Oldalképek
Tartalom