Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02-03 / 256. szám

Mi a rendkívüli Ózsákpusztán? UFO van, telefon nincs Hírt kapott szerkesztőségünk, hogy Szekszárd-Ózsákpusztán UFO-t láttak vasárnap. Ottjár- tunkkor kiderült, az UFO-n kí­vül van még más rendkívüli do­log is Ózsákpusztán. Scheffer István a szarvas­marha-telepen dolgozott tegnap délután. Hallott a dologról, bár maga nem látta. Szerinte nem UFO volt az, mert olyasmit, mint amiről mesélnek, már ő is látott tavaly, de hát az nem más, mint lézerfény. Most az erdő fe­lett volt, előző évben meg az Árvízkapu irányában mutatko­zott. Arra a kérdésre, hisz-e az UFO-kban, Scheffer István mo­solyogva mondja: — Majd akkor elhiszem, ha helyettem elvégzi a munkát... Vég Józsi bácsi egész életét a pusztán töltötte, most 74 éves. Itt született, s mint mondja, nem is kívánkozott el innen so­hasem. Volt ugyan, hogy elha­tározta, felkerekedik, itthagyja Ózsákot, de az este már megint csak itt találta, ő maga nem lá­tott semmit, de van véleménye a dologról: — Ejtőernyősök voltak azok, itt az erdőnél szálltak fel, a múlt héten. Azok voltak biz­tosan megint. Következő állomásunk Vágó István portája. Sem ő, sem a felesége nem látott sem­mit, de mint mondják, fura dol­gok azért néha előfordulnak. Náluk például gyakran bekap­csol a televízió, csak úgy magá­tól, kép van, hang nincs, s ilyenkor nem lehet a készüléket sem a gombjaival, sem a táv­irányítóval elzárni, csak úgy, ha kihúzzák a dugót a konnektor­ból. Ha már ott vagyunk, elpana­szolják, mi Ózsákon most a legnagyobb probléma. Nincs te­lefon. Vagyis van, de igen kö­rülményesen lehet hozzájutni. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen az itt lakó több mint 100 ember között sok a kisgyerek és az idős ember. Már többször kérték a szekszárdi polgármes­teri hivatalban, hogy telepítse­nek egy kártyás készüléket, a helye megvan. Megértik ők a téeszt, hogy leszerelte a tele­font, megvolt az oka, hiszen va­laki, vagy valakik bejártak oda és hatalmas számlákat csinál­tak, szextelefonokkal, meg ha­sonlóval. De azért az mégsem lehet, hogy ennyi ember néhány garázda miatt telefon nélkül maradjon. Végre megtaláljuk Szilágyi Ferencét, Máriát, aki látta va­sárnap, úgy este 6 óra körül a furcsa jelenséget. Az erdő és a búzaföld fölött látott valamit, ami különös, pontsort alkotó vörös fényekből állt. A dolog ingamozgást végzett, igen gyorsan. Tett egy ívelt félkört, egy kicsit „megpihent”, majd visszatért a kiindulóhelyzetbe. Mária a jelenségre a kint tar­tózkodók figyelmét is felhívta. Mint mondta, tavaly is történt itt ilyen furcsaság, bár akkor sokáig mozdulatlanul világított a vörös fény. Mária szerint re­pülőgép, vagy helikopter nem tud olyan furcsán mozogni, mint a most látott jelenség, s Vágó István: ott lakik, aki látta Scheffer úr szerint lézer volt Szilágyi Ferencné Vég József olyan mozdulatlanul állni sem, mint amit tavaly láttak. Szerinte ez bizony UFO volt. Nos, szakértők tudnák csak eldönteni, mit láttak vasárnap Ózsákpusztán. Tény, hogy a Mária által leírt ingamozgás ti­pikus UFO-mozgásnak számít. A pusztaiak kedélyét nem ka­varta fel a dolog túlságosan. A XX. század végének Ózsák- pusztáján nem okoz kultúrsok­kot ez a jelenség. Jobban ér­dekli az itt élőket, hogy hogyan jöjjenek ki például havonta né­gyen 30 ezer forintból, vagy az, hogy lesz-e végre egy telefon, ami mondjuk éjszaka is köny- nyen elérhető, esetleg az, hogy az őszi-téli sárban-latyakban hogyan közlekednek, lesz-e tü­zelő, vagy elég ennivaló. Venter Marianna FOTÓ: BAKÓ JENŐ Reformáció ’96 1517. október 31-én 479 éve, többen megálltak a vásárba igyekvő emberek közül a Wittenbergi vártemplom kapuja előtt, ahová Luther Márton Agostonrendi szer­zetes kifüggesztette 95 téte­lét a bűnbocsánattal kapcso­latban. Ki gondolhatta akkor, hogy az utókor ezt a cselekedetet tisz­teli majd az egész Európára kiterjedő reformáció kezdete- : ként. A középkori egyház éle­tében persze megvoltak az előzmények, már a XI. szá­zadtól, Angliában, Franciaor- szágban. Csehországban. Olyan mozgalmak ezek, me­lyek elégedetlenek az egyház által szentesített vallásgyakor­lattal, azzal a „szabályozott” hittel, ami még nem „zavar­hatja” meg az embereket, azokkal az ismeretekkel, me­lyek még biztosítják az irányí­tás lehetőségét. A középkori egyház így emberek kiszol­gáltatottjává vált, és a Jézus­tól kapott feladatokat egyre nehezebben teljesíthette. Az előreformátorok. reformáto­rok, ezzel az emberek által ki­alakított kultusszal voltak elégedetlenek, hiszen a benső­jükben az evangélium hatá­sára jelentkező igény min­denképpen egy személyes, szubjektív hit felé vezette őket. Úgy érezték, ha ezt a hi­tet emberi korlátok miatt megélni nem tudják, akkor ezek a korlátok nem Istent : szolgálják. Luther elégedetlen önmagával. Minél többet sze­retne megtudni az egyház­atyák életéről, tanításáról és eközben találkozik a Biblia megválogatott, rövid sza­kasznyi üzeneteivel. 20 éves kora után döbben rá, hogy Is­ten kijelentéseit csak a Szent­írásból kaphatja meg, melyet nem ismerhet, mivel gondo­san elzárják az egyetlen pél­dányt is a szerzetesek elől. Próbál tökéletessé válni, mi­közben megismeri emberi korlátáit. Rádöbben, hogy sa­ját eszközeivel, egyedül nem képes elérni a mennyek or­szágát. Csak Isten kegyelme lehet az, ami őt odavezeti, hi­szen Isten Jézusért már meg-1 bocsátott az embereknek. Te­hát mindenekelőtt szükség van ebbe az isteni kegye­lembe vetett hitre. A szá­munkra oly természetes gon­dolatmenet a középkori egy­ház számára elfogadhatatlan s mikor Luther a Worms-i bi­rodalmi gyűlés előtt sem haj­landó visszavonni tételeit, ki­átkozzák. A reformátor által felújított fogalmak, Krisztus, Szentírás, kegyelem, hit. gyorsan elterjedtek és jelentős hatással voltak még a közép­kori egyházra is. Isten élő és ható szava elérte az embere­ket. Luther megteremti az Új­szövetség fordításával a né­met irodalmi nyelvet és pár év alatt Európa szinte minden országában anyanyelven ol­vashatják a Bibliát. A hatást csak egy nagy robbanáshoz lehetne hasonlítani. Mai vi­lágunk alapjaihoz jelentősen hozzájárultak ezek, a hitükért mindent vállaló emberek, Luther, Kálvin, Zwingli és a többiek. Nagy kérdése a mai egyhá­zaknak, ezzel az örökséggel a hátuk mögött, hogy felisme-f rik-e, Istentől jövő értékeiket. | Rádöbbennek-e a technikai­lag hihetetlen tempóban fej­lődő világban a személyes hit és személyes kapcsolatok szükségességére. Megértik-e. hogy a reformációra nem el­lenszenvvel vagy büszkeség­gel kell nézni, hanem alázato­san elfogadni mindannyiun­kért. 1996-ban számunkra min­denképpen a személyes Is­tenre figyelés és egymás tisz­telete, a másik ember felé for­dulás felelőssége az időszerű üzenet. Johann Gyula Kopjafa az andaui hídnál Törő György szekszárdi fafaragóművész alkotása osztrák földön Andau. Szomorú hírnévre tett szert ez az ausztriai tele­pülés 1956-ban, mivel a for­radalom leverése után több tízezer menekülő itt vett bú­csút hazájától, Magyaror­szágtól. A túlpartra, a patak másik ol­dalára egy fahíd vezetett: s bár az ötvenes évek végén meg­semmisült - állítólag felrob­bantották - ma szorgos kezek munkájaként egyfajta menetó­ként ismét áll és átível a vízen. Aki mostanában erre jár, néhány napja - egészen ponto­san október 26-a óta - egy kopjafát és egy díszes padot is lát az andaui - vagy ahogy magyarul nevezzük, a moson- tarcsai - hídfőnél. A két mű­tárgy - talán meglepőnek tűnik - Szekszárdról került osztrák földre, Törő György fafara­góművész jóvoltából. A me­gyeszékhelyen élő és dolgozó Törő György a Honvédelmi Minisztérium felkérésének eleget téve készítette el a két alkotást. A HM vezetői előtt jól ismert, hogy a szekszárdi fafaragónak - aki egyébként annak idején katonatisztént ment nyugdíjba - már számos művészi emlékoszlopa talál­ható az ország különböző tele­pülésein, sőt, határainkon túl is. Nemrég arról számolhat­tunk be lapunk hasábjain, hogy a nyugalmazott ezredes a szekszárdi Eszperantó emlék­hely kialakításában vett részt, három faoszlop elkészítésével. A napokban pedig a megye- székhelynek ajándékozott több játékot, így hintát és mászókát a főiskola melletti Oviháznál. Visszatérve az andaui kop­jafára, az egybehangzó véle­mények alapján megállapít­ható, hogy a megrendelők - s ami nem kevésbé fontos, az avatás résztvevői - nem csa­lódtak: az oszlop és a pad mí­ves kidolgozása, a magyaros motívumvilág osztatlan elis­merést váltott ki a megjelen­tek, az osztrák és a magyar ér­deklődők körében. Mellékelt rajzunkon a két alkotás látható, az oszlop csak látszólag ilyen kicsi, a valóságban három mé­ter magas. -szá­Nemezkiállítás a Tamási Galériában Ezredvégi kézműves-reneszánsz Először mutatkozik be a nagyközönség előtt önállóan Szőlősy Gabriella nemezké­szítő a Tamási Galériában nyílt kiállításával. A tárlat több szempontól is ér­dekes: egy olyan, a kézműves­ség és az iparművészet határán mozgó tevékenységet mutat be, amely egyre nagyobb teret nyer tárgyi kultúránkban, másrészt ősi motívumkincset, technikát éleszt fel. A kiállítás darabjai monumentálisnak ható, de egy­szerű díszítésű nemezszőnye­gek, úgynevezett izzasztók, és használati tárgyak: válltáskák, díszpámák. Nemcsak elkészíté­sük módjában követik a mint­egy két és félezer éves hagyo­mányt, hanem motívumkin­csükben is archaikusak: az al­kotó türkmén, finnugor, hon­foglaláskori magyar, illetve a kalotaszegi népművészet stili­zált ornamenseit használt fel. Megnyitójában Fehérvári Zol­tán művészettörténész a ne­mezkészítés két aktualitását emelte ki: csakúgy mint a múlt század végén, korunkban is re­neszánszát éli a kézművesség, válaszul az erőltetett technici­zálódásra. A skandináv stílusú, az egyszerűséget szem előtt tartó „bútordesigne” pedig egy­szerűen kívánja a lakásokba a nemezt. E kettő miatt is válthat ki számottevő érdeklődést a ga­léria kiállítása, mely november 24-ig várja az érdeklődőket, (tf)

Next

/
Oldalképek
Tartalom