Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16-17 / 268. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. november 16., szombat Rejtett értékeink Csapó Ida, egy magyar honleány Ritka eset, ha a történet olyan nőről emlékezik meg, aki tulajdonképpen nem volt más, mint háziasszony; az már más kérdés, hogy nem akármilyen szellemű, hatású és tevékenységű leány és feleség, hiszen az „első magyar nemzetgazda” leánya és a fiumei kormányzó felesége. A Csapó György és Csapó Zoltán által írt példás család- történetből tudjuk, hogy ta- gyosi Csapó Ida 1807. augusztus 31-én született Ten- gelicen, a megyeházát építtető későbbi híres alispán, Csapó Dániel egyetlen gyermekeként. Még nincs 17 éves, amikor nemeskéri Kiss Pál 1824. május 25-én feleségül veszi. Az akkori udvari tanácsos, királyi kamarás később Fiume és a dalmát tengerpart kormányzója lesz, felesége pedig egyaránt követi Bécsbe, Pozsonyba s természetesen Fiumébe is. Csapó Ida legalább öt nyelven kitünően beszél és ír, a kortól független mércével mérve rendkívül művelt, fogékony minden szépre, újra és jóra, férjének mindenben méltó társa, atyjának bálványozója. Otthoni indíttatását jól ér- * zékeltetik 1844-ban rótt sorai: egyaránt fényt vetnek a szavak a reformkori Tolna megyei nemesség társaséletére s a család meghitt hangulatára: „ .. szülőimnél maradtam, kik életük nagy részét úgyis egyetlen gyermekük nélkül töltik el. Milyen édes pihenés volt ez: a fakadó nyár balzsamos atmoszférájában, melegen dobogó szívek, jó és okos emberek közt, habár csak rövid hetekig időzhetni! Társasági viszonyok, politika, litteratura, külföldi történetek, megyei dolgok mind szóban forognak és egoizmus vagy pártosság nélkül lesznek megítélve. E nemes körben ismeretlen a harag és irigység”. Jó egy év múlva már Fiúméban tanúja annak, hogy ez a hangulat nem jellemző Széchenyi István és Kossuth Lajos véletlen találkozására. A legnagyobb magyar nemcsak azt jegyzi meg epésen Kossuth- ról, hogy „ő mindenben megelőz, csakhogy elvegye előlem az initiativa (kezdeményezés) dicsőségét”, hanem az ebéden a vele szemben ülő későbbi kormányzóra célozva epésen mondja: „Szerettem volna controll nélkül ízlelni a jó tengeri halat.. .” Ahogy az eddigieket is, a következőket is a nemes honleány naplójában idézhetjük, hiszen az századunk elején unokaöccse, a Liszt-leveleket is kiadó Csapó Vilmos jóvoltából kéziratként megjelent. A sajnálatosan rövid részletek többnyire egykorú följegyzések, de akad köztük későbbi hozzáfűzés is. Széchenyiről és Kossuthról szívszorító olvasni: „Két napig figyeltem e két nagy embert: ki a nagyobbik? csak a história döntheti majd el. Ám a jövő Kossuthnak nyílik, a gróf kiégett vulkán, szelleme felemészti testét. Ábrázatának számtalan ráncai munkára és szenvedésre mutatnak, míg ellenben „a nép embere” nagy, tündöklő szemeivel bátran tekint a világba ...” A napló minden lapja szolgál ilyen intim részletekkel, lehetővé teszi, hogy ne történelemként, hanem életközelből lássuk hazánk és a birodalom jeles személyeit. Csapó Ida emellett szerényen hallgatja el, hogy Misz- lán óvodát alapított (a megyebeliek közül az egyik elsőt), Fiúméban szeretetházat ' hozott létre Asilo de Caritas néven, a baracsi iskola és templom emlékezhet reá, főtámogatójára, de jutott bőkezű adományaiból az Akadémia, a Nemzeti Színház és a szekszárdi kórház alapítványaiba is. Széchenyi nem véletlenül írta róla 1840. november 30-i levelében, hogy olyannak ismerte meg, „kinek szép lelke oly forrón lángol mind az iránt, mi honunk felvirágzását érdekli”. Még életében megérhette, hogy Fiume négyárbocos hajót nevezett el róla, ottani költők selyemre nyomtatták számára, magasztalására írt ódáikat, halála után jóval, 1911-ben pedig utca kapta nevét az akkor már nemzetközi hírű kikötővé lett városban, ahol arcképe függött az általa alapított sze- retetház dísztermében. Ha meggondoljuk, hogy mindezt nem a kormányzói járandóságból, hanem saját vagyonukból hozta létre, már háziasszonyként is tisztelhetjük, hiszen a reprezentálás akkoriban saját zsebből ment... Tengelicen 1856. november 16-án bekövetkezett halála után még egyszer feltűnést keltett, mert végrendelete egyszerre tükrözte hazafisá- gát, okos gazdálkodását és atyja iránti szeretetét. Dr. Töttős Gábor Porta Galéria - A hónap műtárgya Örömteli izzásban Stekly Zsuzsa tűzzománcai mellé Szekszárdon az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériájában újabb, de nem ismeretlen alkotóval találkozhatnak a könyvtárba betérők. Stekly Zsuzsa tűzzománc képei és ékszerei fogadják a látogatókat. Nincs hónap, hogy ne jelentkezne a hírek között egy, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bonyhádon élő és alkotó Stekly Zsuzs® melyik művelődési házban, iskolában, galériában, vagy kiállítóteremben áll a közönség elé Stekly Zsuzsa nem csupán művészettörténeti ismertek birtokosa, de mindazoké is, melyek szükségeltetnek az alkotói folyamathoz, míg az elképzelt, megálmodott képből kézzel formált, tapintható alkotás keletkezik. Idén nyáron az egri kiállításának megnyitójára megfogalmazott néhány gondolatot, ami az életének legmeghatározóbb szakaszait mutatja be. „Gyorsan beszélek, de ez Hálám nem egyszerű beszédhiba, hanem életstílus, így is élek, és így is dolgozom, ha kell öt ember helyett is. Ezért nem fárasztom magam a tempó lassításával, logopédus barátnőm nagy bánatára ...” írja az egri bemutatkozó sorokban. Ha ezt nem vallotta volna is be Stekly Zsuzsa, pontosan mérhető a grafikusi, festői gondolatokat tükröző képein. Az hogy számára az ember megjelenítése is fontos, akármilyen élethelyzetben ábrázolva, színesen, ragyogón és a zománc adta csillogásban, szerves tartozéka egyéniségének, gyors és sokatmondó szándékának. Vajon hányán vallják ezekben az években, hogy boldog gyermek- és ifjúkoruk volt? Stekly Zsuzsa ezt könnyű szívvel teszi. Sőt, ilyen felnőttnek is érzi magát, hiszen a munkája boldogítja. Erre készült már gyermekként is, az ugyancsak művészi vénával áldott és sok területen alkotóként ismert édesapa mellett. Kérdés sem volt a pályaválasztáskor: hogy merre? Természetesnek tűnt a művészet! így szerzett tudást a Pécsi Művészeti Szak- középiskolában és később a gyakorlati életben. Az irodalom vonzásában látszatra könnyedén lesz ihletett társa egy-egy költői gondolat, regényrészlet, vagy akár az Árpád-házi királyok, szentek legendája. Ezekkel találkozhatunk december elejéig a szekszárdi kiállításon. Decsi Kiss János Iregszemcse, Szekszárd Reformáció, énekhangra Pontosan látnunk kell a természet örök körforgásában megbúvó rendet. Azt a törvényszerűséget, amelyben az elmúlás és az újjászületés egyaránt jelen van. A józan ész, a földi élethez ezer szállal kötődő testiségünk csak nehezen fogadja el és teszi önmaga számára is szükségszerű ténynek ezeket a törvényeket. Az idő dolgát nem lehet befolyásolni. Tör-zúz, aztán fátyollal takar, ha tetszik, gyógyít. Mindent, ami a világra jön, és részese ennek a körforgásnak, alakít, formál, újjáteremt, mássá tesz, mint ami előbb volt. Ilyen törvényszerűség részeként jött létre, született az 1500-as évek végén a katolicizmust másként értékelő reformáció. Október utolsó napja ennek emlékére évről-évre a lélek megújulását is jelzi. A református, evangélikus közösségek, gyülekezetek számára minden időben ünnepnek számít. Az ünnepek elképzelhetetlenek a zene, a muzsika, az ének és olyan költői gondolatok nélkül, amelyben a lélek ne mártózna meg és frissülne új erőt kapva. Ha a szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttesről, kórusról több alkalommal szóltunk már lapunk hasábjain. Az 1994-ben alakult énekkar nem csupán Tolna megye egyházi szertartásain vett részt, de a szomszédos megyéket is felkeresték, az öröm mondó béke követeként. Karnagyuk, Naszladi Judit elvégzi az ilyen csoportok életéhez tartozó szervező, menedzselő feladatokat is, Lemle Zoltán lelki- pásztorral, az együttes alapítójával együtt. Ma már nincs is olyan egyházi ünnep, amikor ne kérnék közreműködésre, szereplésre a kórust. Természetes volt, hogy a reformációra emlékező istentiszteleteken is aktív résztvevők voltak. Ilyen helyszínül szolgált Tolna megye legnagyobb református temploma Iregszemcsén. Az 1300 ülőhelyes templomban szárnyalt a kórus éneke az igehirdető Lemle Zoltán gondolataival. A decsi Kajsza fúvós quartett, Lozsányi Tamás orgonaművész, Erős Edina fuvolajátéka és Pintér Gabriella szólóéneke maradandó élményt hagyott az iregszemcsei hívők között. Szekszárdon, a református templom ökumenikus isten- tiszteletén Szilvássy Géza helyi lelkipásztor külön köszöntötte Johann Gyula evangélikus és Frei Antal baptista lelkészeket, mint az ünnepség szolgálat tevőit. Mindketten azon gondolatokat fogalmazták meg, amelyek a lélek naponkénti reformálását, újjászületését, ébredését sürgeti. Ebben a megújulásban képes helyreállni a romlandó test is. Mindezeket erősítette a szekszárdi Gárdonyi Zoltán kórus éneke, az ökumenikus istentiszteleten. A kórus éltetője minden alkalom, amikor fellépési lehetőséggel keresi meg bárki. Kecskemét, Budapest, Velence, Gárdony egy-egy gyülekezetében is megszólalt lelket reformáló énekük. Ezekre az utakra kísérte a támogatók adakozó jókedve. Egyre nő a szponzorok száma, akik az utazási költségeket segítik csökkenteni. Ma még megnevezni nem kívánják őket, de mindenki tudja, hogy az ilyen jellegű szándékot áldás kíséri. A szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes ezekben a napokban már az év vége legnagyobb ünnepére készül, és az ezt megelőző Ádventi várakozásban kér helyet a testet- lelket reformáló énekhangoknak. Decsi Kiss János Jó hír Igehely: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté ev. 11,28). Már csaknem készen van a kép. Már csak egy kicsiny szürke folt van rajta. Még hiányzik róla az, aki a legfontosabb: ő, a tékozló fiú. Minden más készen van, és nagyon jól sikerült. Itt van az atyai ház, teljes pompájával és gazdagságával, az örvendező szolgák, jól gondozott állatok a pásztorokkal, a ringó gabonatáblák és az útszéli virágok. De mindenekfölött az atya tiszteletet parancsoló, és mégis kimondhatatlan jóságot sugárzó alakja, amely uralja a képet. Az atya a ház előtt áll. Arcáról leolvasható, hogy már régen vár valakire. És most, hogy megpillantotta azt, akit várva várt, nagy örömében elébe szalad és nézi... kit néz? - tulajdonképpen még csak azt a szürke foltot. A tékozló fiú üres helyét. A mi festőnk már régóta keresi azt a fiatalembert, aki modell lehetne a tékozló fiúhoz. Mindeddig azonban még nem talált megfelelő személyt hozzá. Egyszer, amint a város nyomornegyedében barangol, hirtelen megpillantja őt. Ritkán lehet ilyen elzüllött emberi alakkal találkozni. Kuszán lelógó haj, borostás áll, teste csupa szenny, inkább rongyokba, mint ruhába öltözve, fiatal, és mégis elgyötört, úgy áll ott egy omladozó falnak támaszkodva. Egykor finom arcvonásain az élet terhei és szenvedélyei otthagyták kitörölhetetlen nyomukat. Emberi ábrá- zat, szinte a felismerhetetlenségig eltorzulva. Alig hallja, hogy a festő megszólítja. Csak amikor az egy ezüstpénzt tart elébe, csillan fel némi fény eltompult szemében. Azután hamarosan létrejön az alku. Holnap délután három órakor - úgy, amint van - jelentkeznie kell a festőnél. A címet megtalálja a névjegyen, gazdag lakoma és bőséges díjazás vár rá. Amikor másnap a megbeszélt időben csengetnek a festő ajtaján, gyorsan kinyitja az ajtót. Mindent előkészített: örömmel várja, hogy végre befejezhesse képét. De ki ez? Egy idegen férfi áll cjjtaja előtt. Az ismeretlen őt keresi. Jó, de nem most! Most másvalakit vár. Éppen el akarja küldeni az idegent, amikor az előhúzza a zsebéből a névjegyet a festő írásával és címével. Most már minden világos előtte. A fiatalember, az a szánalmas alak, akit tegnap a nyomornegyedben fölszedett - az áll előtte. De megfürödve, vadonatúj ruhában, borbélynál is volt, aki megborotválta és rendes frizurát készített neki. Micsoda csalódás! A züllött fiatalember ostoba buzgóságával mindent elrontott. Az üres folt a hűséges és jóságos atyával szemben továbbra is üres marad. S miridez azért történt így, mert akinek jönnie kellett volna, úgy, amint volt, nem úgy jött. így nem volt elfogadható. Tudod-e, hogy manapság milyen sok ember cselekszik ugyanilyen helytelenül? Lehet, hogy te is ilyen elveszett állapotban vagy. Vágyakozol a tiszta, boldog élet után. De talán te is tévesen képzeled el, hogyan kerülhetnél ki boldogtalan állapotodból. Ahelyett, hogy úgy jönnél Uradhoz és Megváltódhoz, amint vagy, hogy ő vegye el bűneidet, előzőleg te magad igyekszel megjobbítani magadat. Milyen kár! Mert ekkor be kell zárulnia az ajtónak, amely elválaszt a szent Istentől, ahelyett, hogy kinyílna az. Mert Isten és az ember között másként szól az egyezség. Isten Fia azért jött, hogy az elveszetteket keresse és tartsa meg, és Ő a súlyosan megterhelteket hívja magához. Nekik akar nyugalmat és békességet adni. Talán éppen a te számodra üres képünkön az a szürke hely. Töltsd ki! Bálint Orsolya Százados szenzációk Kis iskola nagy gondjai Az ezredévi fényben úszó Magyarország egy kis eldugott zugában meglehetősen furcsa körülményeket rögzített az 1896. november 29-i Tolnavármegye híre A szak- csi majorpusztai iskola bajairól: „Witkovits Ferenc, a szakcsi iskolaszék elnöke bejelentette a tanfelügyelőnél, hogy Wurm Ödön bérlő az iskolafenntartásra vonatkozó szerződésbeli kötelezettségének nem akar eleget tenni. Panasza szerint a bérlő a tanév kezdetén nem tette közzé a gyermekek iskolába küldésének napját, s így a gyermekek még október elején sem jártak iskolába. Iskolaszereket, nyomtatványokat, írószereket, tankönyveket nem szerzett be, sőt az iskolaszéki elnök fölszólítására azzal fenyegetőzött, hogy református cselédeket fogad, s követelte, hogy a tanítót egyszerűen helyezzék el; felvételi-, mulasztási napló nincs, krétáról, szivacsról, papírról, tintáról szó sincs; a bérlő már két tanítót kiüldözött a pusztáról, most pedig ezt akarja kiüldözni azzal, hogy még vizet sem ad neki; az iskolafűtésre fa helyett kukorica- csutát adott, amit a gyerekeknek zsákszámra kellett fagyos időben a góréból hordani, de az iskola mindig hideg volt, mert a magas tantermet, a benne levő nagy kályhát csutával nem lehet befűteni. A tanító fáját egy halomba dobatta az udvarra s a tanítónak azt mondta, rakja ő maga ölbe. A tanítónak a tanítógyűlésre fuvart és napidíjat nem adott, a tanítónak járó malomfuvarokat nem adta ki, az iskola ablakait még november másodikán sem csináltatta be, jóllehet erre a célra minden bérestől tíz krajcárt levont a füzetésük- ből! Az év végén kétszer is kitűzött vizsgára az iskolaszéki elnökért nem küldött kocsit s a vizsga nem volt megtartható...” Kell-e ehhez régi vagy mai kommentár? -ős-bor Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmisék. Szombat: 17 óra Újváros, 18.30 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros, 9.00 Belváros, 10.00 Újváros, 11.00 Belváros, 17.00 Újváros (német nyelvű szentmise). 18.30 Belváros. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermek-istentisztelet), 10.00 Kálvin tér (Ifjúsági istentisztelet és úrvacsora). 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 német áhítat, minden hónap 2. és 4. vasárnapján. 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. I. Vasárnap: 10.00 Munkácsy u. 1. (gyermek-istentisztelet). 17.30 Munkácsy u. 1. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), II. 15 óra.
