Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-15 / 267. szám
1996. november 15., péntek Megyei Körkép 3. oldal A dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban a mai viszonyok között nagyra törő tervek megvalósításán fáradoznak. Erről kérdeztük Ve- isz János igazgatót. — Talán ott kezdeném, hogy a gimnázium épületében egyre kevésbé lehet azokat a körülményeket biztosítani, melyek szükségesek. A hat- osztályos képzés beindulásával az osztályok 1999-től tovább maradnak a rendszerben, így ’99-től 10 osztály számára kell helyet biztosítanunk, ami a jelenlegi nyolc tanteremben nem megoldható. Ezért vált szükségessé a bővítésen gondolkodni. Két lehetőség adódott. Az egyik a jelenlegi tetőtér beépítése, amivel az a gond, hogy az épület műemlék jellege miatt a kép megváltoztatását nem támogatják a műemlékvédelmiek, másrészt a kivitelezés is elég körülményes lenne, és nem is oldana meg minden problémát. A másik lehetőség egy új szárny építése - ennek most készültek el a tervei. — Az épület meghosszabbításaként egy L alakú új szárny épülne. Ennek városképi szempontból is jelentősége lenne, hiszen a Várból lejőve éppen ez tárulna a szemünk elé, a raktárépület, és drótkerítés helyett. Az épületben helyet kapna egy tornaterem, a meglevő csarnok teljes egészében az általános iskola használatába kerülne. A földszinten a tornaterem kiszolgáló helyiségei mellett helyet kapna egy tanterem és egy 80 négyzetméteres díszterem vagy aula. Az emeleten további három tanterem lenne kialakítva. — Előzetes becslések alapján 40-60 millió forint szükséges a beruházáshoz. Ezt az összeget illetve más jellegű támogatást nyilván több helyről kell majd beszerezni. Ilyen a Közmunka Tanács, ahol az élőmunkára lehet pályázni elsősorban. Szóba jöhetnek a megyénként most alakult településfejlesztési tanácsok. Minisztériumi lehetőség is fölmerült. Ezenkívül a lakosság, a szimpatizánsok segítségére is nagyban számítunk, az ígéretek alapján nem is alaptalanul. Pataki Dezső Szlovákiában jártak a bátaszékiek A szlovákiai Komáromban, a VI. „Nagy Károly” Matematikai Diáktalálkozón vett részt a bátaszéki általános iskola három tanulója, Stelcz Ferenc 7., és Zentai Anna, Károlyi Katalin 8. osztályos diákok. Két pedagógus - Károlyi Károly, a Matematika Tehetség- gondozó Alapítvány társelnöke, és Bencs Vilmos - kíséretével utaztak, s vettek részt a nemzetközi találkozón. Az utazás a bátaszékiek számára a bátaszéki Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány jóvoltából valósulhatott meg. A három napos matematikai diáktalálkozón kiváló előadóktól kitűnő előadásokat hallgathattak meg. Sokat tanult a Vajdaságból, Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról érkezett mintegy 300 tanuló és tanár. Új ismereteket és sok új barátot szereztek, akiket remélhetőleg viszontlátunk márciusban, a bátaszéki matematika versenyen. Vezetőségi ülés a társaskörben Együttműködés, tájékoztató A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör tegnapelőtt este tartotta vezetőségi ülését. Berkes Judit, a Vöröskereszt Szekszárd Városi Szervezetének titkára együttműködési megállapodást ajánlott, majd részletesen tájékoztatta a vezetőséget, milyen segítséget tud felajánlani az újvárosi társaskör tagságának. Matókné Misóczki Mária, a szekszárdi 2. számú általános iskola igazgatónője az intézményben folyó munkáról, a megváltozott szemléletről tartott tájékoztatót. Antal Géza, a társaskör egyházi elnöke ismertette a határozatot, amelyet a megyei önkormányzattól kaptak. A Szent István Házban létesülő idősek napközi otthona megvalósításához, az átalakítási munkákhoz az építési engedélyt az illetékes hatóság megadta. (péteri) Készül a rongy szőnyegnek való A MEOSZ kezdeményezésére korábban a tatabányai Alfaipari Vállalat foglalkoztatott mozgássérülteket szekszárdi üzemegységében, ahol a rokkant nyugdíjasok többek között gyermekholmit, konyharuhát varrtak. Emellett egy javítószalon is működött. Időközben a szekszárdi üzem megszűnt, a dolgozókat a tolnai Luxin Kft. karolta föl. A jórészt mozgássérült embereket foglalkoztató kft-nek kezdetben Tolnán és Szekszárdon volt üzeme. Prantner Antalné, a mozgás- sérültek bátaszéki csoportjának vezetője kilincselni kezdett a helybeli mozgássérültek érdekében, azért, hogy a Luxin Kft. Bátaszékre is tudjon üzemet telepíteni, ezzel munkát adva az itt élő, mozgásukban korlátozott embereknek. Ehhez azonban egy erre a célra alkalmas helyiségre volt szükség. Végü- lis a polgármesteri hivatal udvarában lévő önkormányzati épületben sikerült helyet szorítani először a szövődének - tavaly májusban kezdtek -, ahol rongyot vágtak, és lábtörlőket, szőnyegeket szőttek. Itt hat beteg embernek sikerült munkát adni. Aztán előkészítő üzemmé alakultak, ahol lehetőség volt a létszám bővítésére, tíz fővel folytatták a munkát. Az anyagot zsákban hozzák Bátaszékre, itt vágják méretre, FOTÓ: BAKÓ JENÓ varrják és szállítják az előkészített anyagot a szövődébe, ahol rongyszőnyeget készítenek belőle. Havi elszámolásban, napi hat órában dolgoznak. Nem sok az a pénz amit keresnek, de az emberek lefoglalják magukat, s nem érzik azt, hogy fölöslegesek, hanem szükség van rájuk, a munkájukra. A jövőre vonatkozóan Prantner Antalné elmondta, ismét van lehetőség létszámbővítésre, tíz emberrel, de hogy ez megtörténjen, nagyobb helyiségre lenne szükség, mert már a mostanit is kinőtték.- péteri Előny az egészségügyi tanácsnál Nagyüzem volt tegnap Szekszárdon, a Tolna Megyei Önkormányzat épületében, hiszen három bizottság tagjai is találkozót adtk egmásnak a délelőtt, illetve a délután folyamán. Elsőként 9 órától a területfejlesztési és turisztikai bizottság ülésezett. A résztvevők a jövő évi költségvetési koncepció megtárgyalásánál célkitűzéséként fogalmazták meg azt a reális tervezést, melynek eredményeként elkerülhető a hitelfelvétel. A pénzügyekkel kapcsolatos tennivalóknál maradva a bizottság úgy vélte, hogy hasznos lenne, ha a megyeszékhelyen található, s nemcsak megyei, hanem elsősorban városi feladatokat ellátó intézmények - kórházi óvoda, könyvtár, múzeum, stb. - szekszárdi közgyűlési támogatása áttekinthetően szerepeljen a költségvetésben is. A bizottság áttanulmányozta azt az írásos anyagot, mely a megye úthálózatának fejlesztését részletezte: a megfogalmazott javaslat szerint célszerű lenne, ha - a pincehelyi kórház megszűnése esetén - a Nagy- székely-Sárszentlőrinc útvonal megépítése ne távlati, hanem elsődleges célként szerepeljen, tekintettel az IFOR-bázis közelségére, az előző esethez hasonlóan szintén kapjon prioritást a dombóvári hídnál található összekötő szakasz. Az egészségügyi bizottság ülésén dr. Deák György, a megyei kórház főigazgató-főorvosa a Dél-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács létrehozásának fontoságát ajánlotta a résztvevők figyelmébe. A három - Baranya, Somogy és Tolna - megyét tömörítő szerveződés egy majdan létrehozandó Országos Egészségügyi Tanács részeként egyebek mellett az egészségügyi fejlesztésben, az információk illetékes helyre történő eljuttatásában játszana rendkívül fontos szerepet. A bizottság tagjai egyhangúlag támogatták a tervet, hangsúlyozva azt, hogy ez a régió, mint kezdeményező, előnnyel indulhat a többi, leendő egészségügyi tanács-alapítóval szemben. Az ügyrendi és jogi bizottság is megkezdte délután a munkáját, ám azt nem fejezte be. Sürgős távozás miatt ugyanis menetközben határozatképtelenné vált a testület.-száHírek A gyermekkori szívpanaszokról A dombóvári Szív Klub következő foglalkozásán, november 22-én, pénteken 17 órától Gyermekkori szívpanaszok, szívbetegségek címmel dr. Kelemen László főorvos tart előadást a dombóvári művelődési házban. Az előadásra minden érdeklődőt szeretett vár a klub háziasszonya, dr. Bereczky Mária kardiológus főorvos. Bizottsági ülésen a költségvetésről Tegnap ülésezett a dombóvári önkormányzati képviselő-testület pénzügyi bizottsága. A bizottsági ülés fő napirendi pontja a város jövő évi költségvetési koncepciójának megtárgyalása volt. Nyugdíjasklub Baky Péterrel A szekszárdi Posta-Matáv nyugdíjas klubja ma 16 órától tartja foglalkozását a Művészetek Házában, ahol az intézmény igazgatója, Baky Péter a képzőművészetről tart előadást. Mezőgazdasági bizottsági ülés A megyei Agrárkamara Tolna város és körzete mezőgazdasági bizottsága, ülést tart november 18-án, 18 órai kezdettel a művelődési házban. Témák: a jövő évi támogatások és aktuális kamarai hírek. Szaloncukor-vásár, nyugdíjasoknak Szaloncukor-vásárt rendez a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetsége november 19-e, azaz jövő hét keddje és december 5. között a nyugdíjasok boltjában Szekszárdon, a Holub utca hat szám alatt. A választékban 12 féle szalon cukor szerepel kedvezményes áron. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SCHNITTA KÁROLYNÉ (szül. Ezer Mária) életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1996. novemberl6-án 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család Konferencia a drogról (Folytatás az 1. oldalról.) — Általános vélemény, hogy Magyarországon túl későn kezdtek el a kábítószer-problémával foglalkozni. — Ez nem igaz. Már a kezdet kezdetén a szakemberek riadóztatták az illetékeseket, a sajtót, a közvéleményt, csoportokba tömörültek, drogambulanciáért küzdöttek. A probléma nagyságához viszonyítva felkészült volt a szakember gárda. Ebben az .ügyben a hivatalos álláspont megfogalmazása késett, nem a szakértőké. Mik most a legégetőbb kérdések? — A dorgkérdés alapvetően társadalmi probléma, csak orvosi eszközökkel nem kezelhető. Ugyanakkor nincs az országban egy minden igényt kielégítő, kábítószereseket kezelő intézmény, többnyire a kórházakhoz csatolva találhatók gondozók, ahol sem az orvosok, sem az ápolószemélyzet nincs speciálisan erre a területre képezve. Az egészségügyi oktatásban is csak mostanában foglalkoznak ezzel a témával, a mai orvosgárdának alig vannak ismeretei ebben a tárgyban, nem csak orvosi kérdésekre, de a büntetőjogi, etikai aspektusokra vonatkozóan is. Hiányzik az államilag támogatott rehabilitációs háttér. Vannak egyházi vagy magán kezdeményezések, de ez önmagában kevés. Pedig az egészségügynek ez az az ágazata, ami nem fejlődhet vissza, sőt, komoly fejlesztésre van szüksége. Itt nem lehet a probléma után kullogni, fel kell készülni, s a most ráfordított pénz bőven megtérül, ha a prevencióra és a sikeres rehabilitációra gondolunk. — Milyen mértékben emelkedik a drogfogyasztás Magyarországon ? — Az emelkedés robbanásszerű. Amire senki sem számított, az egyik „legnépszerűbb” drog a heroin, amiről azt gondoltuk régebben, hogy nem tudják majd itthon megfizetni. Egyre többen fogyasztják a még ennél is drágább kokaint. Ez a robbanásszerű fogyasztás növekedés egyre inkább vidékre tevődik át, kiszámíthatatlan, melyik város lesz az a gócpont a jövőben, ahol ugrásszerűen megnő a fogyasztás. — Tolna megye hol áll a sorban ? — Tolna megye a kis fogyasztók közé tartozik, de éppen a fentiek mutatják, hogy ez manapság nem sokat jelent. Egyik napról a másikra változhat a helyzet. — Mi várható a jövőben? — Véleményem szerint az ország előbb-utóbb kiheveri a rendszerváltás okozta válságot, minden a helyére kerül, megfelelő lesz a képzés, s talán a szükséges intézményhálózat is létrejön. De nem szabad elfeledkeznünk például az Egyesült Államokról, ahol a drogfogyasztás mára szinte kezelhetetlen társadalmi problémává növekedett. Sokan hasonlítják is Magyarországot ebből a szempontból az USA-hoz, ha így tekintjük, a jövő vetítődik elénk a az ottani jelenlegi helyzetből. Éppen ezért kell most beruházni, felkészülni, segíteni és támogatni ezt a területet. Venter Marianna A dombóvári kerékpárutat hamarosan átadják Hamarosan - várhatóan november 25-én - történik meg annak a dombóvári kerékpárúinak a műszaki átadása, amelynek elkészülte lehetővé teszi, hogy a kerékpárosok védett, nekik épült úton egészen Gunara- sig eljuthassanak. A dombóvári önkormányzat erre a célra 7,6 millió forintot költött, úgy hogy saját erőként 2,65 millió forinttal egészítette ki az útalapból pályázati úton nyert összeget, ami a kivitelezési költség 65%-át fedezte. A fennmaradó összeget az önkormányzat az útfelújítási alapjából finanszírozta. A Népköztársaság úttól, a Köztársaság útig tartó, s az Árpád utca teljes hosszában összesen 806 méter hosszan elkészülő kerékpárúihoz kiemelt szegély épült, s a vízelvezetés is megoldott. A kivitelezést a Strabag Rt. végezte, illetve fejezi be hamarosan, s az építkezés műszaki felügyeletét a Szekszárdi Közútkezelő Kht. látja el. Az qktóber elején kezdődött kivitelezés során arra is figyeltek, hogy a lehetőségekhez igazodva a meglévő fasor se károsuljon jelentősen. A kivitelezők ugyanis kertészmérnök irányításával csak a legszükségesebb nyírást végezték. - nagy / Alom vagy valóság lesz? Előkészítő üzem Bátaszéken