Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-10 / 237. szám
1996. október 10., csütörtök Gazdaság 7. oldal Születésnap. Ötvenéves a Magyar Mezőgazdaság. A tekintélyes szakmai hetilap az utóbbi időben megújult, agrár-közgazdasági hetilappá vált, igazodva az olvasói igényekhez. Jelenlegi terjedelmének több mint felében a piacra jutást segítő, valamint a pénzügyi és jogi szabályozással foglalkozó információkat közöl. Taszári bazár. Elkészült a lista az amerikai békefenntartók taszári bázisán feleslegessé vált, árverésre kerülő felszerelésekről. Ezekre magánszemélyek és vállalkozók egyaránt licitálhatnak. A feltételekről a Magyar Honvédség logisztikai igazgatósága ad felvilágosítást. Egyebek mellett fénymásolókra, nyomtatókra, asztali lámpákra, számítógép-felszerelésekre, irodaszerekre, tábori ágyakra, katonai ingekre és nadrágokra lehet licitálni. Alapkő. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter tegnap elhelyezte az M3-as autópálya Gyöngyös és Füzesabony között megépülő 43 kilométeres szakaszának alapkövét. A beruházás 23,9 milliárd forintba kerül. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 247,94 Görög drachma (100) 66,07 Német márka 103,79 Olasz líra ( 1000) 104,49 Osztrák schilling 14,75 Spanyol peseta (100)123,39 USA-dollár 158,62 A költségvetésből nem telik az elkülönített állami pénzalapokra Eultúratámogatás üres zsebből Vajon képes lesz-e megállni a saját lábán a Nemzeti Kulturális Alap? Vajon milyen furfangokra lesz szüksége ahhoz, hogy „üres zsebébe nyúlva” támogassa a lassacskán koldusbotra jutó kultúrát? Ezek egyelőre költői kérdések. A Nemzeti Kulturális Alap bizottsága a közelmúltban levélben fordult a pénzügyminiszterhez, amelyben kérvényezi, hogy az alap továbbra is részesülhessen költségvetési támogatásban. Kérésük indoka a jövő évi költségvetési tervezet, amelyben megfogalmazódott, hogy az elkülönített állami pénzalapok - így többek között az NKA - nem számíthatnak központi támogatásra. Amint az a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, az alap kompromisszumot javasol, miszerint a megvonás két lépcsőben történjen, vagyis az 1997. évi költségvetésben legalább 150 millió forint közvetlen központi támogatás maradjon meg az NKA bevételei között. Dr. Harsányt László bizottsági tag kiemelte: a kulturális kiadásoknál növekedés tapasztalható mostanában, ez azonban nem közelíti meg a fogyasztói árak átlagos emelkedését. A helyzetet tovább súlyosbítja az is, hogy az államháztartás mind kevésbé veszi ki részét a kultúra finanszírozásából. 1991- ben az állami hozzájárulás megközelítette a kulturális tevékenység teljes értékének 25 százalékát, az idei előirányzatokból számított arány még a 15 százalékot sem éri el. Nem nehéz megjósolni, hogy jövőre, a teljes költségvetési támogatás megszűnésével az alap jóval kevesebb pályázati pénzt tud a kultúra művelői között szétosztani. (Az utóbbi években a pályázatok csaknem felének „zöld utat adhatott”.) Harsányi szakmailag és politikailag hibás döntésnek tartaná, ha ez bekövetkezne. Csak remélni lehet, mihamarabb létrejön egy olyan szponzori hálózat, amelynek tagjai nem tehernek, hanem dicsőségnek fogják érezni, hogy megengedhetik maguknak a kultúra anyagi támogatását. Ám addig az állam nem vonulhat ki teljesen e területről. Szigeti Ildikó Ráfizetéses az állattartás Sok tenyésztő felhagy a baromfineveléssel Az állattenyésztési ágazatok szinte kivétel nélkül veszteségesen termelnek: az állatállományra szeptemberben a stagnálás, a mérsékelt visszaesés volt jellemző - állapítja meg a Földművelésügyi Minisztérium legfrissebb jelentése. A tárca beszámolója szerint az ország legtöbb helyén ráfizetéses a tejelő marha tartása. A termelési költségek emelkedését alig követik a tejárak. Az extra tejet literenként 36-38 forintért veszik meg a feldolgozók. A vágómarha iránt is lanyha a kereslet, az árak pan- ganak, ennek ellenére a tőkehúsok a sertéshúsénál drágábbak. A sertéságazatban az elmúlt hetekben valamelyest enyhült a feszültség. A vágóhidak - a szerződés szerinti ütemezésnek megfelelően - folyamatosan dolgozzák fel az átvett disznókat. A vágás utáni ellenőrzések azonban minőségromlást jeleznek, amelyet a szakemberek a kisebb tápértékű, házi receptek alapján készített takarmányoknak tulajdonítanak. A juhágazatban megszűntek a bárányok körüli értékesítési zavarok, s az árak visszaálltak a korábbi kilónkénti 460-560 forintos szintre. Továbbra is gondot okoz azonban, hogy kevés a bárány, nem állt meg az állomány csökkenése. Szeptemberben ugyan több tenyészkost vásároltak a termelők, ez a mennyiség azonban jóval elmarad a korábbitól. A tenyészjerke ára jelenleg 12-13 ezer forint, a kínálat minősége azonban kívánnivalót hagy maga után. A recesszió a baromfi- tenyésztőket sújtja leginkább, ebben az ágazatban jelentősen csökkent a nyereség. Bár a brojlercsirke felvásárlási ára valamelyest emelkedett, a 150-190 forintos ár nem fedezi a ráfordításokat. A rendkívül magas költségek - a tápárak drasztikus emelkedése és a fűtőolaj 2,50 forintos drágulása - miatt egyre több kistermelő szünteti be a hizlalást és egyre kevesebb naposbaromfit vesznek át a keltetőktől. U. G. Kevés és savanyú a szőlő A szőlőtermés mintegy 60 százalékát szüretelték le a múlt hónap végéig. A tavalyinál 25 százalékkal nagyobbra becsülték a gazdák a termést még a nyár végén a szőlőkben. Erre minden okuk megvolt, mivel szokatlanul nagyok voltak a bogyók és a fürtök. A csapadékos időjárás miatt azonban a szőlőtőkéken megrepedtek a szemek, és a rothadás is megkezdődött. Ennek következtében a kedvező terméskilátások jelentősen romlottak. A gazdák optimális időben kezdték meg a szüretet. A korai fajták szedésekor 13-16 mustfokot mértek. Ritka az a pincészet, ahol 18 mustfok feletti értéket mutat a fokoló, ezért a borászatok a jogszabályi kereteken belül kénytelenek a cukortartalmat pótolni. A késői fajtáknál is csupán 15 volt az átlagos mustfok. A szőlőpiacon jelentős a kereslet, ezért a felvásárlási árak 25-50 forint között mozognak kilogrammonként, fajtától és minőségtől függően. Az egészséges szőlőt több helyen cukorfoktól függetlenül vásárolják fel. A megyei szakértők felmérése szerint meglehetősen sok szőlőmust exportjára került sor az idén. Keresett a közmunka Aktív programok munkanélkülieknek A munkanélküliek közül országszerte legtöbben a közhasznú munka támogatását veszik igénybe. Az Országos Munkaügyi Központ most közreadott elemzése szerint az aktív foglalkoztatáspolitikai támogatásokban részesülő több mint 100 ezer munkanélküli 57 százaléka a közhasznú munkavégzéshez kap segítséget. Ennek jóformán csak az ön- kormányzatok anyagi lehetőségei szabnak határt. Egy részük a hagyományos közhasznú foglalkoztatásban vesz részt, más részük a jövedelempótló támogatásban részesülőknek indított programokban. A foglalkoztatási törvény módosítása alapján idén még csak 90 napot, de jövőre már 180 napot kell dolgozniuk a jövedelempótló támogatásban részesülőknek ahhoz, hogy újabb két évre jogot szerezzenek e juttatási formához. Az aktív foglalkoztatáspolitikai programokban résztvevők több mint 18 százaléka a képzéshez kap segítséget. A tartósan munkanélküliek foglalkoztatásához adott bér- támogatásban részesülők aránya pedig alig több mint 14 százalék. A többi támogatási formát igénybevevők aránya csupán néhány százalék. Ide tartoznak azok, akik éltek a kor- engedményes nyugdíjazás lehetőségével, vagy akik a vállalkozóvá válás nehéz, de ígéretes útját választották, valamint azok, akik a részmunka- idős foglalkoztatás „előnyeit” élvezik. Szüreteljen Október 12-én telefonszüret a Westel 0660 irodákban! Csak ezen a napon 45 ezer forinttal olcsóbban vásárolhatja meg a Benefon Delta mobiltelefont! Sőt, a négy elegáns szín mellett most már famintázatú változatban is kapható a készülék, amely - mint mindegyik 0660-as telefon - az ország egész területén használható. És még valami: az akciós árú Benefon Delta is elvihető 30% előlegfizetéssel, 12 havi, kamatmentes részletre! Szombaton rendkívüli nyitva tartással várjuk: 9-18 óráig 45 ezer forintot szüretelhet. Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát és a renszerbelépési díjat nem tartalmazzák. Mozgásb a' n z üzlet áffk áffk Általános tájékoztatással 24 árás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: ^ ^ NMT mobiltelefonról a 03-as, más mobil- vagy vezetékes telefonról a 0680 450-450-es ingyen hívható számokon. WESTEL IRODÁK: PÍCS. 7621 RÂKÛCZI U. 19.. TEL: 106 721225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 601 327-900 • BALÁT0NV1LÁG0S. M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS, TEL: 106 681380-644. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 kérésére üzletkötőnk felkeresi önt: kunics Gábor tel.: <os 60i 327-930 • réthy istván tel.: (re 60) 327-920 • szakálos györgy, TEL: (06 60| 427-927 WESTEL FORGALMAZÓK: PAKS. KOSZTECZKY LÁSZLÓ. 7030 BARÁTSÁG U. 2. IS0NY MÁRKABOLT!. TEL: (06 751 310-770, RÁDIÓTELEFON: (06 601327-085 • SZEKSZÁRD. TELKOMP KFT, 7100 WESSELÉNYI U 15. TEL: 106 741416-564. RÁDIÓTELEFON: 106 601327-260 • DOMBÓVÁR. ARIEL 2000 KFT, 7200 DOMBÓ PAl U. 7 . TEL: 106 741466-249. RÁDIÓTELEFON: 106 601363-963 ■ÁDIÖTIlOrOMKPr IPISOTA UMÓ ©KTATTÁSE ©bottom 7100 Szekszárd, Mártírok tere 11-13. ______________________Tel: 74/411-211/204 S ZAKKÉPZÉSI AJÁNLATA:- Adótanácsadó - Számviteli ügyintéző- Okleveles könyvvizsgáló - Mérlegképes könyvelő (október 15-én indul) Vizsgaszervező: Janus Pannonius Tudományegyetem Vizsgaközpont CSAK A NEVÜNK VÁLTOZOTT Perfekt-Universitasról Jelentkezni lehet: Horváth Henrietta Penta Unió 7100 Szekszárd, Mártírok tere 11-13. Tel.:74/411-211/204 A BÁTASZÉKI FÉMIPARI SZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA értesíti a szövetkezet tagjait és a kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy 1996. október 29-én (kedden) 14 órai kezdettel összehívja a szövetkezet RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉT Napirendi pontok: 1. A szövetkezet szétválásának előkészítése. 2. Részjegy felemelése. Közgyűlés helye: BÁTMETÁL Kft. ebédlője, Bátaszék, Budai u. 5. ________________________________________________(1147) Ó RIÁSI BÚTORVÁSÁR SZEKSZÁRDON! 1996. október 10., 11., 12., 13. (csütörtöktől vasárnapig) Nyitva: csütörtök-péntek 9-19, szombat-vasárnap 9-16 óráig. Szekszárd, Gyermekek Háza, Bajcsy-Zs. u. 8. Telefon: 06-30/471-524. heverők 13.800 Ft-tól, fotelágyak 11.500 Ft-tól, | I franciaágyak 24.800 Ft-tól, szekrénysorok már 39.900 Ft-tól, | ÓRIÁSI SZÖVETVÁLASZTÉK, EGYEDI MÉRETRE KÉSZÍTÉS SZEKRÉNY ÉS KÁRPITOS GARNITÚRÁKBAN EGYARÁNT. I — Pályázati felhívás Mucsi, Duzs és Kalaznó községek Polgármesteri Hivatala PÁLYÁZATOT HIRDET körjegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek:- igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi egyetemi képesítés- 2 éves szakmai gyakorlat. Pályázathoz csatolni kell:- a végzettséget igazoló okiratok másolatát- szakmai önéletrajzot- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Az állás 1997. január 1-től tölthető be. A pályázatokat a Mucsi Képviselő-testület polgármesteréhez 1996. október 18-ig lehet benyújtani. Bérezés az 1992. évi 23. tv. alapján (1045) r PÁLYÁZATI} FELHÍVÁS Dunaföldvár Önkormányzatának Képviselő-testületé meghirdeti a Művelődési Központ igazgatói állását az alábbi feltételekkel: Meghirdetett munkahely: Művelődési Központ igazgatói állása 7020 Dunaföldvár, Ilona u. 11. Képesítési és egyéb feltételek:- felsőfokú szakirányú végzettség- legalább 5 év szakmai gyakorlat- büntetlen előélet Juttatások, egyéb:- vezetői pótlék: 200% A pályázat benyújtásának határideje: 1996. október 30. Pályázati cím: Nagy Gábomé polgármester 7020 Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2. A pályázatokat 1996. november 30-ig bírálja el a képviselőtestület. (981)j