Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-02 / 230. szám

1996. október 2., szerda Megyei Körkép 3. oldal Dunafoldvárra, Bölcskére, Madocsára, Paksra Megérkezett tegnap a gáz Vár őstörténeti jelentőségű koccintás részese lehetett a Népújság paksi tudósítója tegnap a városházán tizen­egy óra után néhány perc­cel. Herczeg József polgár­mester ekkor kapta az érte­sítést telefonon, megérke­zett a földgáz a város foga­dóállomásához. A polgármester örömében minden bizonnyal a polgárok is osztoznak, régen történt ilyen nagy jelentőségű ese­mény Pakson, az évtized be­ruházása érkezett a befejezés közvetlen közelébe. A felfo­kozott várakozást jelzi, hogy akadt, aki már előző este is gázszivárgást észlelt a háza előtt, noha földgáznak még nyoma sem lehetett a veze­tékben, legfeljebb a nyomás­próbánál használt szagosító­nak. Tegnap reggel nyolc órakor nyitották meg a duna­újvárosi átadóállomásnál a to­lózárat a gázszolgáltató DE- GÁZ szakemberei. Alig más­fél óra múltán Dunaföldvár- nál, majd Bölcske és Madocsa után, tizenegy órakor már Paksnál is a fogadóállomás­hoz érkezett a gerincvezeték­ben a földgáz. A szolgáltató cég képvise­lője elmondta, az elkövetke­zendő napokban a települések belső hálózatait töltik fel, és előreláthatóan október 5-én kezdődik a fogyasztók rákap­csolása a rendszerre. A DE- GAZ ügyfélszolgálati irodái csütörtöktől tudnak felvilágo­sítást adni, pontos időponto­kat mondani, hogy kinek mi­kor kötik be a nyomássza­bályzót és a mérőórát. Rákosi Gusztáv Közigazgatási kérdések A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal szervezte azt a tovább­képzést, melynek tegnap Szek- szárd, a régi vármegyeháza díszterme adott othont. A ren­dezvényen jegyzők, önkor­mányzati és közigazgatási ve­zetők vettek részt, meghall­gatva két előadást. Elsőként dr. Kiss László, a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem ta­nára ismertette az önkormány­zati működés és az önkor­mányzati rendeletalkotás aktu­ális kérdéseit. Történeti áttekintésében arra mutatott rá, hogy az önkormányzati szer­kezet átalakítása adott esetben működő szerveződések szét­szedésével is együtt járt, meg­szűntek a közös tanácsok, s a közel 3400 önálló önkormány­zat között van néhány, amelyik nem működőképes. Ennek a helyzetnek az orvoslására a ha­talmi szóval történő összevo­nás nem, viszont az önkéntes összerendezés alkalmas lenne. Dr. Balázs István, a Minisz­terelnöki Hivatal kormányfő­tanácsadója a közigazgatás korszerűsítéséről szólva többek között elmondta, hogy a kö­zelmúltban zárult le az a fo­lyamat, melynek eredménye­ként megszületett az intézke­dés alapját képező kormány­rendelet-tervezet. Ezt - dr. Ba­lázs István szerint - hamarosan elfogadja a kormány. A korsze­rűsítésre egyébként több okból is szükség van: a központi köz- igazgatás terén szétválasztásra szorul a szakmai, illetve a poli­tikai funkció, a területi köz- igazgatásban pedig az adott esetben áttekinthetetlen helyze­teket kell elkerülni. -szá­Medinai Szüreti Napok ’96 E hét végén, október 5-én és 6-án rendezik meg az idei Medinai Szüreti Napokat. A rendezvény védnöke dr. Já­nosi György országgyűlési képviselő. Október 5-én, szombaton 13 órakor indul a szüreti felvonu­lás az általános iskolától. 14 órakor a művelődési háznál lesz a rendezvény megnyitója, majd az eseményen résztvevő együt­tesek mutatkoznak be. Este nyolckor kezdődik a szüreti bál a művelődési házban. Október 6-án, vasárnap reg­gel 8-kor fúvószenekar járja körbe a falut, zenés ébresztőt adva. Ezután szakmai és sza­badidős rendezvények kezdőd­nek a közös iskola épülete kö­rül. Előbbi programok között lesz bor-fórum és bemutatkozik néhány mezőgazdasági jellegű vállalkozás. A szabadidős ren­dezvények sorában videofilm vetítés, pónilovaglás, kick-box bemutató, a Tücsökzene Klub fellépése, népművészeti vásár valamint meglepetések is sze­repelnek. 16 órától a szabadtéri színpadon kerül sor a záróprog­ramra, a rendezvény a 18 órai tombolasorsolás után ér véget. A szüreti napok ideje alatt sör­sátor, ételkülönlegességek be­mutatója, iparos udvar is várja a vendégeket. -ts­Idősek ünnepe Szekszárdon (Folytatás az 1■ oldalról.) Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere ünnepi beszédé­ben kifejtette, az igazi az lenne, ha nem kellene ebből az alka­lomból ilyen módon felhívni a figyelmet az idősebb korosz­tályra, ha a velük való törődés, az őket megillető tisztelet a mindennapok, a kultúra része lenne. Ezt a napot arra kívánjuk szánni, hogy valamit lerójunk az ünnepeiteknek abból a ha­talmas adósságból, amivel ne­kik tartozunk. Ez a mindent át- és túlélő korosztály maga a csoda, csodálatra méltó, mi mindenen mentek keresztül, s ilyen fiatalok és erősek marad­tak mégis. Csodálatos türelmük is, hogy ők azok, akiket az utóbbi évek változásai a legin­kább sújtanak anyagi szem­pontból, mégis ők azok, akik a legkevesebbet panaszkodnak, nagy nyugalommal, lélekjelen­léttel élik napjaikat. A polgár- mester a város nevében szerete- tét és köszönetét fejezte ki az ünnepeiteknek, s azt kívánta, sokáig taníthassanak még min­ket, mert van tanulnivalónk bő­ven tőlük. A köszöntő után a Bartina Néptánc Egyesület tán­cosai adtak műsort a színház- termet megtöltő közönségnek. Nem csak a művelődési ház­ban köszöntötték az időseket, a szekszárdi dr. Kelemen József Idősek Otthonának lakói szá­mára a Speciális Általános Is­kola diákjai adtak ünnepi mű­sort tegnap délután. Paks legidősebb polgárát köszöntötte Herczeg József Egy szál szegfű Reza néninek órával volt csak fiatalabb élete párjánál, akit sajnos már igen régen, 1961-ben elvesztett. Két gyermeke van Reza néninek, lánya 75, János fia - akinél él - hetvenhárom éves. Már ükuno­kája is van - mondja Reza néni - Hoffmann Dánielnek hívják. A kilencvennyolc év első ré­szében ki sem mozdult Paksról, nem engedte a munka, később aztán kirándult néha az egyházi közösséggel, a nyugdíjasokkal. A legszebb nekem csak Paks volt mindig - vallja Reza néni, aki mindig a háztartásban dol­gozott, és saját földjeiken, mert földművesek voltak, fia is egyéni gazda maradt mindig, igaz a nyugdíjas kor előtt né­hány évet a vízműnél dolgozott. Tanácsot adni nem tudott a hosszú élethez Reza néni még a polgármesternek sem, pedig Herczeg József igencsak fir­tatta, szeretnénk a nyomdoka­iba lépni - mondta. A beszélgetés végére, talán a köszöntéstől, a virágtól, a ked­ves szavaktól a könnyek is ki­csordultak a kilencvennyolc éves'asszony szeméből. Mi pe­dig azzal búcsúztunk, két év múlva újra jövünk köszönteni Reza nénit - századik születés­napján. Rákosi Gusztáv Reza nénit - Hauzmann Jánosnét -, Paks legidősebb polgárát, Pál utcai otthonában köszöntötte tegnap Herczeg József pol­gármester az idősek világnapja alkalmából egy szál szegfűvel, vásárlási utalvánnyal, és természetesen meleg szavakkal. Reza néni kilencvennyolc esz­tendővel ezelőtt, 1898 október 24-én látta meg a napvilágot Pakson, sőt ugyanabban az ut­cában, ahol ma fiával és me­nyével él. Szellemileg ma is friss Reza néni, és korához ké­pest egészsége is rendben. Igaz tett is érte, káros szenvedélyei soha nem voltak, büszkén em­líti, egy korty alkoholt nem ivott életében. Mindenre em­lékszik, elmondta, hogy férjé­vel egy napon születtek, két Jubileumi horgászverseny Hőgyészen Megalakulásának 10. évfordu­lóját ünnepelte a napokban a Hőgyészi Sport Horgászegye­sület. Az ez alkalomból rende­zett jubileumi verseny egyben az őszi hagyományos vándor­serleges versenynek is megfe­lelt. A vándorserleget az erlan- geni Fritz Krautheffer alapí­totta, aki Hőgyészen vásárolt magának házát, s több éve az egyesület szponzora. Az egyes horgásztavon meg­rendezett versenyen 107 egye­sületi tag vett részt, valamint versenyen kívül indultak a ba­ráti horgászközösségek képvi­selői, és a vendégek, az ecken- tali horgászegyesület tagjai. Pál Imre, a község polgármestere két puskalövéssel adott jelt a verseny kezdetére. Ezen a napon ifjúságiak, fel­nőttek egyenrangúként ültek le a partra. Á háromórás „áztatás” után többnyire ponty, keszeg, dévér és süllő akadt a horogra. A horgászok összesen 186 ki­logramm halat fogtak ki a tó vizéből. A végeredmény a kö­vetkező lett: 1. Sárosi György 15 kilo­gramm 85 deka (15 darab hal), 2. Szűcs Sándor 11 kilo­gramm 40 deka (10 darab), 3. Forrni Ferenc 9 kilogramm 30 deka (8 darab). Az első helyezett a vándor­serleget is átvette, amit egy évig őriznie kell. Tavaly Marc- zik Zoltán volt hasonlóképpen szerencsés horgász. A verseny­zőket a 12. helyezésig jutal­mazta az egyesület Fritz Kra­utheffer adományaiból, ezen­kívül a három női versenyzőt is ajándékkal jutalmazták attól függetlenül, hogy nem kerültek az első tizenkettő közé. Vámosi Jenő, az egyesület elnöke a ko­rábbi évhez képest fogásban jobbnak, fegyelmezett, tiszta versenynek értékelte a mosta­nit. A kellemetlen, rossz időjá­rás ellenére a tagok szép számmal eljöttek. A jubileumi ünnepség este közös vacsorával folytatódott, és bállal ünnepelték meg az év­fordulót. Az esti ünnepségen Vámosi Jenő elnök és Sárosi Pál titkár adták át a dijakat, míg a hölgyeknek Fritz Krautheffer gratulált. A bálon tombola is volt, ahol a fődíjat, egy 8,20 kilogramm súlyú harcsát Bieloradszki Zol­tán nyerte.- péteri ­Értekeztek a szülök Hétfőn délután újabb forduló­jához érkezett a szekszárdi ka­tolikus iskola elhelyezésének ügye, miután most a másik érin­tett, a speciális iskola tartott szülői értekezletet. A megjelen­teket - köztük Kocsis Imre An­tal polgármestert és Balogh Jó­zsefet, a roma kisebbségi ön- kormányzat elnökét - az intéz­mény igazgatója, Nagyné Zsig- mond Zsuzsanna köszöntötte, s arra kérte a szülőket, hogy bát­ran mondják el véleményüket. A városi önkormányzat képvi­seletében Kaczián János, a mű­velődési bizottság elnöke is­mertette az eddigi történéseket, a különböző elhelyezési terve­ket, megemlítve azt is, hogy a közelmúltban felmerült a spe­ciális iskola II. számú általános iskolába történő elhelyezésének lehetősége is. Kovács Károly, a speciális iskola igazgatóhelyet­tese - egyúttal városi képviselő - több ponton is ellentmondott Kaczián Jánosnak, többek kö­zött rámutatva arra, hogy ebben az ügyben a testület adott mun­kát saját magának. Matókné Misóczky Márta, a II. számú ál­talános iskola igazgatója nem tartotta jó ötletnek az áthelye­zést, s nemcsak technikai - pél­dául a megoldatlan tornaterem használat - hanem pedagógiai okok miatt sem. A szülők mindegyike kife­jezte reményét, hogy a speciális iskola és az itt tanuló gyermek­sereg marad az eredeti helyén, azaz a Bezerédj utca 13. szám alatt. Kocsis Imre Antal a ren­dezvény végeztével ígéretet tett arra, hogy a közgyűlési dönté­sen figyelembe veszik az el­hangzott véleményeket, -szá­Hírek A halál oka: szívinfarktus Szívinfarktus következtében hunyt el az a férfi, akinek holttestét hétfőn lakossági bejelentés nyomán megta­lálták és azóta azonosították Szekszárdon. Az eset rend­őri intézkedést nem köve­telt, tájékoztatta lapunkat dr. Soczó László, városi rend­őrkapitány. Személygépkocsi és motor ütközése Súlyos sérüléssel járó bal­eset történt tegnap délelőtt fél 12-kor a 56-os úton, az ebesi benzinkútnál. A Szek- szárdról Bátaszék felé ha­ladó személygépkocsi elő­zésben összeütközött az előtte haladó motorkerék­párral. A motorkerékpár utasának jobb lábán eltörött a bokacsontja. A két jármű­ben összesen 30 ezer forint kár keletkezett. A szociális bizottság kihelyezett ülése A szekszárdi közgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága kihelyezett ülést tartott tegnap délután a szo­ciális foglalkoztatóban. Az intézmény helyzetéről szóló beszámolón kívül meghall­gatták még a városi böl­csőde működéséről szóló tá­jékoztatót is. Vezetőváltás a tolnai nyugdíjasoknál Tegnap leköszönt tisztéről Kenessei Istvánné, a tolnai nyugdíjas érdekszövetség el­nöke. À szövetség egyik ala­pítója egészségügyi okokkal indokolta elhatározását, egy­ben megköszönte a tagság eddigi bizalmát. A tagság és a bizalmiak egyetértésével az új elnök Széles Mártonné, a tolnai érdekszövetség másik alapítója lett. Faddi szüret koronaszenteléssel Az idei faddi szüreti nap időpontja október 12. szom­bat. Az esemény reggel 8- kor kezdődik és az este 9- kor induló szüreti bállal ér véget. A programban, ame­lyet később közlünk részle­tesen, szerepel mazsorett bemutató és - a református templomban történő - koro­naszentelés is. Két Lotti A 3+3-asokra jutó, összesen nettó 77 121 959 Ft tovább halmozódik a 6-os nyerő­osztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 26 630,- Ft. A 2 találatosoké: 484,-Ft. A nyerőszámok: 57,59,65 és 16,38, 60 TORGYÁM SZEKSZÁRDON ÉS PAKSON! Dr. Torgyán József a Független Kisgazdapártelnöke 1996. október 4. napján (péntek) 18 órakor a Szekszárdi Városi Sport- és Szabadidő Központban, valamint 1996. október 5. napján (szombat) 18 órakor a Paksi Városi Művelődési Központban ismerteti a párt programját. Mindenkit szeretettel várunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom