Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10-11 / 187. szám

1996. augusztus 10., szombat ZSARUMAGAZIN 13. oldal Dobogón a neutronosok „Haditorna ’96” néven szervezték meg a közel­múltban a honvédség, határőrség, valamint a rendvédelmi szervek összetett, többpróba verse­nyét. A huszonöt nevező között ott volt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Neutron Beavat­kozó Osztálya is. Sőt, tovább folytatva a sort, azon tizenkét csapat között is megtalálhattuk őket, akik a köztudatban túlélőversenyként ismert megméret­tetésben is elindultak. Sokan voltak ugyanis, akik már rajt előtt feladták. A Ranger Olimpia mintá­jára megszervezett küzdelemben tán egyedül atomkatasztrófát nem kellett túlélnie a „neutrono- soknak” és a többi induló csapatnak. A négy napos erőltetett menetnek már az elején sokan elvérez­tek. Végül öt csapat „élte túl” az emberfeletti meg­próbáltatásokat, köztük kis megyénk kommandó­sai is. Olyannyira, hogy a három fős túlélő brigá­dunk még a dobogóra is felállhatott. Legérdekesebb, legizgalmasabb... (Folytatás a 9. oldalról.) Egy másik történet a baleset- helyszínelés hőskorához kötő­dik. Annak idején - kezdő rendőrként a közbiztonsági osz­tályon dolgoztam, s itt akadt kezembe egy baleseti jegyző­könyv. A baleset maga úgy tör­tént, hogy egy tehén összeütkö­zött - emlékezetem szerint - egy lovaskocsival. Akkor is úgy volt, ma is úgy van, hogy már itt feltünteti a helyszínelő rendőr a baleset során keletke­zett kárt. No, ennél a pontnál az én tanult kollégám emígyen fo­galmazott: „A baleset során keletkezett kár: a tehén menetirány szerinti jobb szarva letörött.” □ Klem Károly rendó'ró'magy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapi- tányság oktatási főelőadója: — Néhány évvel ezelőtt ab­ban az intézményben dolgoz^ tam, ahol a kezdő rendőrök ok­tatása folyt. Többek között a lövészetek vezetése is a felada­tom volt. Rendszeresen jártunk a Lisztes-völgyi lőtérre, ahol a srácok csiszolhatták lőtudásu- kat. Ment is minden szépen, én lazán szétvetett lábbal szemlél­tem a fiúk próbálkozásait. Úgy három méterre tőlem aztán az egyik kolléga egyszercsak ol­dalra fogja fegyverét, hogy len­dítve karját, telibe találja a cél­pontot. A mozdulat azonban félbe maradt, mert miután ol­dalra tartotta fegyvert fogó ke­zét, a stukkert véletlenül elsü­tötte. Az éleslőszer éppen a szétvetett Iában között csapó­dott be a betonban. Azt monda­nom sem kell, hogy ezután jó darabig senkinek sem volt ereje akár egy árva szót is szólni. Megmeredve álltunk mindany- nyian. Csak utána gondolkod­tam el azon, hogy a lőszer röp- pályája akkor mit is jelentett neki, tulajdonképpen - s moso­lyogva tartja két kezét testének azon bizonyos pontjához az őr­nagy. - Mindenesetre a lőtér betonján még ma is ott van a becsapódásnak a helye. □ Czobor Borbála rendőr őr­nagy, a Paksi Rendőrkapitány­ság bűnmegelőzési alosztályve­zetője: — Akciót tartottunk, s ép­pen a 6-os út mellett voltunk, amikor egy autós odakanyaro­dik hozzánk. Először igencsak meglepődtünk azon, amit mon­dott: egy ló barangol a főközle­kedési úton. Mégpedig egyszál egymaga. Gyorsan végiggon­doltuk, hogy a derék négylábú milyen balesetveszélyes hely­zetet teremt irányjelző nélküli sávváltásaival, így hát autóba vágtuk magunkat, hogy megke­ressük az igavonót. A megadott hely közelében volt a paci, s mivel nem tudta megmondani, hogy tulajdonképpen merre is akar menni, csak bóklászott« szerencsétlen a mozgó jármű­vek között. Cselekedtünk. Mindkét irányban leállítottuk a forgalmat, a velünk lévő egyen­ruhás kolléga pedig kötőféken ragadta, s megpróbálta leve­zetni az útról. Mondanom sem kell , hogy ilyen derültséget még nem okoztunk autósoknak. A rendőrnek pedig csak sikerült meggyőznie a lovat arról, hogy tényleg jobb, ha letér a 6-os út­ról. Gyors helyszíni szemlénk eredménye az lett, hogy való­színűleg kikötötték legelni a kószát, de az elszabadult a neki jelölt fától. így hát a legköze­lebbi fához állította elő munka­társam, ügyelve arra, hogy jó nagyot húzzon a kötőféken, amikor szűkre szabja a mozgás­terét. Szerencsére erről a rend­őri intézkedésről, mely a tete­jébe még a személyi szabadság korlátozásával is járt, semmi­féle papírmunka nem terhelt bennünket. □ Martos István rendőr őr­nagy, a Tamási Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője: — Éppen egy hónapja volt rendőr az egyik csoportomba osztott nyomozó, amikor azt a sikert könyvelhette el, hogy előállított egy betörőt. A kapi­tányságon aztán annak rendje módja szerint kipakoltatta vele zsebeit. A sok encsem-bencsem között az ifjú nyomozó felfede­zett egy sprét is. No ezt aztán pontosan meg kell határozni, hogy izzadásgátlásra vagy ne­tán könnygázfakasztásra szol- gál-e. Mivel a felismerésben még nem volt gyakorlata, gon­dolta, ott helyben kifúj belőle egy kicsit, aztán - minimum az illatából - eldöntheti, hogy me­lyik kategóriába tartozik. Az elgondolást tett követte: a be­csukott ajtó felé tartva kifújt egy jó nagy adagot belőle. S láss csodát, ugyanazon minutá- ban ki is nyílott az ajtó, maga a kapitány lépett a szobába. Mondanom sem kell, hogy azon nyomban könnybe lábadt a parancsnok szeme, ugyanis telibe találta a próbálkozás. Ezek után már nem volt nehéz eldönteni, hogy valóban könnygázsprére lelt a nyomozó. □ Pilisi Gábor rendőr alezre­des, a Bonyhádi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályveze­tője: A Tolnai Népújságban is megjelent, hogy a közelmúlt­ban Bonyhádon nagyon sok au­tót törtek fel. Kollégáimmal éj­szakai figyelőszolgálatot szer­veztünk a lakótelepen, ahol sej­tettük megjelenését az autófel- törőknek. A nyomozók annak rendje-módja szerint olyan he­lyeket kerestek, ahol megfelelő takarások voltak. Még a légy zömmögését is lehetett hallani, olyan csendben volt minden rendőr a helyén. Egyszer aztán halk neszek töltik be az éjsza­kát. Egy rendőrt ilyenkor el­fogja a hév, minden porcikája váija, hogy mikor csaphat le a bűnözőre. A rejtekhelyekről óvatosan kémlelő tekintetekkel ugrásra kész zsaruk várták a pillanatot, hogy mikor kezdi emberük az autófeltörést. Nem fény derült, hanem sötétség bo­rult a való helyzetre, a nesz for­rására. Ugyanis egy pizsamás férfi légtornászokat megszé­gyenítő módon araszolt le az egyik emeleti lakásból, s át egy másikba. Félrelépéséhez - aka­ratlanul - a rendőrök asszisztál­tak, mégpedig oly csendben, hogy pisszenésüket sem lehe­tett hallani. A kikapós férj való­színűleg magára ismer, s ebből a cikkből tudja majd meg, hogy mégsem volt annyira óvatos. Mindenesetre kollégáim azóta szemléletesen ecsetelik, hogy ha ott és akkor felfüggesztik a figyelőszolgálatot, a pizsamás férfit pedig igazoltatásra szólít­ják fel, igencsak meglepődött volna a kedves nej, amint háló­ruhás férje - ki az imént még mellette horkolt - maga csenget be az ajtón. A dologhoz még annyit, hogy az autófeltörő azon az éjszakán nem jött meg. Gergelics Zsóka CSAHOLÓ Őrző-védő tábor Domboriban Már a második nyári kutyás táborát tartja a MEOE Szek­szárdi Önálló Jogú Szerveze­tének Kutyakiképző Iskolája. Tavaly Mórágyon jöttek össze három napra, az idén közkívá­natra négynapos tábort szer­veztek Domboriban, a Duna Campingben. A 35 kutyás és a 25 kutya csütörtökön kezdte a táborozást. Az első napon Balkányi Lajos, a MEOE őrző-védő sportbizottságának trénere tartott előadást, majd estefelé minden egyes kutyá­val végigcsinálta az őrző-védő munkát és iránymutatást adott a gazdiknak a kutyák esetleges hibáiról, tanácsokat adott azok kijavítására. Általánosságban elmondta, hogy a legtöbb ku­tya fogása nem elég határo­zott, de ennek javítására is van lehetőség. Pénteken nyomkövetés taní­tása és fegyelmező gyakorla­tok volt a téma, melynek elő­adója és bemutatója Beckerer Károlyné kétszeres magyar bajnok volt. A szombati napon, azaz ma, Stummer József, az őrző-védő sportbizottság titkára a tábor vendége, ő az őrző-védő és az agility versenyekről tart elő­adást bíró szemmel. Az agility előadást videofilm bemutatása is segíti. Mindhárom este tábori aka­dályversenyen mérték össze tudásukat a tábor lakói, játé­kos gyakorlatokkal kutyával és kutya nélkül. Vasárnap la­zább őrző-védő gyakorlatozás a feladat, melyet motorcsóna­kázás követ a Dunán. Har­mincöt, Paksról, Szekszárdról és Bonyhádról érkezett kutyás a tábor jó hangulatáról maga gondoskodott, minden este közös főzés (kakaspörkölt, ha­lászlé stb.) emelte az együttlét örömét. GK. Ki gyógyítja a drogosokat? Elvonókúra és rehabilitáció A kábítószer fogyasztók saját maguk, külső segítség nélkül nem tudnak leszokni önpusz­tító szenvedélyükről. A drog- függőségtől csak szakembe­rek segítségével, kórházak­ban, majd ezt követően reha­bilitációs központokban lehet megszabadulni. Magyarországon drog ambu­lanciákat Budapesten kívül nagyobb körzeti központok­ban, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Győrben és Pé­csett alakítottak ki. Első lépés­ben itt történik a kábítószertől való elvonás orvosi felügyelet mellett. Csak ezután kerülhet sor a rehabilitációra. Tolna megyében a világtól elzárt kis faluban, Zsibriken működtet a református egyház drog és al­kohol rehabilitációs központot. A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Alapítvány igen jó ha­tékonysággal foglalkozik az ide kerülőkkel. Munkájuk alapját a hit és a munka képezi. Palánkon, a Tolna Megyei Kórház Szocioterápiás és Re­habilitációs Osztálya is elvileg alkalmas lenne drogosok fo­gadására, 44 ágy váija a szen­vedélybetegeket. De, mint a nemrégiben kinevezett új osz­tályvezető főorvos, dr. Kutas Mária elmondta, jelenleg al­koholos betegeket fogadnak. Mióta az osztály élén áll igény kábítószer elvonás utáni reha­bilitációra nem volt. Pályázat A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány és a szekszárdi ZUG If­júsági Művelődési és Művészeti Egyesület pályázatot hirdet a me­gyében működő amatőr zenekarok részére drog ellenes dalok készíté­sére. A pályázó a dalt (dalokat) magnókazettára rögzítse, külön bo­rítékban helyezze el a szerzők ne­vét, a borítékra és a kazettára jeligét kérünk felírni. A műveket a Tolna Megyei Rendőrkapitányság Bűn- megelőzési Szolgálatához kell be­küldeni: 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 2. sz: Az első három helyezett díjazásban részesül. Beküldési ha­táridő: 1996. szeptember 10. A díj­kiosztásra szeptember 14-én 20 órakor Szekszárdon a Gyermekek Házában kerül sor, ahol a díjazott együttesek 10-10 percben léphet­nek fel. A díjakat átadja: Novák Pé­ter. Ezt követően a KIMNOWAK együttes ad koncertet. VAGYONVEDELEM 7100 Szekszárd, Tinódi u. 7. Telefon/fax: 74/316-834. SZERETNÉ, HA ÖNHÖZ BETÖRNÉNEK? HA IGEN, akkor ne olvassa tovább sorainkat... HANEM, akkor mi partnerek lehetünk! A cégünk által telepített riasztórendszerek egy úgynevezett kommunikátoron keresztül egy számítógépes központra kapcsolnak. A riasztókészüléken végbemenő bármely esemény 40 mp-en belül eljut számítógépünkre. Milyen védelmet biztosítunk Önnek? Támadás jelzés, szabotázs védelem megsértése, betörés jelzése, tűzeset jelzése, védelmi zóna söntölése, riasztó jelzés visszaállítása. A felügyeletet ellátó személyzet gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről. A cégünk által használt eszközök a MABISZ minősítését élvezik. A rendszer biztonságos üzemelését és hatékonyságát garantálja a rendőséggel és a MATÁV-val kötött együttműködési szerződésünk. Önnek nyújtható referenciáink száma meghaladja a 300-at. PROFI BETÖRŐK ELLEN PROFI VÉDELEM! „Nulladik évfolyam Pakson” FIGYELEM! újból NYÍLÁSZÁRÓ AKCIÓ! A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara 1996. szeptember 2-től matematika és fizika tárgyból AZ EXTRA NYÍLÁSZÁRÓ KFT. ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT INDÍT segítséget nyújt a fiatal házasok családi házának építéséhez. Akik szeptember 15-ig a Paksi Energetikai Mérnöki Szakon. A képzés önköltséges, időtartama: 33 hét. megrendelik a nyílászárókat, A tanfolyam vizsgával zárul. AKCIÓS ÁRON, Aki az előkészítő tanfolyamot megfelelő színvonalon elvégzi, azok november 30-ig felvételt nyer az Energetikai Mérnöki Képzésre, AKCIÓS ÁRON KAPJÁK MEG. valamint együttműködési megállapodás alapján további A fiataloknak 5-12% 22 egyetemre ill. főiskolára. kedvezményt adunk ahol matematika és fizika a felvételi tantárgy. a gyermekek után. Pécs területén a helyszínre Jelentkezési lap az Energetikai Szakképzési Intézetben kapható szállítjuk. Plusz lehetőségi 7030 Paks, Dózsa György u. 95. Kamarai Kártyával rendelkezőknek 8% kedvezmény! Jelentkezni lehet 1996. augusztus 12-23 között. Pécs, Bogár u. 25. További felvilágosítás: 75/311-022-es telefonon 8-15 óráig. Tel.: 72/442-402, 450-669. (97002) (97571) I »

Next

/
Oldalképek
Tartalom