Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10-11 / 187. szám
1996. augusztus 10-11., szombat-vasárnap A lovaglást nem A millencentenáriumi rendezvénysorozat keretében került sor Szolnokon a Zsarufesztiválon a nemzetközi rendőr, a hagyományőrző rendőrség-határőrség lovasversenyre, és a rendőrség országos lovasbajnokságra. A meghívást a nemzetközi versenyre 10 nemzet 11 csapata fogadta el. Tolna megyében nem dolgoznak lovasrendőrök, lovas rendőr azonban van Hirling János őrnagy, a műszaki osztály csoportvezetője személyében. Szolnokon, a nemzetközi egyéni versenyben - annak ellenére, hogy 25 éve nem indul lovasversenyen - 94 induló közül az előkelő 14. helyet szerezte meg. Különféle összetételű csapatversenyben, illetve összetettben elhoztak egy nyolcadik, egy kilencedik és egy tizenharmadik helyezést. Nagy István alezredes, a Bács-Kiskun megyei csapat tagja régi barátja - akivel járőr- pár-csapatban értek el helyezést - beszélte rá az indulásra. — Hogyan került egyáltalán kapcsolatbtua lovakkal? — Ez egyszerű volt, köztük nőttem fel Kiskunhalason. — Mikor ült először lovon ? — Pontosan nem tudom, talán nyolc éves koromban lehetett, amikor édesapám először ültetett fel maga elé a lóra. — Ki volt az édesapja? — A lovasiskola parancsnoka. Hirling János fiatal korában versenyzett is, de ennek az eredményeit is csak a „keresztkérdések” hatására „ismerte be” a szerény, halkszavú rendőrtiszt. Ifjúsági magyar bajnok is volt. A legnagyobb sikernek azt tekinti, amikor 1963-ban Hollandiában az ifjúsági válogatottal 7. helyezést értek el egy nemzetközi versenyen. Aztán következett a katonai főiskola, ahol még szintén versenyzett. A nősülés hozta a megyébe, ahol a szedresi termelő- szövetkezetben edzősködött, amíg még voltak lovak, és lovassport. — Mi számit inkább egy versenyben, a ló, vagy a lovas felkészültsége? — Csak együtt lehet eredményt elérni. Akkor sikerülhet a verseny, ha a ló is jókedvvel, szívesen csinálja meg a feladatokat, nem kényszerből. A leglehet elfelejteni fontosabb már az ismerkedéskor megnyerni a ló bizalmát. Ezt el lehet érni különféle kedveskedéssel, kockacukorral. Bár az is hozzátartozik, hogy mindjárt az elején el kell fogadtatni, hogy a lovas irányítja a lovat, s nem fordítva. Szolnokon egy nagyon kedves, jóindulatú lovam volt, Napraforgónak hívták. — Megérti a ló, hogy mi történik vele, és hogy mit mondnak neki? — Hát persze, és a maga módján válaszol is. Emlékszem, Szolnokon nagyon meleg volt, mikor az akadálypályán gyakoroltunk, hátrafordult hozzám Napraforgó, hogy locsoljam le a hűvös vízzel. Ihárosi Ibolya „Mi nem rendőrösdit játszunk” Még ketyeg az óra, hiszen ez év december elsejétől már csak hatósági vizsgával rendelkező személy- és vagyonőrök dolgozhatnak hazánkban. Az oktatások és a vizsgák azonban már fél éve folynak. Aki ilyen pályára adja a fejét, annak polgári, alkotmány-, valamint büntetőjogból, elméleti és gyakorlati szakmai ismeretekből, önvédelemből bizottság előtt kell számot adnia tudásáról. A vizsgabizottság elnöke a belügyminiszter által kijelölt személy, tagja pedig minden esetben egy rendőr és egy személy- és vagyonőri érdekképviseleti tag. Hamarosan eléri a háromszázat megyénkben azok száma, akik vállalják a megmérettetést. Persze nem mindenkinek sikerül ez a vizsga, általában egyötödük „repetázik”. — Ennél jóval kedvezőbb képet mutat az Önök vizsgastatisztikája, - kerestük fel az egyik vagyonvédelmi cég, a Be-Si-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetőjét, Simon Károlyt. — Valóban, sok ilyen tevékenységgel foglalkozó szervezet van a piacon. Mi eddig húsz embert vittünk a megmérettetésre, közülük mindössze egynek nem sikerült elsőre letennie a vizsgát. A szakterületek krémjét kértük fel az oktatásra. Persze nem könnyű feladat például egy nyolc általánost végzett hallgatóval ilyen ismeret- anyagot elsajátíttatni, de nem lehetetlen. Ezt bizonyítja a mi példánk is. — Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a minőség fontos szempont minden „ harctéren ”, — Mi nem tömegképzést akarunk megvalósítani. Felszereltségünk is minőségi. Egy fegyvernél például nekem nem az ára fontos, hanem a minősége. Fegyveres őreink vannak, csak éles lőfegyverekkel rendelkezünk, de az életben fegyvert még nem kellett használni. Csak lőgyakorlaton, de ott bizony sokat és gyakran. — Beszélne a személy- és vagyonőrök munkájáról? — Folytassuk a sort a technikával. Mi minden munkahelyen, amelynek a komplex őrzésével megbíznak, rádiórendszert telepítünk, 24 órás ügyeleti szolgálattal segítjük munkatársainkat. A biztonsági őrök mozgását egy adott telephelyen számítógéppel tervezzük meg. A HIRCOMP Kft-vel közösen elfogószolgálatot hoztunk létre. Ennek lényege az úgynevezett csendesriasztás, az elkövetők még nem is sejtik, hogy biztonsági őreink már el indultak hozzájuk. Megbízóink közül sokan külföldi érdekeltséggel rendelkező cégek, akik másként értelmezik a vagyonvédelmet. Náluk nem őrzői, hanem gondoskodói szemlélet van elterjedőben. Tehát sok esetben a biztonsági őrökön kívül mi biztosítjuk a takarítószemélyzetet, de még a gondnokot is. Nem utolsó szempont, hogy hatáskörünk ugyan mindig az adott telep kerítéséig terjed, de a biztonság komplex fogalma számunkra azt is jelenti, hogy a kerítésen kívüli területet is szemmel tartjuk. Ha pedig észlelünk valami „rendelleneset”, akkor értesítjük a rendőrséget, amivel egyébként nagyon jó kapcsolatunk van. — Megszólalt már az a forró drót? — Nem is egyszer. Volt, amikor a szomszédban fűtéscsöveket rongáltak meg az értékesíthető alumínium reményében, egy másik helyen a szomszédos büfé feltörésével próbálkozott valaki. Olyan is volt, hogy a mi őrünk bortolvajokat észlelve azonnal értesítette a szomszéd „vár” portását. A rendőrök pillanatokon belül okos taktikát kidolgozva lefülelhették őket, mielőtt megléptek volna a szállítmánnyal. Amikor az alsóleperdi barackost őriztük, 23 nap alatt 40 elfogásunk volt, szinte naponta „szolgáltattuk” a tolvajokat a rendőrségnek. Lehet, hogy terjed a hírünk, de az idén jóval kevesebben próbálkoztak ingyenbarackhoz jutni ugyanitt. — Ez valami „rendőrösdi” szerepkör? — Cseppet sem. A jogszabályok nagyon összeszorítják a tevékenységi területünket. Mi nem rendőrösdit játszunk, hanem egy-egy ránk bízott cég, telephely vagyonbiztonságáért felelünk, közben gyakran a rendőrök keze alá dolgozunk. Mit jelent, ha tág a gyerek pupillája? Rendőrségi „dada” az iskolákban Ami pár éve még nagyon távolinak tűnt, ma itt van és egyre nagyobb problémát jelent: a kábítószer. Drogokat árulnak és fogyasztanak egyre többen nálunk is, Magyarország a kábítószercsempészek tranzitországává vált, hangzik el hivatalos fórumokon. A célzott, potenciális vásárló réteg a fiatalok közül kerül ki. Felkészült-e a probléma kezelésére a társadalom - erről beszélgettünk a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn- megelőzési Szolgálata osztályvezetőjével. — Feladatunk a család-, gyermek- és ifjúságvédelem, a megelőző vagyonvédelem mellett a drog-megelőzés is - kezdte Szoboszlay Varga Károly rendőr ezredes. — Mióta és milyen formában foglalkozik prevencióval a rendó'rség? — Három éve, a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatásával készítettünk egy felmérést a megye összes középiskolájában a droghelyzetről. A diákok kérdőíveken válaszoltak arra, ismerik-e a kábítószereket, fogyasztottak-e valamilyen formában bármelyikből is. Az anonim válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek 6 százaléka már kipróbált valamilyen drogot. A legmegdöbbentőbb számunkra mégis az volt, hogy legalább ugyan- ennyien kijelentették, hogy ha megkínálnák őket, elfogadnák, kipróbálnák a kábítószereket. — Ezek szerint tehát a fiatalok egy része nem érzi a veszélyt. — így van, ezért a felmérések eredményeit ismertettük a középiskolák vezetőivel és elkezdtük a drog-megelőző előadásokat, munkatársunk, Röfiné Bors Éva rendszeresen járja a megye oktatási intézményeit. Ezen kívül kiállításokat rendezünk és drogellenes tábort. Idén második alkalommal került sor Fadd-Domboriban a táborra a Bűnmegelőzési Alap, valamint a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány gazdasági támogatásával. — Kik voltak a táborban és milyen célból? — Tolna megye valamennyi gimnáziumából részt vett egy pedagógus a drogellenes táborban és természetesen a diákok közül is jó páran. A cél a felvilágosítás, felkészíteni a résztvevőket arra, hogy év közben ők tudjanak segítséget nyújtani az iskolában esetleg hozzájuk fordulóknak. A tábor folyamán neves szakemberek tartottak előadásokat. — Eddig a 14-18 éves korosztályról volt szó. A fiata- labbakkal foglalkozik-e valaki? — Az általános iskolásokkal az úgynevezett DADA program keretében foglalkozunk négy éve. Ez az USA-ból 20 éve elindult DARE program magyar változata, mely a dohányzás, alkohol, drog és AIDS felvilágosítást foglalja magába. A DADA program a biztonságra nevelésre törekszik, munkatársaink arra igyekeznek megtanítani az 1-8. osztályos gyerekeket, hogy miként reagáljanak bizonyos dolgokra, hogyan mondjanak nemet, ha valaki cigarrettá- val, alkohollal, kábítószerrel kínálja őket. Mindez az életkornak megfelelően történik természetesen. — Tudják-e a gyerekek mitől óvakodjanak? — Igen, összeállítottunk egy tablót az LSD-s bélyegekről, hogy a gyerekek felismerjék, ha valaki ilyennel kínálja őket. Könnyebb védekezniük, legyőzni a kísértést, ha tudják, mi ellen kell küzdeniük. — Mire figyeljenek a szülök, milyen jelei vannak a drog fogyasztásnak? — Figyelmeztető jel, ha a gyerek magatartása hirtelen megváltozik. Az első időben túlságosan „feldobott” lesz, nem fárad el, álmatlan. A pupillája tág, fény hatására sem húzódik össze. Aztán később megjelennek a tűszúrás nyomai a karon, a testhajlatokban. — Kihez forduljanak a szülők, ha úgy vélik, a gyerek kábítószerezik ? — Akár hozzánk, akár a háziorvoshoz, aki ellátja őket tanácsokkal és megmondja mit tegyenek. F. Kováts Éva Legérdekesebb, legizgalmasabb, legmulatságosabb esetek A rendőrök nap mint nap találkoznak a bűnnel, a hétköznapi ember életét élőket megbotránkozással eltöltő eseményekkel. Vannak azonban olyan pillanatok, melyekre még sok-sok évvel a történtek után is mosolyogva emlékeznek vissza az egyenruhások. Az áprilisi Zsaru Magazinunkban már találkozhattak ilyen esetekkel, de hogy kifogyhatatlanok rendőreink a sztorikból, azt az alábbi sorok is bizonyítják. Genye Gábor rendőr főhadnagy, a Paksi Rendőrkapitányság fővizsgálója mesélte az első esetet: — Sok-sok évvel ezelőtt, egy nehéz nap éjszakájának hajnalán munkából tartottunk hazafelé akkori főnökömmel. Mivel mindketten Du- naszentgyörgyön laktunk, ő a saját kocsijával, egy Volgával vitt engem is. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy mindig nagyon kényes volt az autójára. Már alig láttam a fáradtságtól, azt azonban észrevettem, hogy a hamutartóban valaki nem nyomott el egy csikket rendesen. Csak úgy parázsíott az éjszakában... Erre én a kezemben lévő dekkel elnyomom azt a bizonyos csikket. Hatalmas ordítás a vezetőülésből, fékcsikorgás, s a könyörtelen kijelentés a főnököm szájából: — Kifelé! Ekkor jöttem rá, hogy amit én parázsló csikknek néztem, az nem volt mást, mint a bekapcsolt autósrádió pirosán világító kis lámpácskája. Ezen nyomtam el saját csikkemet. Nem volt mit tenni, kiszállított a főnököm az autóból, rálépett a gázpedálra, s otthagyott az úton. No ekkor kezdődött csak igazán a kiabálás, de már az én számból. — Ne hagyj itt, ne hagyj itt! - visszhangozta a Paks környéki éjszaka. O bizony ott hagyott, én még vagy néhány száz métert rohantam a Volga után. Még jó, hogy rendőr nem volt ott rajtunk kívül. Végül csak megkönyörült rajtam, megállt, én pedig lihegve beszállhattam újból a kocsiba. Igaz, nem sokat beszéltünk hazáig, meg rá sem gyújtottam többet. Legalábbis éjszaka, az ő autójában... □ Pataki Rezső rendőr alezredes, a Neutron Beavatkozó Osztály helyettes vezetője: — Évtizedekkel ezelőtt érvényes volt a jogosítványtulajdonosoknál egy pontrendszer. A dolog úgy működött, hogy a jogosítványban három betétlap volt, ha a rendőr valamilyen közlekedési szabályszegést észlelt, akkor ezen a betétlapon lyukasztott egyet. Egy betétlapon három lyuknak volt helye, s bizony a kilencedik ilyen után ugrott a jogsi. Akkori állami vezetőink egyike vidéki borkóstolóra volt hivatalos. Amíg X elvtárs - nevezzük így - a pincében kóstolgatta a jófajta nedűt, addig sofőrje a pince előtt várakozott. Csak éppen ott megállni tilos tábla volt. Kovács XIII. őrmester, észlelvén a szabálytalanságot, odavi- harzik a várakozó sofőrhöz, s miután annak jogosítványa a kezében van, máris lyukasztja a betétlapot. Mire a sofőr észbekap, már ott az árulkodó jel.- Csak azt nem tudom, hogy ehhez X elvtárs mit fog szólni... - próbálja meg menteni a menthetőt. Erre a rendőr is elgondolkozik a gyors cselekvés esetleges hátrányain, visszakéri a betétlapot, előkapja a tollát, s emígy teszi meg nem történtté a dolgot: „Ez a luk nem luk. Kovács XIII. őrmester” - vési rá komótosan a betétlapra, s mint aki jól végezte dolgát, távozik a helyszínről. Hogy ehhez végül X elvtárs mit szólt, már nem várta meg. (Folytatás a 13. oldalon.) * 9 .4 j
