Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03-04 / 181. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1996. augusztus 3., szombat Jobb-e a jobb, mint a bal? „Bal lábbal kelt fel” - mondjuk arra a barátunkra, aki zsémbesen, rosszkedvűen viselkedik. „Balszerencse” ért bennünket, szoktuk mondani, ha tervünk nem sikerül, óvatosan kell közlekednünk, nehogy „bal”-esetet szenvedjünk, s elég egy „bal”-lépés ahhoz, hogy „baF’-sikerünk legyen. Ekkor se veszítsük el azonban reményünket, mert lehet, hogy sorsunk ,jobb”-ra fordul. íme egy csokor a „bal”-hi- edelmekből, amelyek szinte olyan régiek, mint maga az emberiség. Már az ókori népek is ügyeltek arra, hogy páratlan számú lépcsők vezessenek fel az épületekbe, hogy ha a jobb lábukat tették az első lépcsőfokra, akkor jobb lábbal léphessék át a küszöböt. Honnan ered ez a sok „bal”-hit? Nyilván onnan származik, hogy a jobb kezünk, jobb lábunk általában fejlettebb és ügyesebb. A legrégibb emberkészítette eszközök arról tanúskodnak, hogy őseink között még egyenlő arányban voltak a jobb- és balkezesek. Az egészen kicsi gyermekeknek rendszerint mindkét kezük egyformán ügyes és csak később válik jobb kezük ügyesebbé, mivel szüleik állandóan ügyelnek arra, hogy a „szép kezükkel” nyúljanak a tárgyak után és fogják meg azokat. Vannak azonban született balkezesek is, ami nem jelenti azt, hogy ügyetlenebbek volnának jobbkezes társaiknál. Gondoljunk csak a különböző sportágakra: vívásra, teniszezésre, futballozásra, ahol a balkezesség, illetve ballábas- ság nem hogy hátrány, hanem vitathatatlan előny. Sok híres ember - Leonardo da Vinci, Michelangelo, Beethoven, Goethe, Benjamin Franklin - balkezes volt. Hiba volna tehát arra kényszeríteni a született balkezeseket, hogy a jobb kezüket használják. Ez éppen olyan nehezükre esne, mintha a jobbkezesektől megkövetelnék, hogy bal kézzel írjanak. Érdekes, hogy nem csak az emberek, hanem az állatok között is szép számmal akadnak balkezesek, illetve bal- mancsosak. Az emberszabású majmok egyenlő arányban jobb-, illetve balkezesek. Vannak ballábas lovak is, s a siker szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy a versenypálya jobbra, vagy balra kanyarodik-e. A jobblábas lovaknak vágtában a jobb mellső lábuk érinti először a talajt. Néhány híres versenyló balra kanyarodó pályán mindig gyengébb eredményt ért el, kiderült róluk később, hogy ballábasok. S mi a helyzet a közúti forgalommal? Miért haladnak a járművek az út jobb oldalán? Lehet, hogy azért, mert olvasáskor megszoktuk, hogy balról jobbra kövessük a sorokat. Feltételezik azt is, hogy a szemünk előbb érzékeli a velünk szemben közeledő járművet, ha bal felől érkezik. Régen számos országban baloldali volt a közúti közlekedés - Nagy Britanniában ma is. A baloldali közlekedésnek viszont a kerékpárosok látták hasznát, mert - miért, miért nem - az emberek többsége baloldalról száll fel és le a bicikliről, s így baloldali forgalom esetén kevesebb veszélynek vannak kitéve. Mai feladványunk Tíz éves kor alatti olvasóink kössék össze a képen látható tárgyakat a párjukkal: A náluk idősebbek pedig olvassák össze a rajzok kezdőbetűit és az így kapott közmondást kell beküldeniük. Július 27-i oldal-feladványunk nyertesei: Auth Krisztina (Szekszárdi, Takács Zsuzsa (Szekszárdi, Varga Csaba (Tevel), Sebők Ildikó (Tolna). Kié igazából „Kolombusz tojása?” Ezt a szólást akkor használjuk, ha valamelyik látszólag nehéz, bonyolult kérdésre egyszerű, kézenfekvő választ talál valaki. A közhit e híres tojásos anekdotát az Amerikát felfedező Kolombusz Kristófhoz köti, pedig nagyobb a valószínűsége annak, hogy a reneszánsz építészet megalapítójával, Filippo Brunelleschi a „feltaláló”. Egy XVI. századi forrás szerint Mendóza bíboros ünnepi ebédet adott Kolombusz tiszteletére az első felfedező útját követően, 1493-ban. A vendégeket fűtötte a hevület, meg az irigység, és azzal dicsekedtek, hogy ők éppen úgy felfedezhették volna az Újvilágot, mint Kolombusz. Erre az utazó felszólította őket, hogy állítsanak föl a hegyére egy tojást a márvány asztalon. Próbálgatták, de egyiküknek sem sikerült. Ekkor Kolombusz vette a kezébe, határozott mozdulattal az asztal lapjához ütötte a tojás alját, és az így megállt. Az adoma szépséghibája, hogy egy 15 évvel korábban megjelent életrajzkötetben már leírtak hasonló esetet. Brunelleschi - a kor többi művészéhez hasonlóan - sokoldalú ember volt. Értett a szobrászathoz, az ötvösművészethez, a festészethez, az építészethez, a geometriához, stb. Tudását nem csak a művészetben kamatoztatta, hanem ő jött rá a perspektíva helyes módszerrel történő ábrázolására és ő különböztette meg elsőként a dór, az ión és a korinthoszi oszlopokat. A képzőművészet különböző területein alkotott, de rájött, hogy igazán maradandót az építészetben tud elérni, ezért figyelme egyre jobban e felé fordult. Mint a későbbiek mutatják, jól választott, mert az építészet összes ágában úttörő lett! Minden épületet megfigyelt, lerajzolt, elsősorban az antik emlékeket vizsgálta és tanulmányozta. Az igazi lökést római tartózkodása adta. Rómában és környékén szinte minden épületet, ami jelentett valamit, tanulmányozott: megmérte, lerajzolta. Óriási tudással és élményekkel telítve érkezett vissza Firenzébe 1407-ben. Ott már épült a Santa Maria del Fiore dóm, aminek reprezentatív kupolát szántak. A környékbeli mérnökök és építészek folyamatosan előálltak terveikkel, de igazából egyik sem volt jó. Brunelleschi közben lázasan dolgozott. Olyat akart alkotni, amit eddig még senki sem csinált. Csaknem 10 év alatt jött rá a legjobb megoldásra, és amikor 1417-ben ismét tanácskoztak az építés felelősei, előállt azzal az ötlettel, hogy hívják meg egész Európából a legnevesebb építészeket, vitassák meg a lehetőségeket, és a legjobb módszer és megoldás kapja meg a megbízást. A firenzei diplomácia lázas tevékenységbe kezdett, és A híres kupola elérte, hogy a leghíresebb építészeket minden fejedelmi udvar elengedje, és a városállam költségén elutazzanak a helyszínre. A feladat azért volt nehéz, mert óriási teret kellett áthidalnia a kupolának, ilyet eddig még nem építettek, újszerű megoldás kellett. A tanácskozáson sok fantasztikus, de egészen primitív ötlet is elhangzott, például azt, hogy a padlóra építsenek pilléreket, amik megtartják a boltíveket és a geren- dázatot, amire a súly nehezedik, vagy az, hogy a kupolát tufakőből kell készíteni, mert az könnyebb, netán az, hogy a templomhajó közepén emeljenek egy oszlopot és sátor alakban rakják rá a kupolát, illetve hogy töltsék ki a kupolát földdel, keverjenek bele ércpénzeket, s amikor az egész készen van, a mohó lakosság majd ingyen széthordja a feleslegessé vált földet. Brunelleschi-ekkor már biztos volt benne, hogy az ő módszere a legjobb, célját is elérte, a nemzetközi együttes végül is az ő elsőségét fogja elismerni. Újszerű ötlete a kettős héjszerkezet volt, aminek segítségével pillér, föld, sőt, állvány nélkül is elvégezhetővé vált a hatalmas munka. Képességeit még azzal is bizonyítani akarta, hogy felszólította építésztársait: állítsanak fel egy tojást függőlegesen egy sima márványasztalra. Miután senkinek sem sikerült, ő odaütötte a tojás alját, mire az megállt. így készült el azután az első nagy reneszánsz kupola, aminek csúcsíves mintázatú félgömbje száz méterre magasodik Firenze fölé, és hirdeti Brunelleschi zsenialitását. A „tojásos” ötlet azonban végképp átvándorolt a Kolombusz Kristófhoz fűződő mondakörbe. Batár Zsolt Az indiai teve-olimpia Az indiai Thar-sivatagban évente rendeznek a tevék részére versenyt, amit a nép teveolimpiának keresztelt el. Az első szám: teve-galopp verseny. Noha a „sivatag hajója” meglehetősen esetlen és lomha állat, kellőképpen dresz- szírozva bámulatos sebességgel képes rohanni. A teve-galopp után az idomítási verseny következik. Az ezen a téren elért eredmények annál figyelemre méltóbbak, mivel a teve közismerten csökönyös, engedetlen állat. A jól idomított teve gazdája parancsára lefekszik és nyakát előrenyújtva szorosan a földhöz lapul. Ennek a „mutatványnak” gyakorlati jelentősége is van, ugyanis ha a tevét és utasát a sivatagban homokvihar lepi meg, az így idomított állat valóságos eleven védőfal a mögéje megbúvó ember számára. A szépségverseny sem hiányzik a nap eseményei közül. A verseny színhelyén vándor „tevefodrászok” is felütik tanyájukat. Bizonyos összeg lepengetése után fésűvel és ollóval esnek neki a „kliensnek”. Az állat tarkóján és hátán növő gubancos szőrt lenyírják, és az ollóval virágmintát vagy mértani formákat varázsolnak a teve szőrébe. A közönség az utolsó számot várja a legnagyobb érdeklődéssel. Ennek „hány ember fér el a teve hátán” címet lehetne adni. A földön pihenő állatot egyszerre hatan rohanják meg, s gyorsan felpattannak a hátára. Hamarosan újabb vállalkozó kedvű versenyzők „neveznek be”, s mivel az egymásba csimpaszkodó emberek valóságos eleven piramist képeznek, az újonnan érkezőknek már csak a kemény és csúszós púp jut. Az utolsók meg éppen a teve szőrébe, nyakába vagy a többi versenyző kezébe, lábába kapaszkodnak. Mikor aztán a teve nagy keservesen feltápászko- dik, rendszerint az egész „rakomány” a földre huppan. Az eddigi rekord egy teveháton 12 ember volt! A mesemondó Minden korban éltek nagy mesélők. Mindig újat, mindig mást meséltek, s a felnőttek ugyanúgy hallgatták őket, mint lefekvés előtt a gyerekek. Járták a világot, vagy a világ járt hozzájuk, s ők szorgalmasan jegyezték azt, amit láttak. Pesten, a város szívében is él egy mesemondó. Soha nem írt könyvet, nem szólt egy szót sem, csupán állt és mindent pontosan megfigyelt, ha pedig valaki meglátogatta, annak szívesen mutatta kincseit. így tesz már több, mint egy évszázada. Az Andrássy út - mert róla van szó - 1876. augusztus 20-án nyílt meg a forgalom előtt Sugárút néven, hogy a főváros lakóit a Városligettől elvezesse az akkori Pest központjába, a mai Deák térre. Éppen száz éve, hogy megnyílt alatta a kontinens első földalatti vasútja, míg a felszínen előkelő hölgyek és urak hajtottak konflisokkal a színházak felé. Kastélyok mellett vezetett az út, amikben művészek és arisztokraták laktak, így Jókai Mór és az olasz Pallavicini család, akik a szegedi árvíz után egy egész falut építtettek a Tisza partján. Második szakasz a Kodály köröndnél kezdődik, ahol a zenetanár maga is lakott. A tér házait különlegesen szép sgrafittoval bontott homlokzataik teszik vonzóvá. A hatalmas bérházakban főúri családok éltek - nem ritkán 12 szobás lakásban. Itt nyílt meg az első zeneakadémia, ahol Liszt Ferenc adta koncertjeit. A nyolcszögletű tér, az Oktogon után következett a színházak világa, s ha már valaki éppen az Ybl Miklós tervezte Operaházba látogatott, az szívesen betért a legelegánsabb üzletekbe is a Párizsi Nagyáruházban. A mesemondó még órákat mesél magáról, arról, hogyan lett néhány évtizedre Népköztársaság útja, majd miért kapta vissza az egykori miniszterelnök nevét, hogyan ad máig is otthont nagykövetségeknek, hogy csúfították falait ostoba kezek, s hogyan volt képes mindig megújulni, de titkai neki is vannak. Titkok, melyeket hevesen dobogó szívek, szerelmet vallani kész fiúk és szemérmesen piruló lányok bíztak rá, és melyeket ő örökre megőriz magának. A pesti mesemondó 120 éves. Boldog születésnapot! Kökény Ferenc A tétényi malomkő Úgy esett az eset, hogy Mátyás király az országon való jártában-keltében egyszer sötét éjszaka Tétényen kocsiká- zott keresztül. A helység végében pedig ott hevert a szekérúton egy nagy buta malomkő. A király kocsijának a kereke nekiment a malomkőnek, a kő volt az erősebb, a kerék eltörött. Ott kellett bizony tölteni az éjszakát a királynak egy rongyos csárdában. Föltette magában Mátyás király, hogy jól ráijeszt majd erre a Tétényre. Reggel azután színe elé parancsolta az egész kupaktanácsot. Megmondta nékik a magáét. A végin pedig bíró uramhoz fordult a király. — Hallod-e lusták és rendetlenek bírája, büntetésül azt parancsolom, hogy harmadnapra, mire visszatérek, nekem azt a malomkövet megnyúzzátok. Elébem hozd a bőrét, mikor a tétényi határba érek, különben baj lesz! Törték szegény fejőket a bíró meg a helység vénei, de bizony nem bírták a módját feltalálni, mer nyúztak életök- ben lovat, ökröt, disznót, kutyát eleget, de malomkövet még álmában sem nyúzott egyik se. Minekutána két nap hiába nézték, hiába forgatták azt a gonosz malomkövet, nagy keservesen elkezdtek sóhajtozni, mi lesz velük reggelre, a haragos király legalábbis száz pálcát vágat mindőjükre. Előállott akkor a bíró siheder fia, azt mondta: — Semennyiért se búsuljanak, édesapám, kimegyek édesapámmal reggel a király elébe, csak engem engedjen majd beszélni. Ki is mentek a király elébe, a tétényi bíró, meg a fia. A fiú nagy bátran előlépett, mikor a király kocsija megállott: — Megkövetünk, király urunk, elfelejtettél valamit. Azt pedig, hogy eleven testet nem szoktunk megnyúzni. Ha azt parancsoltad, hogy nyúzzuk meg a malomkövet, tedd meg, mint igazságos király, vétesd vérét ennek a malomkőnek. — Ember vagy, hékás - kiáltotta Mátyás örömmel - megmentetted az eszeddel Tétényi! Vicces! Az apa bömbölő gyermekét tolja babakocsiban, s közben mondogatja: — Nyugodj meg, Géza! — De szépen nyugtatgatja a fiát! - mondja egyjárókelő. — Tévedés! En vagyok Géza, a fiám Ferenc... Pistike első leckéjét veszi az úszótanfolyamon. Sokat kínlódik a medencében, míg végül megunja és azt mondja az úszómesternek: — Azt hiszem, mára elegendő. — Hogyhogy? — Már nem vagyok szomjas... — Micsoda alakok! - kiált fel az autós. — Ez az Opel megy, mint az őrült! Százhúsz- szal repeszt mögöttünk már egy órája! 4 > A A Kiút az útvesztőből
