Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-28 / 200. szám

6. oldal Gazdaság 1996. augusztus 28., szerda Határidők cégvezetőknek Augusztus 30 — A kőolaj-hozzájárulás befizetése. — Cégautó megállapodás. — Az erdészeti ütemterv átadása az Erdőrendezési Szolgálat részére. — A vetésterület nagysá­gának bejelentése (a takar­mánykukorica garantált áron történő felvásárlásával kap­csolatban) a megyei (fővá­rosi) földművelésügyi hiva­talnak. — A minimálbér a mező- gazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, illetve a ha­lászat gazdasági ágba tarto­zókra vonatkozóan augusztus 31-éig 12.000 forint/hó, va­lamint órabér esetén hetven­egy forint Szeptember 1. — A mezőgazdasági föld­hasznosítási támogatás máso­dik részének igénylése. Építési eljárás A 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendeletet módosító 16/1996. (VIII. 16.) KTM rendelet elő­írásai közül kiemeljük, hogy az építtetőknek 1996. augusz­tus 24-étől az épület tűzvé­delmi szempontból való meg­felelőségére vonatkozó szak- hatósági hozzájárulást már nem az illetékes jegyzőtől/fő- jegyzőtől, hanem az illetékes hivatásos önkormányzati tűz­oltóság parancsnokától kell kérniük, de csak abban az esetben, ha „A”-„C” tűzve­szélyességi osztályba tartozó, továbbá kettőnél nagyobb szintszámú lakó és üdülő, va­lamint közösségi épületről van szó. (A fenti kategóriába nem tartozó építmények épít­tetőinek nem kell szakható­sági hozzájárulást kérniük.) Ugyancsak hatásköri válto­zás következménye, hogy az érintett építtetőknek - mint a biztonsági követelmények, il­letve az energiagazdálkodás és az energiaellátás műszaki biztonsági követelményeinek érvényesítéséért felelős szak­hatósághoz - ezentúl első fo­kon a területi műszaki - biz­tonsági felügyeletekhez, má­sodfokon pedig a Műszaki Biztonsági Felügyelethez kell hozzájárulásért fordulniuk. (A kazánok, más nyomás­tartó és tüzeléstechnikai be­rendezések, gáz- vagy olajel­látó rendszerek létesítése vagy átalakítása mellett ezen­túl az említett szakhatóság hozzájárulását kell beszerezni a propán-bután gázpalack cseretelep létesítése és átala­kítása esetén is.) Fontos újdonság, hogy de­vizakülföldiek az építési eljá­rásban ezentúl a magyar épít­tetőkkel azonos elbánásban részesülnek, a módosítás ugyanis hatályon kívül he­lyezte azt az előírást, misze­rint az említetteknek építési jogosultságuk igazolásához a devizahatóság engedélyét is csatolniuk kell. A védetté nyilvánított építmények felületképzésé­nek felújítását, színezését el­határozó építtetőknek az épí­tési engedély iránti kérel­mükhöz 1994. augusztus 24- étől az említett műszaki munka műszaki leírását és szükség szerint a tervezett színezést bemutató homlok­zati tervet (mégpedig színváz­latot) kell mellékelniük.-h­Felújítás miatt bezárt a Bezerédj utcai adóhivatal A legnagyobb adózókat évente ellenőrzik Az épület, amely felújításra szorul FOTÓ: GOTTVALD KÁROY (Folytatás az 1. oldalról.) — A kiemelt adóalanyok vizsgálatra történő kiválasztá­sánál az idén hangsúlyt kapott a feketegazdaság felderítése, az eltitkolt bevételek minél na­gyobb számú feltárása és a költségvetés bevételi pozícióját javító ellenőrzések indítása. Ez utóbbi érdekében a megye leg­nagyobb adózóit évente, az ez utáni nagyságrendet képviselő­ket pedig 2-3 évente átfogó el­lenőrzés keretében vizsgáljuk. Az idén is folytattuk az úgyne­vezett olajos vizsgálatokat, ahol esetenként a megállapítások a 100 millió forintos nagyság­rendet is elérték. Az egyéni vál­lalkozók és magánszemélyek körében az idén elvégzett vizs­gálatok gerincét a kiutalás előtti szja ellenőrzések jelentették, ami megyénkben 1700 vizsgá­latot jelentett. Az áfa kiutalása előtti felül­vizsgálata is megnőtt, ez azt je­lenti, hogy több mint 56 száza­lékát ellenőriztük az igényelt összeg vonatkozásában. Ami pedig az eredményességet illeti, az első félévben a vizsgálatok 88 százaléka zárult számunkra pozitív eredménnyel, vagyis a 156 esetből 138 visszautalási igény nem volt jogos. — A számlaadási, közterüle­teken folyó ellenőrzésekről gyakran írtunk már eddig is, ezek száma hogyan alakult az elmúlt időszakban. — Az operatív ellenőrzése­ket kiemelten kezeltük az első félévben is, ennek oka a bi­zonylati fegyelem erősítése, a forgalom eltitkolásának a csök­kentése és a tevékenységüket bejelenteni elmulasztok felderí­tése. Ebben az évben 446 ellen­őrzést hajtottunk végre csak ezen a területen, ebből 338 esetben kellett eljárnunk. A nyugtaadást sorozatban elmu­lasztók ellen egy esetben 5 napra üzletbezárást rendeltünk el és emellett pénzbírságot is kiszabtunk. — A munkájukat mennyiben zavarja majd, hogy a Bezerédj utcai székházat egy időre be­zárják? — Remélem sem a mun­kánkat, sem az ügyfeleinket nem zavarja ez a tény. A lé­nyeg, hogy a székház felújítás miatt az Arany János utcai adó­hivatalba költöztünk mi is, itt találnak meg bennünket az ügy­feleink. A felújítás várhatóan év végéig tart majd és ezután egy megszépült, modernebb épületben folytatjuk a munkán­kat. Mauthner Bankprivatizáció Az ÁÉB gázban „utazik” Lezárult az Általános Ér­tékforgalmi Bank Rt. pri­vatizációja. Augusztus ló­tól a világ egyik legna­gyobb pénzintézete, a moszkvai székhelyű Gaz­prombank az új tulajdo­nos. Az ÁPV Rt. ez év áprilisá­ban pályázati felhívást tett közzé az Általános Érték­forgalmi Bank Rt. (ÁÉB) jegyzett tőkéjének 50 száza­lékát megtestesítő állami tu­lajdonú részvénycsomag megvásárlására. A tender győztese a moszkvai székhe­lyű Gazprombank lett, amely a pályázati feltéte­leknek megfelelően vállalta, hogy a bank 1 milliárd fo­rintos tőkéjét záros határ­időn belül jelentős mérték­ben megemeli. A tulajdonos tervei szerint így az ÁÉB hamarosan a magyar bank- rendszer egyik legerősebb pénzintézete lesz. Az ÁÉB feladata - többek között - a Gazprom magyarországi gázszállításaihoz kapcso­lódó pénzforgalom lebonyo­lítása lesz - ismertette Ra- himukolov Megdet, az igaz­gatóság elnöke. Mint mondta, nem szándékozik a bank eddigi profilján változ­tatni, mint ahogy a pénzin­tézet átkeresztelését sem látja indokoltnak. A Gazprombank tervei között az energetikai szek­torban való aktívabb részvé­tel szerepel. Az ÁÉB elsőd­leges céljaként az orosz-ma­gyar árucsere elősegítését je­lölte meg az elnök. (szigeti) Phare-segítséggel. Szep­tember 2-án Dorogon átad­ják az IPOSZ PLC Techno­lógiai Képző Központját, ahol a jelentkezők kéthetes tanfolyamokon sajátíthatják el a szabadon programoz­ható logikai vezérlőrendsze­rekhez szükséges ismerete­ket. Az itt kapható képesítés szerepel majd az Országos Képzési Jegyzékben is. Sztrádabérlet. Kedvez­ményes bérletrendszert ve­zet be szeptember 2-től a koncessziós autópálya öt ki­lométeres körzetében lévő települések állandó lakosai számára az ELMKA Rt. A környék tizenöt településé­nek lakói a 3000 forintért váltható, egy évre szóló bér­lettel minden áthaladáskor 50 százalékos engedményt kapnak személygépkocsira, motorkerékpárra, kisteher­autóra és mikrobuszra. Adatbázis készül. Az Or­szágos Műszaki Informá­ciós Központ és Könyvtár (OMIKK) Interneteit is hoz­záférhető környezetvédelmi adatbázisokat hoz létre. Je­lenleg a szakértők, a kör­nyezetbarát termékek és a szolgáltatások címlistája ké­szül. Az adatbázisba való bejutás ingyenes. Az MNB hivatalos 'valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 239,98 Görög drachma (100) 65,35 Német márka 104,44 Olasz líra (1000) 102,03 Osztrák schilling 14,84 Spanyol peseta (100)123,49 USA-dollár 153,99 Az egykori műhelyek szellemisége Új tanév az IPOSZ szakmunkásképző intézeteiben Hagyományaihoz hí­ven a magyar kézmű­ves társadalom szep­tember elsején ebben az évben is megün- nepli a magyar kéz­művesség napját, amely most a szak­munkásképző intéze­tek évnyitójának idő­pontja is. Hazánkban 1845-ben nyitotta meg kapuit az első mesterinas-is- kola. Az IPOSZ napja­inkban is ápolja az egykori műhelyek szellemiségét. Ennek jó példája az immár ötödik alka­lommal megrende­zésre kerülő magyar kézművesség napja, amelynek idén Kecskemét ad otthont. A kézművesek ünnepe min­den alkalommal egybeesik a sabb célja a jövő iparos nemzedéké­nek nevelése, taní­tása - hangzott el tegnap az IPOSZ saj tótájékoztatój án. Szűcs György, az IPOSZ elnöke el­mondta: Magyaror­szágon 230 ezer szakmunkástanuló vesz részt a gyakor­lati oktatásban. Kö­zülük csaknem 110 ezernek a képzése fo­lyik kisiparosoknál, egyéni vállalkozók­nál. A szövetség vál­lalta, hogy a közép­fokú szakképzés ke­retein belül, az úgy­nevezett IPOSZ-osz- tályokban a szakmai ismereteken túl vállalkozási tudnivalókkal is felvértezik a tanulókat. > Szigeti Kovácsok a budavárbéli Mesterségek utcájában szakmunkásképzők oktatási évének megkezdésével. A szövetség ezzel is hangsú­lyozza, hogy egyik legfonto­Billeg a sertéspiaci libikóka Augusztus 31-évei megszűnik a sertéshúskivitel átmeneti több­lettámogatása. A keresletélénkítő intézkedés nyomán egyensú­lyi helyzet kezd kialakulni a sertéspiacon - tudtuk meg a Éöldművelésügyi Minisztérium agrárrendtartási hivatalában. Mint emlékezetes, tavaly támo­gatással ösztönözte a kormány a sertéstenyésztést, ennek eredményeként az idén 1 mil­lióval gyarapodott az állomány. A túlkínálat nyomán elindult a már ismert piaci libikóka: kíná­lati piac - alacsony ár, keresleti piac - magas ár, és ezúttal a termelők kerültek leszálló ágba. A sertéstöbblet miatt az év első felében csökkent a vágóál­lat ára, amit tovább mérsékelt az exporttámogatás megkurtí­tása. À feszültségeket növelte, hogy ez idő.alatt 30 százalékkal drágult a takarmány. Mindezek a jelenségek előre vetítették annak a már jól is­mert termelői reagálásnak az árnyékát, hogy a veszteség ha­tására a gazdálkodók csökken­teni fogják a termelést. Hogy a termelők mégse vágják ki a ko­cákat, a földművelési tárca úgy döntött, augusztus 31-ig átme­netileg többlettámogatást nyújt a sertéshúskivitelre. A tárca szakértője szerint az intézkedés hatására kezd helyre billenni az egyensúly a piacon, a vágósertések felvásárlási ára már megközelíti az önköltség szintjét. Befolyásolhatja azon­ban még az árakat a kukorica- termés, illetve a takarmányárak alakulása. A sertéspiac azonban mind­addig érzékenyen reagál min­den rezdülésre, amíg felvevő- képessége nem javul. Ezeket a hullámzásokat állami eszkö­zökkel kivédeni nem lehet, leg­feljebb tompítani tudják. U. G. Országos vadásznapok Ötödször rendezik meg a magyar vadászok és szerve­zeteik az országos vadász­napokat, ezúttal augusztus 31-től szeptember 8-ig. „A csodaszarvastól a világre­kordokig” jelmondatú ren­dezvénysorozat kapcsolódik a Naturexpo ’96-hoz, de a kő­bányai vásárváros esemé­nyein kívül szerte az ország­ban 33 helyszínen 600-nál több program közül válogat­hatnak az érdeklődők. A magyar vadnak, vadá­szatnak és vadgazdálkodás­nak, a hozzátartozó európai színvonalú szolgáltatásoknak rangja és üzleti értéke van a világban. Ezt a rangot és el­ismerést kívánja megóvni, fej­leszteni a rendezvénysorozat, amely egyúttal alkalom az ünneplésre, a versenyekre, konferenciákra, kitüntetések átadására, egyáltalán a talál­kozásra, a kommunikációra. A megnyitón - a Natu- rexpo helyszínén - dr. Lakos László földművelésügyi mi­niszter - a rendezvénysorozat fővédnöke - mond ünnepi kö­szöntőt. Szeptember 3-án a Fővá­rosi Játékszín ad otthont az I. Országos Vadászati Kulturá­lis Konferenciának, amely a magyar vadászati kultúra eredményeinek és hiányossá­gainak feltérképezésére, leltá­rozására vállalkozik, (csekő) Még csak berreg a gazdaság motorja Több export, kisebb fogyasztás Miközben a gazdaság egyensúlya folyamatosan javul, a viszonylag magas infláció üteme hónapról hó­napra lassul, a gazdaság összteljesítménye továbbra is alacsony szinten stagnál. Ekképpen összegezhető a Pénzügyminisztérium kedden nyilvánosságra hozott jelen­tése, amely az idei gazdasági folyamatokat összegzi. ’ A jelentés a folyó fizetési mérleg féléves passzívumát többévi összehasonlításban is alacsonynak minősíti. A külső pénzügyi egyen­súly javulását a PM szerint el­sősorban az eredményezte, hogy a költségvetésnek ki­sebb a hiánya, gyorsan nö­vekszik az export és a tőkebe­áramlás is jelentős. Lassult az infláció. Mind az ipari, mind a fogyasztói árak hónapról hónapra csökkenő mértékben emelkednek. Az állampapírok hozamai az év elején viszonylag gyor­san estek, majd kissé megállt* ez a folyamat. Júniusra 24-25 százalékos átlagos hozam alakult ki. Ugyancsak mérsék­lődtek a vállalkozásokat érintő hitel- és betétkamatok. A fél év végére a hiteleknél 27,5, a betéteknél 22 százalé­kos a kamatszint. Az első hat hónapban a ke­resetek nominális nettó értéke 17 százalékkal haladta meg a tavalyit, a lakosság fogyasz­tása 6 százalékkal kevesebb. Várat magára a beruházá­sok tervezett fellendülése. A vállalkozások hitelfelvétele alacsony. Az ipari termelés 1 százalékkal nőtt, az építőiparé csökkent. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom