Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-24-25 / 197. szám
rlJ à J ~ r r, 1996. augusztus 24., szombat 9. oldal I Gyártás európai szabványok szerint A simontornyai SIMOVILL sikerei Alig egy évtizede Simontor- nya a megye egyik legiparo- sodottabb nagyközsége volt. Ma városi rangon küszködik a munkanélküliséggel. Az egykori megyei tanácsi vállalat, a BSZV csődöt jelentett, elbocsátotta dolgozóit, a nyolcvanas években 1500 főt foglalkoztató Bőrgyárban ma félszáznál is kevesebben vannak, és a megtartott embereknek is alig jut munka. A régi nagy cégek közül - úgy tűnik - az egyetlen biztos pont, a SIMOVILL Ipari Szövetkezet. A SIMOVILL-nál nem csökkent a termelés, nem voltak elbocsátások, ma ugyan annyi a létszám a szövetkezetnél, mint 1992-ben, 287 főállású dolgozójával, a 20-60 fő alkalmi munkással, és külső beszállítóval az egy éve várossá nyilvánított település legnagyobb munkáltatója. A szövetkezet gyártmányainak 40 százalékát exportálják, az eredményeiket három év alatt megduplázták, a béreket két év alatt 60 százalékkal emelték. — Mi a siker titka? - erről kérdeztük a szövetkezet elnökét, Kovács Pált. — A közös akarat és a tagság szilárd elhatározása, hogy a megváltozott helyzet ellenére is talpon kell maradnunk, ez az eredményeink alapja. — Pedig azt mondják, egy időben Ön is fontolgatta, hogy munkahelyet változtat. — Valóban, 1992-ben a nagy szövetkezeti átalakulások idején, amikor kivált az elnök, a főmérnök, én, aki akkor áruforgalmi osztályvezetőként dolgoztam, gondolkodtam azon, hogy villamossági üzletet nyitok. De aztán megkerestek a dolgozók, kérték hogy maradjak, mi lesz vezető nélkül a szövetkezettel, kérdezték tőlem. Ez nagy kihívás volt, gondoltam bebizonyítom, hogy nem egy személyen múlik a siker, hanem a kollektíva közös munkáján. Alig fél év telt el és bizonyossá vált, a kivitt szövetkezeti vagyon és az átvett piacok nem rendítették meg a cég pozícióit, továbbra is az elsők között vannak a fénycsöves lámpatestek, lakáselosztók, egy-három fázisú csatlakozó táblák gyártása területén. A szövetkezet az 1992. évi 420 milliós árbevételét három év alatt megduplázta, tavaly 930 millió forintot könyveltek el. A dolgozók bére, idén és tavaly egyaránt 30-30 százalékkal emelkedett. 1995-ben 15,5 hónapot fizettek ki, plusz a nyereséget, az idei első félév eredményei alapján is megkapták már a 13. havi fizetést a SI- MOVILL-osok. Ráadásként augusztus 1-től minden szövetkezeti dolgozójuk után egységesen havi 3 ezer forintot fizetnek a nyugdíjpénztárba. — Ehhez az kellett - mondja az elnök -, hogy az első időszakban minden energiánkat a piac bővítésére fordítsuk. Részt vettünk különböző vásárokon, kiállításokon, árubemutatókat tartottunk elsősorban a volt szocialista országokban. Semilyben kapcsolatba kerültünk a cseh Trevos vállalattal, mely mára az egyik legnagyobb kooperációs partnerünké vált. Tavaly 800 ezer márka forgalmat bonyolítottunk le velük, idén elérjük az egymilliót. A két üzem fejlesztő osztálya napi kapcsolatban áll egymással, jelenleg egy újabb lámpatest kialakításán dolgozunk. — Hová exportálnak még? — Cseh és szlovák megrendelőiken kívül két legnagyobb vásárlónk az IKEA és közvetítőn keresztül a német Philips cég. De megjelentünk termékeinkkel Szerbiában és a román, albán piacon is. Terveink között szerepel a FÁK országokba történő szállítás. Belföldön márka üzlet-hálózatot hoztunk létre létre, Budapesten három boltunk van, Veszprémben, Szegeden és Miskolcon egy- egy. Két ügynökük járja az országot, kínálja termékeiket. A bérfejlesztés mellett nem feledkeznek meg a technológiai fejlesztésről sem. A lámpatestek gyártáshoz tavaly vásárolt görgősorhoz újabb darabolót vásárolnak 2,5 millióért, amivel csökkentik a termékek előállításának költségét. Legújabb eredményük, amire az elnök igen büszke, hogy megszerezték az európai szabványok szerinti minőségbiztosítási rendszer második fokozatát, az ISO- 9001-et. Kovács Pál bizakodó, a termelés felfutóban, szeptemberben újabb dolgozókat vesznek fel, mondja. F. Kováts Éva Van kereslet a gyártmányaikra FOTÓ: RITZEL ZOLTÁN Szálkán: Vallásról és színházról A szegedi Szimpla Színpad egyetemista hallgatói a negyedik nyáron készültek egy-egy színművel, jelenettel a szálkai művésztelepen. Idén két olyan lakója is volt a táboruknak, aki tudományos munkáikhoz cserélt gondolatot. — Győréi Zsolt vagyok, az elmúlt évben végeztem a szegedi József Attila Tudomány Egyetemen. Részben maradtam ösztöndíjas, és Budapesten a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a színháztudományi szakon tanulok. Miért is jöttem Szálkára? Szeptembertől indul egy szemináriumom az egyetemen és annak az anyagát kívántam rendezgetni óráról-órára. És titkon abban is reménykedtem, hogy ebben a nyugalmat árasztó környezetben támadnak olyan gondolatok, melyeket szavakká formálhatok. Időnként verset is írok. így költői tevékenységgel is „örvendeztetem” a világot. Ehhez nagyon jó a hely meghittsége, táji élménygazdagsága. Ezen kívül Samyai Csabával közös szemináriumot is tervezünk. A XX. század magyar költőinek istenes verseit dolgozzuk fel. Ez is halad folyamatosan. — Honnan e témaválasztás? — Ezt én vállalom - mondja Samyai Csaba. Vallástudományi szak indítását tervezzük az egyetemen a tanárképző keretein belül. Ebben lesz szerepem, szeretnék több órát is tartani. Úgy képzeljük, hogy részben irodalom, részben vallástudomány is legyen ez. A pécsi egyetemen most készülök a doktori szakdolgozatom megírására. Ez ugyancsak egyháztörténeti ' témát dolgoz fel. Itt a szálkai táborban sikerült továbbgondolni. Azt hiszem, mindkettőnk nevében fogalmazhatom, hogy kikapcsolódtunk ezen a művésztelepen a nagyvárosi forgatag zajából, nyughatatlanságából, ha rövid időre is. Alföldi ember lévén, a szemnek is jót tesz e vidék dombjainak változatossága. Bensőségesebb, mint az állandóan sík látószög. — A tudományon kívül van egyéb szerepe is a vallásnak az életetekben ? — Én gyakorló katolikus vagyok - válaszol Sarnyai Csaba. Ez azt jelenti, hogy a szükséges szentségi vonatkozásokban vagyok jelen a katolikus egyházban, a gondolkodásban. Nagyon fontos számomra, hogy ebben az indíttatásomban a feleségem. Békési Eszter a Szimpla Színpad vezetője is velem van, társam. Az esetleges hullámvölgyeinken így közösen könnyebben jutunk túl. — Nem kötöttem magam valláshoz - folytatja a beszélgetést Győréi Zsolt. A „hívő vagy” kérdésre is „nemigen” választ szoktam mondani. Annak ellenére, hogy kétségek között vívódva keresem a teljességet, amiben élek. Ez néha ámulatba ejtő csodákat vet elém. Ezekben érezni a saját csonkaságomat, sebző hiányosságaimat. A hit nem annak a kérdése, hogy mit nevezünk Istennek, hanem, hogy érzi-e az efttber a tökéletességet, a feszültséget, a befejezetlen és tökéletlen között. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről is beszélgettünk ebben a szálkai táborban, ahova jó volna jövőre is visszajönni, ugyanezzel a csoporttal. Decsi Kiss János Miként lett Malonyay Dezső katonaszökevényből színházigazgató? II. „Maga túl értelmes ahhoz, hogy csak színész legyen” A háború befejezésekor Malonyay Dezső végre úgy érezhette, hogy semmi sem állhat útjába küldetése beteljesítésének, azaz a színházi világ felfedezésének. Az első állomás Debrecenben, a Csokonai Színházban várta a bizonyítási vágytól égő fiatalembert, aki csodák csodájára tomboló sikerrel debütált Mercutio szerepkörében. — A szünetben mertem csak bevallani a „kollégáknak”, hogy én életemben még ennyi ember előtt nem szerepeltem. Nem akarták elhinni: azt gondolták, hogy mint színészt vezényelt a hadsereg Debrecenbe, de a helyzet éppen fordítva állt. Katonaként kerültem ebbe a városba, de színész szerettem volna lenni. Malonyay Dezső kisvártatva kérte áthelyezését Pécsre, s döntését nemcsak a Szekszár- don élő szülőkhöz való közelség befolyásolta: Baranya székhelyén ugyancsak működött színház. Ma is azt vallja: itt lett igazán színész. S ekkor megérlelődött benne az elhatározás: kérte leszerelését a katonaságtól. S miután egy politikai malőr miatt a pécsi társulatot 1947-ben feloszlatták, Budapestre költözött. — Hont Ferencnél jelentkeztem. s a 'nagynevű direktor kíváncsiságból azonmód a színpadra is parancsolt. A három vers elszavalása után Hont Ferenc rámnézett, s csak annyit mondott: nézze, maga túl értelmes ahhoz, hogy színész legyen. Van nekünk egy titkári helyünk a Madách Kamarában. Vállalja? Karrierje ettől kezdve meredeken ívelt felfelé: 1949-ben már az Úttörőszínház gazdasági igazgatójaként tevékenykedett. — Ennek az intézménynek akkor Fábry Zoltán filmrendező volt az igazgatója, őszintén szólva nem igazán értett a színház vezetéséhez, inkább a filmek kötötték le. Nem véletlen, hogy el is menekült az Úttörőszínházból, de én sem bírtam sokáig, s ismét a Madáchitól kötöttem ki. Rájöttem, hogy nincs mese, meg kell tanulnom a munkám alapjait. Máig büszke vagyok arra, hogy a jogi egyetem doktori diplomája mellett megszereztem a mérlegképes könyvelői képesítést. Egy év kecskeméti „vendég- szereplés” után a Néphadsereg Színháza következett, s maga Nógrádi Sándor, a nagyhatalmú politikai főcsoportfőnök fogadta kihallgatáson a Ludo- vikás múlttal rendelkező - most már dr. - Malonyay Dezsőt. — Szörnyű pillanatokat éltem át, mire kinyögtem: Nógrádi elvtárs, én tartozom egy vallomással. Ludovikát végeztem . .. Nógrádi Sándor közbevágott: Málonyay elvtárs - így beszélt, tájszólással - , mágá ázt hiszi, hogy mi teljesen hülyék vágyunk? Mi tudjuk, hogy mágá tulajdonképpen főhádnágy. Ezért kell nekünk. Azután tizenegy év múlva - 1962-ben - következett az igazi kihívás, a Nemzeti Színház. Az áthelyezés - s ezzel együtt az igazgatóhelyettesi kinevezés - egy másik ismert politikusnak, Áczél Györgynek köszönhető. — Apuskám - fordult hozzám Aczél - nem kevés magának a Néphadsereg Színháza? Magának át kell mennie a Nemzetibe. Rendbe kell hoznia. A célkitűzés megvalósítása után ismét jelentkezett Aczél György. — Édesapám, maga annyit pofázik, hogy ilyen meg olyan rossz a magyar színházi élet. No, most szépen idejön hozzánk, s megmutatja, hogy miként kell ezt jól csinálni. így lettem 1965-ben színházi főosztályvezető a Művelődési Minisztériumban. A feladatom a vidéki színjátszás megerősítése volt. Kineveztem igazgatónak Zsámbéki Gábort, Székely Gábort, főrendezőnek Ruszt Józsefet és Sík Ferencet. Lett is belőle bajom: még Várkonyi Zoltán is nekemtámadt, hogy miért futtatom ezeket a tejfelesszájúakat... A vidéki színjátszás mindenesetre ekkoriban élte aranykorát, gondoljunk csak a máig legendás kaposvári bemutatókra. Mégis, tíz hosszú esztendő elteltével Malonyay Dezső ráunt a hivatali időbeosztásra, a reggel nyolctól délután ötig tartó, kötött munkaidőre. Három évig az Operettszínházat, majd a Népszínházát igazgatta. A nyugdíjkorhatár elérésekor következett a „jutalomjáték”: 1982-ben, hatvan évesen a Nemzeti Színház vezetése, Aczél György vállveregető megjegyzésével: — Látja apuskám, ha a vége jó, minden jó. Közel nyolc évig igazgatós- kodott Malonyay Dezső a Nemzeti Színházban, ám az intézmény jövőjét érintő kérdésekben összetűzésbe keveredett néhány pártfunkcionáriussal. S amikor kiderült, hogy a továbblépés lehetőségeit részletező beadványát kilenc hónap alatt még csak el sem olvasta az „illetékes elvtárs”, azonnal kérte nyugdíjazását. — Azóta a nyugdíjasok aktív életét élem, s nem szakadtam el a művészvilágtól. Van elfoglaltságom, vannak megbízatásaim, s miután megtehe-' tem, tartom magam az elvemhez: pénzért nem vagyok hajlandó dolgozni. S van még egy elvem: nem adok szakvéleményt színházi ügyekben. Ami pedig a szülővárossal, Szekszárddal való kapcsolatot illeti: az mostanság már jórészt csak az érettségi találkozókra korlátozódik. Illetve azért még egy nagyon fontos dologra: sportújságíró fia látogatásai révén az asztalra kerülő bort ma is kizárólag Szekszárdról szerzi be. Szeri Árpád (Vége) ♦ > Malonyai Dezső
