Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
1996. augusztus 17., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Ezeregyszáz éves hazánkban millenniumát ünnepli az oktatás Az európai műveltség építőivé váltunk A püspöki kar elnökének nyilatkozata az ezeréves magyar iskoláról Seregély István: Türelemre van szükségünk A honalapítás 1100. évfordulója másik ünneppel is összekapcsolódik: ezeréves az idén a magyarországi oktatás, Pannonhalmán alapít- tatott az első iskola. Az ünnepi alkalomból kértük dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét, méltassa az iskolateremtés jelentőségét, válaszoljon kérdéseinkre.-Meghatározta-e, és ha igen, miként befolyásolta Magyarság sorsát, az ország fejlődését a hazai oktatás megindulása ?- Amikor a magyarok 1100 évvel ezelőtt mai hazánk földjére érkeztek, nem tudjuk, miként képzelték el jövőjüket. Tény azonban: életrevaló népként felismerték, hogy az akkor már fél évezrede Európát civilizáló kereszténység felé kell orientálódniuk. A kereszténység ugyanis viseli az eszményt hordozó ember megannyi fogyatékosságát. Jézus Krisztus tekintélyével az emberi boldogulás Isten akarta útját hirdeti kezdettől fogva, és hirdette akkor már évezrede. Szent István ennek a keresztény Európának tagjává tette nemzetét, fennmaradását megalapozta, és becsületet szerző helyet teremtett számunkra. A tanulás és az ember Kereszténynek lenni tudásra és fegyelmezett életre való törekvést jelent, kezdettől fogva. Ennek a zsidó-keresztény múltra visszatekintő bibliás meggyőződésnek lett következménye, hogy Jézus Krisztus egyháza mindig a jobb és értékesebb jövő szolgálatában állt. A nemzedékről nemzedékre megújuló emberiség mindenkor a tanítás és nevelés felé fordult. így nyilvánvaló volt, hogy a kereszténység felvétele a keresztény közoktatás kezdete is, minden országban, nálunk is. A szerzetesi és káptalani iskolák a körülmények adta lehetőséghez mérten az új keresztény népeket, minket is, az európai műveltség építőivé tettek. Nincs szándékomban tagadni az emberi élettől elválaszthatatlan hiányosságokat, amelyek minden emberi tevékenységben, a keresztény tevékenységben is megvoltak és megvannak, de évszázadokon át az egyház volt Európában és nálunk is az oktatási feladat ellátója, szorgalmazója. Templomai is ezt szolgálták, iskolái is ezért alakultak. Nem hiszem, hogy ennek jelentőségét külön méltatni kellene. De kérdésére még pontosabban válaszolva: Európa többi országában az egyház által létrehozott iskolák és egyetemek - mások ugyanis nem voltak kezdetben sehol - döntő szerepet töltöttek be a mai értékes, szellemi és erkölcsi viszonyok megalapozásában. Ha mi ennek az Európának élő tagjai lettünk és tudtunk maradni, akkor a magyar keresztény oktatásnak nem volt másokénál alábbvaló szerepe ebben a folyamatban. Mi az európai, latin írást sajátítottuk el. Az egyház közvetítette hellén-római kulturális örökséget vettük át. Fogalmi gazdagodásunk a többi európai keresztény nép szellemiségéhez igazodott. Mi a Nyugat- Európában érvényesülő erkölcsi élet és kultúra továbblépésén fáradoztunk. Erkölcsisé- günk, tudományosságunk, művészetünk, irodalmunk, zenénk kontinensünk kultúrájának része lett. Ki vonhatja kétségbe, hogy ezt nem ugyanazon - más országokban is érvényesülő - keresztény műveltségszolgálat hozta létre. A meggyőződés ereje- Milyen szerepe volt az egyházi oktatásnak történelmünk további századaiban ? Elsősorban az erkölcsiséget illetően kérdezem.- Nem kell külön igazolnom, hogy az ember fizikai és szellemi egység. Az ember saját sorsának kovácsa. Ebből következik, hogy hatékony tevékenységet, amíg ember születik erre a földre, csak belső meggyőződés irányíthat. Ez a belső életirányítás az ember erkölcsi magatartása. Ez a magatartás addig szolgálja a javát, amíg megfelel az ember e világi és örök rendeltetésének. A kereszténység a teremtő megszabta rendeltetésünk meggyőződését ültette el a keresztény népek, így a mi népünk lelkében is. Belőle fakadt az a jóra törekvő és rosszat mindig javító erkölcsiség, amely ma is egyedüli lehetősége az emberi boldogulásnak. Megtaláltuk helyünket- Mi nem voltunk és - szeretném hinni - ma sem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen más népnél sem. Igaz, hogy többre sem tarthatjuk magunkat. De múltat megbecsülő és jövőért életét adó európaiságunkban megálltuk a helyünket. S a keresztény oktató-nevelő szolgálatnak biztos, hogy nálunk is döntő szerepe volt ebben.- Van-e ilyen szerepe a keresztény oktató-nevelő szellemiségnek, iskolának a mai pluralista társadalomban?- A világ rendje, amely előttünk kezdettől érvényesült és utánunk is meglesz, nem változott. Ha a kereszténység ennek a világrendnek szószólója, akkor ma is ugyanaz a célja, hogy minden új nemzedéket felkészítsen a jövő építésére, az emberiség előrehaladásának szolgálatára. A pluralista társadalom nem áll ki a világ rendjének vizsgálata és szolgálata mellett, és a gátlástalan individualizmus - szabadság címén - az egyénre akarja bízni sorsa alakítását, megfeledkezve a felelősségről, amely a többi ember iránt és földünk iránt is kötelez bennünket, mint a Teremtő társait. S ha keresztény optimizmussal tagadom is, hogy az ember elpusztíthatja magát és világát, állítom, hogy csak azoknak lesz jövőjük a földön, akik visszaigazítják életüket ennek a világnak Isten akarta rendjéhez. Nem kevesen vannak, főleg a kereszténység kezdeteihez viszonyítva, akik ennek a keresztény szemléletnek alapján állnak és élnek. Ők tovább szorgalmazzák a jövendő nemzedék ilyen szellemű felkészítésének szolgálatát. Ma is sokan vannak, akik keresztény iskolába akarják küldeni gyermekeiket, még azok is, akik önmaguk már csak sodródni tudnak a közönyös és fáradt Európa szellemiségével. A lehetségesnél kisebb létszám csak azokat aggasztja, akik az emberiség sorsát szociológiai felmérésekből prognosztizálják. Nehézségek árán Az egyház azonban nem szociológiaképződmény, hanem a teremtő, a világot céljához mindenképpen elvezető Úristen népe. Azok a keresztények, akik erről meggyőződtek, mint említettem, belülről indíttatva élnek ma is jövőt és örökkévalóságot építő életet.- Milyen nehézségekkel küzd ma az egyházi oktatás? Mi a lehetőségük a magyar egyházi iskoláknak?- Biztos, hogy a saját iskoláinkban, nevelésünkben felhalmozódott hibák éppen úgy szerepet játszottak a keresztény közoktatás és nevelés visszaszorulásában világszerte, mint a külső emberi tévedések. De jobbnak mondható-e, amit más alapokon nyújtani tud helyette a társadalom? Ezért először is vállaljuk a magyar közoktatás mindenkit érintő terheit. Továbbá nem reklámozzuk sem jobb felszereléssel, sem jobb nevelői erőkkel, még kevésbé jobb anyagi körülményekkel iskoláinkat. Sőt, sajnos mindennek az ellenkezője igaz. Tudjuk, hogy az egyház egyetlen anyagi forrást sem kapott visz- sza, hívei önkéntes támogatása pedig arányosan csökken az életszínvonallal. Hittel, bizalommal Nem ez az első próbatétele a világban 2000, hazánkban ezer év óta a keresztény oktatásnak. Ha hazánknak van esélye fennmaradni, népünk életrevalósága időtállónak bizonyul, akkor a keresztény oktatás ki fogja bírni a mai nehézségeket.- Lesz-e jövője az egyházi oktatásnak a magyarság második évezredében ?- Jövendöléssel nem foglalkozom, mert már ismételten ráfizettem. Futurológus sem vagyok, csak hívő ember, aki immár lejáró élete sok viszontagsága között mindig igazolva látta hitét, meggyőződését. Erre hivatkozva vallom, hogy bárkinek, aki tudva, hogy keresztény, vagy nem tudva, de Isten világrendjével együtt munkálkodva él ezen a földön, annak van jövője. Megjegyzem, az emberek nagy többsége élete nagy részében mindig a természetébe írt helyes életvitelhez igazodva élt és él. Ma, a mindig csak szélsőségesnek és rossznak fórumot adó tájékoztatás rendítette meg a jövőbe vetett bizalmat bennünk, ma élőkben. Például jóllehet milliónyi emberrel találkoztam életemben, hála Istennek, embert ölni csak a tévében láttam. Az egyházi oktatás és benne a magyar egyházi oktatás a jövőt építő erőnek és bizalomnak hirdetője. Célja, hogy ennek megvalósítására neveljen, remélem nálunk szerencsésebb nemzedékeket, nyomorúságos évszázadot megélt hazám és népem számára. Kérem, segítsék ezt a törekvést, ha szeretik hazánkat, ha szeretik Magyarországot. Deregán Gábor „Három elvesztett családtagomért három falut adott az Isten” Civil a (lelkipásztori) pályán FOTÓ: KÖVESDI A fácánkerti imaház berendezését a jóindulatú Szemlélő is legföljebb szerénynek nevezheti. A falak ossz dísze egy oltárkép és egy stáció-sorozat, amit egy apáca festett hajdanán. Az oltár egyszerű asztalra emlékeztet, a padok, székek innen-onnan összeverbuváltak, vegyesek. A padló egy darabon fa burkolatú, hátrább kockaköves, látni, honnan ütötték ki a közfalakat, amikor a néhai többhelyiséges magánházat Isten házává alakították. Kicsi a fácánkerti imaház, mégis túl nagynak tűnik ahhoz az aprócska vaskályhához képest, amelyik az egyik pad árnyékában kuksolva, szorongva várja a fűtési idény kezdetét. Ez a helyszín. Itt fordult nagyot Koncz Ádám tolnai postás élete. Itt lépett először színre, mint lelkipásztor. Az indíttatásáról a következőket mondja: — Mélyen vallásos, elkötelezetten hívő családból származom. Testvéreimmel végigjártuk a hitélet lépcsőit egészen a bérmálkozásig, ugyanúgy, mint kortársaink közül százan és ezren. Csakhogy mi templomba járók maradtunk továbbra is. Hogy miért? Mert minket nem küldtek, hanem odavezettek. Aztán telt múlt az idő, és én hosszú legényélet után megnősültem. Olyan asz- szonyt kaptam, akire érdemes volt várni, de néhány évi boldogságunknak tragikus vége szakadt. Két hónap leforgása alatt elveszítettem a feleségemet és két újszülött kisgyermekemet. A krízis sokáig tartott. Vergődtem az ital, az ön- gyilkosság csábítása és aközött a gondolat között, hogy mindent itt hagyok ami a múltamra emlékeztet, és elmegyek valahová új életet kezdeni. De rádöbbentem, hogy ezek egyike sem keresztény megoldás. Százak imádkoztak értem azokban a hetekben, s nyilván ennek köszönhetően egyszer- csak - magam sem tudom, hogyan - ott ültem a tolnai plébánián, és arra kértem az apát urat, könnyeimmel küszködve, hogy adjon nekem valami munkát. Parancsoljon rám valamit, mert én már csak parancsszóra tudok élni és dolgozni. Istennek akarok szót fogadni, ha van még egyáltalán, és hajlandó még egy kicsit szeretni engem. Ekkor lett „enyém” Fácánkert. A „postásból lett” lelkipásztor eredetileg kertész üzemmérnöködé a pécsi teológiára is járt. Éppen jókor kopogtatott Lendvai István tolnai apátplébános ajtaján, mert a mai paphiányos időben minden igehirdetőre szüksége van az egyháznak. Gondolatait így folytatja: — Viharos gyorsasággal megjött a püspöki engedély, és a következő vasárnap már remegő térdekkel és izzadó tenyérrel a kis fácánkerti imaház faoltára mögül dadogtam Isten igéjét. Később Bogyiszlót és Szedrest is megkaptam. Szívesen csinálom, már több mint fél éve. Örömöm van benne. A három elvesztett családtagomért három falut adott az Isten. Az egyház pillanatnyi helyzete egyébként nem sokkal jobb, mint volt a török hódoltság alatt. (Akkor a Porta nem engedett papot szentelni, és civilek élesztgették a hit lángjait.) A világi lelkipásztor sokat segíthet. Nem mutathat be szentmisét és nem gyóntathat, viszont püspöki engedéllyel szinte minden mást csinálhat. Tarthat például úgynevezett igeliturgiát, ami „majdnem mise”, továbbá keresztelhet, eskethet, temethet, prédikálhat, hitoktathat, irodát vezethet. A két kisgyermekemet is én magam kereszteltem meg... A komor felhők elszálltak. Koncz Ádám újra élni kar. Hétközben a Magyar Posta, hétvégén Jézus Krisztus „alkalmazottja”. S most már egy kicsikét előre is nézdegél, nemcsak hátrafelé. Erről így beszél: — Nincs kialakult jövőképem, de újraéledt bennem néhány dédelgetett vágyam. Ha megvalósulnak, Isten ajándékai lesznek. Nem futok eléjük. A postásságot nem könnyű összeegyeztetni ezzel az új „szerepemmel”, mert sokak szemében én még egy másik dobozban vagyok. Ebből nehéz kimászni. Belső átalakulásaim nem szembetűnőek. Ha például nőtt volna még egy fülem, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy én már nem vagyok ugyanaz mint voltam, sokkal könnyebb dolgom lenne. Érveim nem mindig meggyőzőek, mert indulataim sajnos a régiek maradtak. Nehezen tűrik a féket. De iparkodom, hogy egyszer majd birkatürelmű legyek. Talpra állásom kezdetén csak a vasárnapokat akartam túlélni. A magányos vasárnapok voltak a legszörnyűbbek. Most a vasárnapok a legszebbek, mert közösségek vesznek körül, mert fontos vagyok valakiknek. Ez a célom: A hit talaján szerveződő közösségeket építeni. Mert meggyőződésem, hogy ez a jövő útja, ez az egyház továbbélésének záloga. Wessely
