Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-09 / 159. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke i996.júiiuS9.,kedd HírSorok Polgármesterek Fürgédén Fürgédén tartotta legutóbbi összejövetelét a Tamási körzetében lévő települések vezetőit tömörítő polgármesteri klub. A csütörtöki tanácskozáson szóba került a pincehelyi kórház ügye, valamint a környéken működő kistérségi társulás. A települések vezetői elhatározták, hogy két héten belül ismét összejönnek, s döntenek a közösen benyújtandó - elsősorban infrastruktúra-fejlesztési - pályázatokról. Darmstadti diákok Gyünkön Darmstadti diákok érkeztek Gyönkre július 5-én a Tolnai Lajos Gimnázium 4/c osztályos tanulóinak meghívására, hogy magyar barátaiknál töltsenek el tíz napot. Programjaik közt szerepel látogatás Ópusztaszerre a Feszty-körképhez, megnézik Pécs nevezetességeit, a paksi atomerőművet, és kirándulnak a Balatonhoz. Gyönki táncosok Erdélyben A gyönki művelődési ház ifjúsági’néptánccsoportja július 11-én egy hétre Erdélybe utazik, Sepsiszent- györgyre. A fellépések mellett a csoport tagjainak alkalmuk lesz megismerkedni a vidék természeti szépségeivel, nevezetességeivel. Helyi adót fizetnek Tolnanémediben Bevezették a magánszemélyek kommunális adóját Tolnanémediben. A helyi képviselő-testület határozata értelmében évi ezer forintot kell fizetniük az egy- és kétszobás lakások tulajdonosainak és bérlőinek. Az ennél nagyobb épületek után egységesen kétezer forint az adó. A garázsokért 500, a közművesített telkekért ezer forintot kell leszurkolni. A rendelet július 1-jén lépett hatályba. A polgároknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy a hivatalban bejelentsék: milyen ingatlannal rendelkeznek. A második félévre járó díjat ezt követően kell befizetni. Az oldalt szerkesztette: Hangyái János Zsombori Erzsébet képei Tamásiban Mint arról lapunkban már hírt adtunk, Zsombori Erzsébet alkotásaiból nyílt kiállítás a Tamási Galériában. Az erdélyi születésű, a fővárosban élő művész selyemképei július 28-ig várják Tamásiban a közönséget. Zsombori Erzsébet számára a festés nemcsak eszköz, hanem életforma. Azon kevesek közé tartozik, akik selyemre festenek, nem riasztja őket az anyag csillogása. A Kolozsvár melletti Bonchidán született. Vele azonos nevű nagynénje indította el a művészi pályán. Reklámgrafikusnak tanult és tizenöt esztendőt töltött a szakmában. Közben alkotott a maga és környezete gyönyörűségére Kolozsvárott és Zilahon. A művésznő útja a grafikáktól a selyemfestményekig töretlen. Hagyományos batik technikája vegyessé alakult, majd párosult az akvarell adta lehetőségekkel és egy új, komplex eszközvilágnak adta át a helyét. Zsombori Erzsébetnek az anyag jó barátja, ő maga pedig az érzékeny, művészetet befogadni szeretők barátja. 1987 óta él Magyarországon. Egy évet töltött Bonyhádon, majd a fővárosba költözött. Ekkor teremtette meg új nyelvezetét, s jegyezte el magát - úgy tűnik egy életre - a selyemmel. Zsombori Erzsébet otthonról érkezett haza. Nem tud meglenni anélkül, hogy szülőföldjére látogasson. Legutóbb májusban láthatta önálló tárlatát a kolozsvári közönség. Képeivel azonban ma már - túlzás nélkül állíthatjuk - az egész világon otthon van. Eger és Stockholm, Madonna Budapest és London, Szolnok és Koppenhága, Bécs és New York mind mind látta képeit, és a sort még hosszasan folytathatnánk. Bodor Pál írja Zsombori Erzsébet képeiről: „Nincs maradandóbb a látszólag törékenynél, nincs erősebb a gyengénél, s egyedül a halk szó nem túlkiabálható ... Ahány hangulatom van, annyi mondanivalója FOTÓ: GOTTVALD van e selyemre festett lírai kiáltványnak, amelyben rettenet és oltalmazás, kedvesség és iszonyat, kesernyés íz és édes álmok bujkálnak ... Némely ingerült politikus szobájának falára ilyen képeket kívánok: elmélyülésre, emberségre, lassú, nem erőszakos igazságkeresésre sarkallnak. Figyelmeztetnek, hogy ami fontos bennünk, az a jó . ..” Hangyái Postagalambot loptak Egy magyarkeszi családi ház udvarából, a galambházból péntekre virradóra elloptak húsz postagalambot. Többségük meg volt gyűrűzve. Érdekesség, hogy épp a lopás napján igazoltattak egy társaságot, kocsijuk csomagtartójában szintén galambok voltak, de nem a keresettek. A károsult szerint összesen kétszázezer forintot érnek az ellopott madarak, ám van köztük egy olyan is, melynek eszmei értéke egymillió forint: a galamb átrepülte már az Atlanti-óceánt. Pórul járt német turisták Rájár a rúd a német turistákra. A tamási kempingben egyiküknek ellopták Puma sportcipőjét. A tolvaj (is) „nagylábon” él, hiSoros Bűnök szén a cipő 44-es volt. Egy másik német állampolgár egy parkolóban, a gépkocsija tetején hagyta a táskáját, amely a benne lévő ötvenezer forint értékű pénzzel és a vendég irataival együtt eltűnt. Kötözőmotort a bálázóról Július 3-ra virradóra a nagykó- nyi Koppány Menti Tsz telepéről elloptak egy kötözőmotort, amelyet a bálázónál használtak. A kár 120 ezer forint. Lába kélt a videónak Szombatra virradóra elloptak egy videomagnót a szakályi művelődési házból. A nyomozás eddigi adatai szerint úgy tűnik, hogy valaki belülről segített az elkövetőnek a negyvenezer forint értékű berendezés kijuttatásában. Disznóság Nagykónyiban Egy nagykónyi családi házból füstölt húsárut loptak. Az eltűnt szalámi és a sonka értéke mintegy ötvenezer forint. Gonoszdi betörök A Gonoszdi horgásztó partján feltörtek tizenöt horgásztanyát az elmúlt hét végén. A legtöbb helyről horgászfelszerelést vittek el. Nehezíti az ügy felgöngyölítését, hogy a házikók tulajdonosai nem környékbeliek. Hol a pénz? Hatvanezer forint készpénz eltűnését jelentette egy hetvenkilenc éves férfi a tamási rendőrségen. Néhány éve egy takarékbetét elveszéséről tett feljelentést, akkor az érték megkerült. Közhasznú munkások a Hegyháton Már társulást Is létrehoztak közhasznú munkások alkalmazására. Gyönkön és a környező fal- vakbap mindenhol alkalmaznak közhasznú munkásokat. Ilyenkor nyáron akad tennivalójuk bőven: árokásás, kaszálás, bokorirtás, parkosítás, közterület-rendezés. Gyönkön négy állandó munkást foglalkoztatnak. Jelenleg rajtuk kívül három hónapon keresztül még negyvenketten dolgoznak a faluban. Varsádon öt fő dolgozik egy évig és ketten három hónapig. Szaka- dáton egy állandó munkás van, hárman pedig negyed évig dolgoznak közhasznú munkásként. Diósberényben két állandó munkást alkalmaznak, akik szociális gondozóként dolgoznak. A nyári időszakban kommunális munkát végez öt fő. Száraz- don öten dolgoznak közhasznú munkásként egy évig, két fő pedig három hónapig. A közhasznú munkások bérét a felsorolt települések esetében 30 százalékban a helyi önkormányzat, 70 százalékban pedig a munkaügyi központ fedezi. Udvariban két embert foglalkozfatnak állandó jelleggel, az idei nyári időszakra felvettek melléjük még két főt. Az itt dolgozó közhasznú munkások bérének a munkanélküli ráta nagysága miatt csak 10 százalékát adja a polgármesteri hivatal, a fennmaradó kilencven százalékot a munkaügyi központ fizeti. Hasonló a helyzet Miszlán és a környező településeken - Kisszékelyen, Nagyszékelyen, Keszőhidegkúton, Be- lecskán és Sárszentlőrincen - ahol kistérségi társulást hoztak létre a közhasznú munkások alkalmaztatására. A társulás elnöke Baksa János, Miszla polgármestere. Érdeklődésünkre elmondta, hogy jelenleg ötvenegy főt alkalmaznak, közülük huszonkettőt állandóra, huszonkilencet három hónapra vettek fel. L. J. Korszerű fogászati rendelő Pincehelyen Új fogorvosi rendelő kezdte meg működését Pincehelyen, ahol Nagyszékely, Ozora, Belecska és Kesző- hidegkút betegeit is fogadják. Az eseményről Bárdos Lászlóné körjegyző tájékoztatta lapunkat. Megtudtuk tőle, hogy még 1993-ban döntött úgy a pincehelyi nagyközségi önkormányzat képviselő-testülete, hogy a kórháztól átveszi a fogorvosi szakellátást. A terv megvalósítása érdekében az önkormányzat céltámogatási pályázatot nyújtott be, aminek eredményeként egy korszerű röntgengépet sikerült megvásárolniuk. Még a régi helyén működött a rendelő, amikor szintén pályázati pénz elnyerésével számítógéppel sikerült korszerűsíteni a fogászaton folyó munkát. Ebben az évben az önkormányzat jelentős anyagi ráfordítással létrehozta a rendelőt, kialakította a technikai környezetet. Több község - Pincehely, Nagyszékely, Ozora, Belecska, Keszőhidegkút - betegeit fogadja új helyén a Pincehely, Gárdonyi u. 27. szám alatti rendelőben dr. Gurzóy A fogorvos és segítője az első beteggel Kamilla fogorvos, akivel a területi ellátásra fenti önkormányzatok szerződést kötöttek, és a doktornő a jövőben, mint vállalkozó orvos végzi a munkát. A betegek ellátását kívánja segíteni, hogy a berendezést az önkormányzat térítésmentesen bocsátja az orvos rendelkezésére, aki viszonzásként megkeresi annak lehetőségét, hogy a betegek az ellátásban némi kedvezményt kapjanak. AllásAjánló A megyei munkaügyi központ tamási irodája az alábbi lehetőségeket kínálja: Hőgyészen alkalmaznának 2 szövőt, Tamásiban egy vadgondozót és egy mezőgazdasági gépszerelőt. (Feltétel: C, E kategóriás jogosítvány.) Regszemcsén keresnek egy ügyviteli alkalmazottat Szigetelik az Korszerű technológiával újítják fel a gyönki általános iskola tetőszigetelését. Az iskola 1975-ben lapos tetővel épült, de az építés után egy évvel már beázott. Azóta folyamatosan javítják az újból és újból felmerülő hibákat. A tető egész felületének szigetelésére azonban eddig nem volt elég középfokú iskolai végzettséggel és számítógépes könyvelői ismeretekkel. Szakályban felvennének két hentest és három motorfűrész-kezelőt. Az egész körzetre keresnek két utasszervezőt. Üzletkötőket alkalmaznának a különféle biztosító társaságok. iskola tetejét pénz. Az iskola gazdasági vezetője, Gyén Miklós elmondta, hogy a tavaszi nagy beázások miatt pályázatot írtak ki a tönkrement tetőrészek megjavítására. A pályázatot a szekszárdi TETŐ-FOK Tetőszigetelő és Kivitelező Kft. nyerte el. A munka egymillió-háromszázezer forintba kerül. Százéves a gyönki evangélikus templom Az elmúlt hét végén Ünnepelték a gyönki evangélikus templom fennállásának századik évfordulóját. Ennek kapcsán kérdeztük a templom lelkészét, Cselovszky Ferencet. — Ez az első evangélikus temploma a falunak ? — Nem, ez a negyedik. Az előző a régi óvoda helyén állt. Annak tornyát később építették, ezért a templom megsüly- lyedt. Akkor a presbiterek új templom építését határozták el, amely 1896-ban készült el, Reppmann Gyula aradi építész tervei alapján. Akkoriban a gyülekezet ezerháromszáz lelket számlált, ezért a templomot ezerháromszáz férőhelyesre építették. A történelem során a gyülekezet létszáma mára mintegy ötszáz főre csökkent. — Ebben milyen szerepet játszott az ötven éve megkezdett kitelepítés ? — Végzetes hatása nem volt, mert a gyülekezethez szép számú magyar anyanyelvű hívő is tartozott. De a gyülekezet létszáma a felére csökkent. — Milyen a kitelepítettek kapcsolata régi otthonukkal, gyülekezetükkel ? — A családi kapcsolatok természetesen megmaradtak. Ha a gyülekezet régi tagjai „hazalátogatnak” elmennek a szombat esti német nyelvű istentiszteletre, adományaikkal támogatják a gyülekezetét, szívükön viselik a templom sorsát. Griesheim Melanchton gyülekezete igencsak szorgalmazza a két gyülekezet szorosabb kapcsolatát. A templom jubileumára eljött a gyülekezet egyik lelkésze és vezetőségének egyik tagja is. — Milyen jelentős eseményeknek adott otthont a templom fennállása során ? — 1951-ben Martin Nie- möller prédikált itt. ő egy meghatározó német teológus volt, aki a kelet-európai egyházakkal való jó kapcsolat kialakítását tűzte ki céljául. A másik alkalom az volt, amikor Lackner Aladárt, a templom akkori lelkészét esperessé avatták. Ezen a két eseményen volt igazán tele a templom. A Gyönk és Griesheim testvérvárosi kapcsolatáról szóló dokumentumot is itt írta alá a két település polgármestere. — A templom állagának megóvása érdekében mit tett a gyülekezet ? — A száz év során a templom többször szorult felújításra. A legutóbbi 1993-ra fejeződött be a Bajor egyház segítségével. Nemrég derült ki azonban, hogy a tetőzet elég rossz állapotban van. A tartógerendák alsó része a beázások miatt elkorhadt, a tetőszerkezet meghajolt. Az egész tető kicserélésére nincs lehetőség, de már készülnek a tervek a tartógerendák alsó részének megerősítésére. A tetőszerkezet hibáinak kijavításával újabb nyugodt időszaknak nézhet elébe a templom. Lönhárd Judit « < »