Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13-14 / 163. szám

1996. július 13., szombat Megyei Körkép 3. oldal Lezárult a Tolnatej Rt. privatizációja A tulajdonosok zöme megyei Mint az a tegnapi számunk­ban már megjelent, az Állami Privatizációs és Vagyonke­zelő' Rt. csütörtökön sajtótá­jékoztatón jelentette be, hogy a szekszárdi székhelyű Tolna­tej Rt. még fennmaradó 40 százalék mínusz egy szavaza­tára kiírt pályázatot a a Tolna­tej termelői konzorcium vásá­rolhatja meg. A 415 millió fo­rint névértékű részvénycso­magra a nyertes pályázó 200 százalékos ajánlatot tett. A részletekről Koller Fe­rencet, a Tolnatej Rt. elnök­vezérigazgatóját kérdeztük: — Azt tudjuk, hogy a ter­melői konzorcium nyerte el a pályázatot, azt viszont már nem, hogy kikből áll ez a tár­saság? ■— A konzorcium tagja 55 mezőgazdasági szövetkezet, társaság és magánszemély. Ennek mintegy 80 százaléka Tolna megyei, emellett So- mogyból, Bács-Kiskunból, Baranyából is vannak benne termelők. Az 55 tag zöme mezőgazdasági termelőszö­vetkezet. — Mivel a Tolnatej Rt. 50 százalék plusz egy szavazat­nyi részvénycsomagját már korábban értékesítette, most viszont úgy tűnik, elkel a negyven mínusz egy szavazat is, a fennmaradó 10 százalé­kot a dolgozók vehetik meg. Ez utóbbiról milyen részlete­ket lehet tudni? — Sajnos nem sokat tu­dunk, mert ez még nincs le­szabályozva. Az ÁPV Rt. ille­tékesének már jeleztem, hogy a dolgozókat a szakszervezeti és az üzemi tanács vezetői képviselnék. Ők azok, akik a dolgozók nevében is megköt­nék a szerződést, de még nem keresték meg őket, tehát a részletekről semmit nem tu­dunk. — A részletek alatt az ér­tendő, hogy mennyi az a rész­vény-mennyiség a 10 száza­lékból, amit egy dolgozó meg­vásárolhat, készpénzben vagy kárpótlási jeggyel, esetleg fi­zetési haladékkal lehet-e fi­zetni. — Igen, többek között ezeket kellene szabályozni. Mi azt kértük az ÁPV Rt.-tői, hogy legalább 30 napos határ­időt kapjanak a dolgozóink ahhoz, hogy átgondolhassák a feltételeket. De erről csak ak­kor érdemes újból beszélni, ha lesznek már feltételek. — Azzal, hogy gyakorlati­lag befejezés előtt áll A Tol­natej Rt. privatizációja, mennyiben módosul a vállalat munkája? — Mi tesszük a dolgunkat és bízunk abban, hogy a tej­termelői kör legalább olyan jó gazdája lesz a vállalatnak, mint az állam volt. Várjuk, hogy az ÁPV Rt. és a termelői konzorcium között a szerző­dés, illetve a vételár kifizetése is megtörténjen, mert ettől az időponttól válnak a gyakor­latban is tulajdonosokká. Ez­után kerül majd sor a rendkí­vüli közgyűlésre, ahol az új tulajdonosok új igazgatóságot és felügyelő bizottsági tago­kat választanak. Mauthner „Az öreg Szálka újraéledt” A címben foglalt mondattal búcsúzott a hocheimi házi­gazdák nevében Lindauer János, a vendég szálkai „Kék Tó” tánccsoport tag­jaitól, a massenheimi kul­túr- és sportcentrumban. A történethez tartozik, hogy Szálkán az elmúlt évben ta­lálkoztak azok, akik e falu is­kolájában 50 évvel ezelőtt végeztek. Akkor született a gondolat, hogy az idén szíve­sen látnák vendégül németor­szági otthonaikban a szálkai fiatalok tánccsoportját. Alkalmat kínált erre a ho­cheimi Weinfest, a borfeszti­vál. Itt léptek fel két alka­lommal a Kék Tó táncosai. Sikerüket nem a nosztalgiával kötődő kitelepítettek tapsa je­lezte, hanem az idegenek, is­meretlenek gratulációi. Az egyhetes utazás során megte­kintették a würtzburgi Fes­tung Marienberg falairól a vá­ros panorámáját. Kirándultak a Rajna-völgyi Brüdeshe- imbe, és a frankfurti repülő­térre. A hocheimi borfesztivál hangulatába jól illeszkedett a magyarországi német nemze­tiségi táncosok programja. A csoport művészeti vezetője Agárdi Gábor volt, a fordító tolmács Fodor Mihályné. El­kísérte őket a kisebbségi ön- kormányzat elnöke Pappert József is, aki a búcsúesten ajándékot adott át a vendéglá­tóknak. Ekkor fogalmazódott meg az ottani idős emberek­ben, hogy a fiatal szálkai tán­cosokkal való találkozás, a ki­telepített öreg szálkaiakat új­raélesztette. Ennek kapcsán további együttműködésre szü­lettek megvalósítandó tervek, amelyek az emlékeket őrzik, és a jövendő békéjét szolgál­ják. Decsi Kiss János tói rock A mintegy tízezres publi­kumnak egyébként igen jó az i étvágya - tudtuk meg -, óriási mennyiséget igényel ételből, de méginkább italból. Természe­tesen a sör a favorit: többszáz hordónyi fogyott már belőle. A mai zárónapon fellép Ta- káts Tamás, Sonia és Deák Bili is. KRZ-BAKÓ Már világosodott, amikor teg­nap hajnalban a VHK befejezte koncertjét, déltől viszont újra beindult a nagyüzem, megkez­dődött a Rockmaraton harma­dik napi programja. Azaz nincs megállás a Csörge-tónál, a ze­nekarok egymást váltják a színpadon, a közönség pedig igyekszik állni a sarat. Szeren­csére a sár egyelőre csak képle­tesen értendő, hiszen az időjá­rásra igazán nem lehet panasz. A nyugdíjbiztosító képviselője sosem megy váratlanul Megint idős embereket csaptak be Két ismeretlen személy Nakon a nyugdíjbiztosító munkatársá­nak adta ki magát, így került egy idős ember házába. Bent az egyikük elterelte a házigazda figyelmét, mialatt a másik 25.000 forintot emelt el a konyhaszekrényből. Tolna megyében egy évvel ez­előtt történt hasonló eset. Most ismét megkérdeztük Földesi Józsefiét, a megyei nyugdíjbiz­tosítási igazgatóság vezetőjét, hogy beállíthatnak-e a munka­társai váratlanul a nyugdíjasok­hoz? Természetesen nem, hang­zott a válasz, ez sosem fordul elő. Ha az ügyek intézéséhez például környezettanulmányra van szükség, annak elvégzését minden esetben a helyi önkor­mányzattól kérik. A család tag­jainak nyugdíjszelvényét és más igazolásokat tehát a helyi önkormányzat dolgozói kérhe­tik. Ellenőrök magánszemély­nél sohasem jelennek meg. Hogy valakit a lakásán keres­senek meg, az csak abban az esetben fordul elő, ha azonos a munkáltató telephelyével. Az ellenőröknek arcképes igazol­ványuk van, azt javasolja a me­gyei pénztár igazgatója, hogy ezt minden esetben kérjék el. A biztosító munkatársainak sincs joguk belépni magánsze­mély lakásába, oda csak akkor mehetnek be, ha a tulajdonos beengedi őket, de sohasem ér­keznek ismeretlen okból, vagy váratlanul. Munkaviszony iga­zolására szükség lehet magán- személy tanúvallomására. Ha a tanú idős, beteg ember, akkor éppen az ő kérésére a nyugdíj- biztosító munkatársai felkere­sik a lakásán, de érkezésük idő­pontjáról előzetesen írásos érte­sítést küldenek. A nem ellenőr munkatársak arcképes kitűzőt viselnek. Az is teljesen bizonyos, hogy a budapesti központtól sem jön le senki vidékre ügyet intézni, erre rfúndig a megyei igazgató­ságot kérik fel. Ihárosi Hírek Megbeszélés Tamásiban A megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtandó pá­lyázat céljairól tartanak megbeszélést a Tamási Vá­roskörnyéke Területfejlesz­tési Társulásban résztvevő települések polgármesterei július 15-én, hétfőn Tamá­siban. Közösségi nap Hőgyészen A Hőgyészi Sport Horgász­egyesület július 20-án, szombaton reggel 7 órától tartja közösségi munkanap­ját. Ekkor az 1-es tónál sté­gek javítására, a tópart meg­erősítésére, partvédelemre, a patakmeder tisztítására ke­rül sor. Amíg a munkában résztvevő horgászok dol­goznak a tóparton, addig horgászati tilalom lesz. Ünnepelnek a sportolók Győrén Megalakulásának 50. évfor­dulóját ünnepli a Győréi Sportklub. A jeles évfordu­lót július 20-án, szombaton ünnepük meg, amikor is a Parmalat FC 96 csapatát fo­gadják a györei sportpályán. A mérkőzés 17 órakor kez­dődik. Filmvetítés Bonyhádon A vakációzó diákokat to­vábbra is filmekkel várják Bonyhádon, a városi könyv­tárban. Hétfőn a Sandybell, kedden a Kis herceg, szer­dán a Rai - harc a vadon­ban, csütörtökön a Hamis a baba, pénteken a Jancsi és Juliska, szombaton a Kincs, ami nincs című filmet mu­tatják be. A vetítések - ame­lyekre a belépés a könyvtári olvasóknak díjtalan - na­ponta délután két órakor kezdődnek. Holló mesék 75 televízióban A szekszárdi Holló együttes a Soros-alapítvány támoga­tásával készítette el a gyere­kek számára a Holló mesék című, 13 részes videofilm sorozatát. A kazetták iránt nagy az érdeklődés, a na­pokban hetvenötödikként a sátoraljaújhelyi televízió is műsorra tűzte a produkciót. Ez a tévé több tíz kilométe­res körben sugározza adá­sait, így a Holló meséket a Kelet-Szlovákia magyar­lakta településein is meg le­het tekinteni. Jó ára van a gabonának, drága lesz a kenyér, a takarmány (2.) Gabonafelvásárlás: ki jár jól? (Folytatás az 1. oldalról.) azoktól is átvesszük a ter­ményt, akikkel nincs szerződé­sünk. Minden pénteken liszt börzét tartunk, amikor be lehet jelenteni a vásárlási szándékot. Minőségi vizsgálatok után egyezünk meg az árban. Mi tudomásul vesszük, hogy olyanok az árak amilyenek, de azt nehéz lenne megmondani, hogy 3 hónap múlva mi lesz. Szekszárdi Mezőgazdasági Rt., Gscheidt Mátyás, növény- termelési igazgató: — Összesen 1170 hektáron van betakarítani való termé­nyük és ebből több mint 600 hektáron végeztünk az aratás­sal. A mennyiség elmaradt a várakozástól (50 mázsa/hektár az átlagtermés), a minőség vi­szont az előzetes vizsgálatok alapján, jobb a vártnál. Mi egyben termelők és felvásár­lók is vagyunk, természetesen, mint eladók mi is magasabb árat szeretnénk, mint felvásár­lók pedig a jelenleg kialakult árszintet is magasnak tartjuk. Igazából az nem világos, hogy hogyan alakulnak a búza árak pár hónap múlva. Sokan ki­várnak, egy még jobb árat re­mélve, de számítani lehet kormányzati beavatkozásra is, ami az árakat csökkentheti. A meghirdetett árainkon to­vábbra is veszünk búzát, akár úgy is, hogy le is aratjuk azt. Tolna Megyei Agrárka­mara, Csige István alelnök: — Megyénkben lassan el­éri a százat a megjelent felvá­sárlók száma, tehát nagyon ke­resett a gabona. Sokan mind­járt a kombájnból értékesíte­nek és a felvásárló a helyszí­nen fizet, az átlag ár jelenleg 22.500-24.000 forint között alakul úgy, hogy minőséget nem vizsgálnak. A hosszú tél okozta gondokon kívül a ma­gas árakba az is belejátszik, hogy sem az USA-ban, sem Ausztráliában, Argentínában nem volt olyan jó termés, mint amire számítottak. Tehát ma­radt Nyugat-Európa, de ez önmagában kevés, így a búza világpiaci ára várhatóan to­vábbra is magas lesz. Ha a kenyér árak szóba ke­rülnek, sokan szidják a terme­lőket, hogy ők verik fel az ára­kat, pedig ez nem így van, hi­szen jóval kevesebb termett, mint tavaly, így a gazda ugyanakkora területen legfel­jebb ugyanannyi pénzhez jut mint egy éve, a költségei pedig emelkedtek. Attól, hogy kifa­gyott a termés fele, harmada, még az egész táblát kellett művelni, elvetni, műtrágyázni. Egyébként ezt a helyzetet már hónapokkal ezelőtt is le­hetett látni, én magam csodál­koztam az olyan megnyilatko­zásokon, hogy „jó termés vár­ható, sok lesz a búza”, ezt a mezőgazdasági tárca vezetői nyilatkozták. Mauthner A Vöröskereszt kérése a lakossághoz Segítség a károsultaknak A Magyar Vöröskereszt Or­szágos Titkársága, s rajtuk ke­resztül a megyei szervezet ké­réssel fordul az ország, a me­gye minden segítőkész embe­réhez a június végén több me­gyét - így Tolnát is - súlyosan érintő vihar-tornádó okozta károk helyreállításához. Me­gyénkben Madocsán, Izmény- ben, Győrében okozott több milliós kárt a vihar. A Vöröskereszt az érintett települések önkormányzatai­val és a polgári védelem egy­ségeivel közösen tájékozódott az ott élő családok jelenlegi helyzetéről, és ennek ismere­tében várják és kérik a lakos­ság segítségét, felajánlásait. Ez lehet többek között anyagi támogatás a károk helyreállításához, napi és tar­tós élelmiszerek, háztartási eszközök, gépek, tisztasági eszközök, önkéntesek segít­sége a károk helyreállításához, jogi szaktanácsadás a károsul­tak biztosítási és egyéb ügyei­nek intézéséhez, mentálhigié­nés segítségnyújtás. A pénzadományokat a 10300002-20329725- 71483285 számú készpénzfi­zetési csekken „Viharkár” megjelöléssel postán, illetve a Vöröskereszt bármely szerve­zeténél személyesen lehet be­fizetni. Ha valaki konkrét települést vagy családot szeretne támo­gatni, akkor azt pontosan je­lölje meg.- péteri -

Next

/
Oldalképek
Tartalom