Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06-07 / 157. szám
1996. július 6., szombat Megyei Körkép 3. oldal A versírás kudarca elmaradt Földes László, vagyis Hobo a közelmúltban tette igen emlékezetessé a dombóvári Róma Pizzériába helyet, és meghívást kapók számára azzal a József Attila estjével, amit immár négy éve játszik, s amire túl a 150. előadáson még mindig „sok vevő van”. Dombóváron csak úgy negyven vevő lehetett az estre, s Hobo ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy hasonló baráti társaság . előtt eddig csupán egyszer adhatta elő az egy órás műsort, s egy-egy ilyen alkalom mindig hatalmas kihívást jelent számára, s egyben megóvja attól is, hogy eluralkodjék rajta a rutin. A nagy sikerű, családias hangulatú előadás után beszélgettünk Földes Lászlóval.- Bár műsorod nyilvánvaló állásfoglalás József Attila költői nagysága mellett, hadd kérdezzem meg, hogy mi a véleményed a róla kialakult, vagy kialakított ellentmondásos kép■ ró1?- Az, hogy ki, hogyan ítéli meg József Attilát, az a maga dolga. Ez egy olyan ország, ahol a szellemi stupiditásnak, a rosszindulatnak és a gyűlölködésnek olyan tradíciói vannak, amelyek előre kiszámíthatatlanok. Nálunk mindenkit akkor kezdenek el ünnepelni, amikor meghal. A legnagyobb embereknek pedig menniük kellett innen Rákóczi Ferenctől Bartók Béláig. Az, hogy József Attilát a kommunisták a második világháborútól a rendszerváltásig tartó időszakban igyekeztek kommunista költőnek, vagy a munkásosztály költőjének beállítani, az az ő dolguk. Természetesen az akkori József Attila kiadásokban nem jelent meg az a - ha jól emlékszem 1934-ben írt - verse amiben elsőként ő használta a fasiszta kommunizmus kifejezést.- Szándékolt volt műsorodban az, hogy a költőt nem az ismert versei felől mutatod be?- A műsoromnak nincs semmi olyan célja, hogy módosítsa a József Attiláról kialakult képet, s ez nem is az én dolgom. Nem vagyok színész, sem pedig politikus, vagy művelődéstörténész. Annyi az egész, hogy az életemben sokszor voltam bajban, s ezek a versek akkor nagy segítséget nyújtottak nekem. Fantasztikus dolog az, hogy egy vers a színtiszta műélvezet mellett még segítséget is tud nyújtani. Nekem annyi volt József Attila néhány verse, mint sok embernek a Biblia. Versei támaszt adtak nekem, s felismerésekhez vezettek. Ezeket a verseket válogattam a műsorba.- Nehéz megítélni ezek után, hogy a versek vittek a zene felé, vagy a zene a versekhez.- Ezt valóban nehéz megmondani, ám annyi biztos, hogy verseket nagyon korán kezdtem el olvasni, s a zenélésbe csak jóval később fogtam bele. Szerencsére verset sosem írtam, csak dalszövegeket, így a sok kudarcélményem közül a versírás kudarca hiányzik. Úgy hiszem, hogy József Attilához azért volt merszem hozzányúlni, mert korokon túl mutat a sugárzása ennek a megza- bolázhatatlan személyiségnek.- Azért, volt merszed más költőkhöz is hozzányúlni. Példa erre Gingsberg.- Ez igaz, de akiknek verseihez hozzányúltam, nem olyan kategóriájú költők, mint József Attila. Ők csavargók, s a csavargás és a költészet szerintem két fantasztikus dolog.- Említetted a műsorod bevezetőjében, hogy ehhez hasonló József Attila ested még csak egy volt.- Ez így van. Számomra ez az este igazi kihívás volt, ami megvéd a rutinos beidegződésektől. Volt is egy igazán nehéz pillanat az esten, amikor úgy éreztem, hogy nem jutok tovább. Persze ezt igazán nem tudom rekonstruálni, ám annyi biztos, hogy éreztem, ha a teret betöltőm a versekkel, akkor minden rendben lesz. Azt hiszem sikerült, s egy kellemes meleg hullámzást éreztem.- Utoljára talán az IFOR erők elleni kosárlabda meccsen érezhettél hasonlóan meleg hullámzást.- Valóban. Azt, és ezt az estét is dombóvári barátaimnak köszönhetem, vagyis Kerényi Zsoltnak és László Tibornak, akik barátsága között nem tudok különbséget tenni. Gondolom, akkor is jóba lennék velük, ha nem lennék blues énekes.- Mikor és hol láthat téged legközelebb a dombóvári közönség?- Pontosan még nem tudom, de az biztosan állíthatom, hogy valamilyen formában idén még visszajövök a városba. Nagy László * Arany Aszok-Arany Tallér nyeremények A Kőbányai Sörgyár Arany Ászok-Arany Tallér versenyének nyeremény-átadására került sor tegnap Szekszárdon, a Vár- megyeháza pincéjében. A szerencsés nyerteseket Dudás József területi igazgató köszöntötte, majd dr. Dóczi István, a dél-dunántúli régió vezetője szólt a Kőbányai Sörgyárnak az elmúlt hónapokban tartott sörmárka-bevezetési akciójáról. Ezt követően az Ászok márkamenedzsere, Pólyák Krisztina átadta az ajándékokat a szerencsés nyerteseknek. A fődijat, egy „mindent tudó”, automata, több mint 200 ezer forint értékű videokamerát a szekszárdi 160 lakásos alatti ABC vezetője, Bakó Zoltánné kapta. A kisorsolt 10 darab menedzser kalkulátorból egy szintén Tolna megyei nyertesé lett, a dunaföldvári Sallai Gmk-é. Karórát Tolnában 14-en kaptak. - fké-pt Az utóbbi hetekben gyakran hallani a horgászokat panaszkodni, nem „kapnak” a halak. Ez a jelenség nemcsak megyei, országos probléma. — Egyáltalán nem a halakkal, hanem a horgászokkal van a baj - mondta Susztek Pál halőr. Immár 13 éve vigyázza a Faddi- holtágat, meggyőződött arról, hogy kevesen tudnak horgászni. Aki egy kicsit ért a pecázáshoz, az halat is fog a 12 kilométer hosszú és 157 hektárnyi vízterületen. Az utóbbi hetek gyenge haljárása nemcsak az időjárás miatt volt, hanem a horgászok tapasztalatlansága is hozzájárult ahhoz, hogy sok nagy hal „elment”. Ennek oka volt még a megfelelő felszerelés hiánya, s az, hogy a horogra akadt halat nem fárasztották megfelelő icfeig. Az sem mindegy, hogy milyen időpontot választanak a pe- cázásra. Á Faddi-holtágon ugyanis túl koHorgászni tudni kell! rán reggel nem kap a hal. Napfelkeltétől már próbálkozhatnak egészen 10 óráig, majd délután 18 órától ismét lehet a pecát áztatni. A Faddi-holtágba ősszel 100-110 mázsa pontyot helyeztek, majd tavasszal a ponty telepítés során 15 mázsa méreten aluli pontyot, 13 mázsa kárászt, és 6 mázsa méreten aluli amurt és süllőt telepítettek.- Baj, hogy a horgászok túletetik a halakat, így a hal nem mozog, nem keres táplálékot. Kevesebb etetéssel sokkal eredményesebb lehetne a horgászat. Nagyon sok a szabálytalanul horgászó, például a megengedettnél több bottal pecáznak, kifogják a méreten aluli halat is, nem vezetik a fogási naplót, vagy hosszabb időre „ottfelejtik” a felszerelésüket. A külföldi horgászok szokásai teljesen eltérnek a mieinktől. Ők kifogják - bármekkora is legyen az - és visszaengedik a vízbe. Ezzel szemben a magyar horgász mit tesz, ha kishal akad a horogra? Gyakran előfordul, hogy nem becsülve a kishalat, legyen az törpe, vagy keszek, nem a vízbe, hanem a partra dobja. A renitenskedők gyakran úgy védekeznek, hogy megfenyegetik a halőrt, pedig az csak a dolgát végzi. Susztek Pál munkáját két társadalmi halőr - Miskolczi István és Kákonyi József - segíti. A halőr mosolya mögött nem cinizmus, hanem udvariasság rejtőzik. Ez is hozzátartozik a munkájához. - péteri Dalnjáciai utazás 4. Etel, ital, látványosságok Mondhatnánk azt is, hogy drága Horvátország, de ez nem lenne egészen igaz. Nem Horvátország a drága, hanem a forint ér keveset. Gépkocsivezetőnk vámos fiának a fizetése háromezer kuna. Ebből az ottani árakon már meg lehet élni. Ha márkában számolunk, és a német átlag- keresetekhez viszonyítjuk az árakat, akkor kiderül, hogy az a sok szépség mind megfizethető. Láthatóan mindent megtesznek azért, hogy a vendég jól érezze magát a szállodában és Horvátországban. Dubrovnikban és Makars- kán is pezsgővel köszöntik az érkező vendéget. Az utóbbi helyen a recepción nem a dekorációt szolgálják a déligyümölcsök, a vendégnek kínálják. A salátákat - uborka, paradicsom, reszelt káposzta, főtt bab, zöldbab, gyümölcs - mindenki tetszése szerint válogatja össze, és ízesítheti. Az' ételek marhából, vagy birkából készülnek, a disznóhús ritka. A tengeri halakból, kagylókból, polipból készült ételkölteményeket is érdemes megkóstolni. Olajbogyót díszítésnek szinte minden ételhez adnak. Olyan kévét főznek, amilyent a vendég kér, és nagyon finomak a dalmát vörösborok, amelyek mindenütt kaphatóak, és sörből is van hazai választék. Aki arra jár, bu- reket feltétlenül egyen, ami leveles tésztában sült sós, túrós finomság, s a piacon éppúgy kapni lehet, mint üzletekben, vendéglátó helyeken. Csoportunk Dubrovnikban két éjszakát a légkondicionált Excelsiorban töltött, ahol 110 márka volt egy kétszemélyes szoba félpanzióval, amit bizonnyal kevesen engedhetnek meg maguknak. Ugyanott, s méginkább a makarskai rivié- rán, de végig a tengerparton, van szállodai szoba 40 márkáért is. Az apartmanjaik minden igényt kielégítenek, s ha két család együtt nyaral, megfizethetőek. Azt is elmondták, hogy elő- és utószezonban különféle kedvezményekkel várják a vendégeket. A magán szobák árairól nem győzték hangsúlyozni, hogy alkudni is lehet. Ött és kempingekben van 18 márkáért is szálláshely. Egyáltalán nem elhanyagolható részlet, hogy a mosdók mindenütt, még a nemzeti parkban is patyolattiszták, szappan, papírtörölköző mindenütt van. Ha egy négytagú család elindul egy autóval - vonattal is érdemes -, körülbelül ugyanannyiba kerül egy heti nyaralás, mint a Balatonon, ha nem kevesebbe. Egy pohár sör nyolc kuna, a korsó 12, az üdítők 5-8 kunáért kaphatók a tengerparti kávézókban is. Egy kunát Pécsett 28, kint körülbelül 30 forintért lehet átváltani. A fő szezonban, a Dubrov- niki Nyári Ünnepi Játékok, a Pulai Filmfesztivál, A Spliti Nyár, a Zadari és Zágrábi Esték és még sok más kulturális rendezvény várja az érdeklődőket Horvátországszerte. Főként a németeket, osztrákokat, olaszokat, de mint vendéglátóink hangsúlyozták, bennünket, magyarokat is. Ihárosi Ibolya „Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre ” II. Kor. 7,10 A fenti bibliai idézetet Pál apostol így folytatja: „a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez”. Nemcsak fokozatai vannak tehát a szomorúságnak - lehet nagyon vagy kevésbé mélységesen elszomorodni - hanem iránya is van: Valamibe belevisz. - Egy lelkipásztornak egyik fogolytársa megvallotta, hogy börtönőre kíméletlen kínzásai miatt elhatározta, hogy az első adandó alkalommal meg fogja ölni, történjék azután vele bármi is. A lelkipásztor nagy nehezen rávette fogolytársát, inkább imádkozzon kínzójáért - az mindkettőjüknek jobb lesz. A gyilkos terv nem valósult meg, a végső elkeseredésig fokozódott szomorúság leJó hír csillapodott, de a kiszolgáltatott fogoly felett hatalmaskodó, gyötrelmére törő börtönőrben is változás következett be, nem folytatta tovább foglya kínzását. A régmúlt eset szemléletesen mutatja, hogy a szomorúság, mely végső kétségbeeséssé fokozódik nem egyszer, annak- hordozójára és környezete bármelyik tagjára nézve halálosan végzetes lehet. Ennek nem egyszer magunk is tanúi lehetünk. Van-e azonban példa az ellenkezőjére, arra, amiről az apostol beszél? Feszült helyzetekben, amikor minden csepp vérünk elégtételért, sőt megtorlásért kiált, van-e kiút, lehetőség az irányváltoztatásra? Közismert a természetből vett jelenség: A visszataszító hernyó begubózik, majd adott pillanatban megszabadulva iszonyt kiváltó külsejétől, szemet gyönyörködtető, tündöklő külsejű pillangó alakjában folytatja életét. - Az Isten szerinti szomorúság, mely megbánhatatlan megtérést munkál az üdvösségre - valami hasonló változást hoz. Az ember bennsejében kiemelkedhet az iszonyatot keltő tüskés, halálra sebző indulataiból. Ez Istentől kapott ajándék, melyet kémünk lehet. Nem azt kell sajnálnunk, amit „levetünk”, hanem a folytatás ámulni való megújulását érzékelve, hálás örömmel kell az új életben előre haladnunk. Egy nehéz kérdést előbb azonban el kell dönteni: Akarom-e én ezt? Szilvássy Géza református lelkész Istentiszteletek Szekszárdon Római Katolikus Szentmisék: Szombat 17.00 Újváros. 18.30 Belváros. Vasárnap 7.30 Újváros. 9.00 Belváros. 10.00 Újváros. 11.00 Belváros. 18.30 Belváros. Református Istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Kálvin tér (gyermekistentisztelet). 10.00-kor Kálvin tér, 18.00 Kálvin tér. Evangélikus Istentiszteletek: Vasárnap 9.30-kor német áhitat. 10.00-kor Luther-tér. Minden páros héten 9.30-kor német áhitat. Metodista Istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Munkácsy 1. sz. alatt, (gyermekistentisztelet). 17.30 istentisztelet. Szerda 17.30 Bibliatanulmány. Szombat 16.00 ifjúsági bibliaóra. Baptista Istentiszteletek: Dózsa György ut 1. Vasárnap 10.00-kor, Szerda 17.30. KÖNYÖRÜLJ KÖRNYEZETEMEN! URAM, könyörülj környezetemen azáltal, hogy rajtam könyörülsz! Hogy az ördögtűi gonoszul gyötört, kötözött lelkek szabaduljanak bilincseiktől, s oldjak magam is, URAM, először rajtam könyörülj! A nyelvemen, hogy mérge ne legyen, a szememen, hogy tisztátalanul senkit ne rontson, balgán ne kísértsen, a szívemen, hogy szeretetlenül veszni ne hagyjon senkit soha vészben! A kezemen, hogy adjon, lábamon, hogy jóra vigyen napról- napra, míg e földön szolgálatom letelik, és hitemen, hogy legyen benne tűz. URAM, könyörülj környezetemen azáltal, hogy rajtam könyörülsz! Füle Imjos