Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-31 / 178. szám

MEGYEI PRIVATIZÁCIÓS REMÉNYEK (6. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, S1MONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JÚLIUS 31. SZERDA ÁRA: 27 FORINT ________________________________VII. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM Már csak 2 hét és ismét kiderül: a PERFEKT jobb. Addig is telefonáljon: 322-6042, 342-5982 PERFEKT ... JÓ TUDNI perfekt® A helyszíni bírság 310 ezer forint volt Mérlegen a közlekedés A hét végén, szombaton és va­sárnap nyári országos demonst­ratív forgalomellenőrzés volt az ország, ezen belül is Tolna me­gye útjain. A kétnapos ellenőr­zés célja az volt, hogy a rendőr­ség kiszűrje az ittas vezetőket, a gyorshajtókat, a tilos jelzést fi­gyelmen kívül hagyó gépjár­művezetőket. Az ellenőrző munkában megyénkben a két nap alatt 135 rendőr vett részt. Az általános tapasztalat az volt, hogy a gépjárművezetők szabályosan közlekedtek, a ne­héz gépjárművekkel pedig be­tartották a számukra előírt ti­lalmat. Ennek ellenére is 310 ezer forint helyszíni bírságot gyűjtöttek be a szabálytalanul közlekedő gépkocsivezetőktől a rend őrei, valamint 60 sza­bálysértési feljelentés tettek. Ezenkívül négy ittas járműve­zetőt szűrtek ki és nyolc gépko­csinak, különböző műszaki okok miatt vették le a rend­számtábláját. (pt) Testületi döntés Kölesden és Tengelicen Búcsú a részvényektől Kötesd pénteken döntött DÉ- DÁSZ-részvényei piaci meg­mérettetéséről. A tény, hogy a két millió forintot is megha­ladó vételár már meg is jelent a település bankszámláján, jó előkészítést sugall. Erről kér­deztük Kocsis György pol­gármestert.- Akkor gondolkoztunk az eladáson, amikor bebizonyoso­dott, hogy a többségi részvény- tulajdonossal szemben az ön- kormányzati érdekérvényesí­tésnek esélye sem lehet. Köny- nyebben jutottam volna egy amerikai börtönszigetre, mint megbízólevelemmel a leg­utóbbi közgyűlésre. Az elsöprő német tulajdonhányad mellett megmosolyogtató, ahogy föl-le rángatják a polgármesterek semmit érő szavazótáblácskái­kat. A kisebbségi tulajdonok felaprózódása technikailag tesz lehetetlenné olyan mértékű összefogást, mellyel komolyan labdába lehet rúgni. Lassan már azt sem tudtuk mire kell sza­vazni, hiszen a lényeg németül - vélhetően a kulisszák mögött is.- eldöntetett. Az 53 és fél százalékos vételárat a vevőtől készpénzben már fel is vettük, és a kalapnyi ötezressel azonnal javítottuk az önkormányzat kondícióit. Költségvetési ren- deletünk módosításával vélhe­tően hiteleinket csökkentjük ezen összeggel. Képviselőink pénteken rendeletben fogadták el Kölesd régi, mezővárosi cí­merének mai formáját, és sza­bályozták annak használatát. (A címerrel szombati számunkban részletesebben foglalkozunk - a szerk.) Tengelic hétfőn döntött - nem csak az áramszolgáltató­nál, hanem a Környezetvédelmi kft-nél meglevő érdekeltségei felszámolásáról is. Itt az okok prózaian „csupán” pénzügyi természetűek. Ä háttérről Nagy Ferencné polgármesterasszonyt kérdeztük. — Nagy dilemma előtt állt a nyári munkák és a kánikula mi­att este hétre összehívott tizen­egy képviselőnk. Hiszen elkép­zelhető, hogy pár év múlva részvényeink jelenlegi értékük többszörösét is érhetik. Azon­ban forráshiányos költségveté­sünk az azonnali értékesítést kényszerítette ránk. A Népúj­ság olvasói előtt is ismert a falu intézményeinek minimumra tö­rekvő optimalizálása, és kérel­münk az állami költségvetéshez - hiszen önhibánkon kívül ke­rültünk működésünket veszé­lyeztető helyzetbe. A döntést követően az ülésen tájékoztatás hangzott el a gázprogram hely­zetéről, és a millecentenárium alkalmából készülő emlékpark készültségi fokáról. (Kis István szobrászművész ajándéka a „Hét törzs” szobor- kompozíció, melynek készíté­séről szintén tudósítjuk olvasó­inkat.) Ódry Károly Zsarufesztivál után zsarutábor Bölcskén Ha nyár, akkor tábor — Bölcs­kén. Van ami már hagyomány, például a tűzoltóké vagy a régé­szeké, van ami mostantól lesz az. Vasárnaptól harminchárom bölcskei kisdiák lakja a néhány éve bezárt bölcsödé épületét, az idén elsőízben megrendezett zsarutáborban. Míg a többi tá­bor már jól „bejáratott”, a kis vendégek a megyehatárokon be­lülről és még kívülről is jönnek, a zsarutábor egyelőre a bölcskei általános iskolásoké. Jövőre, — ha az idén minden úgy megy, amint azt a rendezők elgondol­ták — már a paksi kapitányság egész „illetékességi” területéről várják a gyermekeket, hogy megismerkedhessenek e titkok­kal övezett hivatás rejtelmeivel. Végigtekintve a mostani hét programjain ez valószínűnek tűnik: a zsaruk porhintés nélkül mutatják be napi munkájukat, és közben sok egyéb szórakozta­tásról is gondoskodnak. Tegnap a táborlakók az atomerőmű lá­togató központjába és a paksi kapitányságra látogattak, és nem mindennapi élményben is részesültek, megtekinthették a Neutron Beavatkozó Alosztály (köznyelven a kommandósok) bemutatóját. A hét hátralévő napjain a közlekedéssel, a bűn­ügyi, a vízirendészeti rendőri munkával ismerkednek, a tá­borvezető, Madár Imre törz­FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY szászlós segítségével, aki a du- naföldvári közrendvédelmi cso­port vezetője. Persze csak azok azok, akik éppen szabadlábon vannak, a tábor épületében ugyanis fogdának nevezték ki a padlásfeljárót. Legutóbbi in­formációink szerint a helyiség egyelőre üres. Az érdekfeszítő egy hét költségeit Bölcske ön- kormányzata pályázatokból fe­dezi. A Paksi Rendőrkapitány­ság támogató levelével 200 - 200 ezer forintot kaptak a Police Magyar Közbiztonsági és a Tár­sadalmi Összefogással a Bűnö­zés Ellen Alapítványoktól. Bi­zonyítván ezzel, hogy siránko­zás helyett partnereket keresve, együttműködve civilek és egyenruhások értelmes, érdekes programokat biztosíthatnak a gyermekeknek a nyárra. A bölcskei kisdiákok idén sem te­keregnek kulccsal a nyakukban.- rákosi ­Egy rendőrnő a sok fiú között A Janus Pannonius Tudomány Egyetem kriminálflzikus szakának hallgatója, s jövőre már végzqse Kozma Judit, a dombóvári rendőrkapitányság nyomozója. A fiatal hölgy egyetlen nőként végzi a még most sem igazán megalapított szakot huszonkilenc férfi társaságában. Vele beszélgettünk.- Mielőtt a kríminálfizika szak választása szóba kerülne, kérem árulja el hogyan került egyáltalán a rendőrség köte­lékébe.- A gimnázium elvégzése után Szegedre jelentkeztem matematika-rajz szakra, ám felvételim nem sikerült. Tud­tam, hogy valahol minden­képpen el kell helyezkednem, s akkor jutott eszembe, hogy a törökszentmiklósi rendőrkapi­tány tartott előadást nekünk arról, hogy milyen lehetősé­gek várnak elvileg ránk a rendőrségen. Gondoltam megpróbálom ezt a pályát s a fővárosba kerültem, ahol elő­ször még polgári alkalmazott­ként dolgoztam fél évig, majd hivatásos állományba kerül­tem nyomozóként.- Budapest azért elég messze van Dombóvártól.- Ez igaz, de férjemmel éppen ott ismerkedtem meg, s vele együtt kerültem ebbe a városba, immár négy éve. (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden Győrében testületi ülés lesz ma. Fő napirendi pontként érté­kelik az ÁMK kiírására beérke­zett két igazgatói pályázatot. A diósberényi önkormányzat költségvetésének első félévés alakulását értékeli a képviselő- testület legközelebbi, augusztus 2-án, pénteken tartandó ülésén. A kistormás! Búzavirág tánc­csoport 100 ezer forintot nyert a Belügyminisztérium Gyer­mek és Ifjúsági Koordinációs Tanácsa által kiírt pályázaton. Olcsóbb gázvezeték Simontornyán Ha kell, lesz mentőállomás Elvi állásfoglalást hoztak a si- montornyai képviselők hétfői ülésükön arról, hogy amennyi­ben a pincehelyi kórház nem a jelenlegi formájában működik tovább, az önkormányzat meg­teremti a városban egy mentő- állomáshoz szükséges feltéte­leket. Kilátásban van továbbá a harmadik orvosi körzet kialakí­tása, ha a közeljövőben várható egészségügyi törvény erre lehe­tőséget ad. Egy orvosi körzet­hez legalább 1300 lakosnak kell tartoznia, s jelenleg Simon­tornyán egy háziorvosra 2000 lakos jut. Elfogadta a testület az egészségügyi és szociális bi­zottság beszámolóját, s elége­dettsége jeléül két tagjának pénzjutalmat szavazott meg. Néhány héten belül elkezdő­dik a Kapos-Koppányvölgyi Vizi Társulás kivitelezésében a derékhegyi vízlevezető építése, erre a ‘célra a társulás nyert pá­lyázaton 2,4 millió forintot, amelyet a város 3 millióval egészít ki. Ezzel párhuzamosan szilárd burkolatot kap a Pásztor utca, amelyet a közelmúltban egy felhőszakadás elárasztott, a vízelvezető megépítése után remélhetően ez nem következik be. Döntöttek a képviselők arról is, hogy a földgázvezeték kiépí­téséhez szükséges lakossági hozzájárulást mérséklik a terü­letfejlesztési törvény által biz­tosított kompenzációs összeg Simontomyára eső részéből. Az önkormányzat a gázvezetékhez csatlakozókra eső 90 ezer forin­tos hozzájárulásból 15 ezer fo­rintot átvállal. (tf) Haga Laszlone azon sze­rencsés kevesek közé tarto­zik, akiknek az elkövetkező öt évre biztos állásuk van. A tolnai képviselő-testület ugyanis őt nevezte ki - 2001. július 31-ig a helyi Il­es iskola élére. Az egész­ségügyi gondnokságra is új vezető került: Varga Já- nosné. Természetesen nemcsak sze­mélyi kérdésekről tárgyalt a testület hétfő esti ülésén, ha­nem más, zsebbe vágó dol­gokról is. Ahogy a polgármes­ter, Keszthelyi Márton fogal­mazott, igyekeztek bölcs, de olcsó döntéseket hozni. Elfogadták a városi sport- koncepciót, azzal a kitétellel, hogy az önkormányzat nem vállalja, hogy meghatározott összegű támogatást adjon az egyesületeknek, hanem a mindenkori költségvetési helyzettől függően segíti - vagy nem segíti - a tolnai sportéletet. A nevetségesen alacsony orvosi ügyeleti díjakat kétsze­resére emelte a testület, a pe­dagógus-létszámleépítést pe­dig nyugdíjazásokkal, elő­nyugdíjazásokkal oldották meg. A lehetőségeket e területen is költségvetésfüggővé tették, úgy, hogy egy pedagógus se kerüljön az utcára, de a köte­lező óraszám emelkedjen, az álláshelyek számát pedig a város kasszájának „állapota” határozza meg.-Wy­Testületi ülés Tolnán Bölcs, de olcsó döntések idején Gazdára vár 249 millió Szorította az idő a Tolna Me­gyei Területfejlesztési Taná­csot, ugyanis a vártnál később jelent meg az illetékes minisz­térium rendelkezése a decentra­lizált pénzügyi alap felosztásá­ról. Nem kis összegről, össze­sen 249 millió forintról van szó, ennyi pénz vár gazdára a me­gyében, ám a hozzájutás csak azon - mai lapszámunkban is olvasható - pályázatok révén lehetséges, melyeket tegnap ön­tött formába a tanács. A megyei önkormányzat épületében tar­tott megbeszélésen a résztve­vők úgy döntöttek, hogy au­gusztus 6-ig lehet átvenni a pá­lyázatokat vagy a megyénél, vagy a vállalkozói központ te­rületi alközpontjainál. Maga a pályázat egyébként nem azonos a kiírással, az előbbi legalább tizenöt oldal terjedelmű. Nemcsak önkormányzatok jelentkezhetnek, hanem azok a gazdasági társulások, vállalko­zók is, akik eleget tesznek az előírt feltételeknek és tevé­kenységük harmonizál a célki­tűzésekkel. A pályázatok bea­dásának határideje szeptember elseje, s most megállapítható, hogy gyors és hatékony mun­kára lesz szükségük azoknak, akik jelentkezni kívánnak kész elképzeléseikkel. A területfej­lesztési tanács szeptember 31- ig dönt arról, hogy mely pályá­zat jogosult a támogatásra. A testület tegnap a munka- szervezeti tennivalók kérdéskö­rében is döntött: az elkövetke­zőkben a megyei önkormány­zati hivatal és a megyei vállal­kozói központ arányos megosz­tásban látja el a részfeladato­kat. -szá­* * * % »

Next

/
Oldalképek
Tartalom