Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-27-28 / 175. szám

.FAKANAL” CÍMŰ MELLÉKLETÜNKET A 13-16. OLDALAKON OLVASHATJÁK BATASZEK, BONYHAD, DOMBÓVÁR, DUNAFOLDVAR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZARD, TAMASI, TOLNA ES KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JULIUS 27-28. SZOMBAT-VASARNAP ARA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM Hirdetését telefonon a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Ellenőrzés az utakon A hét végén, július 27-én és 28- án nyári országos demoVistratív forgalomellenőrzés lesz az uta­kon. Tolna megyében a megyei ' rendőrfőkapitányság közleke­dési osztálya, valamint a városi kapitányságok vesznek részt az ellenőrző munkában. A kétnapos ellenőrzés célja, hogy a rendőrség kiszűrje az it­tas vezetőket, a gyorshajtókat, a tilos jelzést figyelemén kívül hagyó gépkocsivezetőket. Kü­lönös figyelmet szentelnek a vasúti átkelőkben szabálytala­nul közlekedőkre. Az ellenőrzés során kívánják kiszűrni a műszakilag alkalmat­lan járműveket, valamint foko­zottan ellenőrzik az okmányok, valamint a kötelező felelősség- biztosítás meglétét is. Jó hangulatú találkozó Váralján Ma zárul az evangélikus fiatalok találkozója Váralján. A csütörtök délutáni jó idő sokakat lecsalogatott a váraljai evangélikus templomba, ahol a Mandák kórus lépett fel, és Hafenscher Károly tartott meditációval egybekötött is­tentiszteletet. A könnyűzenei színpadon a bonyhádi gyüleke­zet Zulu nevű együttese, a Mithras jazz vokál, valamint a Gryllus testvérek aratták a legnagyobb sikert. (Összeállításunk a 9. oldalon olvasható.) fotó:máté Réka Termelőkből tulajdonosok?! Ez év tavaszán kapott először nyilvánosságot az a kezdemé­nyezés, melyben termelők kezd­tek szervezkedni azért, hogy a szekszárdi Gemenc Gabona Rt. privatizációjában a beszállítók is részt vehessenek. Később ehhez a szándékhoz a magángazdák is csatlakoztak, majd elkezdődtek a térségi előkészítő ülések, végül tegnap a kakasdi faluházban ke­rült sor a termelők által létreho­zott szövetkezet megalakítására. Az esemény rangját növelte, hogy szinte valamennyi, mező- gazdaságban érintett szervezet képviseltette magát. Jelen volt Lakos László földművelésügyi miniszter (a képen középen), (Folytatás a 2. oldalon.) Egy géphitelezés története Július 11-én, csütörtökön, a déli órákban Szedresen, Ádám Gyuláék portáján öt fiatalember jelent meg. A házban csak a tulajdonos felesége és az egyik szomszéd- asszony volt otthon. Az egyik fiatalember, mond­ván, hogy telefonálni jött, be­ment az egyik helyiségbe, majd az utána siető háziasszonyt és a szomszédasszonyt némi vita és lökdösődés után, be is zárta. Ez alatt a többiek végigjárták az udvart és a tárolókat, keresték a szántót és hozzá a vonórudat, hogy el tudják vinni az udvar­ból. Eközben a család két férfi­tagja, a 65 éves apa és 33 éves fiú hazaérkezett. A fiatalembert is közre fogták, majd leütötték, az idős ember fejét, alhasát, mellkasát pedig összerugdal­ták, majd a szárítóval együtt Cece irányában elhagyták a fa­lut. (Folytatás a 10. oldalon.) Maratoni tulajdoni bejegyzés A szolgáltatóház egyelőre gazban áll Jó három éve már annak, hogy Fadd központjában megin­dult egy szolgáltatóház építése. A munkálatok ’94 elején fél­beszakadtak. Azóta jórészt csak a gaz nő a területen. Meg - a remélhetőleg mégiscsak elkészülő - épülettel kapcsolatos do­kumentumok halmaza különböző hivatalokban. A faddi képviselőtestület ’92 decemberében döntött ar­ról, hogy értékesíti a művelő­dési ház mellett levő telket, amelyet Kákonyi Istvánné, a faddi Fanny cukrászda tulaj­donosa vásárolt meg, 350 Ft­os négyzetméterenkénti áron. Az egyezségben szerepelt - bár ekkor ez a kategória hiva­talosan már nem létezett -, hogy „úszótelekként” adják el a területet, azaz a leendő épü­let alapterülete lesz a vevőé, a többi pedig közterület marad. Az adásvételi szerződés ’93. május 3-án köttetett az önkor­mányzat és a vállalkozó között. Az építkezés június 1-jén kez­dődött meg. Kákonyi Istvánné szolgáltatóházat kívánt létre­hozni, 13 különálló helyiség­gel, amelyeket bérbe kívánt adni. (Ekkorra már valamennyi helyiség bérletére megvolt a szándéknyilatkozat.) (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden Kommunális adót kell fizet­nie a fürgedi lakosoknak is 1996. júliusától.'A község ön- kormányzata ez év tavaszán döntött a helyi adónemről, amelynek éves összege ingatla­nonként kétezer forint, így júli­ustól ezer forintot kell fizetni ez évre a fürgedieknek. Vadászterületet alakítanak a magyarkeszi földtulajdono­sok is. A község közigazgatási határán belül a gazdák rendel­keznek a vadászterület létreho­zásához szükséges háromezer hektárral. A területet jelenleg a magyarkeszi és az iregszemcsei vadásztársaság használja. A két társaság már jelezte: kész bérbe venni a vadászterületet. Változás Faddon. A szokásos módon a tegnapi számunkban jelent meg a hétvégi orvosi ügyeletek listája, amelybe hiba csúszott. Faddról Dr. Boros Hilda jelezte: a megjelentekkel ellentétben nem ő lesz az ügye­letes. E hét végén Dr. Mosonyi Erzsébet látja el a községben az orvosi ügyeletet. Telefon­száma: 447-523. IFOR-konvoj az 56-os úton gépjárművek lehetőleg ne a reggeli, 6-tól 8-ig terjedő idő­pontban, illetve ne a délután 3- től 5 óráig tartó csúcsforgalom­ban érkezzenek. Murdock ezre­des ígéretet tett arra, hogy ezt az információt továbbítja az il­letékeseknek. Egy-egy konvoj egyébként várhatóan 13 jármű­ből áll majd, s bár a pilóták nyilván ügyelnek majd az óva­tos vezetésre, mégis, az ilyen hatalmas trélerekkel szemben az előzést kedvelő hazai úrve­zetőinknek nem érdemes Mad Maxot játszani. Az amerikai főtiszt végezetül elárulta, hogy Fodor Miklós ko­rábbi meghívásának eleget tud­nak tenni honfitársai. Az alpol­gármester a közelgő Sió Kupa kosárlabdameccseire invitálta a Taszáron állomásozó amerikai katonákat. -sza­Katonai felszereléseket szállító uszályok kötnek ki - vagy már ki is kötöttek - Baján, s az árut az IFOR-erők gépjárművei szállítják a hét végén, valamint hétfőn az 56-os út érintésével Taszárra. Ezt a hírt közölte teg­nap Szekszárdon, Fodor Miklós alpolgármesterrel Edward Mur­dock ezredes, az amerikai csa­patok összekötője. A főtiszt a részletek megbeszélése végett érkezett, egyeztetve nemcsak az önkormányzattal, hanem a polgári védelem, valamint a rendőrség illetékesével. , Murdock ezredes az iránt ér­deklődött, hogy mely időpont lenne megfelelő a konvoj Szek­szárdon történő áthaladásához, különös tekintettel arra, hogy az 56-os út keresztülszeli a for­galmas .városközpontot. Fodor Miklós azt javasolta, hogy a Két újabb arany. Egerszegi Krisztina 200 méter hát- megszerezték második és harmadik atlantai aranyérmünket, úszásban, illetve Czene Attila 200 méter vegyesúszásban (Olimpiai tudósításaink az 5-6. oldalon.) fotó: reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom