Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
4. oldal Megyei Körkép Dombóvár És Környéke 1996. július 3., szerda Túl az Expo-n, előre tekintve A Dombóvári Napok immár hagyománnyá lettek fotó: hunger Lebilincselő Dombóváron a közelmúltban nagyon elszaporodtak azok a bolti lopások, amikor a gyanútlanul vásárlók kosarából, vagy éppen a csak egy pillanatra a pultra helyezett, s magára hagyott szatyrokból pénztárcákat lopnak el. Persze nem csak ilyen bűnesetek történtek az elmúlt két hétben a dombóvári kapitányság illetékességi területén, amit az alábbiak is illusztrálnak. Eltűnt a telefon Június 17-re virradóra ismeretlen tettes behatolt a dombóvári kesztyűgyár TMK műhelyébe, s onnan egy telefonkészüléket vitt magával. Az anyagi kár 5 ezer forintra tehető. Vasutas gondok Június 19-re virradó éjszaka a dombóvári MÁV Fűtőházba tört be ismeretlen tettes, s onnan egy Babetta segédmotor kerékpárt és egy laprugó köteget tulajdonított el. Az összes anyagi kár 30 ezer forint. Pincék veszélyben A kurdi Szőlőhegyen június 27-re virradóra hét pincébe tört be ismeretlen tettes, s a présházakból gázpalackot, gázreduktort, élelmiszert vitt magával. A tettes egyaránt alkalmazta a pincékbe jutáshoz az ajtó- és ablakki- feszítést, vagy éppen a la- katlefeszítést. Az anyagi kár összesen 70 ezer forint. Orvhorgászok A Dalmand Rt. kiskondái halastavából az éjszaka leple alatt 18 kilogramm halat fogott ki az a négy férfi, akiket a halőr és a rendőrök együttesen előállítottak. IFA alkatrészek Július elsejére virradó éjszaka, vagyis az elmúlt vasárnap ismeretlen tettes betört a döbröközi TSZ műhelyébe, ahonnan IFA teherautó alkatrészeket tulajdonított el, 45 ezer forint értékben. Cigaretta, édesség Június 26-ra virradóra az ÁFÉSZ kurdi, Rákóczi utcai boltjába tett hívatlan látogatást egyelőre ismeretlen bűnelkövető. A boltból 90 ezer forint értékű cigarettát, s édességet vitt magával. (Folytatás az 1. oldalról.) Úgy érzem, hogy a város polgáraiban is kialakult egy olyan szemlélet, hogy ha jövőre nem rendeznénk meg az expo-t, s az ahhoz kapcsolódó kulturális rendezvényeket, akkor hiányérzetük volna. Elértük tehát azt, hogy érzik a vállalkozók, cégek és a dombóváriak, hogy szükség van erre a rendezvényre.- Arra a rendezvényre, aminek idén érzésem szerint kulturális vonulata is jelentősebb volt, mint tavaly.- Én is úgy gondolom, hogy színesebb, látványosabb, össze- fogottabb volt a Pál napi vigasságok, mint a tavalyi Kapos Fesztivál, s ezt is azzal lehet magyarázni, hogy a rendező intézménynek a művelődési házMint a halk szavú fiatalember elmondta, azóta van ismét az utcán, mióta Zsibrikről hazajött, ahol - lévén ott alkoholistákat és kábítószerező fiatalokat kezelnek - az ő, régről való depressziójával nem tudtak mit kezdeni. Míg ott volt, édesanyja - akit sehol nem talál - felvette jövedelempótló támo-‘ gatását, s így teljesen pénz nélkül maradt, ám nem szeretne törvénytelen dolgot elkövetni. Már csak azért sem, mert egyszer már vagyon elleni bűncselekmény miatt volt börtönben, és semmiképp nem akarja vi' nak több ideje volt a felkészülésre, illetve az önkormányzat készülve a feladatra nagyobb anyagi segítséget adott a programok lebonyolításához, mint tavaly. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy az időjárás is kegyesebb volt velünk most, mint ’95-beif, hiszen akkor három napig zuhogott az eső, s így elmosott jó néhány szabadtéri rendezvényt.- Majdnem tényszerűen vetődött már fel az az ötlet, hogy jövőre szétválik az expo és az ahhoz tartozó kulturális rendezvénysorozat.- Én pem vagyok benne biztos, bár az elkészült térségfejlesztő tanulmány felvet egy ilyen gondolatot. Az ötlet lényege egyébként jó, hiszen arszontlátni a rácsokat. Segítségért már sok felé fordult, ám igazán sem az önkormányzat, sem más szervezetek nem tudtak rajta segíteni, így végső elkeseredésében már Göncz Árpádnak is írt levelet. Mint mondja, vasút forgalmi érettségivel, mozdonyvezetői tanfolyami végzettséggel rendelkezik, de munkát sem talál. Egyébként is, az utcáról, vagy éppen a magasugró szivacs alól felkelve nem is lehet munkába járni. Ezért keresi annak a lehetőségét, hogy miként lehetne a szerinte Dombóváron sem ról szól, hogy széthúzzuk az idegenforgalmi szezont, s ne csak a nyár elején, hanem a végén, vagy ősz elején is rendezzünk valami olyan programot, ami sokakat vonz a városba. Ettől függetlenül úgy érzem, fontos, hogy az expo-hoz, mint ipari kereskedelmi seregszemléhez más fajta látványosság, kulturális programok is csatlakozzanak. Az talán külön ügy lehet, hogy nyár végén is rendezzünk valamilyen sokakat vonzó rendezvényt. Mindenesetre a hagyomány folytatódik, s talán jövőre sikerül azt is kiküszöbölnünk, hogy a három megye találkozási pontján fekvő Dombóvár a Pécsi Vásárral egy időben rendezze meg az expo-t. - nagy egyedi problémán segíteni. Gondolja ezt alapítvány, vagy egyfajta napközi létrehozásával, hiszen tavaly télen a dombóvári hajléktalanszállón sem szerzett jó tapasztalatokat. Mint mondja, ő - és a hozzá hasonló, hányatott sorsú fiatalok - sem akarnak mást, mint a legtöbb ember: csak élni, és dolgozni, nem a bűn mocskába süllyedni, nem a társadalom számkivetettjeinek lenni. Mert élni jó, csak nem így. Ezt bizonyítja, hogy már többször próbálkozott öngyilkossággal. Nem szeretne ismét a pengéhez nyúlni, dolgozni akar. Sajnos azonban a jövedelempótló támogatás szeptembertől való juttatásához is három hónap munkaviszonyt kellene felmutatnia. Nem hiszi, hogy sikerül. ni Nincs remény, nincs segítség Egy dombóvári fiatalember közel három hete a helyi sportpálya magasugró szivacsa alatt tölti éjszakáit, bár ez ruházatán - mivel a Kapósban mossa ruháit - nem látszik. Szőcs Csaba Zsoltot édesanyjának ismerősei segítik önfenntartásában, de kilátástalannak érzi helyzetét. Gimnazisták cselekedetei II. Mit csináltak a nagyok? Két héttel ezelőtt a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium nyolc osztályos tagozatára járó diákok elmúlt tanévi sikereiről számoltunk be. Hogy mit csináltak a nagyok? íme: Középiskolai orosz műveltségi verseny: országos első helyezett Szatnik Mónika IV. b. Ránki György Történelmi Verseny: a második helyezett csapat tagjai: Tarr Imre III.a, Bódogh Zsuzsanna Il.b., Szabados Balász Il.b. Pattantyús Ábrahám Géza Technika Tanulmányi Verseny: országos IV. helyezett Tóth Tamás Il.b, V. helyezett Lőcze Tibor Il.b, VIII. helyezett Gugyerás Norbert Il.b. Szilárd Leó Fizika Verseny: megyei második helyezett Molnár Gábor III.b. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny német nyelvből: országos 9. helyezett Hauser Stefanie Ill.b. Arany Dániel Matematika Verseny: országos 12. helyezett Boda József Il.b. Polgári Védelmi Verseny: megyei I., országos V. helyezett csapat tagjai: Vörös Anikó n.c, Szekeres László II. c, Soós József n.c, Szatmári Andrea IV. eü., Szabó Éva IV. eü., Csollány Kata IV.eü. Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a második fordulóba jutottak: matematikából Kinceli Antal IV.b., Fizikából Bosz- nai Izsó IV.b., Nyitrai Győző III. b. Földrajzból: Csizmadia Edit IV. a, Hegedűs János III.b, Krizsán Árpád Ill.b. Orosz nyelvből: Szatnyik Mónika IV.b. Következő heti Dombóvár és környéke oldalunkon a gimnazisták sportsikereiről számolunk be. Pipaverseny Dombóváron Horváth Csaba, a 424. Dombóvári Pipaklub elnöke talán jól tette, hogy lapunknak tavaly szeptemberében adott nyilatkozatában, a klub alakulásakor nem kiabálta el leendő - akkor még csak remélt - sikereiket, hiszen a klub megalakulása óta megrendezett magyar versenyeken néhány alkalommal negyedik helynél többre nem futotta a dombóvári pipások nyugodtságából. Azonban egy hónappal ezelőtt Kaposváron már harmadik helyet szerzett a csapat, s az elmúlt hétvégén a dombóvári művelődési házban megrendezett I. Dombóvári Pipaszívó Versenyen - nem visszaélve, csak élve a hazai pálya előnyével - eddigi legnagyobb sikerét produkálta a klub azzal, hogy második helyet szerzett. Áz eredmény értékét növeli, hogy két cseh versenyzőnek köszönhetően „nemzetközi” mezőnyben érték el, illetve az is, hogy összesen 44 induló vett részt a versenyen, ami hazai pipás berkekben szintén viszonylag magas számot jelent. A dombóváriak nagy múltú hazai klubokat utasítottak maguk mögé, csak az Aranyfüst csapatával nem bírtak. A jó hangulatú versenyt egyébként pipakiállítással és Pap Gábor művészettörténész előadásával tették színesebbé. A 424. Dombóvári Pipaklub II. helyezést elért csapatának tagjai voltak: Vódl György (egyéni II. hely, 1:17 perc, új klub rekord), Horváth Csaba (egyéni 6. hely, 1:02 perc, egyéni rekord), Nagy László (egyéni 8. hely, 0:53 perc). Második helyüknek örülhettek a U2*t. Dombóvári Pipaklub tagjai fotó: hunger Az új SKODA FEUCIA Volkswagen Csoport Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/318-971 Tel./fax: 82/310-303 Hírmondó Önkéntes véradás Dombóváron A Vöröskereszt szervezésében holnap reggel kilenc órától délután kettőig önkéntes véradást tartanak a dombóvári kórház véradó állomásán, ahová minden önkéntes véradót szeretettel várnak a rendezők. Dombóvárra érkezik ifj. Fekete István Fekete István a híres regényíró, a Vük, a Kele, a Bogáncs, a Tüskevár és még sok más regény szerzőjének fia, ifj. Fekete István érkezik Chicagóból augusztusban hazánkba, s rövid magyarországi tartózkodása alatt ellátogat Dombóvárra és Göllére is. Dombóváron megtekinti Bodó Imre gyűjtő által berendezett és naponta délután 16 órától, illetve hétvégén reggel 10-től délután hat óráig látogatható Fekete István emlékszobáját, melynek berendezésében az író fia sokat segített az egyébként Fekete Istvánhoz hasonlóan göl- lei születésű Bodó Imrének. A Álláskeresők figyelmébe A Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltsége álláskeresőknek, munka- nélkülieknek a következő állásokat kínálja: esztergályosmarós, hegesztő, cukrász, könyvelő, népművelő, lakatos-géplakatos, felszolgáló-pultos, festő-mázoló, anyagvizsgáló-röntgenes, esztergályos, gépkocsi rakodó, vasszerkezet lakatos, lakatos üzemvezető, tehergépkocsi vezető, biztosítási ügyintéző. Az álláshelyekről a kirendeltségen a Bezerédj utca 14. sz. alatt adnak bővebb felvilágosítást személyesen, vagy telefonon a 466-338-as, és a 466-835-ös számokon. Képviselői fogadóórák Dr. Szabó Imre Dombóvár és környékének országgyűlési képviselője e hét péntekén délután kettő és négy óra között tartja fogadóóráját a régi városházán. Gyöngyösi Tibor gazdasági alpolgármester július 5-én esedékes fogadóórája elmarad, helyette a város polgárai csak augusztus 9-én kereshetik fel őt problémáikkal, észrevételeikkel. UFO-s előadás Komlón A dombóvári Szalay Iván UFO szakíró július 5-én, délután kettő órától tart előadást a komlói művelődési házban a helyi UFO klub tagjainak Teremtő UFO istenek címmel. Zárva tart a művelődési ház Július 17-ig a dombóvári művelődési ház karbantartási munkák miatt zárva tart, de a városi könyvtár olvasói előtt július 15-ig - a könyvtár‘időszakos bezárásáig - szabad a bejárás az intézménybe. 4