Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20-21 / 169. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1996. július 20., szombat Az ajándékozás illemtana Homérosz görög költő tömören fogalmazta meg az ajándékozás alapszabályát, mégpedig évezredekre is érvényes módon: „Az ajándék meg kedves, ha kevés is...” Ma ezt úgy mondanánk, hogy nem az ajándék értéke a fontos, hanem a szándék, amivel adják. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja, csak kevesen tartják be. Az ajándékhoz gondolat, türelem és idő szükséges, az ajándékozás lényege pedig a figyelmesség. Nem mindegy, milyen kapcsolatban vagy azzal, akit megajándékozni kívánsz. Nem elhanyagolható szempont az ajándékozás alkalma sem. Az ajándék kiválasztásánál légy körültekintő, gondold alaposan végig, valóban örömet szerezhetsz-e a kiválasztott tárggyal. Ruhát, fehérneműt csakis hozzátartozóidnak vásárolj. Az ajándékról távolítsd el az árcédulát, de a pénztár- blokkot őrizd meg az esetle1 ges csere érdekében. A gondos, díszes csomagolás emeli az ajándék értékét, ez is örömszerzési szándékodat hangsúlyozza. A kapott ajándékot illik azonnal kibontani, megnézni és megköszönni. Azt se mulaszd el, hogy gondosan elhelyezd valahova az ajándékozó szeme láttára - a hanyagul ledobott ajándék sérti az ajándékozót. A kapott ajándékot - ha nem is nyeri el tetszésedet - nem illik fitymálni, becsmérelni. Ajándékot továbbajándékozni illetlenség, s ha egyszer kiderül, nagyon kellemetlen lehet. Lehetőleg kerülni kell a pénz ajándékozását. Ha mégis ez a megoldás adódik, oldd fel valami ötlettel. Csomagold be és írd rá például ezt: „Ez az a könyv, amire már régen fáj a fogad.” írjátok meg, hol és hogyan gyújtják meg az olimpiai lángot fellobbantó fáklyát, valamint azt, hogyan jut el a fáklya az olimpia helyszínére. (Cím: Gyermekek Háza, 7100 Szekszárd, Bajcsy Zs. u. 8.) Az előző feladvány nyertesei, akik könyveket és bélyegsorozatokat kaptak: Wirth Erzsébet (Harc), Schmidt Boglárka (Kajdacs), Batrucz Antal (Nagymányok), Takács Mónika (Szekszárd), László Sándor (Tengelic) és Szeitl Ákos (Tevéi). A mesek es a valóság A mesék az ember képzeletének szülöttei. Az ember azonban csakis a létező elemekből tud valami újat, csodásat alkotni, ezért a mesék világának mindig van valami valóságos magva is. „Az egyszeri vándorlegény ment, mendegélt, míg egy csodálatos üveghegyhez nem ért. Mikor aztán nagy üggyel-bajjal sikerült átvergődnie ezen a nem mindennapi akadályon, elébe tárult egy csodálatos vidék, ahol mindig kék volt az ég, sütött a Nap, és a fákon arany almák teremtek.” Nem nehéz kitalálni, hogy az üveghegyben például az Alpok jégbontotta csúcsait, a lábánál elterülő aranyalmás ligetekben pedig Itália narancsfáit színezte ki az emberi képzelet. Valóban, a messziről odavetődött vándor szemében aranyalmának tűnhettek a narancsok. A mesékben gyakran szerepelnek jó vagy gonosz törpék. Törpék a valóságban is léteznek: Afrika őserdeiben élnek a pigmeusok, akik öreg korukban sem‘magasabbak egy 4. osztályos európai gyemjeknél. Ezek a kis emberkék kitűnő vadászok és nyomkövetők, s nagy állatok elejtésétől sem riadnak vissza. S mi a helyzet az óriásokkal? Feltételezik, hogy az óriások alakjának a megszületésében a jégkorszakban élt állatok csontjainak volt szerepük. E régesrégen kipusztult állatok maradványait a középkor embere értetlenül nézegette. Amikor a kezébe került a mai elefántok távoli rokonának, a mammut- nak a lábszárcsontja vagy éppen a zápfoga, mi másra gondolhatott szegény feje, mint hogy óriás őseink maradványaira bukkant. A mesék világának gyakori szereplője a tüzet okádó sárkány, aki előszeretettel rabol királylányokat. Nem véletlen, hogy a mesebeli sárkány alapja például Európában éppen délnémet földön született. E vidéken ugyanis kiterjedt palakőbányák voltak, s a pompásan hasadó palából évente tucatjával kerültek elő a 100 millió évvel ezelőtt élt őshüllők csontjai. Ezek a réges-régen élt állatok valóban hasonlítottak a mesék sárkányaira, nem hiába nevezte el őket a tudomány sárkánygyíkoknak (dinoszauruszoknak). Akadtak köztük olyan szörnyetegek, amik csontváza előtt még a mai múzeumlátogatónak is földbe gyökerezik a lába. A „rettentő sárkánygyíkok” feje 1,2 méter hosszú volt. Ha 12 centiméteres fogakkal felfegyverzett száját kitátotta, állkapcsai félmétemyire távolodtak el egymástól. Megkövesedett lábnyomát is sikerült megmérni: minden nyoma 76 centi széles és 79 centi hosszú volt, s a két hátsó lábán járó állat 376 centimétereseket lépkedett. Sárkány volt tehát a javából, ha nem is volt hét feje, csak egy. Emberrel azonban sohasem találkozott: mire ősünk megjelent a Földön, a sárkánygyíkok kora már réges-régen letűnt. Az Ezeregyéjszaka meséinek örök csavargójával, Szinbáddal történt az az érdekes kaland, hogy egy olyan hatalmas tojásra bukkant, amit csak 150 lépéssel tudott körüljárni. Hamarosan a^tojás tulajdonosa, a rokmadár is megjelent, s leereszkedett a' fészekre. Akkora volt, hogy érkezésekor elsötétítette a Napot, mint egy nagy felhő, lába pedig olyan vastag volt, mint egy öreg fa törzse. Nem véletlen, hogy ez a mese keleten, Arábiában született. Az arab kereskedők gyakran hajóztak az Indiai-óceán vizén, s így Madagaszkár szigetét is felkeresték, ahol alkalmuk nyílt az ott élő óriásmadár megismerésére. Ez a struccra emlékeztető madár még a XVII. században is élt. Néhány tojását és csontvázát európai múzeumokban őrzik. A tojás űrtartalma 10 liter lehetett, tehát hozzávetőlegesen 150 tyúktojásnak felelt meg. A madár nem takarta el ugyan a napot, de magassága a 3 métert is elérte. Persze az ilyen óriás sohasem tudott repülni, ezt a képességét már a mesét alkotó emberi képzelet találta ki, akárcsak a fa- törzsszerű lábakat. Miért csíkos a zebra? — így nehezebben veszik észre a ragadozók - mondják egyesek. Ez a válasz azonban sántít. A zebrák csoportosan, a nyílt szavannán legelésznek, s bizony jóval messzibbről megpillantja őket még a viszonylag gyengébb szemű ember is, mint a sokkal közelebbről leselkedő oroszlán. A ragadozók zöme ráadásul éjjel vadászik, s a sötétben minden állat egyaránt szürkének tűnik. A zebrák csíkozata, bármilyen furcsán hangzik is, nem a ragadozóktól, hanem a cecelegyektől óvja meg őket. v Ezek a legyek szúrásukkal egy veszedelmes betegséget, a naga-kórt terjesztik. Nos, a zebrák szinte sohasem fertőződnek meg ezzel a betegséggel, mert nem csípik meg őket a cecele- gyek. S vajon miért? A légynek sajátos szerkezetű látószerve, sok ezer egyszerű szemecské- ből álló „mozaikszeme” van. Mindegyik szemecske a tárgynak csak egy részletét érzékeli, s a sok-sok apró képecskéből mozaikszerűen áll össze a tárgy képe. Amint a légy zümmögve közeledik a zebra felé, a csíkokat más-más szemecske érzékeli, s így az állat körvonala a légy számára egyre bizonytalanabbá válik, szinte beleolvad a környezetébe. így a veszedelmes vérszívó csalódottan irányt változtat, és más áldozatot keres magának. Horgászoknak szóló viccek — Milyen halat fogtál? — Csodahalat. — Hát az meg milyen? — Akárhányszor mesélek róla, mindig egyre nagyobb lesz... Bandi benyit a szomszéd bácsihoz: — Sanyi bácsi, kereshetek a kertjében néhány gilisztát? Majd hozok értük halat. — Jó, jó, kisfiam. De mi lesz akkor, ha nem fogsz halat? — Akkor visszahozom- a gilisztákat. Kérdi egyik horgász a másikat: — Tíz kilós pontyot fogtál? — Bizony! — Na és van rá tanú? — Hát persze hogy van. Ha nem volna, az a ponty már húsz kilós lenne... Pista és Jancsi, a két szenvedélyes horgász beszélget. — Mondd, Pista, fogtál már életedben igazi nagy halat? — Hát persze, hogy fogtam - hangzik a horgász büszke válasza. — És mekkora volt az a nagy hal? — Olyan hosszú, hogy a végét még én magam sem láttam... Honnan ered? „Horogra akad”, horogra kerül Gyermekvilág összeállításunkban megpróbáljuk nyomon követni egyes szólások, közmondások eredetét, kialakulásának gyökereit, mint az alábbiakban olvashatjátok. Gyakran olvashatunk olyan hírt, hogy a rendőrség által üldözött bűnöző horogra akadt. E mindennapos hír szövegében egy nagyon régi mesterséget idéző szólásra bukkanhatunk. A horog ugyanis a halászok szerszáma, ők vetik a vízbe, hogy halat fogjanak, az éhes hal, ha bekapja, fennakad rajta. Legtöbbször az elcsípett bűnöző esetében fejezzük így ki magunkat, de néha akkor is halljuk ezt a szólást, amikor a leány terve valóra válik, az általa kiszemelt legényt sikerül meghódítani, férjnek, vagy udvarlónak megszerezni, s így az is horogra akad. Előtte mondjuk a lányról: kiveti a horgot. Miután sikerült végleg behálóznia a legényt, akkor mondjuk: bekapta a horgot. Ezt a szólást persze még akkor is használjuk, ha azt akarjuk érzékeltetni, hogy sikerült valakit rászedni, valamely nem tiszta ügy számára megnyerni. A horog használatának legegyszerűbb formája a pecá- zás. A kézben tartott botra horgászín, vagy zsinór van kötve. A zsinóron fel s alá csúsztatható pedző, vagy úszó, úszóka. A zsinór végéhez illeszthető élőkére felcsalizott horgot kötnek. A csali lehet kishal, giliszta, kukorica, tésztaféle. Az úszó (pedző) abban a pillanatban, amikor a vízben vagy a víz fenekén a horgot a hal bekapja, megmozdul - lebukik, vagy a vízre fekszik - s így jelt ad a horog gyors kihúzására. Ám a pedző néha csak meginog a vízben, jeléül annak, hogy a hal csak bökdösi a horgot, még nem kapta be. A horgászatnak ezt a jelenségét azért is említjük, mert nyelvünk szólás formájában ugyancsak megörökítette. Amikor valaki valamit kezd megérteni, de még nem vált szellemi birtokává, akkor szoktuk mondani: pedzi már a dolgot. - bézsé Körszámtan Ha rájöttök a feladat logikájára, nem lesz nehéz beírni a hiányzó számokat. Bűvészkedjünk! Az átváltozó gyufa: kinyitom a gyufásdobozt, és megmutatom, hogy tele van gyufával. Becsukom, leteszem az asztalra, és megkérek valakit, hogy fújjon rá. Most újra kinyitom, és kihúzok belőle egy kendőt és egy ötforintost. íme, a gyufákat kendővé és pénzzé változtattam! Magyarázat: a gyufásdobozban csak fél gyufaszálak vannak, amiket bele kell ragasztani a dobozba, nehogy szétcsússzanak. A gyufásdobozt helyezzük az asztalra, címkével felfelé. Azt az oldalt, ahol a kettétört gyufaszálak vannak, jelöljük meg, nehogy megint ott nyíljon ki, amikor másodszor kinyitjuk, hanem a kendőnél és az ötforintosnál. Magyar mondák Lehel vezér kűrije A magyarság egyik legnevezetesebb legendája olvasható az alábbiakban, ami még a kalandozások idejéből származik. I. Konrád császár uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországos erősen feldúlták. Amikor Augsburg városához érkeztek, ott erős ellenállásra találtak, mert Ulrik püspök és a sváb urak csapatai vitézül szembeszálltak velük. Pedig a magyarok ezt a várost mindenképpen el akarták foglalni. A város lakói pedig követeket küldtek a császárhoz és megüzenték neki, hogy erősen szorongatják őket a magyarok. Konrád császár nem is váratott magára: nagy sereggel indult a város felmentésére. A magyarok pedig vigyázatlanok voltak, ezért a német és olasz hadsereg váratlanul rohanta meg őket. Még menekülni se bírtak, mert a támadó seregek a Lech folyónak szorították őket, az pedig az esőzések következtében erősen megáradt. A folyó partján az ellenség a magyarokat megszorította, egy részüket kegyetlenül meggyilkolta, másokat pedig fogságba vetett. Fogságba ejtették ezen a helyen Lehel és Bulcsú vezért is. Mindjárt a császár elé vezették őket. A császár megkérdezte a vezérektől, ugyan miért olyan kegyetlenek a keresztényekkel szemben. Erre így feleltek: — Mi vagyunk a magas- ságos istennek bosszúállása, ő küldött rátok ostorul. A császár pedig így szólt: — Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok. Lehel így felelt neki: — Hozzák ide a kürtömet, előbb megfúvom, aztán válaszolok. Odahozták a kürtjét, ő pedig közelebb lépett a császárhoz, mintha a kürt hívására készülne és a császárt a kürttel olyan erősen homlokon vágta, hogy attól az egy csapástól a császár meghalt. Lehel azt mondta: — Előttem jársz, és a szolgám leszel a másvilágon! Ugyanis a szittyáknak az a hite, hogy akiket életük folyamán harcokban-hábo- rúkban megölnek, azok a másik világban nekik szolgálni tartoznak. (A Képes Krónika nyomán) Mi van a képen? A ponttal jelölt részeket színezzétek kékre vagy zöldre. t < 1 í « Segítsetek a rendőrnek! Mai feladványunk
