Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-13-14 / 163. szám
MONDHATOM, A MAGAM URA VOLTAM (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JÚLIUS 13-14. SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM Német halfogók véleménye Dombori horgászparadicsom A Tolnai Horgász Egyesület vendégeként Tolnán és Dom- boriban töltött néhány napot egy Karlsruhe környékéről érkezett horgász-csapat. — Karlsruhe környékén, a Rajna völgyében elsősorban a 10-12 méter bányatavak állnak a horgászok rendelkezésére. A Domboriban megtapasztalt igazi halparadicsom nem jellemző nálunk - hallottuk a német horgászoktól. — Nálunk nem fordulnak elő az itt található nagyhalak. A mi vizeink tisztábbak ugyan, de nem tudunk fogni ennyi halat, mint itt. A horgászegyesületek minden évben jelentős mennyiségben telepítenek, hal tehát van, csak nehezen lehet megfogni őket. — Melyek a jellemző halfajok Önöknél? — A piros szemű kele, (ami fél kilósra is megnő), a compó, a csuka, a süllő, a ponty, a sügér, az angolna. — Önök Domborít horgászparadicsomnak mondják, az itteniek pedig arról panaszkodnak, hogy kevés a hal. (Folytatás a 4. oldalon.) Az aratókhoz kegyes lesz az idő A meteorológus kedvező' idó't jósol Az időjárás eddig sajnos elég mostohán bánt a gabonával. Nagy kérdés, hogy a következő egy-két hétben kegyeikbe fogadják-e az aratókat az égiek. Stollár András agrometeoroló- gus szerint bizakodhatnak a gazdák: a következő tíz napban nem kell jelentősebb mennyiségű csapadéktól tartaniuk. Futó esők ugyan lesznek az ország különböző részein, de a szórványos záporok, zivatarok nem ártanak a búzának. A kalászokat megdöntő, hosszabb aratási kényszerszünetet okozó esőzés veszélyét egyelőre nem jelzik a prognózisok. A meteorológus mindennek alapján úgy látja, hogy a hét végén és a jövő héten a szántóföldek kilencven százalékán naponta lehet majd aratni. A hőmérséklet alakulása is kedvez a legnagyobb nyári munkáknak: az évszakhoz képest hűvös napok várhatók - a hőség tehát nem lesz akadálya annak, hogy a viszonylag száraz talajon mozgékonyán, gyorsan haladjanak a kombájnok, a szállítójárművek, s a tervezett ütemben végezzenek az aratók a csépléssel. U. G. Vakacio, klub nélkül Evek óta szinte az egyetlen lehetőség volt Tamásiban a nyári szünidő hasznos eltöltésére helyben a Diákcentrum vakáció-klubja. Idén ez megszűnt, minthogy a Diákcentrumot is kiürítették. A klub tavaly nyárig tartalmas és változatos elfoglaltságot kínált - viszonylag olcsón - két hetes turnusokban azoknak a tamási diákoknak, akik éppen nem jutottak el a Balatonhoz, vagy szüleik nem tudtak mást kitalálni. A DC-ben két hétig csupán négyszáz forintért „nyaralhatott” a gyerek. Annak, hogy most megszűnt, két oka is van, - tudtuk meg a művelődési ház igazgatójától -, mégpedig, hogy májusban a művelődési ház és a DC összevonásának elhúzódása miatt nem tudták meghirdetni az iskolákban. Másrészt, ha vonzó programot állítanának össze, a gyerekek nem tudnák megfizetni, mivel zömében hátrányos helyzetű családok részéről volt igény a vakáció-klubra. Az igényekről szólva: a város egyik általános iskolájában sincs jelenleg nyári napköziotthon, miután nem akadt jelentkező. Decsi lakodalmas A népek barátságáról, a békéről, a vidámságról szólt az ének Decsen, a XII. Duna Menti Folklórfesztivál tegnapi rendezvényén. A népviseletbe öltözött lányok és fiók kart-karbaöltve táncoltak, kísérték a lakodalmas menetet. A decsi faluház kiállítótermében a staférungos szekrényből Kovács Sára gyűjtötte össze a kenderből készült abroszokat, kerámiákat, (Folytatás a 9. oldalon.) Jó ára van a gabonának, drága lesz a kenyér, a takarmány (2.) Gabonafelvásárlás: ki jár jól? Napok óta foglalkoztatja a közvéleményt a kenyérárak várható áremelése. A kormány elfogadhatatlannak tartja a sütőipar bejelentését és fokozott adóellenőrzéssel rémisztgeti a pékeket. Pedig csak számolni kellene, tavaly 1000 forint körül alakult egy mázsa búza ára, az idén a leggyengébb minőségért is 2.200 forintot adnak, ha pedig az alapanyag megduplázódik, (az energia és az üzemanyag árának emelését ne is számoljuk) akkor nem nehéz kitalálni, hogy mennyi lesz a kenyér ára ősztől. Mag-Ker Rt., Sebők Csaba területi képviselő: — Mi kereskedelemmel foglalkozunk, de sokat rontott a helyzetünkön a Lakos miniszter úr bejelentése, hogy nem adnak ki export-engedélyt, mert így a kvótákkal ugyan rendelkezünk, de nem tudjuk kitölteni. Nem tudom azt sem megmondani, hogy gabona ügyben mi a jó taktika, érdemes-e várni és tárolni a búzát, vagy egyből el kell adni, mert ilyen ára még egyszer nem lesz?! Nagyon zavaros most minden. Szerintem az árak nőni fognak, mert ha tényleg kevés a búza, akkor ez elkerülhetetlen. Gemenc Gabona Rt., Lo- zsányi Sándor, kereskedelmi igazgató: — A búza minőségével meg vagyunk elégedve, a sikértartalom 29-31-es. Reggel 6-tól este 7-ig folyik az átvétel, (Folytatás a 3. oldalon.) Vadászközgyűlés A Szekszárdi Party István Vadásztársaság július 8-án tartotta évi közgyűlését. A beszámolók és a napirendek megtárgyalása után vezetőséget választott a tagság, melynek tagjai: Acs Mihály elnök, Sopo- nyai János gazdasági vezető, Kisbéri Csaba titkár, Fősz József vadászmester; míg az általános felügyeleti feladatok ellátásával dr. Tihanyi Lászlót bízta meg a közgyűlés. A társaság határozott a létszámbővítéséről is, tagfelvétel ügyében a 319-977, vagy a 318-176 telefonszámokon lehet érdeklődni. Soponyai János A Gemenc Gabona privatizációjára készülnek a termelők „Megszűnne a kiszolgáltatottság” A Gemenc Gabona Rt. privatizációját előkészítő bizottság a megye gazdálkodóiból, a termelőszövetkezetek és az érdek- képviseleti szervezetek vezetőiből alakult. Csige István, a Szekszárdi Gazdakör elnöke szintén tagja az előkészítő bizottságnak, vele beszélgettünk. — Csütörtökön este Pakson tartották a körzeti tájékoztatót, melyre azokat a termelőket várták, akik gazdái kívánnak lenni a megye egyik legnagyobb malmának. Hol tartanak az előkészületekben? — A Gemenc Gabona privatizációját megvalósító háttérszövetkezet megalakulását szervezi tulajdonképpen az előkészítő bizottság, melynek vézetője Erős András. Az érdekképviseletek, a TESZÖV, a gazdakörök, az Agrárkamara képviselői is aktívan vesznek részt a munkában, melynek lényege, hogy adódott egy olyan rendkívüli lehetőség, hogy a gabonatermelők, beszállítók által alakított szövetkezet vegyen részt a Gemenc Gabona privatizációjában. A Gemenc Gabona Rt. az ország egyik legmodernebb, a Nyu- gat-Erurópai minősítésnek is megfelelő, nyereséges vállalat. — Az ÁPV Rt. évekkel'ezelőtt már meghirdette a Gemenc Gabona Rt. privatizációját, mely különböző okok miatt húzódik. Változtat-e ezen a helyzeten az, hogy ebbe a termelők is belekapcsolódnak? — Magyarországon az élelmiszeripari cégek privatizációja egy-két kivétellel már lezárult. Áz eddigi mérleg szerint külföldi tulajdonba került ennek nagyrésze, a cukoripar, az olajipar, a söripar, a dohányipar, a húsipar csak hogy a legjelentősebbeket említsem. Sajnos arra még nem történt próbálkozás, hogy egy tisztán beszállítói tulajdonban, illetve kezelésben lévő vállalat privatizációja megvalósuljon. Ez esetben most arra történik kísérlet, és erre a politikai szándék is megvan, hogy ez most, mint egy minta (Folytatás a 2. oldalon.) Vendégek Bátaszéktöl Debrecenig Diáktáborok Bölcskén egész nyáron át Üresen maradt egy épület Bölcskén, miután az önkormányzat kényszerűségből bezárta a bölcsőde intézményét. Azaz mégsem maradt üresen, néhány éve már, hogy nyaranta kisdiákok lakják a nyári tábornak igazán ideális, komfortos házat. A héten éppen a diák tűzoltó tábor idei utolsó, negyedik turnusa ismerkedik a szakmával és Bölcskével. Egy turnus egy héten keresztül lakik itt, jöttek már általános iskolás korú gyermekek a megye minden részéről, Gyönktől Bátaszékig. A Tolna Megyei Tűzoltó Parancsnokság gazdag programot szervezett, tudtuk meg Baky László tűzoltó századostól, a tábor vezetőjétől. Tegnap ott- jártunkkor éppen egy rendőrtiszt tartott előadást a fiatalkori bűnözésről, majd Haaz Ádám őrnagy, a polgári védelem paksi parancsnoka mutatta be a szervezet működését, a védőfelszereléseket, és mindjárt vetélkedőt is rögtönzött, a jutalmul kapott csokoládék azonnal el is fogytak. A tábor fő témája természetesen a tűzoltóság munkája, az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók. Minden turnus ellátogatott a paksi atomerőműbe is, a látogató központba, és persze az erőmű tűzoltóságán is körülnézhettek. Az utolsó, most vasárnap véget érő hét érdekessége, hogy Debrecenből is érkeztek ide diákok, a Dózsa György Általános Iskolából, Molnár Edit vezetésével. A fiatal pedagógus elmondta, a gyerekek jól érzik magukat, Bölcske számukra azért érdekes, mert „csendes falu”. Az atomerőmű látogatása során meglepődtek a méreteken, kisebbnek hitték, és igen kellemesen érezték magukat a hajó- kiránduláson, a Dunán. A tűzoltó tábor a hét végén véget ér, a diáktáborok azonban folytatódnak Bölcskén, egész nyáron át. Régészet, képzőművészet, tánc, zsarutábor és sok egyéb szerepel még a programokban, megfizethető áron. Egy gyermek egy napja, szállással, étkezéssel mindösszesen négyszáz forintba kerül, ami manapság igazán méltányosnak mondható. -rákosii 4 I «