Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1996. július 2., kedd Nem kizárt, hogy Szlovénia az elsők között csatlakozhat a NATO-hoz. Ez egyúttal megoldaná azt a kérdést is, miként lehetne biztosítani a folyamatos földrajzi kapcsolatot Magyar- ország és az észak-atlanti szövetség között, amennyiben Szlovákia kiesne a bővítés első köréből - közölte a brüsszeli Atlantic News. Az őszre tervezett parlamenti választások előtt az RMDSZ nem tud szövetséget kötni egyetlen román politikai erővel sem - jelentette ki hétfőn Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint - technikai okok mellett - ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a román pártok félnek szövetkezni a magyarok képviselőivel. A szlovák parlament hétfőn határozatban utasította el a Nagykaposon fölállítandó mil- lecentenáriumi emlékmű tervét. A pozsonyi törvényhozók többsége úgy vélte, hogy nem áll összhangban az együttélés érdekeivel a nagykaposi önkormányzat szándéka. Nem hosszabbította meg a vasárnap éjfélkor véget ért egyhetes fegyverszünetet a Baszkföld függetlenségéért küzdő fegyveres szervezet. Döntését az ETA azzal indokolta, hogy a spanyol kormány egyáltalán nem akarja módosítani eddigi háborús politikáját. Hat év után lehúzta a redőnyt a cseh privatizációs minisztérium. Tevékenységét hétfőtől a pénzügyminisztérium vette át. Új százkoronás bankjegyeket hozott forgalomba hétfőtől a Szlovák Nemzeti Bank. Az eddigi százkoronások továbbra is érvényesek. Egy rutineUenőrzésnek köszönhette eddigi történetének egyik legnagyobb fogását a nápolyi rendőrség kábítószer-ellenes ügyosztálya. A nyomozók 83 kiló heroint találtak az egyik hotelben megszállt német fiatalember kisteherautójában. Elismerte felelősségét a két nappal korábban elkövetett németországi merényletért az északír köztársasági terrorszervezet (IRA). A csoport pénteken teherautóról kilőtt aknákkal okozott károkat a brit haderő osnabrücki támaszpontján. Életbe lépett hétfőn a világ legelső törvénye az eutanázia engedélyezéséről Ausztrália Északi terület nevű szövetségi tartományában. A kíméletes halálhoz orvosi segítséget kérő gyógyíthatatlan betegeknek két gyakorló orvos és egy pszichológus aláírását kell megszerezniük kérvényükre. Kampánycsendben folyik a találgatás Jelcin betegségéről Szerdán választ elnököt Oroszország Csernomirgyin kormányfővel tárgyalt a berekedt Jelcin FOTÓ: FEB/REUTER Finiséhez érkezett az orosz elnökválasztási harc. Július 3-án, szerdán eldől, hogy megvalósul-e a „kommunista hatalomátvétel”, avagy Borisz Jelcin marad az ország elnöke. Hétfőn ismét lemondták az orosz államfő aznapra tervezett találkozóit, Jelcin egyedül Viktor Csernomirgyin kormányfőt fogadta hivatalában. Az elnök felvételről sugárzott tévébeszédben szólította föl a szavazópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, s az- új Oroszországra adják voksukat. Sokak szerint a részvételi arányon múlhat az elnökválasztás eredménye. Például azon, hogy a nagyvárosokban - melyek hagyományosan Jelcin szavazóbázisai - hányán mennek el voksolni. Az elnök egyik kampánytanácsadója úgy véli, hogy az itt élők 3-4 millió szavazata fogja eldönteni, ki lesz a következő államfő. Alekszandr Lebegy tábornok, nemzetbiztonsági tanácsadó a BBC-nek adott hétfői interjújában koalíciós kormány megalakítása mellett szállt síkra. Szerinte az ország stabilitásának záloga a nemzeti egységkormány megalakítása lenne. Külföldi vélemények szerint a sajtó szinte egységesen Jelcin-párti. A Washington Post sajátos magyarázattal szolgál: az államfő és csapata megvesztegette az újságírókat. Az elnökválasztási kampány új vonása, hogy - Oroszországban szokatlan módon - megjelentek a színen ajelöltek családtagjai. A kommunista Zjuganov egy televíziós hirdetésben meghatottan beszélt néhai apjáról és nyolcvanéves édesanyjáról, Jelcin pedig kisebbik lányát, a 36 éves Tatjánát vonta be választási stábjába. A lánynak állítólag nagy szerepe volt abban, hogy apja június közepén megszabadult a Kreml keményvonalasaitól. Atlantában minden eladó és majdnem mindenki vevő Jó üzlet lesz az olimpia Még el sem kezdődtek a centenáriumi olimpiai játékok Atlantában, az amerikaiak máris rekordot döntöttek: soha nem látott mennyiségű emléktárgyat dobtak piacra. A zsűri több mint húszezer jelentkező közül választotta ki azt a 125 céget, amely használhatja az olimpiai jelképeket; az eddig elért bevétel azt tanúsítja, hogy a gyártók és a kereskedők ügyesen élnek a megszerzett joggal. A forgalmazott termékek többségét gyerekeknek szánják. A sportjátékok kabalafigurája, a gülü szemű, tornacipős Izzy az olimpiai szellemet hivatott fölébreszteni a kicsikben. Izzy alakja egyébként számtalan játékon jelenik meg, köztük természetesen a legkorszerűbb videojátékokon is. A Mattel nevű játékgyártó óriáscég, tomász-Barbie-val rukkolt ki, méghozzá többféle bőrszínben, utalva az olimpia soknemzetű jellegére. A Káposztafejnek becézett rongybaba, amely az elmúlt évek során páratlanul nagy karriert futott be, immár hat különféle sportágat űz; legalábbis ilyen sportos káposztafejűekkel bővült a család. A gyártási hagyomány szerint minden baba saját névvel, és egyedi személyiségjegyekkel (mondhatni önálló anyakönyvi kivonattal) kerül forgalomba, megvásárlásuk egyfajta örökbefogadási szertartás. A még nagyobb felhajtás érdekében a Mattel egy speciális örökbeadási ceremónia keretében az összes amerikai olimpiai sportolót megajándékozta névre szóló kabalababával. Az olimpia gazdasági bizottságának elnöke egymilli- árd dolláros bevételre számít csupán a licence-szerződések- ből. Szerinte a vásárlókat szinte nem is kell pénzköltésre ösztökélni, mert - úgymond - mindannyian tudják, hogy a bevétel a sportolók körülményeit, kiszolgálását javítja. Persze, hivatalos embléma nélkül is kaphatók játékok; ezek a hamisítók pénztárcáját vastagítják az olimpiai centenárium ürügyén. FEB ___________Hírháttér___________ í r fél év következik Rendhagyó feladat hárul az ír Köztársaságra, amely tegnap vette át Olaszországtól az Európai Unió (EU) soros elnöki posztját. A hagyományos teendők, így az évzáró csúcsértekezlet előkészítése és levezetése mellett ugyanis Dublin egy rendkívüli csúcstalálkozónak is házigazdája lesz - valószínűleg októberben -, ahol kizárólag a tavasszal kezdődött, úgynevezett kormányközi konferencia menetét vitatják majd meg. A szokásos, félévenként esedékes elnökváltás immár szerves része a brüsszeli székhelyű szervezet működési szabályainak. A megbízatás nem jár külön döntési jogkörrel, jórészt inkább protokolláris és ügyintéző-operatív feladatokat jelent, de a záró csúcs levezénylése, a dokumentumok kidolgozása nem kis felelősséggel jár. Emellett a soros elnöki poszt lehetőséget ad bizonyos hangsúlyváltásra, egyes kérdések kiemelésére. Az ír fél év nem ígér kardinális döntéseket, mégis létfontosságú lehet, milyen bizonyítványt tud felmutatni az EU egyes témakörökben 1996 végéig. Ilyen a már említett kormányközi konferencia, ahol a régóta sürgető intézményi reformokon túl, a majdani keleti kibővítés kapcsán közvetve hazánk is alapvetően érdekelt az előrelépésben. Ugyanilyen jelentőséget tulajdonít Dublin a munkanélküliség elleni egyeztetett küzdelemnek, nem is beszélve a közös valuta bevezetését megelőző teendőkről. Az euro premierje csupán 1999-ben esedékes, ám a felkészülés nagy terhet ró minden EU- tagra. Könnyű elnökségi periódusra tehát, még ha tán a marhavész hullámai el is ültek, az írek sem számíthatnak. (szondy) Sikeres mostari főpróba Carl Bildt erélyes választ ígér Elégedetten nyilatkoztak a vasárnap megtartott mostari helyhatósági választásokról a város horvát és muzulmán vezetői, valamint az Európai Unió illetékesei. A választási bizottság által közzétett részleges adatok szerint 'a különböző kerületekben viszonylag magas, 45-70 százalékos volt a részvételi arány, s egyetlen említésre méltó incidens sem történt. Valószínűleg az Európai Unió külügyminisztereinek soron következő, július 15-i ülése dönt majd arról, hogy meghosszabbítsák-e a Mostart jelenleg ideiglenes jelleggel igazgató EU-adminisztráció mandátumát - közölte a brüsz- szeli bizottság szóvivője. Az EU miniszteri tanácsa eredetileg 1994 júliusában bízta meg Hans Koschnickot, Bréma egykori polgármesterét az etnikailag megosztott város életének újjászervezésével. Kosch- nick áprilisban megvált tisztétől, s helyét a spanyolországi Valencia korábbi polgármestere, Ricardo Pérez Casado váltotta fel. Továbbra is tanácstalanság és zavar övezi Radovan Kara- dzsics felemás távozását. Carl Bildt nemzetközi főmegbízott hétfőn közölte: a politikus erélyes válaszra számíthat, ha továbbra is gyakorolja az elnöki hatalmat. Kormányt alakíthat a Jólét Pártjának vezére Török fundamentalizmus? Az iszlám Jólét Párt győzelme a legutóbbi törökországi választásokon meghökkentette a világot. Vezetőjének azonban fél évet kellett várnia a kormányalakítással. Necmettin Erbakan, az iszlám irányzatúnak mondott Nemzeti Üdvpárt vezetőjeként 1974-ben már miniszterelnök-helyettes volt, ám a katonai puccsot követően a tábornokok eltiltották a politikától. Csak 1987-ben térhetett vissza, s akkor újjászervezte pártját. Most majd elválik, Erbakan mennyire tartja meg ígéreteit. Választási kampányában például azt hangoztatta, hogy Törökország lépjen ki a NATO- ból, az Európai Unió helyett pedig a szomszédos iszlám államokkal erősítse a gazdasági együttműködést. Lándzsát tört az iszlám szokások elterjesztése mellett. A Nyugattól való elfordulást hirdette, s ezzel a modem török állam megalapítójának elképzeléseit is kétségbe vonta. Igaz, azóta már inkább Kemal Atatürk örökségének megreformálását emlegeti. Megfigyelők rámutatnak, a török hadsereg az elmúlt évtizedekben mindig azzal az indokkal hajtott végre államcsínyeket, hogy veszélyben az at- atürki örökség. (réti) Harmincöt éve halt meg Ernest Hemingway. Az öreg halász és a tenger Nobel- díjas írója 1939-59 között Kubában élt (képünkön Fidel Castróval). Csak elhunyta előtt két évvel költözött vissza szülőhazájába, az Egyesült Államokba. fotó: feb/reuter Ha kedd, Kiskegyed! • Szécsi Pál eltitkolt élete • Szavazzon a Kiskegyed jegyeseire! • Moldova nem hitte, hogy jó író lesz • Clintonék megint gyermeket akarnak • A szupernagyi tolvajt fogott Kiskegyed, a legolvasottabb női magazin üAT TCTŰLÖSM