Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01-02 / 127. szám

A faddi óriásharcsa-fogó ember

A Faddon élő, tolnai származású Adorján István a horgászat és a harcsák megszállottja. A fiatalember a legeredményesebb hazai óriás- harcsa-fogók egyike.

— Életem első nagy harcsájával 1988-ban „találkoztam”. Feljött a csónak mellé, és nagy buffanással megindult. Azt se tudtam, mit csináljak. 35-ös zsinórral horgásztam, vágóhorog nem volt nálam. Közben jöttek segíteni, este fél nyolckor akasztottam meg, 11-kor már három csónakot húzkodott. Nem mertük erőltetni, mert gyenge volt a zsinór. Éjfél után már kimerült minden zseblámpa, de akkorra már elkezdett feljönni, olyan 100 kiló körüli hal volt. De a sötétben nem mertük megvágózni. Kieveztünk vele a faddi strandra, de az utolsó pillanatban elfáradt a zsinór, a harcsa meg szép lassan elúszott.

Rá két-három napra ugyanazon a helyen megakasztottam megint egy nagyot, akkor már 45-ös zsinórral. Amikor először feljött, - a kapott tanács alapján - mindjárt belevágtam a vágóhorgot, a harcsa meg csapott egyet, elszakított mindent, és elment. Harmadnap megint megakasztottam egyet, de azt is elengedtük. Utána gondoltam, hogy most már rá kellene állni komolyabban a harcsahorgászatra.

— Úgy tudom, ez sikerült, rengeteg nagy harcsát fogott az elmúlt néhány év alatt.

— Pontosan nem tudom, mennyit, tavaly például 43 darabot, amelyek közül 64 kilós volt a legnagyobb. A 10 kiló alattiakat nem szoktuk számolni.

— Mik a speciális kellékei az óriásharcsa-fogásnak??

— Legalább 60-as zsinór kell, olyan, ami megfelelően nyúlik. Amikor a 87 kilós harcsámat fogtam, a 100 méteres zsinór még 22 métert nyúlott. Csak erős szereléssel lehet megpróbálni irányítani a halat. Általában 5-6 centis hármashorgot használok. Csali halnak nekem a tenyérnyi kárász vált be a legjobban. Nagy, legalább öt méteres, nehéz csónak kell a fárasztáshoz.

ember, megszállottá válik. Amikor megakasztok egy ilyen halat, az olyan élmény, ami nekem többet ér, mint ha egy mázsa pontyot fognék.

— A testi erő mennyire játszik szerepet?

A harcsa-fogó egy tavalyi 55 kilóssal

— Milyen általános szabályai vannak ennek a horgászatnak?

— Ahhoz, hogy harcsát fogjon az ember, nagyon sok időt kell eltölteni a vízen, nagyon kell ismerni a helyeket. Ennek ellenére van, amikor két hétig hiába próbálkozom. A hal meg- akasztása után, az első kirohanásnál nem lehet mit csinálni, lazára kell állítani a féket. Egy 60-70 kilós ilyenkor elvisz 50- 60 méter zsinórt. Közben el kell oldani a csónakot, mozgásba kell hozni, és utána lehet keményebbre fogni a szerelést. Amikor odaér a csónakhoz a hal, meglököm a fejét a vágóhoroggal. Ha erre nem reagál, akkor meg lehet vágózni. Ha ezt idő előtt csinálják, a nagy hal mindent elvisz, vágóhorgostul. Ha egy nagy harcsát megfog az

— Fontos. Persze nemcsak az számít. Példa erre a legemlékezetesebb esetem, ’91-ben. Hét és fél órát fárasztottam egy nagyon nagy harcsát, igaz, 45- ös zsinórral. Már megvágóz- tam, olyan 2,70-3 méter hosszú volt. Nagyon sokan látták, 140- 150 kilósra saccolták. Ki akartunk evezni vele a Sekély vízbe. Amikor már majdnem kiértünk, mindig megbolondult, és visz- szahúzott a meder felé.

A vágóhorog végére kötött bálamadzagot rátekertem a kezemre, és beleültem a csónak aljára. Bíztam a testi erőmben, sokáig kajakoztam, 150 kilót nyomtam fekve, nem is azzal volt a gond, hanem rossz volt a csónak, a társam pedig nem tudott úszni. A harcsa már vagy negyedszer bolondult meg, elkezdett forogni. Ha akkor alámegy a csónak alá, biztos, hogy felborulunk. Addig forgott körbe-körbe, míg kifordult a vágóhorogból, és szép lassan elúszott.

—Milyen erő van ezekben a halakban ?

— Nagyon változó. 50 kiló körülieket tíz perc alatt be szoktam emelni. A 87 kilóst 27 perc alatt vettem be a csónakba. De volt egy olyan, ami két csónakot egy órán keresztül is húzott, de még a víz fenekéről sem tudtam felhúzni, 60-as zsinórral. A harcsák között is úgy van, mint az embernél, azonos súlyúak között lehet az egyik akár kétszer erősebb is a másiknál.

— Biztosan terjednek legendák a faddi vízen is az óriáshalakról.

— Olyan másfél mázsa körüli halat, rajtam kívül többen is megakasztottak már. Valószínűleg nem csak egy ilyen van a faddi vízben. Én is radaroztam már, a műszer szerint van benne még két mázsás is.

— Mire lehet felhasználni egy ilyen halat?

— Van, aki szereti, pörköltnek, halászlébe. Én nem vagyok oda érte, általában el szoktam adni halászcsárdákba.

— Mennyire tart ilyen óriáshalaktól a horgász?

— Jól tudok úszni, kajakkal olyan vizeket is bejártam már, ahol sokan hajóval se mernének elmenni. Ennek ellenére mindig tartottam a víztől. Mióta ráálltam a harcsázásra, őszintén megmondom, nem mernék olyan helyre úszni, ahol ekkora halak vannak. A harcsák között - főleg íváskor - sok az agresz- szív, szerintem ilyenkor megharapja az embert is.

— Mindig csak ilyen nagy harcsát fog ?

— Amikor elkezdtem har- csázni, egy csomó halam ment el. Piszkált ugyan a dolog, de nem nagyon bántam, mert szerettem a fárasztási, másrészt meg, őszintén szólva sajnálom is őket.

Mégis, szinte már imádkoztam azért, hogy egy kisebbet tudjak megakasztani, amit meg is tudok fogni. Erre az első harcsám, ami meglett, 87 kilós volt. Azóta se fogtam nagyobbat.-sSzomszédok

Régen, talán úgy 30 évvel ezelőtt cikket írtam a mi utcánkról - megyei lapunkban meg is jelent - ahol a régi Kossuth Lajos utcai házunk eladása után új otthont építettünk. Mi, akik már közel jártunk az 5. ikszhez, az akkor már felépült házak fiatal „fé- szekrakói” közé kerültünk.

Őszintén szólva jómagam féltem a változástól, de talán sajnáltam a régi megszokott utcát, a kedves szomszédokat. Kár volt, mivel már az építkezés kezdetén kellemes meglepetésben volt részünk. A hozzánk képest akkori fiatalok (ma már ők is nagyszülők) kedvesen fogadták a java korabeli építkezésbe kezdő házaspárt. Az építkezés során amiben csak tudtak, segítettek. A helyi körülményeket nálunk jobban ismerve átadták a tapasztalataikat és nemcsak tanácsot adtak, ha kellett szerszámokat kölcsönöztek .. Befogadtak minket. Akkor, az újonnan épült kertes családi házba költözés és a jószomszédi viszony kialakulásának örömére újságcikket írtam.

Most a 84 évemben azért írok „A mi utcánkról” mert egy hetilapban olvastam egy kritikai megjegyzést, úgymond a „Szomszédok kezd kifulladni”. A továbbiakban azt kifogásolja a cikkíró, „az a baj, hogy áthatja a politika.” (Nem értem ez miért baj?) A Szomszédokra való utalás, amelynek hűséges nézője vagyok, eszembe juttatta a múltat és a mi szomszédainkat.

Ahogy a bevezetőben erre utaltam, igenis van jó szomszédi viszony akkor is, ha a politika sok mindent megváltoztat és akadnak egymástól eltérő vélemények a dolgok, az események megítélésében.

Visszatérve „A mi utcánk” szomszédaira, a kezdetben kialakult jó viszony - bár kivételek is akadnak - még évtizedek múltán, ma is megvan. A légkör szinte családias, íme néhány példa. Változatlan a kölcsönös segít- ' ségnyújtás. A megmaradt permedét nem öntik ki, ha netán a szomszédnak szüksége lenne rá. Az egykor kialakult segítségnyújtás ma is érvényesül, erre számtalan példát sorolhatnák. Az idei tél próbára tette a kertes házak lakóit is. Számomra különösen nagy megpróbáltatást jelentett. Most is, de évekre visszamenőleg az a gyakorlat alakult ki, a havat minden alkalommal eltakarította valaki a házam előtt. Hogy kik-voltak a „tettesek”? Soha nem fedték fel kilétüket, elkerülendő a há- lálkodást részemről.

Visszatérve a közösen megrendezett családi eseményekre, a névnapi köszöntőkre, összejövetelekre, a legutóbbi eseményről emlékeznék meg. Az egyik szomszéd unokája ballagott. Ez alkalommal 28-an ültük körül az ünnepi asztalt. A közvetlen hozzátartozókon kívül vagy tizenöten szomszédok voltunk. Köztük jómagam a 83 éves öreg, akinek jól esett a figyelem, a kedvesség, az asztalra kerülő, mester fokon főzött halászlé és a többi finomság. Jókedvű volt a vendégsereg. Nem maradt el a nóta és a tánc sem.

Sokak számára talán idillinek, túl rózsásnak tűnik a kép, de érzem és vallom, a sok gond ellenére is legyen életkedvünk, örüljünk annak a kicsinek is ami van, forduljon az élet, a politikai szélmalom kereke bármerre. Vannak, voltak és lesznek jó emberek, tartós barátságok, egymást tisztelő és megbecsülő szomszédok, közösségek. Ha ez nem volna, sivár és szomorú lenne az ÉLET. P. Ónodi Mária

Kis mesterek nagy

Ot eve folyik a képzés a bonyhádi kézműves iskolában. A művelődési központ égisze alatt működő intézmény vezetőjét, Wagnerné Pál Ágnest kérdeztük.

— Hogyan indult a munka az iskolában ?

— Egy fővárosi kísérlet tapasztalatai alapján kezdtük meg a tanítást. À nyolcvanas évek közepe táján a Budapesti Művelődési Központ bevezette az úgynevezett „Nyitott ház” módszert. Ennek kapcsán már akkor kiderült, hogy nagyon sok fiatal cselleng az utcán. Arra is rámutattak, hogy ezek zömében úgynevezett halmozottan hátrányos gyermekek, tehát olyanok, akiknek többféle problémával kell az életben megküzdeniük. A művelődési központ kidolgozott egy tantervet, melynek alapján azokat a fiatalokat fogadták, akiket nem vettek fel más középfokú oktatási intézménybe, vagy onnan valamilyen oknál fogva kimaradtak. Mi e módszert alapul véve indítottuk az első évfolyamot 1991-ben.

— Ezek a gyermekek különleges bánásmódot igényelnek.

— Valóban így van. Hogy megbirkózzunk a feladattal, rendszeresen jártunk továbbképzésekre a fővárosi anyaiskolába, illetve felkészítő tanfolyamokon vettünk részt. Másrészt segítséget kaptunk a Vörösmarty Mihály Általános Iskolától, amelynek tanárai szintén részt vesznek az oktatásban. A különleges bánásmód lényege pedig szerintem abban áll, hogy nálunk szociálisan érzékeny pedagógusokra van szükség. Csak az ilyenek alkalmasak ugyanis erre a munkára. Ezen túl vannak speciális esetek is: van olyan diákunk, aki szinte teljesen vak, olyan is, aki halláskárosult. Azonban óvnék attól, hogy sérült gyeredolgai

Cseke Tamás, fazekas tanuló

kék iskolájának írjam le magunkat, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy mi nem zárjuk ki ezeket a gyerekeket, akiket bizony más iskolák nehezen fogadnak.

A szakmai és a szokásos közismereti tárgyakon túl diákjaink tanulnak könyvtárhasználatot, néprajzot és művészetismeretet is.

Hadd tegyem hozzá, hogy kulcsszerepük van a tanároknak, de a legfontosabbak - a képzés jellegéből adódóan - mégis csak a mesterek.

— Milyen szakmát tanulhatnak itt a fiatalok?

— Három szakmával indultunk, szövés, fazekasság, bőrművesség, amelyet tavaly óta kosárfonással is kiegészítettünk és tervezzük, hogy dísz- műkovácsokat is képezünk. Ez utóbbi szakmának is gazdag hagyományai vannak Bony- hádon. Ha sikerül támogatót és persze műhelynek való helyiséget találnunk, akkor elindítjuk a képzést, a szakember már megvan hozzá.

— Jelenleg is látható a művelődési központban az a kiállítás, amelyet az iskola tanulóinak munkáiból állítottak ösz- sze, hagyományosan a másodikosok ballagása alkalmából.

Aki látta, mindenki csak az elismerés hangján szólt a tárlatról.

— Nagyon örülök, hogy ez így van, az eredmény a mestereink munkáját is dicséri: Lő- rincz Etel textiltervező iparművész, Kürthy György fazekas, Bócz Anikó iparművész és Barabás Attiláné bőrműves foglalkozik nagyon lelkiismeretesen a tanítványainkkal.

— Mennyire tudják hasznosítani a diákok az Önöknél szerzett ismereteket?

— A képzés szakmunkás- vizsgával zárul, a végzősök szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Az általunk oktatott szakmák szerepelnek az országos képzési jegyzékben. Elég jók a munkakilátásaik a végzőseinknek. A fazekasok nagy része például el tud helyezkedni, sőt, olyan diákunk is van, aki egy műhelyt épített ki magának, s ma a volt osztálytársait foglalkoztatja. A többiek is többnyire találnak munkát, de látszik, hogy szükségük lenne arra, hogy vállalBalog János, kosárfonó tanuló

kozási ismereteket is tanítsunk nekik. Ha úgy tetszik, ez a jövő egyik nagy feladata, a másik pedig, hogy létrehozzunk egy úgynevezett „inkubátor házat”, ahol a fiatalok az iskola befejezése után dolgozhatnak. Ha kapunk egy kis segítséget, akkor ezt is megcsináljuk. Hangyái