Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-28 / 150. szám

1996. június 28., péntek Megyei Körkép 3. oldal Kézművesek bemutatása és bemutatkozása Az IPOSZ Országos Kis­ipari Kézműves Tanácsa (OKKT) ezúttal vidéken, mégpedig Szekszárdon tart fórumot. A kétnapos rendezvényre jú­nius 28-29-én kerül sor, az Ady Endre Szakképző Isko­lában (volt 505-ös). A tanács­kozás pénteken 10 órakor kezdődik, előadások hangza­nak el a szervezet tevékeny­ségéről, a kézműves termékek zsűriztetéséről, a kamara és az ipartestület együttműködési lehetőségeiről és más aktuális kérdésekről. Az előadók kö­zött lesz Hotter József az OKKT elnöke is. A program ideje alatt kis kiállítás várja az érdeklődőket a helyi kézművesremekekből, szombaton pedig műhelyláto­gatással zárul a találkozó. Nepp Dénes szíjgyártó mes­tert keresik föl az OKKI-fó- rum résztvevői. A Tolna Megyei Kézműves Kamara által szponzorált ren­dezvényen jelen lesznek a Képző- és Iparművészeti Lek­torátus és a Népi Iparművé­szeti Tanács képviselői is. Ahol a „megfelelt” a legjobb minősítés A gyakorlat is tűzoltómunka Akik szerdán délelőtt Szek­szárdon, a Béri Balogh Adám utca környékén sétál­tak, azok bizonyára megle­pődve tapasztalták, hogy hirtelen egy csapat tűzoltó vonul ki az egyik torony­házhoz, s kezd hozzá az ol­táshoz - anélkül, hogy bár­hol tűz gyulladt volna ki. — Egy parancsnoki ellen­őrző gyakorlatnak voltak a tanúi a járókelők - tudtuk meg Velencei István alezre­destől, a Szekszárdi Önkor­mányzati Hivatásos Tűzoltó­ság parancsnokától. — Ilyenkor azt ellenőrzőm, hogy a riasztott állomány - jelen esetben az aznap szolgálatban lévő tizenhárom fő - miként látja el feladatát. Velencei. István elmondta, hogy ilyen - mégha imitált - esetekben a legapróbb részle­tekre is oda kell figyelni. A legjelentéktelenebbnek tűnő mozzanatnak is komoly sze­repe lehet éles helyzetben. Nem mindegy, hogyan zajlik a felderítés, milyen vízsugarat alkalmaznak a lánglovagok, s az sem mellékes, hogy milyen tűzleküzdési taktika mellett dönt az osztag vezetője, (Nem kell feltétlenül azt a taktikát követnie, amit én jóelőre ki­gondoltam magamban, a lé­nyeg az, hogy működjön a do­log - jegyezte meg Velencei István). S, hogy miként érté­kelte a gyakorlatot a parancs­nok? A csapat megfelelt, s ez a lehető legjobb minősítés: ezen kívül ugyanis már csak a nem felelt meg kategória léte­zik tűzoltóéknál. -szá­Elkábítják a kóbor kutyákat Bátaszéken Vigyázat, ha jön a vadász! Egy szimfónia, három nyitánnyal Hosszú évek óta a fórumok kedvenc témája Bátaszéken - de a környező települé­sekre is jellemző -, hogy az utcán kóborló kutyák rette­gésben tartják a gyerekeket, a felnőtteket. Esténként a legkisebbek nem mernek az utcákra, a játszóterekre menni, tartva a szabadon csatangoló kutyáktól. Az évtizedes probléma meg­oldódni látszik, mert mint a legutóbbi testületi ülésen el­hangzott, az önkormányzat megvásárolt egy altatópuskát, azzal a céllal, hogy a kialakult állapotot megszüntesse. A puskához szükséges szérumot az állatorvosok szerzik majd be. Hiába volt eddig minden­féle fenyegetés, szabálysér­tési eljárás, a kutyák mégis az utcán kóboroltak még a vá­rosban elrendelt ebzárlat elle­nére is. Az ebzárlat még tart ugyan, de most, hogy az önkormány­zat birtokában van a kábító­fegyver, a jövőben a szabadon kószáló ebeket a lövedékkel elkábítják, s ezután a kutyákat néhány napig az erre a célra kialakított helyiségben tart­ják, és felügyelnek rájuk. A gondatlan gazdik innét még kiválthatják a kedvenc kutyusokat, de amennyiben nem viszik el, az ebeket saj­nos kénytelenek lesznek elal­tatni azok, akik erre illetéke­sek. (péteri) A kiállítás látogatói (Folytatás az 1. oldalról.) A hármas tagozódás pedig ab­ban is érezhető volt, hogy a Dombó Expo megnyitó napján három összefüggő, de mégis egymástól elválasztható prog­ramsorozat vette kezdetét. Reggel a Tolna Megyei Vál­lalkozói Központ szervező munkájának köszönhetően kezdődtek meg a dombóvári polgármesteri hivatal nagyter­mében azok - a térség vállalko­zóit, cégeit és önkormányzatait egyaránt érdeklő - az előadá­sok, amelyek középpontjában a térségfejlesztés lehetőségeinek, ezen törekvések „aprópénzre” való váltásának lehetőségeit taglalták neves előadók bevo­násával. Délután a második Dombó Expo hivatalos megnyitójára került sor, amin Dránovits Ist­ván a Szekszárdi Fesztivál- és Vásárszervező Iroda vezetője, majd Tóth Attila Dombóvár polgármestere köszöntötte a ki­állítás résztvevőit, és az érdek­lődőket, hogy átadják a szót a vásárt megnyitó dr. Tardi Já­nosnak, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes-államtitkárának. 0 megnyitó beszédében egy 19. századbeli idézettel szelle­mesen illusztrálta a hajdani megyénkbeli állapotokat, ame­(Folytatás az 1■ oldalról.) a csatlakozás még odébb van annak ellenére, hogy az erre való felkészülés, az agrárium- mal összefüggő erőpozíció ki­alakítása komoly munkát igé­nyel az Agrárkamara részéről. A Magyar Agrárkamara egy pi­aci megújulásra számít, a me­zőgazdasági termékek számára, amely sok vitát fog kiváltani. — A másik téma, a várható támogatások volt. Mi várható jövőre? lyekre jellemző volt, hogy a megye „sem fábrikákkal, sem manufaktúrákkal” nem nagyon dicsekedhet ellenben természeti adottságaival. Ez jó bevezetés­nek bizonyult ahhoz, hogy a megnyitón résztvevők átérez­zék lényegi mondanivalóját, amit a nemrégiben megjelent területfejlesztési törvény le­endő hatásairól mondott gondo­latai, illetve a környezetvé­delmi törvény kiaknázásának helyi lehetőségeinek rövid ösz- szegzése jelentett. Beszédében kifejtette, hogy - bár látja, hogy a Dombó Expo színvonalas rendezvény, s Dombóvár e vá­sár által is a térség meghatározó gazdasági szereplője - nagyobb hangsúlyt kell fektetnie minden földrajzi- és gazdasági tájegy­ségnek arra, hogy a törvények által biztosított anyagi eszkö­zöket elérje, így majdan, a még hiányzó, de idővel biztos nye­reséget nyújtó, környezetkí­mélő gazdasági tevékenységek beindítását szorgalmazza. A tegnapi - igen sűrű, jól szervezett - megnyitó nap a Dombó Expo-n ezzel sem zá­rult le, hiszen harmadik felvo­násként kezdetét vette délután háromkor a második Országos Tűzvédelmi Szakmai találkozó is, aminek szervezését a Dom­— Nagy várakozás előzi meg a jövő évi támogatásokat. Sajnos ismert, hogy az idei tá­mogatási keretek reál értéke a felére csökkent. Minden érintett azon dolgozik, hogy az idén ta­pasztalt csalódások a jövő évi támogatásokban ne fordulhas­sanak elő. Amit a termelők el­várnak a támogatásoktól, hogy tartós, kiszámítható, előre ter­vezhető legyen, valamint az export támogatásokból a terme­lők részesüljenek. Jövőre is lesz keket gyártó és javító üzemé­nek vezetője Kormos László hozott Dombóvárra. Az Expo-n komoly kiállítási területet igénylő - önmagában is jelen­tős - részprogram iránt érdek­lődők ugyanis a helyi művelő­dési házban azon a szakmai fó­rumon vehettek részt, amin dr. Joó Bálint a Tűzoltóság Orszá­gos Parancsnoksága jogi osztá­lyának vezetőjétől hallhattak előadást az április 23-án a par­lament által (mindössze két tar­tózkodással és két ellenszava­zattal!) elfogadott új tűzvé­delmi törvényről, illetve annak leendő végrehajtási rendeletéi­ről. Az előadáson - jelezve, hogy maga az Expo is Tolna- Somogy- és Baranya megye vállalkozóinak ad bemutatko­zási lehetőséget - részt vett a három megye tűzoltó parancs­noka, illetve a tűzvédelemben és oltásban érdekelt szakembe­rek, akik kérdéseik megvála­szolására avatottabb kollégát nem is találhattak volna dr. Joó Bálintnál, hiszen ő a törvény kidolgozásának egyik kulcs­embere volt. Ennyit a hármasságról, ami holnap már újabb profillal bő­vül, hiszen a szakmai progra­mokon és az Expo-n kívül kez­detüket veszik a Pál napi vigas­ságok, az Expo-hoz tartozó, de különálló kulturális rendezvé­nyek. Ebből tegnap még csak annyi volt érezhető, hogy a kézművesvásár néhány részt­vevője már megkezdte műkö­dését a művelődési ház előtt. Ez azonban még csak a kezdet kezdete volt, hiszen ma - majd végig a hétvégén - már a szóra­koztató, vagy éppen komoly kikapcsolódási lehetőségeket jelentő és a millecentenáriumi rendezvénysorozat legkiemel­kedőbb városi rendezvénye, a vigasság is gőzerővel beindul, vagyis a Dombóvári Napok című szimfónia első és egye­düli nyitánya felhangzik a P. Mobil együttes Honfoglalás című produkciójával. Nagy László beruházási, földalapú, térség- fejlesztési, ültetvény telepítési támogatás. A Magyar Agrár­kamara szerint a reális támoga­tási keret jövőre 100-110 milli­árd forint lenne, de a költségve­tésen kívül számítani lehet a Világbank újabb támogatására, amit térségfejlesztésre szánnak és a nemzeti segélyprogra­mokra, amit a holland és a né­met kormányok biztosítanak a magyar agrárfejlesztésre. Mauthner Hírek Pályázat, szakképzésre A Tolna Megyei Munkaü­gyi Központban 1996-ban huszonhat millió forint áll a szakképzési alap rendelke­zésére, pályázati célokra. A pályázatokat augusztus 25- ig kell benyújtani, a bírá­latra szeptemberben kerül sor. Bővebb információ: a megyei munkaügyi kiren­deltségeken. Víztároló épül Hőgyészen Tegnap megtörtént a Gyönki Vízmű Kft. új, há­romszáz köbméteres hőgyé- szi víztároló medence és az ahhoz tartozó klórozási, gáztalanító technológia mű­szaki átadása, valamint üzembehelyezése. Az új, hét millió forintos beruházással elkészült létesítmény a régi, ötven köbméteres tárolóme­dencét váltotta fel, üzemel­tetése bakteriális szempont­ból jobb vízminőséget eredményez Hőgyészen és Dúzson. Paksi diákok Balatonhenyén Kilenc paksi középiskolás leány vesz részt dr. Vöröss Endréné városi egészségne­velő, a drog kortárs segítők koordinátora vezetésével, július 1. és 8. között Bala­tonhenyén a budapesti Drog Alapítvány által szervezett képzésen, amelyen a kábító­szer fogyasztás megelőzési programjaira készítik fel őket neves szakemberek, dr. Gerevich József és dr. Bácskai Erika. Megyegyezés született Tolnán Megegyezés született a tol­nai önkormányzat és a Gyorsszolgálati Gmk. kö­zött a volt tolnai lőtéren a cég által engedély nélkül el­bontott épülettel kapcsolat­ban. Az alku alapján a gmk. hajlandó több százezer fo­rintos kártérítést kifizetni, az önkormányzat pedig el­tekint a polgári peres eljárás megindításától. Kétszer is betörtek az óvodába A héten kétszer is betörtek Bonyhádon a Széchenyi téri óvodába. A történet érde­kessége, hogy csak pár száz forint tűnt el, viszont a betö­rők kávét főztek maguknak, amit a helyszínen el is fo­gyasztottak. bóvári ÁFÉSZ tűzoltókészülé­Elnökségi ülést tartott az Agrárkamara Mi várható az EU csatlakozással? Ismeretlen eredetű üzemanyagok, HTO szőkítés, fiktív számlák, áfa csalások Olaj-maffiát lepleztek le Tolnában (Folytatás az 1. oldalról.) a szombathelyi ORIENT, a bu­dapesti SUBÁK, KLAS és BUNIMEX, valamint a dányi SZAKOR Kft.-k üzemanyag­szállításáról a számlákat, me­lyek alapján B. Dénes 7 millió 468 ezer forint áfát igényelt vissza. B. Dénes kihallgatásával egyidőben a lakásán megtartott házkutatáskor lefoglaltak egy 50-es számlatömböt és egy szállítólevél tömböt, melyek a BUNIMEX Kft. bélyegzőjével voltak ellátva és a számlatöm­bök eredeti példányait 1995. évi beszerzésként könyvelték el. A cégek közül kettő a bé­lyegzőn szereplő címen nem volt megtalálható. A meglévő információk alapján két szálon indult nyomozás a BUNIMEX Kft., a SZAKOR Kft. és a velük kapcsolatban álló személyek el­len. A vizsgálat során a rendőrök egy országos hálózatot göngyö­lítettek fel Bajától, Siófokon, Zalaegerszegen át Győrig, a szállítóktól, az olajszőkítőkön át a brókerekig. Az üzem­anyaggal kapcsolatos manipu­lációk rövid idő alatt hatalmas hasznot hoztak, így nem csoda, hogy sokan „beszálltak” az üz­letbe. A vizsgálat során a Tolna megyei rendőrök 19 gyanúsítot­tat hallgattak ki, 7 személy ke­rült előzetes letartóztatásba. A bűnügyi költségek több millió forintra rúgnak. Öt személynél 65 millió forint értékű ingatlant sikerült zároltatni és 15 millió forint készpénz került befize­tésre eddig. Az olajügy folytán okozott kár nagyobb része mégsem térül meg, mert a gya­núsítottak időközben átíratták a vagyonukat a hozzátartozóik nevére. A kiterjedt nyomozás elle­nére az ügy jó néhány motí­vuma még ma sem tisztázott, mert a rendőrség anyagi és személyi lehetőségei behatárol­tak, hangzott el. A gazdaságvé­delmi osztály egyébként jelen­leg is folytat vizsgálatot két Tolna megyei, az olaj szakmá­ban meghatározó személy ellen - fejezte be a tájékoztatást Im­reit Tasnád alezredes. F. Kováts Éva A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság tájékoztatója! Tájékoztatjuk a Tisztelt munkáltatókat, hogy az 1975. évi II. törvény 120/A szakaszának végrehajtására kiadott 89/1990. (VI.) MT. rendelet 464 §-ban előírt adatszolgáltatás teljesítésének megkönnyítése érdekében az alábbi helyeken és időben tájékoztató előadásokat tartunk. 1. 1996. július 4-én, 9 órai kezdettel a Szek- szárd, Bonyhád és környéke munkáltatók részére a Babits Mihály Művelődési Központ Márványtermében. 2. 1996. július 8-án, 9 órai kezdettel Paks város és környéke munkáltatók részére, a Paksi Konzervgyár éttermében. 3. 1996. július 9-én, 9 órai kezdettel a Dom­bóvár és környéke munkáltatók részére a Dombóvári Művelődési Ház kis előadóter­mében. 4.1996. július 10-én, 9 órai kezdettel a Tamási ás környéke munkáltatók részére a Tamási Polgármesteri Hivatal dísztermében. Kérjük azon munkáltatók és termelőszövet­kezetek ügyintézőinek megjelenését, akiket a törvény az 1988. január 1. és 1992. február 29- e közötti időre kereseti adatok beküldésére kötelezi. Az előadás témakörével kapcsolat­ban esetleg előzetesen felmerülő kérdésekre készséggel adunk tájékoztatást. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Szekszárd (94758)

Next

/
Oldalképek
Tartalom