Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-27 / 149. szám
1996. június 27., csütörtök Sport 11. oldal Az örökös résztvevő XXII. Fiat Gemenc Nagydíj Az idén július 5-7. között immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg Szek- szárdon a Fiat Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpáros versenyt Szekszár- don. A rajtig naponta jelentkező előzeteseinkben sportolók, rendezők, vezetők, nézők vallanak „ge- menci” múltjukról. „A napokban rövid hírt olvastam valamelyik napilapunkban, arról szólt, miként pusztul a gemenci erdő, mennyire megváltozott a vadrezervátum és milyen rohamosan csökken az egykor világhírnévnek örvendő vadászparadicsom utáni érdeklődés. ■ Hja, a pénz...! A cikk valóságtartalmához nem tudok és nem is akarok hozzászólni. Több mint húsz esztendeje jártam turistaként a gemenci erdőben, azóta jobbára csak fényképeket láttam róla. Viszont ugyanebben az időszakban szemtanúja voltam egy érdekes és figyelemreméltó folyamatnak, amely ehhez a térséghez, nevezetesen Szekszárd városához kapcsolódik és valahogy a tudatomban párhuzamos a vadrezervátummal. Régóta nem megy ki a fejemből a gondolat, miszerint Magyarországon az országúti kerékpárost „védett állatfajjá” kellene nyilvánítani, s mint ilyennek rezervátumban a helye. Talán ilyen „rezervátum” lett Szekszárd! A Gemenc-kupa (Gemenci Nagydíj, Fiat Gemenci Nagydíj stb. aktuális nevek alatt) 1975 óta biztosít állandó versenyzési lehetőséget az idehaza sajnos egyre fogyatkozó porfelhőlovagoknak. Talán nem túlzók, ha azt állítom, nem csak a hazai, de a külföldi bringások között sem ismeretlen ez a július eleji erőpróba. Elég ha az eddigi résztvevők közül csak egyetlen nevet ragadok ki: Olaf Ludwig. Persze ha már itt volt, nyert is. Szóval általában erősebb mezőny gyűlik össze Európa több országából mint egy hétvégi turistatalálkozón. Minden elfogultság nélkül is a legrangosabb magyar versenynek titulálhatom az immár hagyományos szekszárdi viadalt. A forgatókönyv kitűnő, a rendezőgárda összeszokott! Mégis talán két dolog van ami kiemeli, sőt a többi küzdelmes és embert próbáló kerékpáros esemény fölé emeli. Az egyik a közönség! Ha azt mondom minden valamirevaló magyar bringás várja a Gemenc-kupát, nem hazudok. De biztos vagyok abban is, hogy mindén „magára valamit is adó” szekszárdi vagy környékbeli lakos legalább úgy várja kedvenc versenyzőit és főleg az esti kritériumot. S a nézők létszáma egyre növekszik, s ha lehet évről- évre egyre lelkesebbek. Én 1975 óta érzem minden évben mennyire más így, mint az üres országúton, néptelen utcákon erőlködni! A másik szintén fontos dolog a pénz. Az elején volt egy megjegyzésem: Hja, a pénz ...! Ennek jelentőségét igazán csak az érzi - főleg a rendszerváltás óta - aki nyomon- követi milyen könnyen tűnnek el rövid agónia után régi nagymúltú, vagy éppen pár éve szervezett versenyek a kerékpársport palettájáról. Elfogy a pénz - vége a lelkesedésnek! A Gemenc-kupa viszont több mint húsz éve biztos pont, itt mindennek az ellenkezője történt. Néhány embernek szívügye lehet ez a hétvége Szekszárdon? Csak remélhetjük, hogy más városokban is élnek ilyen „szíves” emberek! Szuromi György, a Postás SE kerékpárosa Szuromi György pályafutása alatt eddig egyetlen Gemenc Nagydíjról sem hiányzott Emléktúra a Velencei-hegységbe A szekszárdi Garay SE természetjárói június 29-én (szombaton) millecentenáriumi emléktúrát szerveznek. A vállalkozó kedvű természetbarátok Bodor Árpád vezetésével Velencéről indulva többek között a Meleg-hegyet és az Oroszlán-sziklát is érintve, Pákozdon keresztül, 30 km megtétele után érhetik el a dinnyési vasútállomást. Az odautazás vasúton történik, az útiköltség teljes áron kb. 800 Ft. Találkozó a szekszárdi vasútállomáson, hajnali 4.15-kor. Hazaérkezés éjjel negyed tizenegy tájban. Reszeli-Soós István az ASE új vezetőedzője Éppen egy hete, hogy rovatunk hasábjain Pusztai László, az NB Il-es Paks vezetőedzőjének váratlan távozási szándékáról beszámoltunk. A Zalaegerszeg NB I-es csapatához készülő mester azóta megállapodott az ASE vezetőivel, akik előmenetelét segítve június 30-ai hatály- lyal, közös megegyezéssel felbontották az 1997 nyaráig érvényes szerződését. A paksiak a röpke egy hét alatt már az utódot is meglelték, az NB Il-es gárda új vezetőedzője keddtől Reszeli-Soós István. A 34 esztendős szakedző két évre kötelezte el magát. Az új tréner hét éve dolgozik a másodosztályban, korábban a Dorog, a Tiszakécske, míg a legutóbbi szezonban a Keszthely együttesét irányította. A játékoskeret is szépen „alakulgat”. Mint már hírül adtuk Babati Ferenc és Zele Balázs az Újpesthez igazolt. Rajtuk kívül a lejárt szerződésű labdarúgók közül többen is távoznak Paksról. Neudl Tamást a Zalaegerszeg, a Matáv Sopron és a Haladás egyaránt szeretné megszerezni, Kovács Béla szíve szerint az elsőosztályban folytatná, jelenleg kérőkre vár. A két középpályás mellett Emir Dzsinovics és Horváth Árpád is csapatot keres magának. Nagy falusi Lászlót ugyan még egy évig érvényes kontaktus köti az Atomerőmű SE-hez, de a védő a jövőben alacsonyabb osztályban kívánja folytatni pályafutását. A vezetés két évre szerződést hosszabbított Mausz Antallal, Fejes Zoltánnal, Orosz Józseffel és Búzás Attilával. Szintén két évet írt alá a paksiak két sajátnevelésű ifjúsági, illetve utánpótlás válogatott játékosa Osztermajer Gábor és Éger László. Az érkezők listáján eddig két név szerepel, a 27 éves Juhász Ferencé és a 22 éves Horváth Sándoré. A gólerős csatár és a tehetséges középpályás Érdről költözik az atomvárosba. A paksi vezetők tovább kutatnak a játékospiacon, hiszen az egyesület az 1997-98-as idényt is a másodosztályúként szeretné kezdeni, ehhez pedig a jövő évi „halálosztó” bajnokságban az első nyolc hely valamelyikén kell majd végeznie a fiúknak. Győzedelmes edző és évad búcsúztató Dunaszentgyörgyön Az NB III. zárófordulójában a Dunaszentgyörgy Limex SE- PVSK mérkőzés előtt a házigazdák elnöke, Pintér Ferenc virágcsokorral búcsúztatta a csapat távozó mesterét, Botos Antalt. A fiúk is apró ajándékkal kedveskedtek, igaz annak „átadására” kilencven percet kellett várnia Botos edzőnek, miután a Limex Kiss Tibor utolsó percben bólintott góljával győzött 2-1-re az ezüstérmes pécsiek ellen. A vasutasok vezető találata (a játékvezető egy vitatható szituációban hazaadás címén szabadrúgást ítélt a PVSK-nak Szlanyinka kapujától 5 méterre, melyet Papes értékesített) felpaprikázta a szentgyörgyieket, neki estek a vendégeknek, s Pintér, valamint Kiss révén megfordították az eredményt. A felnőttek között első évadját töltő Pintér Attila remek teljesítménye láttán még az uno- kaöccsel mindig oly kritikus elnök nagybáty is elismerőleg csettinthetett. Szintén dicséret illeti a tavasszal három gólt szerző Kiss Tibort, aki utolsó perces találataival hat pontot hozott a Limexnek. A sikeres „búcsútalálkozó” Dömötör Lászlónak a bemutatkozást jelentette, a Duna-par- tiak sajátnevelésű, területi ifjúsági válogatott labdarúgója biztató játékkal debütált a felnőttek között. A mérkőzést követően a szentgyörgyiek „össznépi” záróbankettel köszöntek el a bajnoki évadtól. Botos Antalnak, a távozó mesternek több ajánlata is van, helyét a hírek szerint Kniesz Mátyás foglalja el, míg a szekszárdi kispadra a zuhanyhíradó szerint egy „tejesember” érkezik. -tesziVolt egyszer egy serdülő Több mint tíz esztendeje, volt egyszer egy Szekszárdi Dózsa serdülő... A Gálffy Dezső edzette csapat az 1984-85-ös NB I-es serdülő bajnokság Nyugati-csoportjában a 4. helyet szerezte meg, majd helyosztó mérkőzésen 1-0-ra legyőzve a Nyíregyházát a 7. helyen végzett az országos bajnokságban. A gárda három esztendő múlva Laki Zoltán edzővel az ifjúsági NB I-ben és az Országos Ifjúsági Kupa sorozatban egyaránt ezüstérmet nyert. A néhai serdülőben nem akárkik szaggatták a lila-fehér mezt, Máté Csaba, Kvanduk Gábor, Kasza István, Babai László, Bozsér György később a PMSC, a Tatabánya, a Videoton, a BVSC-Dreher, a Vác, a Vasas élvonalbeli együttesében futballoztak vagy futballoznak ma is, Babai Laci és Bartal Zoli például egészen az olimpiai válogatott kerettagságig vitte. A többiek, Szabó László, Pesti Zoltán, Balogh Róbert, Marsai Zoltán, Lizák Zoltán, Sörös Zoltán, Ignácz Zoltán, Kálmán László, Fajszi Sándor, Pető Péter is számtalan NB Iles, NB III-as, megyebajnoki mérkőzésen szerepeltek már. Az egykori serdülők úgy döntöttek, hogy egy évtized után nem ártana egy kicsit nosztalgiázni, találkozni egymással, mondjuk a pályán. Az emlékezetes Gálffy-féle serdülő szombaton Gerjenben 16 órakor a helyi NB III-as csapattal mérkőzik, a találkozó bevételét a résztvevők jótékonysági célra ajánlják fel. ifj. Teszler Vendel Abszolút szponzorok A somogyi napilapban olvasom, hogy a Siófoki Bányász házatáján feltűnt egy olyan szponzori csoport, amely csaknem százmillió forint odahoza- talát ígéri. A feltétel: menjen a klubelnök és a vezetőedző. Arról is hallani, - írja a lap -, hogy az új krémben vezető szerepet vinne Bódi Zoltán, a Bányász egykori, bombalövéseiről ismert játékosa, és egy Fodor János nevű vállalkozó. Zárójelben: a Siófok 19 győzelemmel és három vereséggel nyerte a nyugati NB-II-es kiírást, Készéi Ferenc vezetőedző irányításával. Készéi, bár nem tartozik az elithez, nemcsak Siófokon, hanem már a Veszprém csapatával is letett valamit az asztalra. Onnan szintén egy szponzor, Kiss József noszogatására távozott. Kiss utána leült a kis(s)padra is, a Veszprém meg araszolt a tabellán. Lefelé . .. Szóval gyanítom, hogy megint hoznak Siófokra egy-két nevesebb játékost, a Fischer Palit, vagy ráígérnek Várszegire, és Keneseit(?), meg Hamart(?) lecsalják az MTK-ból, megspékelve a csapatot egy-két szerb légióssal, akik a német másod- osztálynak nem kellenek, de körberöhögik a magyar ligaválogatott védelmét. Csak nehogy betlizzenek. Mert akkor előfordulhat, hogy leül a kispadra a teljes 100 milliós szponzori csoport. (tf) Bietigheim! sikerek A múlt héten Bietigheim-Bis- singenben járt a szekszárdi öregfiúk csapat és a II. sz. Általános Iskola 5-6. osztályos együttese. A „közös” vállalkozás sikeresnek bizonyult, » hiszen mind az old-boyok, mind a fiatalok vereség nélkül tértek haza. Az „öregeknek” némiképp könnyebb dolguk akadt, hiszen csupán egy mérkőzést vívtak, s nyertek a vendéglátók ellen. A „sihedereknek” négy találkozón kellett helytállniuk a megyeszékhely németországi testvérvárosában megrendezett nemzetközi utánpótlás tornán. Kalász János tanítványai remekeltek, négy győzelemmel tornagyőztesként zártak. Az öregfiúk mérkőzés eredménye: Szekszárd-Bietigheim-Bissingen 2-1 (1-0). Szekszárd: Galambos- Galambos J„ Freppán, Kalász, Ka- rajz- Kacsányi (dr. Szűcs), Teszler (Guzorán), Török, Fi- áth T - Ódor, Rikkers. G: Galambos 2. Öregfiúk mérkőzés Balatonkeresztúr Öregfiúk- Tolna megyei JB válogatott 3-2 (1-0). Balatonkeresztúr, 30 néző. V: Köő. Tolna megyei JB válogatott: Beidek- Zádori, Komáromi, Maraszin, Varga- Csoboth (Bányai), Lubastyik, Fazekas, Dárdai (Schafer- Bony ai (Molnár), Tóth (Led- neczky). Edző: Kovácsi Ferenc. G: Buszbaung 3, illetve Tóth, Maraszin (1 l-esből). 10. labdarúgó Eb Döntőben a csehek Franciaország-Csehor- szág 0-0, tizenegyesekkel 5-6. Manchester, 43 877 néző. V: Mottram (skót). Franciaország: LamaBlanc- Thuram (Angioma), Roche, Lizarazu- Zidane, Guerin, Desailly, Lamouchi (Pedros)- Loko, Djorkaeff. Szövetségi kapitány: Aimé Ja- quet. Csehország: Kouba- Hornak- Rada, Kadlec, Novotny- Poborsky, Ne- mec (Kubik), Nemecek, Nedved- Drulak (Kotu- lek), Smicer (Berger). Szövetségi kapitány: Dusán Uhrin. A gyengécske első félidő után a franciák több, a csehek veszélyesebb helyzettel álltak elő. Mivel gólt egyik csapat sem talált, következett a hosszabbítás, majd az „aranygól” hiányában a tizenegyes párbaj. Zidane: a jobb alsó sarokba lőtt 1-0, Kubik: a kapu közepébe helyezett 1-1, Djorkaeff: a kapu bal alsó sarkába lőtt 2-1, Nedved: a kapu bal oldalába gurított 2-2, Lizarazu: félma- gasan a kapu jobb oldalába lőtt 3-2, Berger: a kapu baloldalába lőtt 3-3, Guerin: a kapu jobb oldalába bombázott 4-3, Poborsky: a kapu jobb alsó sarkába lőtt 4-4, Blanc: úgy lőtt a kapuba, hogy Kouba érintette a labdát 5-4, Rada: a bal alsó sarokba helyezett 5-5, Pedros: a kapu közepébe tartó labdát Kouba lábbal védte 5-5, Kadlec: a kapu közepébe bombázott 5-6. Csak Röviden Csillag Budapest bajnoka. A Népstadionban megrendezett nyílt Budapest bajnokságon nagyszerűen szerepelt Csillag Balázs, a szekszárdi SporTolna atlétája. Az országos serdülő bajnokságra készülő versenyző 4:00,29-es időeredményével diadalmaskodni tudott a felnőttek (!) 1500 méteres számában. Éremosztó a Szakályi SE-nél. Pénteken 19 órakor a tamási Muskátli vendéglőben tartja éremosztó ünnepségét a Szakályi SE körzeti bajnokságot nyert labdarúgó csapata. Sportgyúlés tikon. Szombaton 19 órai kezdettel sportgyűlést rendeznek a ci- kói művelődési házban. Az ülésen a labdarúgócsapat szereplését, a sportkör anyagi helyzetét tárgyalják meg, valamint vezetőség választásra kerül sor. Gergelics Natália sikere. A hétvégén Százhalombattán lebonyolított Pest megyei triatlon bajnokságon a nők abszolút versenyében Gergelics Nóra, a bonyhádi Quinter SE sportolója végzett az élen. À csapattársak közül az ifjúságiaknál Müller Péter a negyedik, Gergelics Judit a harmadik helyen fejezte be a sprinttávú (750 m, 20 km, 5 km) viadalt. ✓ INGYEN EXTRÁK 150.000 FORINT ERTEKBEN , í to\ F'at í>untót :vas»r° . ..«i* 150.000 vá\0Á'*:U purí tóhoz s°%-os kezd ~u 5é^k"döhefi^téseset- <lrn;itrneru,. et<-'n 11-208 Fari , Stör,es^-s Punt° 55s 3 n* U,vi Trieszt ajtos^Pmodei?! testó? " esetén * az akció július 15-ig tart Stoll Autóház, 7150 Bonyhád, Zrínyi u. 29, tel./fax (74) 451 730, 451 011, 451 651 PIÁT PUNTO. AZ feV AUTÓJA 1995. FII A T FINANSZÍROZÁS I