Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-24 / 146. szám
8. oldal Sport 1996. június 24., hétfő Jótékonysági profi ökölvívó gála Lelépték ellenfeleiket Szorítóból a 3. menet csit szökni. A szekszárdiak nemzetközi bajnoka aztán az ötödik menetben rákapcsolt, elkapta Vacariut, akinek a gyomra talán ma is sajog még. A többihez hasonlóan tehát a zárótalálkozó is idő előtt fejeződött be. Alaposan lerövidült a (Bella Napoli Pizzeria és a Horváth Sportbolt támogatásával lebonyolított) gála, egyetlen szekszárdi menőnek sem okozott gondot a győzelem, az ő szintjükhöz már méltatlanok a szombaton látott ellenfelek. A rendező Unió Box Team a bevétel egy részét a Gyermek és Ifjúságvédő Intézet javára ajánlotta fel. ifj. Testier Vendel Fotó: Gottvald Károly (Folytatás az 1. oldalról.) A két uniós fiú az első három percben ismerkedett, majd a második menetben az eddig profiként még veretlen „Kacsa” egyenesekkel indítva ütésbemutatót tartott - no nem sokáig, mert ellenlábasa az első komolyabb gyomros hatására összerogyott. K.O., kihirdették Kalocsai Zoltán tizenkettedik profi győzelmét. Radu György az előző évek során kellemes emlékeket hagyott a szekszárdi publikumban, nagyszerű ökölvívót ismerhettünk meg benne, ám erre a mérkőzésre láthatóan felkészületlenül érkezett. Erős Lajos sem sokáig cifrázta. Az utolsó pillanatban visszalépő lengyel Store- zinczky helyett beugró komáromi, osztrák licensszel versenyző Franz Sumina ellen az Unió Team szuperkisnehézsú- lyú (94.5 kg-os) bokszolója két menetet töltött a ringben. A súlyfelesleggel küszködő, 101 kilóval mérlegelő Sumi- nára már az első menetben két alkalommal számoltak, majd a következő round során ismét kétszer következett a matekóra. A találkozó bírája ezzel befejezettnek tekintette az összecsapást, technikai K.O.- val győzött Erős Lajos. Az utolsó mérkőzés bizonyult a leghosszabbnak. A WBU pehelysúlyú kisvilág- bajnoka, Bognár László a kétszeres moldáv amatőr bajnok, Claudiu Vacariu ellen gyakorlatozott öt meneten át. A kettejük közötti tudáskülönbség már az első gongszót követő másodpercekben világossá vált, ennek ellenére Bogesz viszonylag sokáig hagyta táncolni vetélytársát. Bognár keveset ütött - igaz akkor talált -, nem rohanta le a moldávot, kivárt, mindig hagyta egy kiKalocsai Zoltánt (balról) megizzasztani sem tudta Radu Cselgáncs Pekli Mária aranyérmes lett Rüsselsheimben Az olimpia előtt nagyszerűen szerepelt Pekli Mária. A baja- iak idei Eb-ezüstérmes csel- gáncsozónője a Német Nagydíjon vasárnap a döntőben legyőzte a német Tanja Mün- zingert, és aranyérmet vehetett át. A férfiak kilencvenöt kilogrammos elődöntőjében Szász István ipponnal nyert a német Egon Müller ellen. A döntőben a szintén német Patrie Nebhuth ellenében nem állt ki, így ezüstéremmel zárta németországi fellépését. A 86 kg-os Csehi István az elődöntőben ipponnal kikapott a holland Patrick Klastól. Hogy végül is melyik pozíciót szerezte meg, az nem derült ki a dpa hírügynökség jelentéséből, amely nem emlékezett meg a bronzéremről dönteni hivatott vígaszági mérkőzésekről. Az bizonyos, Csehi ötödiknél rosz- szabb nem lehetett. A súlycsoportok győztesei a következők: Nők: negyvennyolc kilogramm: Dörte Damman (német) 52 kg: Alexa von Schwichow (német) 56 kg: Pekli Mária (magyar) 61 kg: Michaela Vernerova (cseh) 66 kg: Anja von Rekowski (német) 72 kg: Barbara Schmidt (német) nehézsúly: Johanna Hagn (német). Férfiak: hatvan kilogramm: Sven Hesse (német) 65 kg: Richard Trautmann (német) 71 kg: Udo Quellmalz (német) 78 kg: Uwe Frenz (német) 86 kg: Mark Huizinga (holland) kilencvenöt kg: Patrie Nebhuth (német) nehézsúly: Frank Möller (német). Labdarúgó NB III., Dráva-csoport • • Ot között a Paks, bentmaradt a Gerjen Paks-Bonyhád 6-0 (3-0) Bonyhád, 50 néző. V: Tamás. Paks: Heizler (Németh)Borsi, Erdélyi, Somogyi, Wolf- Prantner, Radies (Majsai), Kulcsár, Kródi (Kovács)- Benedeczki, Feer. Edző: Patkós István. Bonyhád: Bogaras- Szabó, Bi- liczki, Stumpf, Fodor- Baumann, Tálas, Máté, Darabos- Babai, Mágocsi. Edző: Incze Zoltán Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa, hiszen Kulcsár, Benedeczki és Erdélyi révén 3-0-as vezetésre tett szert a vendégcsapat. A második félidőben Kulcsár, Benedeczki és Wolf tovább növelte a paksiak előnyét, akik ilyen arányban is megérdemelten nyerték a mérkőzést. A második félidőben a játékvezető a Bonyhád részéről Baumannt és Szabót, míg a vendégcsapatból Némethet kiállította. Gyenge teljesítményt nyújtott utolsó NB III-as mérkőzésén a bonyhádi csapat, melynél gyengébbet már csak a játékvezető tudott nyújtani. Jók: Somogyi, Wolf, Benedeczki, Kulcsár, illetve Stumpf. Kiszler Ferenc Gerfen-ITFC Szekszárd 3-2 (1-1) Szekszárd, 300 néző. V: Győri. Gerjen: PrantnerKern, Hosnyánszki, Farkas- Horváth G., Kárpáti- Wies- ner, Palásti (Farsang), Varga (Gyenis)- Nagy Zs., Kollár (Läufer). Edző: Teszler Vendel. Szekszárd: Cziráki- No- vák, Mosonyi, Sztehló, Horváth J.- Volár, Kovács (Ha- nák), Bozsér, Rupa- Veszter- gombi (Galambos), Nagy S. Edző: Kniesz Mátyás. A 8. percben egy bedobást követően Volár jobboldali beadását Horváth J. 5 méterről a kapu közepébe fejelte. 0-1. A 19. percben Palásti remek átadásával Kollár lépett ki a védők közül és 7 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-1. Az 57. percben Palásti baloldali beívelését Kollár az 5- ös sarkáról továbbította kapura, a lepattanó labda a jobb kapufáról perdült a hálóba. 2-1. A 69. percben Nagy Zs. szerzett labdát a szekszárdi térfél közepén, elhúzott Mosonyi mellett, majd kisodródott helyzetből, 5 méterről a jobb alsó sarokba továbbított. 3-1. Két perccel később Bozsér adott be a jobb oldalról nagyszerűen, a csereként beállt Galambos pedig 6 méterről, előrevetődve a kapuba fejelt. 3-2. A gyors gólt nem követte a szekszárdiak jó játéka, a gerje- niek ellenben ügyesen adogattak, több veszélyes helyzetet is kialakítottak Cziráki kapuja előtt, melyeket ezúttal Kollár és Nagy Zs. révén eredményesen használtak ki. A harmadik vendég-találat felébresztette a házigazdákat, ám hiába került az utolsó húsz percben mezőnyfölénybe az UFC, egyenlíteni már nem tudott. Jók: Kollár, Palásti, Horváth G„ illetve Cziráki, Bozsér, Novák.-tesziDunaszentgyörgy Limex PVSK 2-1 (0-1) Dunaszentgyörgy, 300 néző. V: Barna. Dunaszentgyörgy: Szlanyinka- Aradi, Varga, Horváth J., Stölkler- Káldi, Dömötör, Hajpál (Lacza), Dienes, Pintér- Horváth L., Gyöngyösi (Kiss T.). Edző: Botos Antal. PVSK: Tihany- vári- Somogyvári, Török, Tóth, Papes- Bruder, Sipos, Róth- Kobelák, Fülöp, Balogh. Edző: Rónai István. Az első félóra nagy iramban telt el, különösebb gólhelyzet nélkül. A 35. percben érdekes góllal szerzett vezetést a vendégcsapat. Az egyik hazai védőről Szlanyinkához pattant a labda, a játékvezető hazaadásnak ítélte a helyzetet, s szabadrúgást ítélt a pécsiek javára. A szabadrúgást követő kavarodás után Papes 5 méterről lőtt a hálóba 0-1. Az 55. percben Horváth L. szép cselsorozata után jobb oldalról beadott, s Pintér a bal oldali kapufa tövéről egyenlített. 1-1. A 90. percben a 16- os sarkáról szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, a Dienes által jobb oldalról belőtt labdát Kiss T. fejelte a hálóba. 2-1. Az első félidő után a pécsi vasutas csapat szinte ráült az eredményre, ám a hazaiak újítani tudtak, sőt az utolsó percben lőtt góllal megérdemelt győzelmet arattak. Jók: Aradi, Horváth L„ Stölkler, Pintér, illetve Török, Papes, Fülöp. Dömötör Endre Balatonföldvár- Bátaszék 3-3 (1-1) Balatonföldvár, 50 néző. V: Ábel. Balatonföldvár: Bicskei- Farkas, Sashegyi, Héj- jas- Kőműves, Szabó, Árvái, Murai, Béres (Vörös)- Horváth (Király), Búza. Edző: Horváth Károly. Bátaszék: Kocsis- Hosszú, Kiss, Hau- wasser, Takács, Brecska (Kovács)- Pozsár, Keller, Acsádi- Dér (Papp), Zalai. Edző: Pozsár István. Búza a 10. percben lehetetlen szögből, 18 méterről a hosszú sarokba lőtt. 1-0. A 40. percben Pozsár 25 méteres szabadrúgásból egyenlített. 1-1. Az 50. percben Keller 10 méterről megszerezte a vendégek vezető gólját. 1-2. Búza a 78. percben jó kiugratás után 8 méterről egyenlített. 2- 2. A 89. percben Szabó 10 méterről lőtt gólt. 3-2. A 90. percben a vendégek Hosszú révén 11-esből egyenlítettek. 3- 3. A hazaiak korán megszerezték a vezetést, amelyet rövid időn belül akár két góllal is növelhettek volna. Ehelyett a vendégek szabadrúgásból egyenlíteni tudtak. A második félidő változatos, küzdelmes játékot és bátaszéki vezetést hozott. A balatonföldváriaknak sikerült a befejezés előtt fordítani, ám győzelmük egy felesleges szabálytalanság miatt elmaradt. Jók: Sashegyi, Búza, illetve Kocsis a mezőny legjobbja, Pozsár. Jutási Róbert További eredmények: Pécsi Postás-Balatonkeresztúr 5-0, Balatonlelle-Beremend 0-0, Sellye-Komló 2-0, DD Gáz-Marcali 4-0. Ifjúsági bajnokságok Megyei bajnokság: Hőgyész-Dombóvár 0-6, Fadd-Kakasd 2-0, Nagymá- nyok-Kajdacs 2-0, Tolna Arany Ászok FC-Györköny 1-4, Tamási-Harc 2-1, Simon- tomya-Tevel 12-0, Nagydo- rog-Decs 2-1, Döbrö- köz-Aparhant 0-2 NB III: Bonyhád-Paks 9-3, Balatonföldvár-Bátaszék 2-3, UFC Szekszárd-Gerjen 5-2, Dunaszentgyörgy Limex SE-PVSK 5-0. 10. labdarúgó Európa-bajnokság, Anglia Egyszer sem hozott aranygólt a hirtelen halál Szombati mérkőzések: Anglia-Spanyolország 0-0,11-esekkel: 4-2 London, Wembley-stadion, 75 440 néző. V: Batta (francia) Anglia: Seaman- G. Neville, Adams, Southgate, Pearce- Anderton (Fowler a 109. percben), Platt, Gascoigne, McManaman (Barmby a 108. percben)- Shearer, Sheringham (Stone a 109. percben). Szövetségi kapitány: Terry Venables. Spanyolország: Zu- bizarreta- Belsue, Alkorta (Lopez a 74. percben), Abe- lardo- Hierro, Sergi, Man- jarin (Caminero a 46. percben), Amor, Nadal- Kiko, Salinas (Alfonso a 46. percben). Szövetségi kapitány: Javier Clemente. A várakozásoknak megfelelően a házigazdák kezdtek lendületesebben, azonban 90 percnyi játék után sem sikerült döntésre vinniük a dolgot. A hosszabbítás első gólhelyzete Gascoigne előtt adódott az összecsapás 100. percében. „Gázzá” 15 m-ről lőtt, ám a kapu közepébe tartó labdát Zubizarreta kiütötte. A spanyolok a találkozó ezen szakaszában csupán két szögletet tudtak felmutatni. A második 15 percben Terry Venables angol szövetségi kapitány mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Ez sem segített csapatán, tanítványai nem tudtak riválisuk fölé kerekedni. A spanyol játékosok továbbra is eredményesen védekeztek, nem hagytak esélyt az angoloknak a gólszerzésre. Az utolsó két percben Alfonso és Kiko még továbbjuttathatta volna a spanyol válogatottat, de az angolok mindkét gólhelyzetben az utolsó pillanatban elhárították a veszélyt. Mivel a 120 perc alatt nem született döntés, következett a büntetőpárbaj. Az angolok részéről Shearer, Platt, Pearce és Gascoigne egyaránt értékesítette a büntetőt. A spanyoloknál viszont Hierro a felső lécet találta el, Nadal lövését pedig Seaman hárította. így - bár Amor és Belsue értékesítette büntetőjét - Anglia válogatottja jutott tovább az elődöntőbe. Jók: Seaman, Pearce, Shearer, illetve Zubizarreta, Sergi, Kiko. FranciaországHollandia 0-0, 11-esekkel: 5-4 Liverpool, 67 300 néző. V: Lopez Nieto (spanyol). Franciaország: LamaThuram, Blanc, Desailly, Lizarazu- Karembeu, Des- champs, Guérin- Zidane, Djorkaeff- Loko (Dugarry a 62. percben, Pedros a 80. percben). Szövetségi kapitány: Aimé Jaquet. Hollandia: Van der Sár- Reiziger, De Kock, Blind, Bogarde- R. de Boer, Bergkamp (Seedorf a 60. percben), R. Witschge (Mulder a 80. percben)- Cruyff (Winter a 69. percben), Kluivert, Cocu. Szövetségi kapitány: Guus Hiddink. Hasonlóan az első negyeddöntőhöz ezen a mérkőzésen sem bírtak egymással a csapatok a rendes játékidőn belül. A hosszabbításban sem sikerült a csapatoknak az ellenfél kapujába találni, így tizenegyespárbaj következett. A franciáknál Zidane, Djorkaeff, Lizarazu, Guérin és Blanc egyformán értékesítette büntetőjét. A holland válogatottból De Kock, R. de Boer, Kluivert és Blind a kapuba talált, a „negyedik körben” következő Seedorf lövését viszont Lama védte. így a büntetőpárbajban 5-4-re a franciák diadalmaskodtak, s ezzel bejutottak az elődöntőbe, ahol a Csehország-Portugália párharc győztesével kerülnek szembe. Jók: Blanc, Guérin illetve De Kock. Vasárnapi mérkőzések: Németország- Horvátország 2-1 (1-0) Manchester, 30 000 néző. V: Sundell (svéd). Németország: Köpke- SammerBabbei, Reuter, Eilts, Helmer, Ziege- Scholl (Hässler a 87. percben), Möller- Klinsmann (Freund a 40. percben), Bobics (Kuntz a szünetben). Szövetségi kapitány: Berti Vogts. Horvátország: Ladic- JerkanStimac, Bilic- Stanic, Jur- cevic (Mladenovics a 79. percben), Boban, Asanovic, Járni- Vlaovic, Suker. Szövetségi kapitány: Miroszlav Blazsevics. Kiállítva: Stimac az 57. percben. A németek játszották az aktívabb futballt, a horvát legénység inkább a biztonságos védekezésre fektette a hangsúlyt. A horvát védők nem nagyon tartóztatták magukat a kemény belépőktől; tiltakoztak is Möllerék igen gyakran. S ha a belépők nem sikerültek, akkor sikeresen működött Jerkanék lescsapdája. A 20. percben éppen Jerkan ütött bele a labdába a 16-oson belül, amikor a mellette elrobogó Sammert akadályozni próbálta. A büntetőre Ladic jó irányba, a jobb oldalra mozdult el, de Klinsmann lapos, erős lövését nem tudta hárítani. 1-0. A 27. percben Suker távoli lövését Köpke hárította, noha ravasz bombát eresztett meg a horvát „gólvadász”. Egyedül ő jelentett veszélyt Köpke kapujára. Az 51. percben Freund hibája után Suker ugorhatott ki. Nagyszerűen „döntötte le” Köpkét, majd éles szögből, öt méterről az üres kapu közepébe helyezett. 1-1. Hat perc múlva Stimac megkapta a második sárga lapját, azaz pirosat érdemelt ki. Sorsdöntő fordulat; Horvátország megfogyatkozott! Az 59. percben Babbei beadása után a söprö- gető Sammer előbb fejelt, majd az ismét eléje perdült labdát jobbal, 4 méterről a jobb alsó sarokba vágta. 2-1. A hátralévő időben a 10 emberrel' küzdő horvátok ugyan minden erőfeszítést elkövettek az újabb egyenlítés érdekében, ám a hitében és erőnlétében is‘ sziklaszilárd németek tartották a frontot. Az egységesebb futballt játszó Németország teljesen megérdemelten jutott a négy közé. A horvátok nem tudtak igazán felnőni a feladathoz. Jók: Sammer, Köpke, Eilts, illetve Járni, Suker. Berti Vogts német szövetségi kapitány: — Az egyik szemem nevet, a másik sír. Továbbjutottunk, de az angolok ellen nem számíthatok Jürgen Klinsmannra. Az első félidőben kellett volna bebiztosítanunk a győzelmet, de valahogy érződik a sorozatterhelés okozta fáradtság játékosaimon. Különösen az olaszok elleni „tízemberes” csoportmérkőzés vett ki sokat a futballistáimból. Lapzártakor érkezett: Csehország-Portugália 1-0 (0-0) l/K m