Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-14 / 112. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1996. május 14., kedd Egyeztető tárgyalások. Az MDF és a KDNP közösen képviselhető programot dolgoz ki a választásokra - hatá­rozta el a két párt elnöke, Lezsák Sándor és Giczy György. Munkatervükben hat témakör - hat tárgyalódelegáció felál­lítása szerepel. A pártelnökök a Fidesszel való együttmű­ködés fontosságát emelték ki. fotó: feb/diósi imre Hírháttér Lisszaboni vizit Hivatalba lépése óta először utazik az ibériai országba a magyar miniszterelnök. Horn Gyula ma kezdődő látogatásán igyekszik majd megszerezni Portugália támogatását ahhoz, hogy hazánkat belátható időn belül felvegyék az Európai Unióba és a NATO-ba. Ehhez ugyanis Lisszabon állásfoglalása is fontos lehet. A jelek szerint a vendéglátók egyre inkább elfogadják, hogy Ma­gyarország EU-csatlakozása összeurópai érdek. Sok szempontból kedvezőjel, hogy egyre több készség mutatkozik a portugál tagfel­vételből leszűrhető tapasztalatok átadására is, márpedig ezeket messzemenően hasznosíthatnánk. Elvégre a két országnak mind te­rülete, mind lélekszáma nagyjából azonos, így a majdani magyar EU-tagság adott esetben épp a kis államok érdekérvényesítésének esélyeit növelné. A lisszaboni példa azért is idézhető, mert bizonyíték lehet arra, hogy az EU-felvétel végső soron politikai kérdés. Amikor az ibériai bővítésről döntöttek, Portugália még alig jutott túl a fél évszázados tekintélyuralmi rendszeren. Remélhetőleg a portugál álláspontvál­tás tartós marad, s nem módosít rajta a magyar agrárkonkurenciá­tól való félelem. De nem árt azt is észben tartani, hogy a portugá­lok csatlakozására nem kevesebb, mint hétesztendős tárgyalásso­rozat után került csak sor. Szondy Gábor Tovább marad az IFOR? Hivatalos megkeresés még nem érkezett Bosznia-Hercegovinában ké­sik a polgári közigazgatás ki­építése, amit a daytoni megál­lapodás ír elő. Valószínűnek látszik tehát, hogy a decemberi határidő le­járta után is szükség lesz kül­földi csapatok állomásoztatá- sára, ami felveti a kérdést: meghosszabbítják-e Taszáron és Kaposváron az IFOR-erők mandátumát. A Külügyminisztérium szó­vivője legutóbb erről úgy nyi­latkozott, hogy konkrét megke­resés az ügyben még nem érke­zett a magyar illetékesekhez. Szentiványi Gábor ugyanakkor nem zárta ki a szerződés meg­hosszabbításának lehetőségét. Hasonló szellemben nyilat­kozott hétfőn a rádiónak a hon­védelmi tárca államtitkára is. Fodor István rámutatott, hogy a magyar katonák már eddig is sokat tanultak az amerikai bé­keerőktől, ők viszont Magyar- országon megismerhettek egy számukra idegen és korábban ellenséges hadsereget. Az ál­lamtitkár határozottan cáfolta azt a feltevést, hogy az IFOR mandátumának meghosszabbí­tását csak azért engedélyez­nénk, mert így javulnának be­lépési esélyeinek a NATO-ba. Fodor István szerint a csapa­tok állomásoztatását nagy mér­tékben befolyásolja majd, mi­ként zajlanak le az ősszel ese­dékes boszniai választások. Matematikával, fizikával, nyelvekkel folytatódnak az érettségi vizsgák Meglepetés a borítékban A legszélesebb nyilvánosság előtt kezdődtek meg tegnap a gimnazisták és a szakközépiskolások írásbeli érettségi vizsgái magyar nyelv és irodalomból. Ma matematikából, majd a kötelezően választott természettudományos, illetve nyelvi tárgyakból írnak dolgozatot a maturandusok. Az irodalomtételeket öttagú szakmai bizottság tegnap haj­nalban a tévéelnök szobájában állította össze. Szigorú feltéte­leknek kellett megfelelniük, magyarból ugyanis mind a 84 ezer érettségiző diák írt dolgo­zatot. A kiválasztott verseknek például benne kellett lenniük minden szöveggyűjtemény­ben, amit a gyerekek a dolgo­zatírásnál használhattak. A középiskolákban 14-féle szö­veggyűjtemény használatos. A napokban egyébként „biztos hírek” terjedtek el ar­ról, hogy Petőfi vagy József Attila lesz az írásbeli. Nos, egyikük sem jött be. Viszont választható tétel lett Madách, Illyés Bartók című verse, il­letve a szülőföld ábrázolása a költészetben. A matematikatételek - isko­latípusonként 3-3 - már ko­rábban elkészültek, s szigo­rúan titkosítva várták a ma reggelt. A megoldandó példá­kat rejtő lezárt borítékokat is­mét a televízió stúdiójában sorsolták ki és bontották fel. Matematikából is csaknem minden érettségizőnek dolgo­zatot kellett írnia. A példák kidolgozásához feladatgyűj­teményt, függvénytáblázatot, valamint zsebszámológépet használhatnak a diákok. Holnaptól a többi tárgyból, kinek-kinek választása szerint - fizikából, kémiából, biológi­ából, nyelvekből s más tár­gyakból - kell dolgozatot ír­nia. A feladatokat rejtő lera­gasztott borítékok tartalmát az igazgatók is az osztályok nyil­vánossága előtt ismerik meg és ismertetik a vizsgázókkal. Az írásbeli érettségik, a kö­zös írásbeli érettségiképesítő vizsgák a nappali tagozatokon a jövő hét végéig tartanak, a szóbelik június 6-án kezdőd­nek. Deregán Gábor Javaslat Nagy Imre emlékének törvénybe iktatására Napirenden az önkormányzati törvény Törvényjavaslatot nyújtott be tegnap - önálló képviselői in­dítványként - a parlamentnek Szekeres Imre, Donáth László és Vitányi Iván szocialista, Mécs Imre és Kuncze Gábor sza­baddemokrata, valamint Zwack Péter független képviselő Nagy Imre mártírhalált halt magyar miniszterelnök emléké­nek törvénybe iktatására. Mécs Imre, aki Nagy Imre ki­végzésének napján - 1958. jú­nius 16-án - maga is a sira­lomház lakója volt, megren­dültén kérte a Házat, hogy Nagy Imre születésének 100., valamint az 1956-os forrada­lom és szabadságharc 40. év­fordulóján a Ház sürgősséggel vegye tárgysorozatába, és sza­vazza meg előterjesztésüket. Napirend előtt vita volt a földgázellátásáról. Szájer Jó­zsef (Fidesz-MPP) szóvá tette, hogy kizárólag Oroszország­ból importálunk gázt. Az orosz fél hovatovább kizáró­lagos gáznagykereskedő lesz az országban - a kormány és a hozzá közel álló, Moszkva-ba- rát személyek csendes cinkos­sága mellett. Suchman Tamás privatizációs miniszter vissza­utasította a vádakat, s állította, hogy az ország törekszik le­hetséges függetlenségének és a Mól Rt. monopóliumának megőrzésére. Kuncze Gábor belügymi­niszter expozéjával megkezdte a parlament az önkormányzati törvény módosításának tárgya­lását. A gazdasági stabilizá­ciós törvény bevezette a könyvvizsgálat jogintézmé­nyét, de szabályozatlan ma­radt, hogy mi történik, ha a könyvvizsgáló nem terjeszti elő véleményét a megállapított határidőre. A módosítás kimondja: ilyen esetben pályázati eljárás nélkül új könyvvizsgálót kell megbízni. A késedelemért nem érheti joghátrány az ön- kormányzatot. S. A. Légiközlekedési kiállítás Berlinben. Több mint ötszáz kiállító vesz részt a most megnyílt nemzetközi légiközlekedési és űrhajózási kiállításon, amelynek idei újdonsága az A-319-es Airbus, valamint egy különleges szállítógép, a Skylink A 300-600ST. fotó: feb/reuter Tüzet nyitottak palesztinok Ciszjordániában izraeliekre. A fegyveresek először egy autó­buszra tüzeltek, majd a busz­megállóban várakozókra adtak le lövéseket. Meggyilkoltak egy orosz új­ságírót. Saját kollégái bukkan­tak Viktor Mihajlovnak, a Za- bajkalszkij Rabocsij című lap ismert riporterének megcsonkí­tott holttestére. Alrendőrök kifosztottak Cseh­országban egy magyar kamio- nost. A két rendőrruhába öltö­zött tettes Skoda Favorit gép­kocsijával megelőzte a magyar kamiont, majd jelezte, hogy áll­jon meg. Egyikük pisztolyt szegezett a kamionos hátának, majd megkötözték, és kifosztot­ták a vezetőkabint. Kevesebb külföldi vállalhat munkát Ausztriában. A koalí­ciós pártok megállapodása ér­telmében ezentúl az eddigi hat­ezer helyett évente mindössze 1400 újonnan beutazó külföldi kap munkavállalási engedélyt. Tragédia történt szombaton a szlovákiai Zólyomlipcsén. A várjátékok műsorában az akasz­tott embert alakító férfi - a szín­lelt akasztás közben - váratla­nul meghalt. * Ajánlat a partnernek. Az MSZP képviselőcsoportja az ál­lamháztartási reformmal kap­csolatos előkészítő munkálatok felgyorsítását javasolja a sza­baddemokrata törvényhozók­nak. Azt is szorgalmazza, hogy a koalíciós szakértők május 20- tól hetente ülésezzenek, és te­matikusán tárgyalják meg az ehhez szükséges tennivalókat. Egyetemes felelősség. Tegnap folytatták munkájukat a Buda­pest Klub első világtalálkozó­jának részvevői. Ezúttal arról cseréltek véleményt, hogy a művészek hogyan járulhatnak hozzá egy emberi és fenntart­ható világ létrejöttéhez. Módosítást kérnek. Közgyű­lést tartott az Egészségbiztosí­tási Önkormányzat. A részve­vők élesen bírálták a kórházi el­látást szabályozó, területi nor­matívákat meghatározó tör­vényjavaslatot, s úgy döntöttek: elnökségi állásfoglalás formá­jában juttatják el jelentős mó­dosítást sürgető véleményüket az Országgyűléshez. Rájár a rúd. Ellopták a népjó­léti miniszter BMW 730i típusú hivatali személyautóját, ame­lyet kora miatt már éppen le akartak cserélni. A miniszter egyúttal lemondott az új autó beszerzéséről, a jövőben sze­mélyi használatú VW Golf gépkocsiját veszi igénybe hiva­tali célokra is. ... ki tudja, meddig húzhatod. Nyilvános próbát tartott tegnap Budapesten Boros Lajos prímás vezetésével a 100 tagú cigányzenekar. így kívánták felhívni a figyelmet anyagi gondjaikra, ugyanis már alig bírják fizetni próbatermük bérét. fotó: feb/diósi imre tt « té&iXúUS rtÖCWAYfA 9 KÁS&KJMK&lT Parancsok ECEMTUDTAÄSG « tá&VM K W _ _ _ iMMttouM'ktaUMpgniM «8 y Murg K I I VA W B 1 rendetlenségek Ha kedd, Kiskegyed! • Plusz 12 oldalon, 18 rejtvény, 1,5 millió forint nyeremény! • Sok úrnak van több neje • Táncolni pénzért nem lehet - imádni kell • Legyen a Kiskegyed menyasszonya! Kiskegyed a legnépszerűbb női magazin Kencefice kerekeké írja likőrre

Next

/
Oldalképek
Tartalom