Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-11-12 / 110. szám

1996. május 11., szombat Megyei Körkép 3. oldal Madarak voltak, de a madarászok hiányoz­tak. Bizonyára a szemerkélő eső riasztotta el tegnap a gye­rekeket attól, hogy a madarak és fák napján kimenjenek Sö- tétvögybe, ahol színes programokkal várták őket a rende­zők. Az esti, a művelődési házban megtartott előadás már jóval sikeresebb volt. A madarász-pikniket ma délelőtt ren­dezik Sötétvölgyben, ahova szülőket, gyerekeket egyaránt elvárnak. A váraljai, egyhetes erdei iskola a madarak, fák napján akadályversennyel fejeződött be. (Itt készült felvé­telünk.) FOTÓ: BAKÓ JENÓ Honfoglalás Kaposszekcsőn Honfoglaló magyarokká vál­tak tegnap a kaposszekcsői iskolások, akik a millecente- náriumi ünnepségsorozat ke­retében honfoglalási háziver­senyen, játékos vetélkedőn vettek részt. A gyerekek az iskola tor­nacsarnokában gyűltek ösz- sze, hogy számot adjanak felkészültségükről, előre ki­adott feladataik elvégzéséről. A gyerekek honfoglaló ma­gyar babát, jurta makettet, ősi magyar íjat és még sok érdekes, ötletesen megvalósí­tott tárgyat, így életfát is ké­szítettek, illetve a hét vezérre utalva hét csapatban népünk régi mondáit elevenítették fel szerep- és bábjátékkal. A sámán dobolva gyógyí­tott a tornateremben, Árpá­dot pajzsra emelték, Lehel kürtjével tett hősi cselekede­tet, de az iskola tanulói lát­hattak társaiktól sok más ér­dekességet is. A jól szervezett, színvona­las vetélkedőn természetesen nem a versengés volt a leg­fontosabb, hiszen a millecen- tenáriumi vetélkedőn számos hasznos ismeretet sajátíthat­tak el a gyerekek játék köz­ben. Fizetési haladékot kapott a KSZE 90 napra Csingár: „keressük a megoldást” (Folytatás az L oldalról.) felszámolást kellett volna meg­kezdeni. Egyébként ebben a helyzetben a hitelezőknek sem sok esélyük lett volna arra, hogy a pénzükhöz hozzájussa­nak. — Tehát megszavazták a fi­zetési haladékot? — Igen. A törvény szerint a lejárt követelések képviselői 50+1 szavazattal, míg a jövő­ben lejáró követelések képvise­lői 25 %-ék fellett kell, hogy egybehangzóan szavazzanak és ezek együttesen el kell, hogy érjék az összhiteí kétharmad ré­szét. Sikerült ezt megvalósítani, a hitelezők több, mint kéthar­mada hozzájárult a fizetési mo­ratóriumhoz. — A pénzintézetek közül most ki a legnagyobb hitelező­jük, és ők hogyan szavaztak? — A Budapest Bank a leg­nagyobb banki hitelezőnk, ők a haladék ellen szavaztak. Egyébként a kisebb tartozások­kal együtt 802 hitelezőnk van. — Mi történt április 30-a után, mi most a teendő? — Kilencven nap áll ren­delkezésünkre ahhoz, hogy komoly, hihető, megalapozott írásos csődegyezségi javaslatot készítsünk el és ezt elküldjük valamennyi hitelezőnknek. Szeretnénk azt is elérni, hogy a 90 nap lejárta után a kis hitele­zőinket - ide tartozik a hitele­zők fele, s összegben 30 millió forintot jelent - minél előbb le­rendezzük. Bízunk benne, hogy ehhez a nagyobb cégek is hoz­Negyvenezer forintra büntette meg a tamási Városi Bíróság a tamási rendőrkapitányság egy járőrét, aki a bírák szerint „zsebre” bírságolt A negyedik éve rendőrként dolgozó szakaszvezető a tanúval­lomások alapján 1995. december 13-án Tamásiban a 61-es és 65- ös számú főutak kereszteződésé­ben ellenőrzött egy gépkocsit, melyben négyen ültek. A járőr megállapította, hogy hiányos a Lada Niva forgalmi engedélye, zájárulnak, tőlük pedig átüte­mezést szeretnénk kérni. Sokat segíteni a cégen, ha a csőd­egyeztetés sikerülne és a hitele­zőkkel meg tudnánk egyezni. — Az Ön programját fo­gadta el a közgyűlés, ebben az is szerepelt, hogy minimális lét­számmal kívánja a céget ebben az átmeneti helyzetben fenntar­tani. Jelenleg hol tart ez az el­képzelés? — Valóban, július 1-től el­képzeléseink szerint 30-40 fő­vel dolgoznánk tovább, ez egy kényszerhelyzet, elkerülhetet­len a karcsúsítás. — Véleménye szerint most kié az Agroker? A kérdés azért időszerű, hiszen ismert, hogy a Budapest Bank jelzálogjoga volt rajta, majd el is foglalta a bank, később pedig kiderült, hogy a részvények az Első Pesti Hengermalom birtokába kerül­tek, amely szintén az egyik hite­lező. — Az Agroker eszközei a hitelek fedezeteként adás-vételi szerződéssel a Budapest Bank birtokába került. Ezen felül is maradt még az említett bank­nak a KSZE felé követelése. A részvények az Első Pesti Hen­germalom egyik kft-jére (TÁPMIX) vannak forgatva. A Budapest Bank képviselője a részvényfoglalás miatt bíróság­hoz fordult. Kié az Agroker? A kérdésére nem tudok egyértel­műen válaszolni, mert jogi vita van emiatt folyamatban. — Ön is említette, hogy az Agroker eszközei adás-vételi és megemlítette egy 30 ezer fo­rintos bírság kiszabásának lehe­tőségét. Végül kétezer forint helyszíni bírságot rótt ki. A gép­jármű vezetője az összeget átadta a rendőrnek, aki azonban nyugtát nem adott, jelentést az intézke­désről nem tett. Bár a vádlott a bíróság előtt tagadta a cselek­ményt, a bírói testület többek közt az autó két utasának - akik felismerték a vádlottat - vallo­mását értékelve megállapította a hivatali visszaélés bűntettét. A szerződéssel kerültek a bank tu­lajdonába. A KSZE részéről ki működött közre ebben, illetve tudott-e erről az igazgatóság, mert enélkül vagyont nem ad­hat el részvénytársaság? — Az adás-vételi szerződést az akkor ideiglenesen megbí­zott igazgató hagyta jóvá. Vé­leményem szerint ez egy jogi kényszerhelyzet is volt, nem jó vagy rossz szándék vezérelte. Az igazgatóság egyébként utó­lag értesült a döntésről. — Milyen lehetőségei ma­radtak még a KSZE-nek? — Május 21-én lesz az Ag­roker közgyűlése és a KSZE közgyűlése is. Remélem tisztá­zódik, hogy az Agrokernek kik a tulajdonosai, és a jövőt ille­tően is kidolgozásra kerül egy koncepció. Ami a KSZE-t illeti szeretném, ha azokat az eszkö­zöket, ingatlanokat amiket a bankok átvettek, ugyanazon az áron vissza is tudnánk szerezni. Úgy gondolom, ha a pénzinté­zetek a hiteleiket visszakapják, nincs okuk arra, hogy az eszkö­zöket megtartsák. Arra keres­sük a megoldást, hogy ezek fe­dezetét biztosítsuk. Másik lehe­tőség szerint egy kis KSZE, szűkített tevékenységi körrel, jelentősen kisebb létszámmal dolgozik tovább és megpróbál bizonyítani. Az utolsó lehető­ség pedig az, ha nem sikerülne a csődegyeztetés, megkezdődik a cég felszámolása. Nagyon bí­zom benne, hogy ez elkerülhető lesz. Mauthner rongy’? bíróság súlyosbító körülmény­ként értékelte a visszaélés vi­szonylagos elszaporodottságát, a tamási kapitányság állományá­ban ugyanis fél éven belül ez volt a harmadik hasonló eset. Az íté­let nem jogerős, a vádlott felleb­bezett. Ä kapitányság vezetője, dr. Kovács Zoltán nem függesz­tette fel a járőrt a szolgálat alól. Döntését a másodfokú ítélet megszületéséig nem kívánta kommentálni. (-h-c) Hírek Indul a tanítás, ebéd nem lesz A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolában a töme­ges szalmonella-ételfertőzés után hétfőtől indul újra a rendes, órarend szerinti ok­tatás. Az iskola konyhája azonban még nem kezdheti meg a működését, ezért a diákoknak maguknak kell gondoskodniuk ebédről. Dr. Kovács Pál Szekszárdon A Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek és az MSZOSZ Nyugdíjas tagozata 1996. május 15-én délután 15 óra­kor a Babits Mihály Műve­lődési Ház márványtermé­ben nyugdíjasok számára fó­rumot tart. A fórum előadója Dr. Kovács Pál, volt népjó­léti miniszter, országgyűlési képviselő, a Szociális Bizott­ság tagja. Minden nyugdíjas érdeklődőt szívesen látnak a rendezők. Tagtoborzó Dombóváron Május 14-én, 17 órától a Kézjegy Tolnai Tollforga- tók Klubja tart irodalmi ösz- szejövetelt Dombóváron a művelődési házban. A jelen­leg huszonhat alkotóból álló klub nemrégiben megjelent második antológiáját mutat­ják be a szerzők, s az iro­dalmi beszélgetést egyben tagtoborzónak is szánják, hiszen dombóvári tagjuk még nincs. Agykontroll ismétlők találkozója Agykontroll ismétlők talál­kozója lesz Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Házban május 17-én 17 órakor. A belépés díjtalan. Zorán - most A Majd egyszer koncert­cím ellenére most, azaz má­jus 13-án, hétfőn 19 órakor lép fel Zorán a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében. Első fokon elmarasztalták a rendőrt Zsebbe ment a két ATLANTA? MÁR REPÜLÜNK IS! Júliustól Atlantára figyel az egész világ. 12 000 élsportoló - köztük 200 magyar - négyéves kemény felkészülés után elnyerte a jogot, hogy hazáját képviselje a XXVI. nyári olimpiai játékokon. Ez önmagában is elég ok arra, hogy május 2-tól a Malév, a magyar olimpiai csapat hivatalos légitársasága a Delta légitársasággal együttműködve, bécsi leszállással naponta repüljön Atlantába Budapest Ferihegy 2. Repülőtérről. /waiHizis Szállunk rendelkezésére Emellett Atlanta az USA legforgalmasabb légikikötője, ahonnan a belföldi járatok percenként indulnak az Egyesült Államok többi nagyvárosa felé. Végül, de nem utolsósorban a legkedvezőbb árú légi kapcsolatot Atlantán keresztül mi biztosítjuk Magyarország és az észak-amerikai kontinens között. Atlanta? Már repülünk is! Velünk tart? A járatról további információk a 267-4333-as telefonszámon kaphatók. Három megye betegeinek oxigén-ellátásáért Házhoz szállítják a palackot Tolna, Somogy, és Baranya megyék betegeinek oxigén- palack-ellátásáról tartott sajtótájékoztatót a Bus-Oxy Kft. ügyvezető igazgatója Bus István és az Országos Egészségbiztosító Pénztár járóbeteg osztályának veze­tője, Soltészné Szajkó Klára. A káefté Budapesten 1983- ban kezdte meg a betegeknek házhoz szállítani az oxigénpa­lackokat. A patikaprivatizáci­óval, illetve a gyógyszertári központok önkormányzati tu­lajdonba kerülésével nem tartható, hogy a palackokat a gyógyszertárak forgalmaz­zák. Ezért írta ki a tendert az OEB, amelyet az egész or­szágra a Bus-Oxy nyert el. Pest megye után hétfőtől Tolnában kezdődik meg ez a tevékenység, amelyet fokoza­tosan vesznek át a gyógyszer- táraktól. A sajtótájékoztatóra a cég meghívta a tüdőszanató­riumok, a kórházak tüdő osz­tályai, a jelenlegi forgalma­zók, és az egészségügyi ka­marák képviselőit. Eddig kontingensek hatá­rozták meg, hogy a rászoruló beteg kaphatott-e oxigénpa­lackot és a hozzá tartozó fel­szerelést, vagy pedig kór­házba kellett utalni. A káefté áz ellátást korlátlan mennyi­ségben tudja biztosítani. A pa­lackokat házhoz szállítja, s gondoskodik a balesetvé­delmi oktatásról, a beteget vagy családtagját megtanítja a használatára. Mint az OEB képviselője elmondta, a palackot szakor­vosnak kell felírnia, a cég szükség esetén kapcsolatot tart a kezelőorvossal is. Az először felírt palack átvételé­hez biztosítékot kell lefizetni és szükség van kezesre is. A betegnek a felszerelést, né­hány ezer forintért meg kell vennie, az oxigén viszont in­gyenes, azt az egészségbizto­sító fizeti. Kérdésünkre a ká­efté vezetője elmondta, hogy a számítógépes nyilvántartás­ban a diagnózis nem szerepel, a rendszert háromszoros vé­delemmel látták el. A betegek adataihoz illetéktelen nem férhet hozzá. A három megyét ellátó központ Bonyhádon van, a területi képviselő Ju- hászné Győrfi Éva, telefon 74/454-529

Next

/
Oldalképek
Tartalom