Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-02 / 102. szám
1996. május 2., csütörtök Gazdaság 9. oldal A VILÁG PIACAIN A búza jegyzése Chicagóban a múlt héten rekordot döntött, de már érezhető volt kifulladása is. Az ársáv tonnánként több mint 10 dollárt tett ki, pénteken azonban már csak 4 dollárral volt magasabb a júliusi árszint, mint hétfőn. Az amerikai vetésterületeken a hét végére jósolt csapadék további árcsökkenéshez vezetett. Az európai piacok követték a chicagói jegyzéseket. Az új termésű hónapokra a búza ára tonnánként körülbelül 5 dollárral erősödött. Az árlanyhulás jelei itt is érződtek: a héten új termésű búzára nem kötöttek jelentősebb üzleteket. A kukorica ára is emelkedett a világpiacon. Az új termés jegyzéseinek erősödése kisebb mértékű, mint az ótermésű hónapoké. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a júliusi jegyzés tonnánkénti 10 dolláros emelkedése mellett a decemberi csak a tonnánkénti 1 dolláros sávon belül mozgott. Kiemelkedően jó üzletnek számított Mexikó 120 ezer tonnás, tonnánkénti 198-199 dolláros vétele. Wágner Katalin Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 227,04 Görög drachma( 100) 61,87 Német márka 98,44 Olasz líra(lOOO) 96,35 Osztrák schilling 14,00 Spanyol peseta(100) 118,47 USA-dollár 149,86 Aki befektet, bízik a jövőben Saját pénzüket is szívesen kockáztatják a gazdálkodók Az agrárberuházási támogatást igénylők egy része csalódottan lesz kénytelen tudomásul venni, hogy a pályázat tartalmi szempontból nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Márpedig számos ilyen „szabálytalan” kérelem futott be a szaktárcához - nyilatkozta lapunknak Kis Zoltán. A Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára szerint a pályázati feltételek hiányos ismeretéről árulkodnak az olyan kérelmek, amelyek eddig kihasználatlan területeken kívántak új beruházást létesíteni, ahelyett hogy a meglévő infrastruktúra hatékonyabbá tételéhez kérték volna az anyagi segítséget. A vállalkozók egy része figyelmen kívül hagyta a pályázati kiírásnak azt a pontját is, amely szerint az új épületberuházáshoz igényelhető normatív támogatást a technológiai korszerűsítéssel együtt kell érteni. Magyarán: nem elegendő felépíteni, mondjuk, egy istállót, és ehhez felvenni a pénzt. Támogatás csak akkor jár, ha az istállót a vállalkozó felszereli fejőállomással, csatornával, foKis Zoltán FOTÓ: FEB/DIÓSI lyóvízzel, minden egyéb technológiai berendezéssel. A hiányosságok a későbbi ellenőrzések során úgyis kibuknának, de ennek inkább elébe megy a szaktárca, amikor felülvizsgáltatja a benyújtott beruházásitámogatási kérelmet, hogy előre kiszűrje a nem kellő alapossággal összeállított pályázatokat. Kis Zoltán szerint a beérkezett mintegy hatezer pályázat, és az ezekhez kapcsolódó 36 milliárdos beruházási igény azt mutatja, hogy az agrárágazatban megnövekedett a bizalom a befektetések iránt, a gazdálkodók szívesen kockáztatják saját pénzüket is. A minisztérium rendelkezésére álló anyagi források azonban nem teszik lehetővé ennyi beruházás támogatását, csupán kevesebb és szerényebb mértékű állami segítségre van lehetőség. Ha mégis mód nyílna a 36 milliárdos beruházás megvalósítására - játszik el a gondolattal az államtitkár -, az 1997 végére mintegy 70 milliárd forint értékű konkrét fejlesztést jelentene a mezőgazdaságban. A csökkentett mértékű támogatások révén mintegy 25-30 milliárd forintos beruházással számolnak. Újvári Gizella HÍREK NAPRÓL NAPRA Anyák napi kedvezmény A Magyar Posta anyák napja alkalmából, május 3-5. között valamennyi dísz- és üdvözlő szövegű távirat, postafax felvételekor eltekint a hétvégi kézbesítésért egyébként esedékes munkaszüneti különszolgálati díj felszámításától. Változik a CESI kosara Május 2-ától az eddigi 27 részvény helyett 50 értékpapír szerepel a Közép-Európai Részvényindex (CESI) kosarában, 8 magyar, 21 cseh és 21 lengyel értékpapír. A magyar papírok közül a Mol-, az OTP- és a BorsodChem- került be újonnan az indexbe a Richter-, Egis-, Pick-, Prímagáz- és Danubius-részvények mellé. Kikerült a kosárból a Fotex, a Zwack és a Skála-Coop T. Kedvezményes szoftverakció A tavalyihoz hasonló, árkedvezményes akció keretében minőségi szoftvereket kínál a közigazgatási intézményeknek a Microsoft, a SZÜV és az Albacomp. Az akció május 15-ig tart. Diszkontkincstárjegy-aukció Tovább csökkent az 1 hónapos diszkont kincstár- jegyek hozama a keddi aukción. Az egy héttel korábbi 24,18 százalékos átlaghozam 23,91-re mérséklődött. Két hete még 24,3 százalék volt. Ha lesz is kamatadó Az idei állampapírokat nem érinti Amennyiben jövőre sor kerül a kamatadó bevezetésére, az semmiképpen sem érinti a törvény hatálybalépése előtt kibocsátott állampapírokat - közölte kedden László Csaba, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Az elmúlt napokban a sajtót élénken foglalkoztatta a kamatadó ügye, s az, hogy a tervezett változtatás miként hathat az állampapírpiacra - mondta. A Pénzügyminisztériumban jelenleg dolgoznak a jövő évi adózás feltételein, s egyebek között vizsgálják a tőkejövedelmek, illetve a kamatjövedelmek adóztatásának lehetőségét is. Valóban felvetődött annak gondolata, hogy a jövő évben ismét megadóztatják a kamat- jövedelmeket. Ezzel kapcsolatban azonban a kormány nem hozott döntést, és a Pénzügyminisztériumban sem született semmiféle állásfoglalás. Az állampapírpiac és az állampapírok kibocsátásának zavartalansága érdekében László Csaba szükségesnek tartotta leszögezni, hogy az esetleg bevezetendő adó az idén kibocsátott állampapírokra nem vonatkozik majd. Átalakuló közúti igazgatóságok Végkielégítésekre 80 millió forint jut Közhasznú társaságokká alakulnak június 1-jén a most költségvetési szervezetekként működő és gazdálkodó közúti igazgatóságok. A társaságokat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium alapítja, kiadásaikat az útalap és kisebb részben a költségvetés finanszírozza. Továbbra is a 30 ezer kilométeres országos közúthálózat üzemeltetését, fenntartását és karbantartását végzik majd - közölte Dusza János, minisztériumi főosztályvezető. A 19 megyei közhasznú társaság létrehozására a költségvetési reform keretében kerül sor. Az Autópálya Igazgatóságból (Apig) két társaságot hoznak létre: az Állami Autópálya-kezelő Közhasznú Társaságot - amelynek feladata a nem útdíjas autópályák kezelése és üzemeltetése lesz -, valamint az M3-as autópálya fejlesztését és üzemeltetését végző Északkelet- Magyarországi Autópálya Fejlesztő és Üzemeltető Rt.-t. A közhasznú társaságok az átalakulással járó jelentős kiadások miatt csak júliusban kapják meg az útalaptól a júniusi működési költségeket fedező 900 millió forintot. Az ingatlanok és egyéb tárgyi eszközök vagyonértékelése 52,5 millió forintba kerül, az átalakítással kapcsolatos tanácsadás pedig több mint 26 millióba. A dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése miatti végkielégítések, felmondások 80 millió forintot visznek el. Kedvence a cseresznye és szilva Az idei cserebogaras év (Folytatás az 1. oldalról.) Három évenként rajzik a májusi cserebogár hatos törzse, mely ezen a vidéken a legerősebb. Most éppen itt tartunk. Nagy tömegben lepik el a gyümölcsösöket, a virágzó dísznövényeket és a lombját növesztő szőlőt is. Ezek a bogarak elég intenzív rágással teszik le a névjegyüket a növényeken. A lárváik, a pajorok, még 3 éven keresztül ott maradnak a területen és akkor a növények gyökérzetét fogyasztják. — Mely növényt kedvelik a cserebogarak legjobban ? — A virágzó gyümölcsfák közül elsősorban a cseresznyét és a szilvát választották. A kajszi már megússza az idei járványt, ugyanis elvirágzott. — Mit lehet tenni ellenük? — Aki teheti, a legjobb, ha hajnalban lerázza az ágakról a bogarakat. Ezután össze kell szedni őket és elpusztítani vagy megetetni a baromfival. Vagy ha ez nem megvalósítható a terület nagysága miatt, akkor marad a vegyszeres védekezés. Méh kímélő készítményeket kell használni, mégpedig a sötétedéshez legközelebbi időpontban kell végezni a permetezést, mert a méhek elég későig kint maradnak a területen. Hatásos készítmény lehet a Zolon 35 EC, Thi- odán vagy Thionex 35 EC, De- cis 2,5 EC, Fendona 10 EC, Bancol 50 WP, Bancol 500 SC, virágzó növényben csak ezekkel a készítményekkel szabad permetezni. Virágzás után pedig az engedélyezett foszforsav észtereket tartalmazó készítményeket használhatjuk. (Ultracid 40 WP, Padan 50 SP). Mauthner i JUDA - HOLLAND j ! bálásáruk vására ■ I május 3-án, pénteken, SZEKSZÁRDON ! a Kölcsey Itp-i Bála Centrumban | 9-16 óráig. (91279)J JÓ KERESETI LEHETŐSÉG! A Mai Nap című napilap vidéki hirdetésszervező hálózat kiépítése céljából vezető munkatársakat keres a megyeszékhelyekre az alábbi feltételekkel: ha 25 éves elmúlt, agilis, vállalkozói igazolvánnyal, fax-telefonnal, reklámszakmai gyakorlattal rendelkezik, kapcsolat- és hálózat kiépítésére alkalmasnak tartja magát, jó megjelenésű és tárgyalóképes, akkor várjuk írásbeli jelentkezését részletes szakmai önéletrajzzal május 16-ig a következő címre: Mai Nap, 1067 Budapest, Kerepesi út 29/B. A borítékra írja sá: vidéki hálózat! Gépkocsival rendelkezők előnyben. Fizetés: jutalékos rendszerben. 1 (91001) Kisteljesítményű kazánfűtő tanfolyam indul munkanélküliek részére 1996. június közepén SZEKSZÁRDON a MEGAMOS Kft. szervezésében. Jelentkezés a Munkaügyi Központ helyi kirendeltségein! __________________(91258U A Herbária Gyógynövényfeldolgozó és Kereskedelmi Részvénytársaság FELVESZ a Tolnai Herbanit Üzemébe vegyésztephnikusi képesítéssel rendelkező személyt í MEO-s munkakörbe. Jelentkezni lehet önéletrajzzal 35 éves korig a MEO-labor vezetőjénél. Tolna, Alkotmány u. 22. Telefon: 74/440-218. /(V1<eox A gépkocsi vezetője azt várja haszongépjárművétől, hogy az modern, megbízható és takarékos legyen. A számos technikai újítással felszerelt '96-os új TATA 2.0D diesel pickup mindezt nyújtja Önnek, de ezen felül még valamivel többet. A kényelmet. A TATA 2.0D Pickup továbbfejlesztésekor tervezői azt tartották szem előtt, hogy Önnek kényelmesebb munka- körülményeket teremtsenek. Az Európa-szerte kiépített szervízhálózattal rendelkező, az Euro II szabvány szigorú előírásainak megfelelő '96-os új TATA 2.0D diesel pickup már 1.543.000 Ft nettó ártól kapható. Nem véletlen, hogy az 1995 óta Indiában gyártott és értékesített Mercedes E-220 és E-250D típusokat szintén a TATA-Művekben gyártják. A '96-os új TATA 2.0D diesel pickup alapára tartalmazza az állítható kormányoszlo a fordulatszámmérőt, az órát és a rádió-előkészítést is. Vezérképviselet: Swisscar Rt. 1222 Budapest, Háros út. 121-123. Tel.: 227-4445 Márkakereskedők: Szekszárdi Eximpo-Trade Kft. Palánki út 5. Tel : (30) 460-969 • Kaposvár: Dóra és Társa Bt. Munkácsy M. u. 32. (82) 312-801 ■ Székesfehérvár: Euronorma Kft. Balatoni u. 8. Tel.: (22) 317-409 Bírja a gyűrődést! MATADOR ^Bantun GUMIKERESKEDÉS AJÁNLATUNK: • Matador és Barum köpenyek személy, teher és mezőgazda- sági járművekre • Orosz és Taurus köpenyek teher és mezőgazdasági járművekre • Bolgár köpenyek targoncákra • Tömlők minden típushoz Szekszárd, Tartsay u. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17, szombaton 8-11 óráig. (Gemenc Volán mögött) Tel: 74/411-822/544, 06-20/410-192 (88328) 40% előlegtől kamatmentes hitel a Skoda összes típusára. Áraink: S. Felicia LX 1.349.000,S. Felicia LXi/68 LE/ 1.449.000,- S. Felicia Combi LXi 1.599.000,- Újszerű Skoda, Seat, Mazda, Opel, Toyota gépkocsik kamatmentes hitelre is. Széles használtautó választék hitelre is. Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK Autó Bartex Kft. 7030 Paks, Tolnai út 17. Tel./fax: 75/311-828. (90750) Kedvező részletfizetési és lízingfeltételek! Telep: Vagép Rt. 4400 Nyíregyháza, Lujza u. 1. Tel.: 42/460-011- Fax: 42/460-007 KÖZPONT: HUNGÀRO HUNGAROMAZ Kft. Nyíregyháza-Rozsrét, Ff.: 251 Te| . (42) 49-00-00, 30/53-05-24, Fax: (42) 49-00-02 MÁRKAKÉPVISELET - SZERVIZ: Neolit KFT. 7623 Pécs, Megyeri u. 26. Telefon/Fax: (72) 313-251 3 oldalra billenős, pótkocsi vontatására is alkalmas. MÁZ BILLENŐS ENGEDMÉNY 250.000 Ft.