Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
Az Országgyűlés alelnöke Pakson Látogatás a „tűzfészekben” Az Országgyűlés alelnöke, Kóródi Mária tegnap délelőtt a paksi atomerőműbe látogatott. Az irodaépület előtt Szabó József a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, Ko- váts Balázs tájékoztatási főmérnök és Li- povszky Gyula biztonsági osztályvezető fogadták a képviselő asszonyt. Az SZDSZ- hez tartozó ország- gyűlési képviselő elmondta kérdésünkre: sorra látogatja a magyar villamos erőműveket, - Paksról Pécsre, a hő- nem utolsósorban emiatt, az erőműbe utazott, és elmegy az emberek többsége ma MaA vezérigazgató üdvözli az alelnököt fotó: gottvald Kóródi Mária ország válamennyi erőművébe - a helyszíneken akar meggyőződni az energiaszektor privatizációját érintő folyamatok végrehajtásáról. Paks különösen érdekes - mondta Kóródi Mária -, mert az atomerőmű veszélyes üzem. Tíz éve éppen a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófának, és gyarországon is kétségekkel, bizonytalanságokkal fogadja az atomerőmű létezését, bár kétségtelen, hogy tudomásul veszi azt. Parlamenti képviselőként közelről kell meggyőződni ennek biztonságáról, mert aligha tudnak érdemben hozzászólni a vitákhoz azok, akik nem szereztek közvetlen tapasztalatokat. -rgFelmértek a főiskolások A szekszárdi Titanic-diszkó működésével kapcsolatban végeztek felmérést a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociális munkás hallgatói a környéken lakók és a diszkóba járó fiatalok körében. A felmérés eredményeit és tapasztalataikat május 7-én, kedden, 18 órától az V. számú Általános Iskolában kerekasz- tal-beszélgetés keretében ismertetik. A rendezvényre meghívást kaptak a Csatáritorokban lakók képviselői, a diszkóba járó fiatalok, a városi rendőrkapitányság képviselői, a terület önkormányzati képviselője, a diszkó tulajdonosa, Szekszárd polgármestere és jegyzője. Szent Flórián ünnepen, Pakson Tűzre-vízre vigyáznak a tűzoltók (Folytatás az 1. oldalról.) Ünnepeltek a tűzoltók. Május negyediké - Szent Flórián napja - a lánglovagok ünnepe, immár sok éve. Ilyenkor illik visszanézni, a jelent értékelni, a jövőbe nézni - mondotta Csőg- lei István alezredes, a Tolna Megyei Tűzoltószövetség elnöke, azon a megemlékezésen, melyet tegnap tartottak Pakson, az atomerőmű tűzoltóságának székházában, a megyei Flórián- napi központi ünnepeként. Vendégek is érkeztek a jeles napra: Németországból, Tau- berbischofsheimből népes küldöttség, Jörg Hasenbusch vezetésével, akik négy napon keresztül Tolna megye vendégszeretetét élvezték. Szolgálati érmet először 1886-ban alapított a Tolna megyei Tűzoltó Szövetség. Ezt 1945-ben megszüntették, 1950- ben új szolgálati kitüntetést találtak ki, 1990-ben ez is elmúlt, akkor alakult újjá a szövetség. Tavaly visszaállították a régi rendjelet, utólag megkapták azok is, akiknek 1990 és 1995 között lett volna esedékes. Most azok vehették át, akik az idén kerültek sorra: ötven éves szolgálatért Szemes Márton, a tamási önkéntes tűzoltóegyesület parancsnoka, harminc évért Csóka Ferenc, a simontornyai tűzoltóegyesület elnöke, huszonöt évért Nagyfalusi Albert, a németkéri önkéntes tűzoltóegyesület elnöke és Orbán László a dombóvári hivatásos önkormányzati tűzoltóság tagja, húsz évért Bese János a paksi, Kovács János a szekszárdi hivatásos önkormányzati tűzoltóság tagja, tíz évért Ger- gelics István, a bonyhádi hivatásos tűzoltóság parancsnoka, Kovács János a paksi hivatásos tűzoltóság tagja, Szénái József, Boda István, Bertalan István, Klambauer János, Fodor Károly, Bien János a paksi atomerőmű tűzoltóságának tagjai. Díszérem kitüntetésben részesültek: Bach József a megyei közgyűlés elnöke, volt megyei tűzoltó parancsnok, Szabó József a Paksi Atomerőmű részvénytársaság vezérigazgatója, Tóth Ferenc tűzoltó alezredes, megyei parancsnok, Kormos László, a dombóvári ÁFÉSZ tűzoltórészlegének vezetője, és Csoglei István a megyei tűzoltó szövetség elnöke. Rákosi G. A korszerű tűzoltás bemutatója Nincs csődveszély a szakképzésben Interjú Bagics Lajos főosztályvezető-helyettessel Hatodik alkalommal tartotta közgyűlését a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesülete, másodszor Szekszárdon, ahol Bagics Lajos, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a szakképzés helyzetéről szólt. A vele készített interjúban először visszatekint a 89-90-es évekre: — Ez az időszak kezdi - Bagics Lajos - az volt, amikor a szakképzés a csőd szélére került. A gazdaság válsága magával sodorta a szakképzést is, ami ezer szállal kötődött a gazdasághoz. A szakképző iskolák nem önmaguk számára képeznek, hanem a működő gazdaságnak. Ha a gazdaság térdre kényszerül, akkor ennek hatása a képzésben is érződik. Akkor sorra megszűntek azok a képző helyek, melyek szövetkezeteknél vagy vállalatoknál folytattak gyakorlati oktatást. Ez nagy gond volt. — Közben létrejöttek olyan vállalkozások, mint a GYO- SZE? — Igen. A Munkaügyi Minisztérium igyekszik minden olyan szervezettel együttműködni, aki a válsághelyzeten segíteni tud. Ilyen a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesülete is. Az ő közreműködésüknek, megjelenésüknek köszönhetően ma azt állíthatjuk, hogy elhárult a csőd veszélye a szakképzés felől. Relatív stabilizációnak lehetünk tanúi. — A közoktatás finanszírozásának kérdése számtalan problémát vet fel ennek ellenére? — Azt tapasztaljuk, mintha az állam ki akarna vonulni a szakképzés finanszírozásából. Holott tudni kell, teljességgel soha nem is volt benne. Az mindig a gazdaság kötelessége volt, hogy a kellő gyakorlati oktatást a költségvetésében garantálja. Csak amikor mindent államosítottak a legutóbbi 35 évben, akkor úgy tűnt, hogy ez is állami feladat. A 150 éves múltra visszatekintő magyar iparoktatásban mindig egészséges munkamegosztás volt. Az elméletet az állam biztosította, a gyakorlati képzés a gazdaság dolga volt. Hiszen a gyakorlat során értékelőállítás történik, ami a gazdaság tulajdona. — On a közgyűlésen a finanszírozás jogszabály-módosításairól is beszélt. Ezek a törvény módosítások használnak a szakképzésnek? — Egyszóval válaszolva: nem! Olyan jogszabályok kellenek, amelyek legalább öt évre megadják a stabilitást. A gazdaságnak saját törvényei szerint kellene működni. Ma szakítottunk a válságkezelő programokkal. A kormány elfogadott egy hosszútávú 'fejlesztési tervet, ami a szakképzés strukturális átalakítása, személyi, tárgyi feltételei és új finanszírozási lehetőségek megteremtését szolgálja. — Milyen tapasztalatai vannak, a nyugati tőke érdekeltségű kft.-k, vállalkozások milyen módon foglalkoznak a szakképzéssel? — A tőke mindig az oktatás mellett volt, soha nem számított idegennek. Hajlandó áldozni és hoszútávú beruházásnak tekinti. Ez a nyugati tapasztalatom. Ma Magyarországon kevés a tőke, és a türelmetlen. Szívesen tartaná magát távol az oktatástól, szakképzéstől. Ez súlyos hiba! Megbosszulja magát, amit kevesen akarnak tudomásul venni! A jövő érdekében egészen más gondolkozásra kényszerül mindenki. Szakképzésre mindig is szükség volt, és szükség lesz a jövőben is. Decsi Kiss János Kovács hadnagy sírjára... A Tolnai Népújság 1996; április 26. pénteki számában megjelent „Sírrongálók Nagyszo- kolyban” című írás nagyon megdöbbentett. Ilyen és ehhez hasonló esetekről manapság annyit hallunk és olvasunk, hogy szinte közönyösen átsiklunk felettük. Bár nem vagyok vallásos, a temetőket a magara módján szent és' sérthetetlen helynek tartom. Vannak, akik nem tisztelik a múltban élt embereket és ideológiai vagy egyéb mondjuk úgy gazdasági érdekből rongálnak meg sírokat! Az ilyen emberek általánosításra adhatnak okot és rossz színben tüntethetik fel a települést, pláne egy ilyen kiesi falli esetében, mint Nagyszo- koLy. B. N. és L. B., a két elkövető kisebbségi etnikum tagjai és a törvény biztosítja, hogy fiatalkorúak lévén elrejtőzzenek, neveik kezdőbetűik mögé. Tolna megyében jelenleg egyedül vagyok tagja a Magyar Repüléstörténeti Társaságnak. (Ez a tagság tulajdonképpen nem érdem, de büszke vagyok rá). A társaság elkötelezett célja, hogy feldolgozza a magyar repülés történetét, összegyűjtse magyar repülés egész időszakát átölelő fotó és filmanyagot, tárgyi emlékeket, hagyatékokat, illetve nyilvántartásba veszi ezeket. Felkutatja és nyilvántartja a repülési emlékhelyeket, a háborúban eltűnt pilóták sírhelyét és a repülőgép lezuhanásokkal kapcsolatos minden adatot, különböző bombázások, és egyéb légitámadások helyszíneit, időpontját. Mivel Szekszárdon élek, a Tolna megyei adatokat gyűjtöm össze és dolgozom fel a társaság számára. A nagyszo- kolyi sírt azonban barátom, Tomcsányi József azonosította a tavalyi évben, aki a társaság budapesti tagja. A sír az 1919-ben született Kovács Sándor hadnagyot rejti, akinek Messerschmitt Bf 109-es vadászrepülőgépet 1944. december 4-én lőtte le a szovjet légvédelem. Sírjára erősítették repülőgépének a lezuhanásakor erősen elgörbült légcsavarjának egy tollát, mélybe belevésték a lezuhanás dátumát. E dátum és a K. S. monogram (melyre még a szemtanúi emlékeznek, hogy a pilóta ruhájába volt varrva) segített a pilóta azonosításában. Ez a légcsavartoll vált most a fémgyűjtők áldozatává. Részlet Tobak Tibor: Pumák földön-égen című életrajzi regényéből. December negyedikén kora reggel kaptak a tájékoztatást, hogy az egész I. osztály erőltetett bevetéseket fog végezni a Kaposvárt a Balatonnal összekötő útvonalakon. Alacsony támadás! Kissé megborzongtam. Ami alighanem magyarázatra szorul. Pintér Öcsiék évfolyamában végzett egy Kovács Sándor nevű hadnagy, aki véletlenül névrokona volt a július 8-i során elesett, Palóc becenevű, szintén hadnagy évfolyamtársamnak. Az eléggé magas, sötét hajú fiú magatartása első pillanattól bizonyos feltűnést keltett. Úgy november 20. táján, egy ködös-borongós reggelen, amikor a busz megindult a Drótkefe (101/3 vadászszázad fedőneve) szállása felől, a reptér irányába, megszólalt mögöttem a buszban Kovács: - Cica, remélem tudod, hogy még két heted van még az életedből? Rendezd az ügyeidet, mert december 4-én le fognak lőni, méghozzá alacsony támadásnál! - Hülye! - volt a tömör válaszom. - Ám Kovács Sanyi másnap, és attól kezdve mindennap emlékeztetett a jóslatára. Közölte, hogy ennyi és ennyi napom van még hátra, persze mindennap eggyel csökkentve a napok számát. Mondhatom, kezdett nagyon zavarni. Igyekeztem, nehogy meglássa rajtam. December elsejétől csak, annyit mondott: - Még négy nap! - Aztán még három, majtl kettő, Végül de» cember negyedikén reggel közölte, hogy ma fogok meghalni. Aznap a „Barim’y szóval nyugtáztam közlését. Ám meg kell vallanom megviselt az ügy. Amikor aztán megtudtam, hogy alacsonytámadni megyüűk, nem kis fáradságomba került, hogy ne legyen rajtam észrevehető a feszültség és lehapgoltság. Csak a startparancs után a gázbeadáskor nyugodtam meg. Most már csak a fejadatra összpontosítottam. Zavartalanul értünk haza. Begurulás után jutott eszembe Kovács Sándor jóslata. Közben telefonon érdeklődtem, mi újság a többi századnál. A Zongora és a Retek Is bevetésen volt, válaszolták, a Retek már leszállt. - Veszteség? A Reteknél Kovács,Sándor hadnagyot alacsonytámadás közben lelőtték, valószínűleg meghalt . . . Tálosi Zoltán f Szekszárd k ♦ Csőglei István átadja az érdemérmet Szemes Mártonnak
