Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-29 / 124. szám
2. oldal Világtükör Hazai tükör 1996. május 29., szerda Hírháttér Izrael: béke vagy biztonság? Izrael történetében a legfontosabb választásnak nevezte a mai voksolást kampányzáró beszédében Simon Peresz miniszterelnök. Az egész közel-keleti térség jövőjét, a közelmúltban beindult, ám törékenynek tűnő békefolyamat sorsát meghatározhatja. Pedig ha a szemben álló két fő vetélytárs, Peresz munkapárti kormányfő, és jobboldali kihívója, Benjamin Netanjahu Likud-vezetőprogramját hasonlítjuk össze, a vezérszólamok egybecsengenek: mindketten a békét és a biztonságot hangsúlyozták. Ám a sorrend sem mindegy! Peresz fölvállalja elődje, a novemberben meggyilkolt Jichak Rabin politikai örökségét, az Arafattal kötött megállapodásokat, elfogadja a palesztin állam létrejöttét, nem zárja ki a megegyezést Szíriával, sőt hajlandó tárgyalni Jeruzsálemről s a zsidó településekről is. Netanjahu elveti folytatná a települések építését, s nem adná fel a palesztin autonómiaterületek katonai ellenőrzését. A Likud-féle biztonságos béke kerekedik felül, vagy a Peresz által hirdetett békés biztonság? A szórend jelen esetben alapvető politikai ellentétekre utal. A palesztin szélsőségesek által elkövetett kegyetlen öngyilkos merényletek az elmúlt hónapokban a kemény- vonalas Netanjahu-hívők igazát látszottak alátámasztani. Talán ez magyarázza, hogy Arafaték már a voksolás előtt bejelentették: a PFSZ nem a Munkapárttal, vagy személyesen Peresszel kötött egyezményt, így szerintük a békemegállapodás valóra váltását az izraeli kormányzat esetleges változása sem akadályozhatja meg. Magyarországon is bevezetik az óvadékot Hatékonyabb tanúvédelem A készülő új büntetőeljárási törvény a tartós fogva tartás jogkörét kizárólag ügyészi, illetve bírói döntéshez köti. Változások várhatók a bizonyítási eljárásban is. Dr. Bárd Károly, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára lapunknak nyilatkozva kiemelte: általában „feszesebb” szabályok szerint dolgoznak majd a rendőrségi nyomozók, az ügyészek, a bírák. Az előzetes letartóztatás helyett a szigorított lakhelyelhagyási tilalmat alkalmazhatják. A tervezet szerint bevezetik az óvadék fejében történő feltételes szabadlábra helyezés rendszerét. A bizonyítási eljárások újdonsága lesz, hogy a jövőben a tanúkat is megilleti a jogi képviselet, illetve tanácsadás. Szükség esetén - akár az ügyész, akár a bíró speciális védelmet is elrendelhet részükre. Változás várható a bizonyítások módszereinek szabályozásában is. Jelenleg csupán annyit mond ki a jog, hogy a módszerek legyenek törvényesek. Ezzel nincs is gond, de a súlyos gazdasági visszaélések szükségessé teszik a felderítési lehetőségek bővítését. Míg most a hatóságok számára tilos bűncselekmény útján szerzett bizonyítékokat felhasználni, addig egy magán- személy telefonlehallgatás révén szerzett információja a büntetőeljárásban bizonyító erejű lehet. Változik a gyanúsítottak rendőrségi vallomásának megítélése is. Ezeket ma a bírósági tárgyalásokon felolvassák akkor is, ha a vádlottak vele ellentétes, új vallomást tettek. A jövőben a rendőrségen elhangzottakat csupán nyilatkozatként kezelik a bíróság előtti, mérvadó vallomással szemben. Nyári munkák fiataloknak Zsebpénz a vakációra Több ezer egyetemistának, főiskolásnak, illetve középiskolásnak kínál nyári munkát az idén az Országos Diákvállalkozási Hálózat és az Universitas Diákszövetkezeti Csoport. A kiközvetített munkákkal havonta nettó 18-25 ezer forintot is meg lehet keresni. Szakismeret, illetve kiemelkedő teljesítmény esetén pedig ennél több is kerülhet a diákok zsebébe. A kínált jnunkák: üdítőital-, illetve sörpalackozás, konzervgyári csomagolás, kőműves segédmunka, illetve ingyenes reklámújság terjesztése, plakátragasztás, címfelkeresés, adatösszeírás közvélemény-kutatás. Kiközvetítenek fiatalokat számítógépes adatrögzítésre, gyümölcsszüretre, rakodásra és bolti eladásra is. Képesítéssel rendelkezőknek ajánlanak tolmácsolást, fordítói és hostess- munkát is. Azoknak, akik lakóhelyüktől távol vállalnak munkát, az egyetemi, főiskolai kollégiumokban kedvezményes szálláshelyet is biztosítanak. nimttV Göncz Görögországban. Háromnapos hivatalos látogatásra kedden a balkáni országba érkezett a magyar köztársasági elnök. Göncz Árpádot és feleségét Kosztisz Sztefano- pulosz görög államfő köszöntötte az elnöki rezidencián. fotó: feb/reuter A nyugdíjreform a T. Ház előtt A népjóléti miniszter expozéjával tegnap megkezdődött az Országgyűlésben az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Ha maradna a jelenlegi korhatár, az ezredfordulóra a nyugdíjalap növekvő hiánya elérné az évi 100 milliárd forintot, és 70 dolgozónak már 100 nyugdíjas járandóságát kellene befizetnie. Szabó György miniszter kifejtette, nincs választási lehetőség: vagy tovább szolgálunk, vagy idővel fél nyugdíjat kapunk. A koalíció két vezérszónokának, Béki Gabriellának (SZDSZ) és Kósáné Kovács Magdának (MSZP) egybecsengett a véleménye: biztosítani kellene, hogy a felső korhatár elérése előtt a munkaadó ne küldhesse el a dolgozót, de a dolgozónak legyen választási lehetősége. Torgyán József fPKGP) szerint csak a gazdasági stabilitás megteremtése után következhetne a nyugdíjrendszer reformja. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) figyelmeztetett: az emberek ezután is idő előtt igyekeznek nyugdíjba menekülni a munkanélküliség elől, de - a büntető levonások miatt - kisebb összeget fognak kapni. Selmeczi Gabriella (Fidesz) is erre utalva mondta: az a nő, aki 55 évesen megy nyugdíjba, járandóságának 40, aki 57 évesen, 30 százalékát veszti el. Pusztai Erzsébet (MDNP) a tervezett döntések hatásvizsgálatait hiányolta. Valóban mulasztás történt, amikor a MIG-29-es gépek a parlament engedélye nélkül vettek részt külföldön éles lő- gyakorlaton - ismerte el Horn Gyula, aki napirend előtt tért vissza a MIG-ek lengyelországi „kiszállására”. A HM illetékes helyettes államtitkára nem győződött meg az engedély meglétéről; Keleti György minisztert nem terheli személyes felelősség, ő maga pedig ezzel lezártnak tekinti az ügyet - szögezte le. Egyértelmű, hogy a miniszter alkotmányt sértett, s ezt nem lehet bagatellizálni - érvelt az ellenzék. S. A. Főpapok a miniszterelnöknél. A katolikus egyház magas rangú vezetőit - köztük Paskai László bíboros prímást, esztergom-budapesti érseket - fogadta tegnap hivatalában Horn Gyula miniszterelnök. A találkozón az egyházi ingatlanok visszaadásáról és a felsőoktatási intézmények támogatásáról folytattak konzultációt. fotó: feb/diósi imre Fákat döntött ki a viharos szél A viharos erejű szél, a felhőszakadások sok munkát adtak kedden a tűzoltóknak Tolnában. Mint a megyei ügyeletes, Csöglei István elmondta, este hét óráig tizennégy helyszínre riasztották a megye különböző pontjain a tűzoltókat. Dombóváron három helyre vonultak fát eltakarítani a városi tűzoltóság emberei, egy épületnél pedig vízszivattyúzásra került sor. Szekszárdon fa dőlt ki a Kese- lyűsi úton, a Népfront utcában lakóházra zuhant egy fenyő, a Tinódi utcában a szél derékba törte a fát. A környező településeken sem volt jobb a helyzet, őcsényben nyárfa zuhant egy lakóház előtt parkoló autóra, Gyönkön az Ifjúsági lakótelep egyik háza került veszélybe. Ez utóbbi problémát a helyi önkéntes tűzoltók oldották meg. Pakson ugyancsak sok kárt okozott a szél, Dunaföldváron pedig a Templom utcában egyházi szoborra dőlt rá egy fa. Az anyagi kár hol kisebb, hol nagyobb, személyi sérülés nem történt. Nem hivatalos találkozót tart a közeljövőben Hóm Gyula magyar és Vladimír Meciar szlovák kormányfő - erősítette meg Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. A megbeszélés helye és időpontja még bizonytalan. Hillary Clinton júliusban Magyarországra látogat - értesült róla az MTI. Az amerikai First Lady tervezett kelet-európai kőrútján hazánkon kívül ellátogat több országba is. Belgrádban tárgyaltak kedden a boszniai szerb állam képviselői a daytoni egyezmény megvalósításának kérdéseiről. Hírek szerint a belgrádi vezetők azt követelték, hogy Radovan Karadzsics írásban is erősítse meg visszavonulását. * Foghíjas a tájékoztatás. Magyarországon nincs állami, kormányzati sajtó. A kormány lapot sem tart fenn és nem is befolyásolja a sajtó működését. Ugyanakkor még mindig hiányzik a lakosság hiteles tájékoztatása, az igazság reális és magyarázatokkal alátámasztott bemutatása. Minderről Horn Gyula miniszterelnök beszélt tegnap a nemzetközi PR-konfe- rencia záróülésén. Új pályázat kell. Egyik elnökjelölt sem kapta meg a kétharmados támogatottságot a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének keddi szavazásán. Az elnökség úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki. Dél-nyugati szomszédunk: Szlovénia Egy felmérés szerint a többség kedvezően vélekedik Titóról Öt éve a lapok címoldalán szerepelt Szlovénia. A felbomló Jugoszlávia néphadseregével szembeszálló parányi ország ámulatra késztette a világot. Az Alpok déli lábánál fekvő köztársaság azóta kivívta teljes önállóságát, egész történelme során most első ízben vált szuverén állammá. Az újságok napjainkban két összefüggésben emlegetik délnyugati szomszédunkat. Egyrészt mint a gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő jugoszláv utódállamot, másrészt hírt adnak a föl-föllobbanó szlovén-olasz vitáról. A második világháború után ugyanis a Jugoszláviához csatolt területről elűzték az őslakos olaszokat, akik most kártalanítást követelnek. A ljubljanai egyetem társadalomtudományi intézete széles körű felmérést végzett: hogyan élik meg a szlovének nemzetük önállósodását? A túlnyomó többség pozitívan értékeli a politikai szabadság- jogok és az egyház jogainak bővülését. Sokan azonban úgy vélik: anyagilag jobban éltek a nyolcvanas években. A válaszadók 56 százaléka dicsérőleg említette a partizánmozgalmat, de 67,5 százalékuk elítélte az elkövetett rémtetteket. Jugoszlávia legendás vezetőjét, Titót a többség kedvezően ítéli meg, csupán 8,4 százalék szerint játszott negatív szerepet. Szlovénia jelenlegi államfője, Milan Kucan a felmérés szerint a hazai történelem „harmadik legfontosabb személyisége”. A közvélemény-kutatás összegzése igen vegyes visszhangra talált a szlovén sajtóban. A Slovenec szerint „volt kommunisták manipulálásáról” van szó, akik „sugalmazott kérdéseikkel Jugoszlávia- nosztalgiát” akartak ébreszteni. A baloldali Dnevik szerint a körkérdés eredménye arról árulkodik, hogy a jobboldali pártoknak egyhamar nem lesz esélyük a hatalom megszerzésére. Toronyi Attila Veszélyes a puska az érettségin Ritkán élnek sportszerűtlen eszközökkel a magyar diákok Szakemberek serege őrzi évről évre az érettségi tételek titkait, mert a legjobb tanulókat is megkísértené fellebbentésiik esetleges lehetősége. Idén például néhányan mobil telefon segítségével próbáltak a matek írásbelin puskázni. Ha az órán súg a diák, a tanárok általában bölcsességgel, tapintattal hidalják át a dolgot - mondja Juhász József, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa. Az érettségiken azonban a puskázás már jogi elmarasztalással járó kategória, amiről a gimnáziumi és a szakközép-is- kolai vizsgaszabályzat intézkedik. Az előírások legtöbbje a szabálytalanságok megelőzését szolgálja. A tantermekben például egyidejűleg legfeljebb 15 tanuló írhat dolgozatot. A felügyelő tanárok óránként váltják egymást, és a folyosón is tartózkodnak ügyeletesek. Szigorúan meghatározott a bevihető segédeszközök köre. Még kézmosásra is csak egyenként mehetnek ki a diákok. Körülhatároltak a szóbeli körülményei is: 6 tanuló lehet egyszerre a teremben, s ők is külön padban ülnek. Mindezek ellenére mindig akadnak, akik „megbotlanak”. Ilyenkor az ügyeletes tanár az igazgató jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel a helyszínen, amit aláír, és megjegyzésével ki is egészíthet az érintett matu- randus. Ezt követően pedig tovább írhatja dolgozatát, és a többi tárgyból is írásbelizhet. A végső határozat kimondására ugyanis a vizsgabizottság az illetékes. Ez pedig csak a szóbelik első napján - idén például június 6-án - ül össze. A bizottság mérlegelhet. Akár elégtelenre is minősítheti a szóban forgó dolgozatot, a diák pedig a szóbelin, vagy az őszi pótérettségin javíthat. A legsúlyosabb esetben azonban a teljes érettségit meg kell ismételnie ősszel. Ilyenre azonban a legöregebb tanügyi rókák sem emlékeznek. (d. g.)