Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-03 / 103. szám
/ / MÁJUS 3. PENTEK Köszöntjük a névnapjukat ünneplő IRMA, TÍMEA nevű olvasóinkat. Névnapok története: Irma: Germán eredetű név, jelentése: erős védelmező. Védőszent: Szent Irmgard, I. Lothár német császár szentéletű felesége (+851). Tímea: A név alkotója Jókai Mór. Valószínűleg a görög Euthymia rövidítése. Hajdan. Május harmadikán 100 éve, 1896-ban a Tolnavármegye című hetilap nemzeti színű keretben jelent meg s a milleniumot ünnepelte. Aparon a vihar és a jégeső ellen harangozni szándékozó Riedlinger Jánost halálra sújtotta a villám a templomtorony nyitott ablakában. 60 éve, 1936-ban harangot avattak Ocsényi-hegyen. A szekszárdi polgári iskola cserkészcsapata Erdélyi Gyula Ludas Matyi című zenés vígjátékát mutatta be. 50 éve, 1946-ban végezték ki Kovarcz Emil felsőiregi születésű nyilas politikust, aki volt különítményes 1920-ban, csendőrtiszt, a Ludovika Akadémia tanára, képviselő, végül Szálasi idején miniszter. A napi igék: Katolikus: lKor. 15,1-8. Zsolt. 18. Jn. 14,6-14. Református: 2Tim. 2,22-26. 3Móz. 2. Evangélikus: Gál. 6,14-18. lPét. 5,1-7. Ortodox: ApCsel. 8,40-9,19. Jn. 6,48-54. A Nap kél 5.24 órakor, nyugszik 19.59 órakor. A Hold kél 20.04 órakor, nyugszik 5.29 órakor. Vízállások a Dunán május 2-án, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 176 cm, Paks 320 cm, Dombon 356 cm, Árvízkapu 736 cm. A Sió Palánknál 295 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6-tól 14 óráig a 61-es főút simontornyai szakaszán, Simontomya belterületén. 14-től 22 óráig a 6-os főút szekszárdi és paksi szakaszán. Felelős szerkesztő: D. Varga MártaTel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 450-574. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/319-884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Afész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Tolnai vasárnap délelőtt a Pécsi Rádióban Tolna megyéé lesz a szó vasárnap a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának délelőtti műsorában. László Lajos hagyományos vallásos ötperce után az édesanyákat köszöntik, utána viszont, még Pécsett maradva, már Tolnáról hallhatunk. Schweier Rita mikrofonja előtt Mayer Mihály megyéspüspök szól arról a megyéről, ahol született. Ezután egy még meg sem nyílt bonyhádi kiállításról hallanak képzeletbeli tárlatvezetést dr. Kolta László nyugdíjas tanár, tudós helytörténésztől. A kiállítás apropója, hogy a hónap végén lesz 190 éves a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és 60 éves annak öregdiák szövetsége. Képek után képzőművészek. Erdélyben készült Kovács Zoltán riportja a Szek- szárdon élő Szatmári Juhos Lászlóval és Baky Péterrel. A művészetek után gazdaság. A Paksi Atomerőmű vezérigazgatója arról beszél, miért olyan szerények, mikor lenne mivel dicsekedjenek. Az ipari vallomás után pedig a Holló együttes tagjai beszélnek Kovács Attila zenei szerkesztő mikrofonja előtt új dolgaikról. Kirakatban a IV. a Végre egy ötlet, egy jó gondolat. A Szekszárdi Beze- rédj István Kereskedelmi Szakközépiskola végzős osztályának tanulói gondoltak egy nagyot és merészet. Tegnap délután fél háromkor beültek a Skála kirakatába egy élő tablóra. Hogy milyen volt a fogadtatás? Hát mindenképpen vegyes. Volt, aki meg sem látta őket, másoknak szemmel- láthatóan tetszett az ötlet. Mindenképpen jó mulatság volt. FOTO: BAKÓ JENŐ A skandináv rejtvény nyertesei A lapunk műsormellékletében lévő rejtvény megfejtése beküldendő a Tolnai Népújság Szerkesztőségének címére: 7101. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra írják rá: Skandináv rejtvény! Beküldési határidő: május 10. Az április 26-i skandináv rejtvény helyes megfejtése a következő: „Az igaz, a jó és a szép, fölöttébb összefügg egymással”. Könyvet nyertek: Szabados Imre Szekszárd, Jókai utca 16. 1/2., Lőrincz Nándor Bonyhád-Majos, V. utca 138., Baranczó Ferencé Decs, Béke utca 1„ Pándi Albertné Hőgyész, Dózsa György u. 1. Keszely Zsófia Tevel, Dorogi u. 312. Olvastam írta: Venter Marianna Ésszerűsítés J ja jól emlékszem, az ötvenes években volt nagy keletje a kü- /jl lönféle ésszerűsítési eljárásoknak. Az akkori médiák nagy lelkendezés közepette jelentették, hogy például ebben vagy abban az üzemben X. Y. ésszerűsítési ötletének köszönhetően most már nem két perc 50 másodperc alatt, hanem két perc 45 másodperc alatt készítenek el egy bizonyos munkadarabot. A másik híradásban arról számoltak be, hogy mindkét oldalán két- két centivel kiszélesített lapáttal felszerelve ennyivel meg any- nyival több anyagot tud megmozgatni egy-egy munkás. (Arról persze már nem volt szó, hogy többet emelve hamarabb is fárad, tehát amennyivel többet termel, annyival többet is pihen, de hát ezekben az időkben ez volt a divat.) A kétpengéjűkasza - hogy ne csak jobbra lendítve, hanem a „visszaúton” is dolgozzon - meg a gatyakorcra akasztott viharlámpa (éjszakai kaszáláshoz) szerencsére csak a viccekben fordult elő. A zt gondolnánk, manapság már nincs ilyesmi, pedig igenis van. A minap olvastam, hogy egy város első embere (nem Magyarországon) harmadával megkurtíttatta a városi tisztasági alkalmazottak ásó-, lapát- és seprűnyeleit. Hogy ne tudjanak rátámaszkodni. . . Humor Nagyságrendek Pistikét elviszik az Állatkertbe. Képeskönyveiből jól ismeri az állatokat, és mindegyiket hangosan köszönti: - Szervusz teve, szervusz zebra, szervusz oroszlán, szervusz majom! Egyszer csak odaérnek az elefántketrechez. Pistike megáll, kerekre nyitja a szemét, szemmel láthatóan megdöbben a hatalmas méretektől. Majd csendesen megszólal: — Kezét csókolom! Leánykérés Egy úr felkeresi a skótot a lakásán: — Uram, azért jöttem, hogy megkérjem a lánya kezét. Tisztességes, becsületes ember vagyok, nemesi családból származom, előnevem van ... — Akkor nem lesz a dologból semmi - vágott közbe a skót. — Miért, kérem? < — Mert ha én magának sür- gönyözni akarok, egy szóval többet kell fizetnem. A kabát Kovács vett egy kabátot. Másnap visszaviszi: — Kérem, ez a kabát rossz. Tegnap megázott, és helyenként elvörösödik. — Elvörösödik? - álmélko- dik a kereskedő. - Hiszen akkor nincs semmi baj. Ha még pirulni tud, nem lehet olyan rossz. Műsorváltozás Az egyik vidéki színtársulat férfisztárja ötnapos szakállal állít be a direktorhoz: — Direktor úr, ma a Hamlet megy, kérek előleget a borotválkozásra. — Szó sem lehet róla - felelte a kőszívű igazgató -, inkább előadatom a Lear királyt. Reklamáció Pistike bemegy a tisztítóba, és letesz a pultra egy inget. — A papám ingét kicserélték - mondja erélyesen -, és azt üzeni, hogyha azonnal nem adják vissza az ő ingét, idejön, és összetöri a berendezést. — Hányas inget visel a papád?-kérdik a gyereket. — Harmincötöst. — Nohát, akkor mondd meg neki, hogy csak jöjjön. Gátlás Szabó nagyon ideges, és elmegy az idegorvoshoz. A felesége is elkíséri, és kint várja a várószobában. Az orvos megállapítja: — Önnek valami krónikus gátlása van, amely minden életörömétől megfosztja. — Pszt... - csitítja Szabó -, kint ül a várószobában. Legyen az útitársunk! EXPRESS UTAZÁS ÉllMllOOA RT Az EXPRESS Rt. már 40 éve megbízható útitárs SPANYOLORSZÁGI AJÁNLATAINKBÓL: Mallorca (8 nap) Utazás: különrepülőgéppei Elhelyezés: Hotel Bermudas, 3 csillagos, kétágyas, fürdőszobás szobákban, félpanzióval, büfé rendszerben. Indulási időpontok: június 4-11. és június 11-18. Részvételi díj: 63.500 Ft, 12 éves korig: 31.500 Ft. Costa del Sol Fuengirola (8 nap) Utazás: különrepülőgéppei Elhelyezés: 2 csillagos, 2 ágyas, fürdőszobás szobákban pélpanzióval Indulási időpont: május 28 - június 4. Részvételi díj: 59.900 Ft, 12 éves korig: 48.600 Ft. Jelentkezés és részletes felvilágosítás Tolna megye, 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. 1. Tel.: 74/312-398, 74/312-934. Telefax: 74/312-629. Utazzon velünk! Legyen az útitársunk! EXPRESS RT, Körülgyalogolja Németországot Hosszú út áll Egon Ecklebe előtt: a harzi származású 64 esztendős német ácsmester száz nap alatt ötezer kilométer akar gyalogolni, hogy körbejárja Németországot. Á königshüttei „vasember”, ahogy honfitársai nevezik, kedden reggel indult útjának első ötvennapos szakaszára - jelentette a dpa. Ecklebe Bajorországban kezdi körsétáját, majd az óramutató járásával megegyező irányban készül végigmenni Németország határán. Augusztus 16-ára, 65. születésnapjára tervezi, hogy visszaérkezik szülőfalujába, Königshüttébe. „Mindenestre meg fogok érkezni és végigjárom a magamnak előírt utat, de hogy mekkora gyorsasággal, azt ma még nem tudom” - nyilatkozta a startnál. f7'V 1 OKOD! Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszdmmol, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és oz előfizető üli számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig • egy-egy számot közread unk. Amennyiben ’ * ‘ a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kádjával, Bátaszékiek közül Öné az szgk. autógumi centrírozás - Mayer Károly, Bátaszék, Budai u. 153. Air So Gumiszerviz Papp János, Bátaszék, Budai u. 29. 06-20/441-454. Bátaszékiek közül Öné az 5 palack jóminőségű bor! - Zerényi Lajos, Bátaszék, Hunyadi u. 83. Stj&bortjjft. I Bátaszék Pincészet, 1 Bonyhádi u. 16. 491-210. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE 24 25 25 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Bár tavasziasan változékony, ám határozottan kellemes, szinte nyária- san meleg időre számíthatunk. Főleg a nap első részében, ha nem is zavartalanul, de sokat fog sütni a nap. Később időnként már vastag gomolyfel- hők jelennek az égen, és szórványosan számítani lehet záporok, egy-egy zivatar kialakulására (erre a nyugati országrészben nagyobb az esély). A délnyugati szél ma is gyakorta megélénkül, de viharos széllökések is előfordulhatnak. Kora délután 21, 26 fok valószínű. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ezekben a napokban tapasztalható változékony időjárás nagyobb figyelmet követel az autósoktól. Többfelé erős szélre, itt-ott vizes útszakaszokra kell felkészülni, s erősebb zápor idején rosszabbak a látási viszonyok is. Napsütésben (főleg a nap első részében) nem lesz hiány, és a mára várható hőmérséklet is kellemesnek ígérkezik. Időnként azonban erősebben megnövekszik a felhőzet, és szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. Elénk lesz a légmozgás. Kora délután 22, 25 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 24 Paks: Siófok: 22 Pécs: Szekszárd: 24 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 14 Velencei-tó: 15 Fertő-tó: 12-16 Duna: 17 16 13-15 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 40-50 35-45 35-50 40-50 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 40-50 45-50 40-50 35-45 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.