Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-13 / 111. szám
1996. május 13., hétfő Sport 9. oldal Kézilabda EHF-kupa, döntő Ismét kupagyőztes a Debrecen DVSC-Symphonia-HK Lar- vik (norvég) 18-15 (8-6). Debrecen, 3000 néző. V: M. Nacevcki, D. Nacevski (macedónok). DVSC-Sympho- nia: Szamozvanova- Kokainé 2, Borók 6, Virincsik, Katkó 3, Csapó 6 (1), László 1. Csere: Szász (kapus), Hal- csik, Zupko, Nyilas. HK Larvik: Kristiansen- Moldestad 1, Olsson 3, Svendsen 3, Flaatnes 1, Larsen 3 (1), Vik-Hansen 1 Csere: Duv- holt 3 (2), Tveter, Haakestad. A kihagyott helyzetek után a 3. percben Borók szerezte az első gólt. Szamozvanovának csak a 9. percben kellett közbeavatkoznia, çkkor különösebb gond nélkül oldotta meg feladatát. A 12. percben Katkó a beálló posztjáról már 3-0-ra módosította az eredményt, úgy tűnt, a hajdúságiak végre megnyugodhatnak. Azonban az északiak sem adták meg magukat, sőt, elkezdték a felzárkózást. A 12. percben Olsson, két perccel később Duvholt volt eredményes, s így 3-2 lett az állás. Nos, ezúttal Borók már a 10. percben kettőnél tartott, s a 19. percben, 5-3-as hazai vezetésnél Csapó is két találatot jegyezhetett. Lászlónak és Kokainénak nem ment a játék, az első harminc percben egyikőjük sem tudott feliratkozni a gólszerzők közé. Reménytelen lett volna a helyzet, ha a félidő hajrájában Borók nem lő három gólt. Egymaga azonban ő sem volt képes csodát művelni, így a fordulásig nem is sikerült ledolgozni az idegenbeli háromgólos hátrányt. A második félidő magyar szempontból még rosszabbul kezdődött, hiszen Larsen és Vik-Hansen találataival egyenlítettek a norvégok, a 36. percben 8-8 volt az eredmény. A 42. percben 10-10-nél például 30 másodpercen belül Katkó, majd Virincsik is büntetőt hibázott. Ez már túl sok volt, az ilyen sorsdöntő hibák végképp megpecsételni látszottak a debreceniek helyzetét. Legalábbis így tűnt a nézőtérről, hiszen 11 perccel a vége előtt is még egyenlő (12-12) volt az állás. Aztán mégis felcsillant a remény, mert végre a két magyar szélső - Kokainé, László - is szerzett egy-egy gólt, majd Larsen kihagyott hétméteresét akcióból Csapó válaszolta meg, így meglett a hőn áhított háromgólos különbség - 16-13 az 54. percben. A hajrá nem mindennapi izgalmakat hozott, ugyanis előbb 16- 14-nél Katkó hagyott ki egy hétméterest, aztán a szabálytalankodó Nyilas és a reklamáló Szamozvanova kapott két perces kiállítást. Duvholt hétméteresből elért találata révén 17- 15-re felzárkóztak a larvi- kiak, majd 39 másodperccel a 60 perces játékidő letelte előtt a rengeteget vállaló Csapó is belőtt egy büntetőt, így újra három .lett a különbség. Bár kettős emberelőnyben játszottak, a norvégok már nem tudták befejezni újabb támadásukat, arra ugyanis nem maradt idő, így következhetett a „népünnepély”. A két rendkívül ideges együttes összecsapásán a debreceniek óriási elszántságuknak köszönhetően feltették a pontot az i-re, s így megvédték egy évvel korábban kivívott kupaelsőségüket, ismét övék lett az EHF harmadik számú trófeája. Egyébként a debreceniek teljesítménye azért is figyelemreméltó, mert a magyar együttesek közül elsőként tudták megismételni egy évvel korábbi diadalukat. Jók: Szamozvanova, Borók, Csapó, illetve Kristiansen. A debreceniek 38-38-as ösz- szesítéssel, az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően nyerték el a kupát. Tenisz Megyei bajnokság A hétvégén Szekszárdon rendezték meg az idei megyei egyéni és páros bajnokságot. A versenyre erős mezgny gyűlt össze, megyénk országos ranglistán szereplő teniszezői is rajthoz álltak. Az egyéni fináléba Hahn és Dávid került, a győzelmet a Paksi SE versenyzője Hahn János szerezte meg, 7:6, 6:4 arányban bizonyult jobbnak szekszárdi vetélytársánál. A harmadik helyen Dobos (Szekszárdi és Dudás (Paksi SE) végzett. A párosok versenyében nyolc kettős nevezett, s a döntőben szintén paksi siker született, a Dudás-Hahn duó 6:3, 6:3 arányban bizonyult jobbnak a szekszárdi Dávid-Nemes kettősnél. A bronzérmet a Dobos- Jóföldi (Szekszárd), és a Barta- Oláh (Paksi SE) duó vehette át. TÉGLA-AKCIÓ! Kisméretű tégla közvetlen ül a gyártótól 15,80 R/db Termékünk raklapon és osztályos minőségben is kapható! BEFIZETHETŐ: Bonyhádi Téglagyár Telefon: 72/457-013 PANNON TÉGLA KFT. (91897): KÉPÚJSÁG TELEFONON IS FELADHATJA HIRDETÉSÉT! Hívja a 74/416-211-es telefonszámot, munkatársaink segítségére lesznek! I tiíwf Szekszárdi, Béri B. Á. u. 64. ?fs^foLT telefon: 74/312-754 Megkezdtük a CIMSEC és a MOLTO termékek kis- és nagykereskedelmi forgalmazását. Cimseo burkolási munkához különböző ragasztó habarcsok fugázási munkához sokféle színben fugázóanyag, lemosó adalék, fugafejújító 1 & ■ • spatulyázó anyagok: Molto felülettisztító anyagok, fehér színű fugázók, fakittek ( natúr, teak,mahagóni, vil.tölgy) w festékek : belső-, bio- és follteltüntető festékek tapéta-, parketta- és univerzális ragasztók, tapéta leválasztó folyadék, penészeltávolító, lúgos lemosó Uj : HAMMERITE 1 I 0$% Speciálisan fémek védelmére kifejlesztett festékcsalád. HOMMERTE METALL - SCHUTZLACK GLÄNZEND magasfényű vódőfesték fémhez HOMMERTE METALL - SCHUTZLACK HAMMERSCHLAG 1 védófestók fémekhez Várjuk érdeklődésüket, megrendeléseiket ! Viszonteladókat,nagy felhasználókat nagykereskedelmi áron szolgálunk ki. TELEOTMIP mmm - képviselet ISDN értékesítési partner EGY ÉRTŐ KÉZBEN MINDEN, AMI NAPJAINKBAN A HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS FELTÉTELE: ■ EGYSÉGES INFORMATIKAI RENDSZER, MELYBEN A TÁVOLSÁGOT IDŐVESZTESÉG NÉLKÜL HIDALHATJA ÁT ■ INTERNET-HOZZÁFÉRÉS TELEGÖMP Jő családhoz tartozunk ! Budapest, Tábor u. 5 Tel.: (1) 135-43-88 Pécs, Magyarürögi út 12. Tel.: (72) 33 66 55 ENGEDMÉNYES BÚTORVÁSÁR a székesfehérvári BODI-bútor termékeiből SZEKSZÁRDON, a Babits M. Müv. Központban (Mártírok tere 10., a 160 lakás felöli oldalon) 1996. május 14-15-16 Nyitva: 9-18 óráig KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL! 20-30-40% Kedvezménnyel vásárolhat szekrénysorokat, konyhabútorokat, kárpitozott garnitúrákat hitellevélre is. Minden kedves vásárlót szeretettel Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet Bonyhádi Üzemébe 1 szakképzett, gyakorlattal rendelkező VARRÓGÉPMŰSZERÉSZT i keres. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Falb Gábor telepvezetőnél Bonyhád, telefon: 74/451-118. (91746^j Kínálatunkból: Bravo almaié 11 76 Ft Flóraszept folyékony 88 Ft Vitamor szamószaszörp 0,5 I 88 Ft+üveg Chemotox légy- és szúnyogírtó 140 ml 166 Ft Ráma margarin 250 g 65 Ft Libero Unisex (midi, maxi, maxi-plusz) 322 Ft Sertésmájkrém 63 g 25 Ft ATA folyékony súroló 250 ml 106 Ft Merido Mocca 250 g vákuumos 318 Ft Ultra szőnyegtisztító 500 ml 173 Ft Szalonsör 47 Ft+üveg ÜNNEPELJEN az ÁFÉSZ-ekkel, VÁSÁROLJON, AMÍG A KÉSZLET TART! (91568) |!)ii|IÉá|u!)iJeuii]Uk]u 2HÉ Labdarúgó NB III. PSE és UFC: idegenbeli siker Marcali-Dunaszent- györgy-Limex SE 3-1 (2-0) Dunaszentgyörgy, 450 néző. V: Béni. Marcali: Dániel- Bozsó, Mészáros, Borbély, Rózsa- Tóth (Csonka), Becsei (Kolumbán), Arany, Szántó (Vadász), Virág, Andricz. Edző: Mészáros József. Dunaszentgyörgy: SzlanyinkaStölkler (Gyöngyösi), Varga, Horváth J., Debreceni- Aradi, Káldi (Hajpál), Dienes, Pintér- Kiss, Boros. Edző: Botos Antal. A 10. percben Virág elcsent egy labdát és a tétovázó védők közül kiugorva megszerezte a vezetést.. 1-0. Egy perc múlva Szántó beadását Rózsa fejelte a hálóba. 2-0. A második félidőben nagy iramban kezdett a Limex, de a hazai fölény dinére a 62. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Jobb oldali szöglet után az üresen hagyott Virág védhetetlenül fejelt a hálóba. 3-0. A 75. percben Horváth J. 18 méterről óriási kapáslövéssel szépített. 3-1. A gyorsan bekapott két gól valósággal sokkolta a hazaiakat, akik a tavaszi idény leggyengébb játékát nyújtották. A somogyiak igen értékes pontokkal távoztak. Jók: Bozsó, Mészáros, Virág, illetve Aradi, Horváth J. Dömötör Endre PVSK-Bátaszék 2-0 (0-0) Bátaszék, 500 néző. V: Kovács Zs. PVSK: Tihanyvári- Tóth, Török, Papes- Róth, Somogyvári, Bruder (Galla), Sipos- Lieber, Fülöp, Nagy T. Edző: Rónai István. Bátaszék: Grill- Bojás, Kiss, Ha- uwasser (Kőkúti)- Izsák, Brecska, Pozsár, Szabados, Acsádi (Takács)- Dér (Keller), Zalai. Edző: Pozsár István. Az 57. percben Fülöp a tétovázó hazai védők gyűrűjéből 14_méterről kapura lőtt, a labda Grill kapusról pattant a hálóba 1-0. A 60. percben a végig nagyszerűen játszó Nagy Tamás egyéni akció végén lőtt a hosszú sarokba. 2-0. A vendégek a tabellán elfoglalt második helyükhöz méltóan futballoztak. Nagy Tamás irányításával többször is átját- szották a hazai védelmet, így győzelmük teljesen megérdemelt az enervált hazaiakkal szemben. Jók: Nagy T., Lieber, Tóth, Tihanyvári, illetve Kiss. Illés Béla Paksi SE-Pécsi Postás 3-2 (2-0) Pécs, 100 néző. V: dr. Csapó. Paks: Heizler- Somogyi, Prantner, Erdélyi- Wolf, Péter, Radies, Ács (Ötvös), Feer- Kulcsár (Takács), Benedeczki (Kovács). Edző: Patkós István. Pécs: Horváth- Koronics, Soós, Berta, Jordanov- Hadnagy, Kovács, Schwarzkopf- Stern, Hüber, Balázs. Edző: Csordás István. Furcsa mérkőzést játszottak a csapatok a szakadó esőben. A Pécs különös indíttatásból három gól előnyt adott a vendégeknek. A hazaiak az utolsó 19 percben majdnem kiegyenlítettek, ám az idő előbb fogyott el, mint a hátrány. G: Stem, Swarczkopf, illetve Kulcsár, Feer, Benedeczki. Jók: Koronics, Hüber, illetve Somogyi, Erdélyi, Kulcsár. Balatonlelle-Bonyhád 5-0 (1-0) Balatonlelle, 250 néző. V: Győri. Balatonlelle: Kovács- Czubelák, Beleznai, Bene, Himics- Kiss, Kalmár, Ho- checker (Pusztai), Somogyi- Tettamanti, Takács. Edző: Kenéz István. Bonyhád: Bogaras (Götz)- Szabó, Mágo- csi, Stumpf, Nikolov- Bóta, Darabos (Babai), Zsiika (Kiss), Baumann- Tálas, Végvári. Edző: Incze Zoltán. A 18. percben Himics 8 méterről talált be. 1-0. A második félidőben Takács percei következtek: az 53. percben öt méterről lőtt gólt, majd a 66. percben Kalmár 22 méteres szabadrúgásból talált a jobb sarokba. 3-0. Ezután ismét Takács következett: a 75. percben három méterről, a 87. percben négy méterről lőtt gólt. 5-0. Egy félidőn keresztül tudta tartani magát a fiatal, lelkes vendégcsapat. A második félidőben a nagy kedvvel játszó hazaiak Takács vezérletével ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Kiállítva: Baumann a 68. percben. Jók: Takács, Kalmár, Himics, Kiss, illetve Stumpf, Bogaras. UFC Szekszárd- Sellye 2-0 (0-0) Sellye, 200 néző. V: Pecsét. Szekszárd: Cziráki- Horváth, Mosonyi, Hanák, Kovács- Galambos (Veszter- gombi), Volár, Novák, Nagy- Bozsér, Rupa. Edző: Kniesz Mátyás. Sellye: RegősCsorba, Knézics, Hirth, Vá- radi- Tóth, Pfeifer (Farkas), Becker- Kapusi, Varga, Major. Edző: Goján György. A hazaiak kapusa hiába tett meg mindent, ha a csatároknak nem ment a gólrúgás. A Szekszárd megérdemelten nyert. G: Galambos, Horváth. Jók: Regős, Csorba, Hirth, illetve Kovács, Novák, Bozsér, Rupa. A Balatonkeresztúr-Ger- jen mérkőzés esőzés miatt elmaradt, a találkozót május 22-én 17 órakor játsszák.