Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-11-12 / 110. szám

1996. május 11., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal A hónap műtárgya - Porta Galéria, Szekszárd Festmények, fotók a könyvtáros szemével Vadócz Kálmán hagyatéka között Vadócz Kálmánt, a szekszárdi könyvtár egykori igazgatóját a város határain túl megyeszerte is jól ismerték életében. Alakja sugározta az egykori néptanítók hitét, meggyőződését. Karakte­res megjelenése mindennek tiszteletet parancsolt. Az arcán megjelenő állandó derű, belső harmóniáról árulkodott, amit megfűszerezett sajátos humo­rával. Lehetne folytatni jellemének érzékeltetését és az olvasó, aki most emlékeket idéz Vadócz Kálmánról, meg is teheti. Azt talán kevesebben tudták róla, hogy szabadidejében a fotózás mellett festett is. Olyan képeket örökített meg, erdei, mezei, tó- és folyóparti túráin, portyáin fényképezőgépével, melyeket később rajzlapokon, kartono­kon, vásznakon, ecsetek segít­ségével is átadott az érdeklődő nézőknek. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériájában Vadócz Kálmán emlékének tisztelegve állították ki fekete­fehér fotóinak és színes fest­ményeinek néhány darabját. Olyan különös érzés leírni, hogy évtizede nincs már közöt­tünk, hiszen a könyvtár dolgo­zói naponta találkoznak kezé­nek nyomaival, munkájának eredményeivel. A galéria ren­dezői mindig gondot fordítanak arra, hogy a korabeli sajtót idézve, mind több információt továbbítsanak a látogatóhoz. Ezzel is igazolódik a krónikás szerepe, hitelességének, őszinte, igaz szavának mértéke, szükségessége. Egykor „Születésnapi be­szélgetés, nyugdíj előtt” cím­mel Virág F. Éva írt Vadócz Kálmánról, idézve életútjának fontosabb állomásait. Ezekkel a sorokkal immár rá is emléke­zünk. Virág F. Évára, aki a me­gyei sajtóban a kultúra közvetí- tőjeként indult, majd mind ma­gasabbra jutott, szélesebb fó­rumokon, országos lapok ha­sábjain megjelenő érző, értő kritikai hangjával. Vadócz Kálmán fotói és festményei a nyugalom perceit kapták meg abban a pillanat­ban, amire Goethe is használta megfogalmazott szavait: „oly szép vagy, óh maradj velem...” A vizek, az utcák fényei von­zották Vadócz Kálmán tekinte­tét, majd lencséjét, ecsetét is. Ezekben a fényekben ott érez­hetjük hitvallását is. A fény számára azt is jelentette, hogy olyan jelenség, ami irányt mu­tat, életet is ad, követni lehet, kell! Ilyen fény a tanító ember is, ha foglalkozások megneve­zésére fordítjuk szimbolikáját, akkor a könyvtáros, a népmű­velő és mindenki, aki a közös­ségért tesz, tehet. Az emléktárgyak, melyek a könyvtár portáján láthatók, fris­sességükkel tűnnek fel legin­kább. Ezt viheti magával az itt megforduló könyvtárlátogató, a könyvtár helyi, hétköznapi gondjairól mit sem sejtve! A kultúra kicsi darabjának léte is foroghat koc­kán, erre ne is gondoljunk! A hatalom fe­lelőseinek döntő szava mögött, mi­kor egy-egy iskola, könyv­tár megszűné­séről hoznak határozatot, vajon állnak-e emlékek va- dóczkálmá- nokról, akik életük példá­jával is iga­zolták - igaz ugyan, hogy más társa­dalmi rend­szerben -, hogy a kul­túra érték, ami nehezen mérhető a köznapi piac eszközeivel. A Porta Galériában jó meg­állni, mert ünnep kerekedik a lélek számára. így van ez akkor is, amikor Vadócz Kálmán egykori igazgató festményei, fényképei kínálnak pihentető kikapcsolódást a további erőfe­szítésekhez. Decsi Kiss János Bukovinai székelyek Kanadában A bonyhádi Székely kör dálkodásról faggattuk. Megtud­1989-ben alakult, s ezzel egy- időben kutatócsoportot hí­vott életre a bukovinai szé­kely kultúra kutatására, a hagyományok át- és meg­örökítésére. — Ma heten vagyunk a ku­tatócsoportban, a munkánkat tervszerűen és tudatosan vé­gezzük. Jelenleg adatközlőket keresünk, az általuk mondotta­kat hangkazettán rögzítjük. Si­etnünk kell, mert pontos infor­mációkra van szükségünk, eh­hez pedig első vagy másodkéz­ből tudunk hiteles anyagot gyűjteni - mondja Höfler La- josné, a Székely kör vezetője. — A közelmúltban Kana­dában jártak kutatni. — Elsősorban saját és isme­rőseink rokonait kerestük fel. Köztük Bőte Ágit Bonyhádról, Búzás Erzsit és Dolha Vincét Bukovinából. Később épp az ő segítségükkel, más Bukoviná­ból kivándorlókkal és elszár­mazottakkal is találkoztunk, a 42 évestől a 92 évesig. Nagy szeretettel fogadtak bennünket Reginában, amelynek környé­kére telepedtek a bukovinai székelyek, többnyire 1906-ban. A kövektől megszabadított farmokon építették házaikat, és évtizedek múlva innen költöz­tek a kitelepítettek által létreho­zott, időközben 200 ezressé gyarapodott városba. Most kö­zel negyven adatközlővel be­szélgettünk. A férfiakat elsősorban a gaz­tuk, milyen hosszadalmas és véres verejtékkel végzett munka volt a köves talajt ter­mővé tenni. Termesztettek pi­tyókát, káposztát, hagymát, ár­pát, búzát. Az asszonyokat fő­leg az életmódról, a viseletekről kérdeztük. A lakodalmas szo­kásokról, a vallásos ünnepek­ről, a gyermekjátékokról, és még sorolhatnám, mi mindenre voltunk kíváncsiak. — Hogy élnek ma? — A közös származás, ha­gyomány ott is meghatározó. Van egy maguk építette házuk, a ,magyar hall”, itt rendszere­sen összejönnek. Az 1956-os események évfordulóján pél­dául háromnapos rendezvény­nyel ünnepelnek. Egy életre szóló emlék marad számomra az utazás és a találkozások. Óriási dolognak tartom, ha egy egyszerű ember elindul a nagy­világba, és ott maradandót al­kot. — Mennyire őrizték meg hagyományaikat Kanadában? — Ma is székelyesen be­szélnek. Máig faházakat építe­nek. Megőrizték a népviseleti ruhákat, ebből párat nekünk is ajándékoztak, ők egyébként Kanadában nem székelyeknek, hanem magyaroknak számíta­nak, bár bukovinai székelyek­ként tartanak össze. Találkoz­tunk Beréti Ernő festőművész­szel is, aki megnyerte az UNI­CEF nemzetközi képeslap pá­lyázatát. Több száz alkotás kö­zül a bukovinai székely művész Beréti Ernő UNICEF-nyertes festménye farmot ábrázoló képe vitte el a pálmát. — Ezzel az utazással véget is ért a kanadai ku­tatás? — Nem, hiszen most „csak” harminc kazettára való hanganyagot rögzítet­tünk. Viszont sok nevet és címet kaptunk, akiket té­véstábbal együtt szeret­nénk felkeresni. Az útvo­nalat már meg is terveztük. Az utóbbi időben készül­tek filmek a kivándorolt, kitelepített székelyekről, de a kanadai terület feldol­gozása még hiányzott. Ezért voltunk most Regi­nában Kóka Rozáliával és Fábián Margittal - mondja Höflemé Emma néni. A család nőtagjai és gyermekei, többnyire később Utaztak a fér­Máté Réka fiák után Egy pálfai délután margójára Nyitott kapuval a szeretethez F ogyatékos. Ha értelmezni próbáljuk, azt mondjuk, hiányos, nem teljes. Ha lélek­tani fogalomként használjuk, akkor olyan személyre gondo­lunk, aki valamilyen mara­dandó rendellenességben szen­ved. Az ilyen emberekkel való találkozás kiben-kiben más nyomot hagy. Előítélettel köze­ledik az, aki nem tartozik közé­jük, aki „teljes” és nem kény­szerül rokonszenvet vállalni e hiányossággal. A fogyatékos emberek számára létesített in­tézményekben minden foga­lomnak más jelentése van. Pél­dául az, hogy: otthon. Pálfa községben 1990 január 1-től két bentlakásos szociális feladatot ellátó intézmény mű­ködik egy irányítás alatt: ér­telmi fogyatékosok otthona és az értelmi fogyatékosok rehabi­litációs intézménye. Szám sze­rint 250 ilyen tulajdonsággal áldott, vagy vert ember elhe­lyezésére van mód Pálfán. Az épület, ami az otthon lakóinak életterét jelenti - az egykori Apponyi-kastély - 40 évvel ez­előtti igények szerint teremtő­dött. Hatalmas fák árnyékában, védelmében élnek az otthon la­kói. A falu életébe illeszkedő fo­gyatékosoknak egy különös hangulatú, délutáni programot szerveztek az otthonban fel­ügyelő dolgozók. A neveik fel­sorolása munkájuk elismerését jelzi azzal a megjegyzéssel, hogy aki véletlenül nem emlí- tődik, ne érezze hálátlan sze­repben magát. Minden kéz hasznát nehéz lenne idézni hely hiányában. Aki a rendezvényre felkérte, meghívta a vendége­ket: Siklósi Mihály az intéz­mény vezetője, Runyai Fe- rencné a fáradhatatlan, mindent szemmel kísérő, felelős szer­kesztő, rendező. Székely Judit, az ő elsőszámú asszisztense. Böröcz Lászlóné, Molnámé Hólik Zsuzsa, Nagy né Mészá­ros Éva, Iker Józsefné tehetsé­gével, felkészültségével, a tel­jességre törekvés áldozatossá­gával állította színpadra az ott­hon lakóit, hogy mások is lás­sák felfedezésük eredményét: az árnyék mellett a fényt! Igen! Az otthonról kialakult vélemények inkább árnyékot rajzolnak és nehéz elíúnni, hogy a megbélyegzettek József Attila, Illyés Gyula verset is tudnak tolmácsolni, vagy nép­dalt furulyázni, énekelni, netán angol keringőt táncolni, vagy zenei ritmusra tomagyakorlatot végezni, bábjátékot előadni olyan módon, hogy azzal is má­soknak is örömöt szerezzenek. Azon a bizonyos délutánon er­ről volt szó! Verses, zenés, táncos bemu­tatkozás. A szereplők váloga­tása önmagában felelősség! Ez a tudat járta át a fentiekben megnevezett dolgozókat, vagy a ruhakölcsönzőt, az Ágnes es­küvői ruhaszalont, aki kedvez­ményesen adta erre az alka­lomra az angol keringő bemuta­tására a szebbnél szebb női és férfi ruhákat. A Siómenti Taka- rékszövekezetet is, ami lehető­ségei szerint támogatta a ren­dezvény sikerét és azokat a meg nem nevezetteket, akik valami­lyen fokon közreműködő része­sei voltak annak az együttlét- nek, ami a műsor zárószámában csúcsosodott. Ekkor egy nép­szerű sláger dallamára a szín­pad szereplői és a nézőtér kö­zönsége magasra emelt kézzel, összefont újjakkal együtt rin­gott, érezve a dal ritmusát, a mellette álló vérének lüktetésé­vel, testének-lelkének melegé­vel... P álfán, a fogyatékosok ott­honának épületét kerítés veszi körül. Ez önmagában el­választ, kirekeszt és bezár. Ha tetszik, védelmet is nyújt. A be­járatot jelentő kapu azonban mindig nyitva van. Szabadon járhat-kelhet, aki akar. Aki kí­vülről érkezik, jószándékkal, akarattal, az azt tapasztalja, hogy a belül lakók, élők fiata­lok és idősek, akik „valamilyen maradandó rendellenességben szenvednek” azért nem élnek a nyitott kapu lehetőségével, mert szorítja, fogva tartja, ma­rasztalja őket az értük dolgozók szeretete. Decsi Kiss János Mi vagyunk néki bizonyságai a beszédek felől és a Szentlélek is, akit Isten adott azoknak, akik néki engednek. Ap.Csel. 5.32. A keresztyén embert minden húsvét után mindig nagy várako­zás tölti be a PÜNKÖSDÖT várva. Jézus ígérete a szentlélek, aki eljött a világban, hogy betöltse az űrt amit Krisztus elmenetele hagyott. A Szentlélek nélkül az egész keresztyén élet üres ceremónia. Értelmetlen vallási gyakorlat. Az ige csak bölcselet, érdekes történe­tek, bölcs mondások, szép allegó­riák, legfeljebb erkölcsi tételek gyűjteménye. Nincs benne élet. Életet, értelmet csak a Szentlélek által nyer az írás betűje. Lehet prédikáció, csodálatos mesteri ta­nítás, elragadó szónoklat, de nin­Jó hír csen romolhatatlan mag, melyből élet támad. Újjászületés ugyanis csak a beoltott igéből támadhat. Az igét pedig csak a Szentlélek te­szi csíraképessé. Szentlélek nélkül olyan az ige, mint a csíraképtelen mag. Szentleiket ad az Isten mind­azoknak, akik engedelmeskednek Néki. Ez az engedelmesség abban áll, hogy hallgatnak az ő Fiára és Úrnak vallják Őt. Amíg Jézus az életünkben meg nem dicsőül, ad­dig nem kapunk Szentlelket (Já­nos 7:39). Csak amikor valaki fêl­és elismeri Őt egy nagy Megvál­tónak ahhoz, hogy bűneiből egy­szer s mindenkorra megszaba­dítsa, akkor árad ki szívébe a Szentlélek. A Szentlélek ugyanis Jézust dicsőíti meg és ahol a szív­ben nem nyer uralkodást Jézus Krisztus, ott nincs mit keresnie. Stanley Jonestól kérdezték meg egyszer, hogyan kapom meg a Szentlelket? Ázt válaszolta: „egy­szerűen kérni kell, mert Jézus azt ígérte hogy az Atya szemrehányás nélkül adja. Aki kérte, járjon azzal a bizonyossággal, hogy megkapta. Magam is kipróbáltam ezt a taná­csot mind a magam életében, mind pedig másokkal való beszélgetés során. Ha kétélyed van afelől, vet- tél-e Szentlelket, ne várj csodát, imádkozz és köszönd meg, ha kér­ted, hogy meg is kaptad.” Urunk, köszönjük, hogy amit ígértél, be is teljesíted. „AJd kér, mind kap!” Ámen Gy.J. Állandó istentiszteletek Szekszárdon Római Katolikus szentmisék. Szombat: 17-kor Újváros, 18.30-kor Belváros. Va­sárnap: 7.30-kor Újváros, 9-kor Belvá­ros, 10-kor Újváros, 11-kor Belváros, 18.30-kor Belváros. Református istentiszteletek. Vasár­nap: 10-kor Kálvin tér (gyermek isten- tisztelet). 10-kor, 18-kor Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasár­nap: 9.30-kor német áhitat, 10-kor Luter tér. Minden páros héten 9.30-kor német áhitat. Metodista istentiszteletek. Vasár­nap: 10-kor (gyermek istentisztelet) Munkácsy u. 1. 17.30-kor istentisztelet. Szerda: 17.30-kor bibliatanulmány. Szombat: 16-kor ifjúsági bibliakör. Baptista istentiszteletek. Vasárnap: 10-kor, szerdán 17.30-kor Dózsa Gy. I. Ó reggelek Ó reggelek, színig rakott kosarai a ke­gyelemnek! De jó, hogy jöttök, egyre jöttök az éj­szakák őserdejéből! Tibennetek újul az ember, hisz újra­kezd harcolni, élni naponta, míg elébe jöttök világossággal, friss erővel, meleg kenyérrel új Igével. Már az se fáj úgy, hogy a tegnap el- tékozolva néz utánam. Hiszen a mában, újulásban, s új éle­tet kezdek e hitben, hisz - öltözködve napsugárba - mosolygó arccal néz az ISTEN. Füle Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom