Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-11 / 85. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dijnajföldvár, Paks És Környéke 1996. április 11., csütörtök Hír-Blokk Tóth János, a Paksi Városi Művészeti Iskola növendéke nyerte az V. Kodály Zoltán országos szolfézs és népdaléneklési versenyt, a szolfézs és zeneelmélet kategóriában a 14 évesek korcsoportjában Debrecenben. A versenyt három évente írják ki zeneiskolák, zenei szakközépiskolák, konzervatóriumok növendékei számára, az idén április 1. és 3. között került sorra, Ko- dályné Péczeli Sarolta fővédnökségével. Dnnakömlődi felsőtagozatosok jártak tegnap a paksi atomerőműben, az általános iskola és a faluház szervezésében. A hatvannyolc kisdiák a látogató központot tekintette meg. Prohászka Ottokár szellemi öröksége címmel, jövő szerdán 18 órakor Szabó József tart előadást Pakson a városháza tanácstermében, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége paksi csoportja és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete rendezésében. Az előadás a KÉSZ millecentenáriumi rendezvénysorozatának első része. Telefonkártya utóbörze lesz Pakson a művelődési központban április 13-án, szombaton 10-től 18 óráig. A rendezvényre a novemberben alakult Telefonkártya-gyűjtők Paksi Klubja vár minden gyűjtőt és érdeklődőt. Ezen a napon kerül sor a már hagyományos hobbi börzére is, amelyet a húsvéti ünnepek miatt most egy héttel később tartanak. Első közgyűlését tartotta a közelmúltban a Paksi Hegyközség. Elfogadták a kiegészített alapszabályt, és megállapították a tagdíjak mértékét. Eszerint az 1500 négyzetméternél kisebb területtel rendelkező gazdák 500 forintot, az ennél nagyobbat birtoklók négyzet- méterenként 30 fillért fizetnek, a borfelvásárlók literenként 1 forintot, a szőlőfelvásárlók pedig kilónként 60 fillért. Honfoglaló magyarok címmel vetélkedősorozat indul a Paksi Városi Múzeumban általános iskolásoknak, pénteken. Kiállítás nyílik április 12-én Pakson a művelődési központban Paksi panorámaképek és életképek 1996 címmel. Tárnái Tündének gyermekkori álma teljesült Egy ifjú hölgy a busz volánjánál Pakson a helyi buszközlekedést sokan szidják, még többen veszik igénybe. Március 1-től, néhány, megrögzötten morcos utas arcára is mosolyt varázsolt egy csinos ifjú hölgy, aki a busz volánja mögött ül, frissen vasalt, hófehér blúzban, és férfiakhoz illő magabiztossággal kormányozza a hatalmas járművet a végállomás felé. Először meglepődtek az utasok, mikor megláttak — meséli Tárnái Tünde — de azt hiszem hamar elfogadtak. Miért lettem buszsofőr? Gyermekkorom óta erre vágytam, a szü- Tündér a volánnál leim azt mondták, majd kinövöm. Ma már ők is tudják, hogy az elhatározásom végleges, legalábbis remélem, meg fogom állni a helyemet, hiszen még nem járt le a három hónapos próbaidőm. Március 1én kezdtem, eddig nagyon jól érzem magam, élvezem ezt a munkát. Az érettségi után vámom kellett, mert 21 év a korhatár. Amikor betöltöttem, letehettem a vizsgákat. ,;C” kategóriás jogosítványt kellett szereznem, ezt megelőzően pályaalkalmassági vizsgán kellett részt- venni, mind sikerült. Azelőtt csak a szüleim Marutiját vezettem, ez azért egészen más. A helyi járatokon — a lakóteleptől Dunaköm- lődig — járok, és az. atomerőműves vonalon. Az utasok kedvesek, barátságosak. Hogy udvarolnak-e? No csak azt próbálnák meg útközben! Nekem az útra kell figyelnem, a biztonságra. Rákosi Gusztáv Űjabb ESZI-s siker egy szakmán kívüli vetélkedőn „Egyszer mi is anyák leszünk!” Három a kislány, mindhárom a paksi Energetikai Szakképzési Intézetből. Igazából egyikük sem paksi, Losonczi Gabriella Izsákról, Göcző Anita Százhalombattáról, Fazekas Anita pedig Várpalotáról jött az iskolába, hogy menedzser-asszisztensi oklevelet szerezzenek. Jelenleg a III VF. osztályba járnak, osztály- főnökük, Krémer Mária egyben a Vöröskereszt iskolai szervezetének tanár-elnöke. Talán innen az indíttatás, hogy a szakmától távoli dolgokkal is foglalkoznak, nevezetesen csecsemőgondozással. Persze még nem igazából, de hogy komolyan, azt bizonyítja, hogy nemrégiben Tatabányán első helyen végeztek az országos versenyen, amit a Vöröskereszt hirdetett meg. Elméleti és gyakorlati tudásról kellett számot adniuk, teszteket kitölteni és babákat pelenkázni, fürdetni, csecsemők étrendjét összeállítani, betegségeket felismerni, mindezt szakemberekből álló zsűri előtt. Felkészültségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy nagy fölénnyel előzték meg a többi csapatot, már az utolsó forduló előtt győztesek voltak. Annál inkább értékesebb ez, mert az iskolában a biológia nem is szerepel a tananyagban. Amit tudnak, nem véletlen: rendszeresen foglalkoztak az eltelt csaknem három év alatt elsősegélynyújtással, egészségügyi kérdésekkel. Segítette ebben őket két védőnő: Mol- námé Haholt Zsuzsanna és Or- vainé Tóth Beáta (a képen balról a második). Hogy miért érdeklődnek a csecsemőgondozás iránt? Egyértelmű a válasz: „Egyszer majd anyák leszünk!” Tovább is gondolják a kérdést, szerintük a fiúknak is meg kellene tanulniuk időben, hogyan kell gondozni a csecsemőket, őket is fel kellene készíteni az apaszerepre. A verseny győzteseinek járó jutalom sem akármi, egyhetes nyári luxembourgi üdülés vár a három gráciára, akik csak azt sajnálják, hogy azok a felnőttek, akik részt vettek a munkában, nem tarthatnak velük. Arra viszont büszkék — az ország bármely részéről érkeztek is Paksra —, hogy tovább öregbítették az iskola és a város hírnevét. — rg— A polgármester is leszokik a dohányzásról „Hagyd abba, és nyersz!” Nemzetközi programhoz csatlakozott Paks városa. Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO által elindított akciót Magyarországon az ÁNTSZ és a Mentálhigiénés Programiroda közösen szervezi. A lényeg: részt vehet mindenki, aki legalább egy éve dohányzik, és le akar szokni erről, vállalva, hogy május 2-től legalább négy héten keresztül nem gyújt rá, és ezt tanúval igazolja. Jelentkezési lapokat a paksiak az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban és az ANTSZ Duna utcai irodájában kaphatnak, és ez utóbbiban adhatják le. Az eredményes résztvevők között sorsolással választják ki az országos fődíj nyertesét, aki egy 400.000 forint értékű családi utazáson vehet részt, az ifjúsági kategóriában — a 15-18 évesek között — két fődíjat adnak ki, egyenként 100.000 forintos utazást. A nevezők részt vesznek az európai fődíj sorsolásán is, ennek értéke 5.000 USA dollár. A program egyik szervezője Pakson dr. Vöröss End- réné városi egészségnevelő. Tőle tudjuk, hogy Herczeg József polgármester is benevezett a programba, vállalván a dohányzásról való leszokást. Kíváncsian várjuk, hogy maga az egészségnevelő is eldobja-e a cigarettát? —rákosi— A fürdőkultúrán még javítani kell Termálkemping Földváron? Gyermekkorunk nyarainak fő célpontja a földvári strand volt. Hányszor mentünk haza a víz alatti úszástól kivörösödött szemmel, és a medence meszelt fenekének taposásától kisebesedett lábbal. Mégis ott tanultunk meg úszni, ott tanultuk meg a bicskát, a csukafejest, a szaltót és más kunszto- kat. Lökdöstük a vízbe a medence partján napozó lányokat. Már jó ideje, hogy nem jártam a strandon, de azt látom, valahogy nem úgy megy mint régen. A szezon indulása előtt Lóki Istvánnal, a strandot üzemeltető Dunavíz Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a fürdő múltjáról, jelenéről. — Úgy tudom tulajdonos- váltás történt. — 1993-ig a Tolna Megyei Vízmű volt a tulajdonos, azóta a város tulajdonában van a fürdő. Az elmúlt két évben egy vállalkozó üzemeltette, de mert ráfizetéses volt, nem kívánta tovább működtetni. Előtte tíz évig a helyi vízmű volt az üzemeltető, most szintén mi működtetjük a fürdőt. — Milyen a kút vize, és lehetséges lenne-e gyógyvízzé nyilvánítani? — A víz 39 Celsius fokos, közepes sótartalmú, kálium és nátrium található benne. Hivatalosan hidrogén-karbonátos termálvíz, 1993-ban ásványvízzé minősítették. A gyógyvízzé nyilvánítás nem egyszerű dolog. Ehhez a rendelők és egyéb infrastrukturális beruházások mellett még egy kutat kéne fúrni. Egy kút- tal ugyanis nem lehet gyógyfürdőt üzemeltetni, mert ha meghibásodik, kiesik egy szezon. Az új kút fúrása közel 6 millió forintba kerülne. — A jelenlegi felszereltség mellett milyen vízminőséget tudnak garantálni? — A medencék nem víz visszaforgatós rendszerűek, ennek ellenére az elvárásnak megfelelő vízminőséget tudunk biztosítani. A kisme- dencékbe hűtés nélkül kerül a termálvíz, amit naponta cserélünk. A nagymedencében 30 fok alatt kell tartani a hőmérsékletet, ezért itt a termálhoz hideg vizet keverünk. A szóbeszéddel ellentétben a mi strandunkon még nem fordult elő fertőzés. Az ide járó strandolok fürdéskultúráján, higiéniáján még van mit javítani. A tusolókat, lábmosókat nem szeretik használni, és egyéb problémák is vannak. — Van-e esély arra, hogy a közeljövőben fejleszteni lehet a strandot? — Egy új medence építésének a mostani gazdasági körülmények között nincs realitása. Készen áll viszont a terv egy termálkemping kialakítására a fürdő területén. Ez viszonylag kisebb anyagi ráfordítással megvalósítható, és valószínűleg növelné a fürdő forgalmát, és bevételét. — Mekkora forgalomra számítanak? — 15-18 ezer fürdővendégre számítunk ebben a szezonban. Ez a szám egyébként a 80-as évek közepén 40 ezer körüli volt. Május 11-én nyitjuk a fedett fürdőt, június 1-én a szabadtérit. Pataki Dezső ———. 40» ———— Szabó Kertészet 7355 Nagymányok, Petőfi u. 73. Tel.: 74/458-189. Palánták, virágok, muskátli, büdöske, petúnia, vágott virágok. Szabó Kertészetben, Nagymányokon, Bonyhádon, Szabadság tér 8. A megye minden nagyobb piacán, piaci napokon Szekszárdon Hotel Gemenc fagyizó gombájában. (89825) Skoda Feliciával a világ körül. Ingyen. Felicia Kombi 1.599.000 Ft-tól Felicia LX 1.349.000 Ft-tól 1996. április 1. és 1996, május 17. között minden száz új Skoda vásárló közül kisorsolunk egyet, aki negyvenezer kilométerre elegendő benzint kap ingyen. Sorsolás 1996. május 20-án. A nyereményjáték részleteit megismerheti a Skoda bemutatótermében, melyek május 17-ig hétvégeken is várják önt különböző programokkal. Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK Autó-Bartex Kft. 7030 Paks, Tolnai út 17. Tel./fax: 75/311-828. (89795) Árad a Duna. Olyan magas már Paksnál a vízállás, hogy a komp kikötője felé vezető utat is elárasztotta, így a szokásos helynél feljebb állhatnak rá a hajóra az átkelni szándékozó gépkocsik. Holnapra várják az ár tetőzését, mintegy hetven centiméterrel emelkedik még a folyam vízszintje, de ez sem zavarja a komp üzemelését. fotóigottvald karoly