Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-04 / 80. szám

4. oldal Megyei Körkép — Duivaföldvár, Paks És Környéke 1996. április 4., csütörtök Paks városáért Tisztújító, és rendes évi közgyűlését tartotta tegnap­előtt este a Paks Városért Mozgalom. Bevezetőben Kőváry László református lelkész, az egyesület elnöke számolt be az elmúlt egy évben végzett munkáról, majd a mozgalom támoga­tásával, a legutóbbi helyha­tósági választásokon a város önkormányzati testületébe került képviselők — Her- czeg József polgármester, Szinger Ferenc, Haholt Mik­lós, dr. Bencsik Lajos és dr. Ferenczy Istvánná — ismer­tették eddigi közéleti tevé­kenységüket, és jövőbeni elképzeléseiket. Miután az elnökség mandátuma lejárt, új vezető testületet válasz­tott a tagság. Haholt Miklósné, alapító tag javaslatára, egyhangúlag — titkos voksolással, 22 szavazattal — tiszteletbeli örökös elnök lett Kőváry László. Ugyancsak egy­hangú szavazással választot­ták meg az új elnökséget, miszerint elnök: Zerza Jó­zsef, alelnökök: Herczeg József és Szinger Ferenc, titkár: Debreczeni Sándor, gazdasági felelős: Vadász Pál, az ellenőrző bizottság elnöke: Mittler József, tag­jai: Jantnerné Oláh Ilona és Nagy Kollár Gyuláné. Va­lamennyi megbízatás öt évre szól. Himnusz és lobogó Sajtótájékoztatón ismertette Herczeg József, Paks pol­gármestere a város mille- centenáriumi programjait. Gazdag kínálatról tanúsko­dik a hatezer példányban kinyomtatott ízléses műsor­füzet, amelyet valamennyi paksi család napokon belül megtalál majd a postaládá­jában. Áprilistól decembe­rig válogathat ki-ki ízlése szerint a műsorok között, íme egy kis ízelítő: május 12-én millecentenáriumi fesztivál a Szent István téren, szentmisével, pol­gármesteri köszöntővel, este pedig utcabál. Augusztus 20-án „Duna parti családi nap”, és még számos kultu­rális esemény, paksi művé­szek és az iskolák részvéte­lével, hiszen Paks fiatal vá­ros. A polgármester kéri a la­kosságot, mindenki vegyen részt az ünnepségeken, ne legyen épület, ahol ne len­gene a nemzeti zászló, min­denki énekelje együtt a Himnuszt és a Szózatot! A „boszorkány” munkát közvetít Kristálygömb és számítógép Julika nyughatatlan. Ha valami kellemetlenség éri őt magát, vagy a családját, nem azon gondolkodik, kit is lehet hibáz­tatni ezért, nem is csak azon, hogyan segíthetne saját baján, mindjárt másokért is tenni akar. Mégsem erről híresült el Pak­son, sőt még távolabb is, in­kább a „boszorkányságáról”, minthogy ő jósnő, saját fogal­mazásában sorsolvasó. Tenyér­ből, kristálygömbből elmondja a múltat, jövendöli az elkövet­kezendőket. Ebben lehet hinni vagy kételkedni, ízlés dolga. Amibe most kezdett, abban vi­szont aligha. Miután két fia — a 23 éves Gábor és a 22 éves Ádám — munkanélküliek, úgy gondolta, rajtuk is, kortársaikon is segíteni kell. Vettek hát egy számítógépet, és munkaközve­títésbe kezdtek. Nem a munka­ügyi hivatalt akarják helyettesí­teni. Nem állandó munkát, ál­lást kínálnak, de ha valakinek gyermekmegőrzésre, kutyasé­táltatásra, társalkodónőre van szüksége, telefonálhat, egy órán belül megoldást talál gondjaira, Julika küldi, aki ezt hajlandó elvégezni, ugyanúgy van vállalkozó nagytakarításra, mosásra, főzésre. Nem a meg­gazdagodás reményében teszi, nem is lenne jó boszorkány ha úgy lenne. Mint mondja, csak azért jutott eszébe ez a „vállal­kozás”, hogy a fiaihoz hasonló korúak ne érezzék magukat fe­leslegesnek a világban. -r­Vita egy tanulmányi támogatásról Herczeg József kontra Bor Imre Már nem szokatlan, hogy a paksi önkormányzat testületi ülé­sein Herczeg József polgármester kritikát kap elődjétől, Bor Imrétől. Legutóbb a tavalyi költségvetés felhasználásáról szóló beszámolót támadta egy ponton a képviselő. Mindössze hat­vanezer forintról volt szó, egy tanulmányi támogatásról. Egész pontosan arról, hogy a polgármesteri keretből Herczeg József ennyit utalt ki László Imre önkormányzati képviselő fia tanulmányai támogatására. Az ügy hátteréről kérdeztük az érintetteket. Bor Imre a követ­kezőket mondta: — Ez a hatvanezer forint különös jelentőségű, mert a polgármester úr tavaly decem­berben ezzel a pénzzel egy képviselő fiának tanulmányait támogatta. A paksi viszonyok ismeretében, nem tudom van-e valaki, aki elhiszi, hogy ezt a pénzt valóban a gyerek kapta? Szerintem világos, hogy az egy fős többség biztosítása érdeké­ben, 1995. évi fegyelmezett szavazásaiért, hűségjutalom­ként a papa érdemelte ki. Vé­leményemet alátámasztja, hogy tanulmányi támogatásban, a kimutatás szerint senki mást nem részesített Herczeg úr. A városban egyébként évek óta jól működik a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány, ahová a jól tanuló diákok támogatásért pályázhatnak. — A polgármesteri keret felhasználását nem igazán il­lendőfirtatni, hiszen éppen az a lényege, hogy arról maga a polgármester döntsön. — Ez így nem igaz. A pol­gármesteri keret ugyanúgy a város pénze, mint a költségve­tés bármelyik más tétele, ezzel pedig mindenki köteles elszá­molni. Amíg én polgármester voltam, Herczeg úr a pénzügyi bizottság tagja volt, így neki is kötelessége volt engem elszá­moltatni. Ezért épp olyan pon­tosan tudja, mint az egész vá­ros, hogy a mi kezünk tiszta maradt. — Milyen további lépéseket tervez az ügyben? — Mivel a testület tudomá­sul vette a kifizetést, semmit. Az azért foglalkoztat, hogy van-e még más olyan képviselő a kilenc fős többségben, akit a polgármester úr a város pénzé­ből külön díjaz, és ha igen, mi­lyen „huncut” megoldásokat alkalmaznak? 8 Természetesen megkérdez­tük Herczeg József polgármes­tert is. — Milyen megfontolások alapján utalta ki a hatvanezer forintot? —- Legjobb lelkiismeretem szerint, jó célra adtam ezt a pénzt, fel sem mérült bennem, hogy mások ezt félreérthetik, összefüggésbe hozhatják bár­mivel. — Mi a véleménye Bor Imre kritikájáról? — Az önkormányzati cik­lus megkezdése óta vélemé­nyem szerint Bor úr egyebet sem tesz, mint a képviselő-tes­tület és a polgármester munká­ját akadályozza, ahelyett, hogy segítené azt. Nem kívánok az üggyel foglalkozni, mint ahogy nem kívánom azt sem bogozni, hogy az ő polgármestersége alatt a rendelkezésére állt kere­tet mire használta fel. Nincs rá sem időm, sem energiám, mindkettőt a város ügyei kötik le. Rákosi Gusztáv Tanulmányi verseny Pálfán A Pálfai Általános Iskolában a Millecéntenárium jegyében zajló programok közül a he­lyesírási verseny döntőjét ren­dezték meg. Kétféle feladatot kellett a döntőbe jutott 42 ta­nulónak megoldania. A toll­bamondás szövege is kapcso­lódott a történelmi évforduló­hoz, ezen kívül egy feladatsor tette próbára a gyerekeket. A helyezettek: 1-2. o.: 1. Rózsa Andrea (2. o). 3-4. o.: 1. Szőke Bernadett (3. o), 2. Ignácz Szilvia (3. o.), 3. Berta­lan Georgina (4. o.). 5-6. o.: 1. Vörös Beáta (6. o.), 2. Bóka Zoltán (5. o.), 3. Szabó Mel­inda (6. o.). 7-8. o.: 1. Berta­lan Beatrix (8. o.), 2. Zalka Szilvia (8. o.) és Sántha Tamás (7.O.), 3. Magyar Melinda (7. o.). A nyertesek a helyi Herman Ottó Úttörőcsapat által vásá­rolt könyvjutalmat és termé­szetesen oklevelet kaptak. A szavalóverseny döntőjébe ju­tott tanulók már készülnek az április 11-i ünnepi megméret­tetésre. Bókáné Németh Jolán Egyezség vagy szavazat hiányzott? (Folytatás az 1. oldalról.) Hamar elfogadták dr. Rónaky József két módosító indítvá­nyát, melyek arról szóltak, hogy ne indulhasson a város által kiírt pályázaton az a vál­lalkozás, amelyik helyi adóval tartozik, és három éven keresz­tül az sem, amelyikkel szem­ben komoly, a szerződéses összeg tíz százalékát megha­ladó minőségi kifogás merült fel. Nem értettek egyet viszont abban, milyen legyen a pályá­zatok kiírása, nyílt vagy meg­hívásos, és abban sem, bevon- ják-e az előkészítésbe és a dön­tésbe az érintett bizottságokat. Fonyó Lajos, a városépítő bi­zottság elnöke azzal érvelt, hogy a bizottság feladata a vá­rosképi megjelenés, a műszaki követelmények elbírálása lenne, az érintett szakbizottsá­goké pedig a megvalósítandó létesítmények használható­sága. A másik oldalról a testü­let eddigi gyakorlatából adódó tapasztalatokat említették, a megegyezés, a kompromisz- szumkészség hiányát, mikor több bizottság tárgyal ugyan­azon kérdésről. A pontonkénti szavazásban a gazdasági bi­zottság álláspontja érvénye­sült: meghívásos pályázatokat kell hirdetni, és elegendő a gazdasági bizottság egyetér­tése a polgármester döntései­hez. Az ügyrendi előírások szerint itt egyszerű többség kellett, és szinte valamennyi részkérdés voksolása 8-7 arányban végződött. A vég­szavazásnál ugyanez volt az eredmény, ám ez kevés a ren­delet elfogadásához, mert itt minősített többségre, azaz leg­alább kilenc szavazatra lett volna szükség. (Két képviselő, Rósa Géza és dr. Gálos István nem volt jelen az ülésen.) Rendelet tehát nincs, a szem­benállás állandósulni látszik. Cél: a hatóanyag tartalom és a termés növelése Nemesített macskagyökér, magyar módra „A magyar kertészeti és élel­miszeripari felsőoktatás mű­ködésének talán legnehezebb időszakát éli. E nehéz idő­szakban minden eddiginél na­gyobb szükség van a gyógy­növényszakma összefogá­sára.” - áll abban a levélben, melyet dr. Bernáth Jenő egye­temi tanár, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KÉÉ) gyógynövénytermesz­tési tanszékének vezetője kül­dött a Nagy dorogi Áfésznek. Mindezt abból az apropóból, hogy a Nagy dorogi Áfész so­kat segít a gyógy-és fűszernö­vények termelésében, vala­mint az ezek kutatásával kap­csolatos kísérletek terén. A KÉÉ kutatói a macska- gyökér egyik magyar fajtájá­nak nemesítésén dolgoznak. Az új fajta nagyobb ellenálló­képességgel rendelkezik majd a kedvezőtlen időjárási viszo­nyokkal, valamint a betegsé­gekkel szemben. Elődjeinél nagyobb a hatóanyag tartalma. (A jelenleg használt szaporí­tóanyagok külföldről szár­maznak). 1996-őszén kerül ki az első szaporítóanyag az in­tézetből, és ezt nagy valószí­nűséggel az országban első­ként a Nagydorogi Áfész ter­mőterületein vetik el. 1997 ta­vaszán helyezik a földbe, és 2 év múlva lesz belőle vetőmag. Garay Kalapok és sapkák, képeslapon is Stockinger Artur plébánost nagyon sokan ismerték Nagy- dorogon. Kedvelték jó kedélye miatt. Több szenvedélye közül egy, a különféle kalapok és sapkák gyűjtése volt. Kívánsá­gának megfelelően mutatják be féltve őrzött kalapgyűjte­ményét, mely Nagydorogon, a Kossuth Lajos u. 32. alatt lát­ható. A kalap és sipka (sic!) mú­zeumról a helyi önkormányzat és a Riedl család támogatók segítségével képeslapot szer­kesztett és adott ki. A képeslap minden bizonnyal tovább nép­szerűsíti a ritkaságokat is tar­talmazó gyűjteményt. „Pálfai öregdiákok” A pálfai általános iskola figye­lemmel kíséri volt tanulóinak sorsát: megpróbál segítséget nyújtani a továbbtanulóknak, érdeklődik új iskolájukról, eredményeikről, tanácsaikat - kéri leendő elsősök okulására. Volt osztályfőnökük, Lakosné Juszt Zsuzsa beszélgetésre hívta meg az 1994/95 tanévben végzetteket. A 27 volt tanuló közül 15 meg is jelent a talál­kozón, a kultúrház klubjában. A kötetlen társalgás után tizen­három pontból álló kérdőívet töltöttek ki a volt diákok név­vel, vagy név nélkül, melyek összesítése után megpróbál gondjaikon enyhíteni, vagy ta­nácsaikat figyelembe véve fog­lalkozni a jelenlegi nyolcadik osztályosokkal, hogy nekik még könnyebb legyen a tovább­tanulás vagy a beilleszkedés. BNJ Elmarad az Expo Hétfői számunkban a Pak- sexpo elnevezésű kiállítás­ról írtunk. Kováts Balázs, az atomerőmű tájékoztatási főmérnöke tegnap közölte, hogy a rendezvény elmarad, mivel mindössze egyetlen jelentkező akadt. A szakmai előadásokat megtartják 25- én és 26-án, az ESZI-ben. & EGYÉVESEK LETTÜNK! SZÜLINAPI AKCIÓ! Az árengedmény mértéke önön és két dobókockán múlik! Papír-Írószer bolt Dunaföldvár, Rákóczi u. 2. JÖJJÖN BE HOZZÁNK! ÉRDEMES!

Next

/
Oldalképek
Tartalom