Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-24 / 96. szám

A MENTÉSI KÍSÉRLET NEM SIKERÜLT (2. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. ÁPRILIS 24. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM hirdetési irodánk A kis Ábrahám nagy elismerése Hétfőn délután - mint arról lapunk tegnapi számában beszá­moltunk - ünnepélyes keretek között vehette át Ábrahám Béla rendőr törzsőrmester a dombóvári önkormányzati képvi­selő-testület által alapított Év rendőre díjat. Röviden A tolnai I-es iskolában megrendezett Ki mit tud? legjobb produkcióit mutat­ják be a gyerekek - ezúttal a szülőknek. Ma, szerdán dél­után 5 órától az alsó tagoza­tosok lépnek a tolnai műve­lődési ház színpadára, pén­teken 17 órától pedig a fel­sősökről derül ki, mit tud­nak. Fényes királyi udvarok muzsikáját idézi fel Pakson, az Ifjúsági hangversenybér­let keretében a Concentus Consort, csütörtökön 16 órá­tól a művelődési központ­ban. A cikói Hagyományőrző Egyesület néptánccsoportja Belgiumba látogat. Áz együttes a brüsszeli nem­zetközi néptáncfesztiválon vesz részt április 25-től má­jus 3-ig. Alsónánán Beréti István és Szemcsuk István fafaragó művészek kiállítása nyílik április 24-én, szerdán, az ál­talános iskola minigalériá- jában. A kiállítást 17 órakor Szabadi Mihály nyitja meg. Az egérmadarak földjén címmel Orbán Zoltán tart előadást Pakson, a művelő­dési központban csütörtö­kön 18 órakor. A rendez­vény az Országok, népek, emberek sorozat része. Jiri Menzel: Ivan Csonkin közlegény élete és különle­ges kalandjai című filmjét mutatják be ma 17 órától a bonyhádi filmklubban. A tamási rendőrség őri­zetbe vette K. Zs budapesti lakost, akit azzal gyanúsíta­nak, hogy vezetői és for­galmi engedélyeket állított elő és értékesített többek közt Tolna megyében is. A rendőrség mintegy húsz rendbeli okirathamisítás gyanújával folytatja a nyo­mozást. K. ZS. szabadlábon van, előzetes letartóztatását a Tamási Városi Bíróság nem rendelte el. Ebben az elismerésben ketten részesültek, hiszen Hóhmann Tibor zászlóst is az Év rend­őrének választották Dombóvá­ron. Vele a múlt heti Dombóvár és környéke című oldalunkon olvashattak interjút, míg Ábra­hám Bélával ezúttal beszélget­tünk. — A kisebbségi törvény végrehajtása, a kisebbségi ön- kormányzatok működésének tapasztalatai iránt érdeklődtek a bonniak - tudtuk meg Kocsis Imre Antaltól. — A találkozó rendhagyó formát nyert, mert számunkra talán még érdeke­sebb tanulságokkal szolgált, mint a németek számára. — Mit kell ezen érteni? — Azt, hogy jónéhány olyan, a kisebbségi törvény végrehajtásából származó anomália szóba került, aminek a feltárására nálunk, talán idő­A villámkonferencia - a kifeje­zés Kováts Balázstól, az atom­erőmű tájékoztatási főmérnöké­től származik - az „Energia- gazdálkodás a termelőktől a fo­gyasztókig” címet viseli. Nem azért „villám”, mert a termé­szeti jelenségnek bármi köze lenne az energiatermeléshez (a- Úgy tudom, hogy családi hagyománya van annak, hogy Ön a rendőrség kötelékébe lé­pett.- Valóban így van, hiszen édesapám is rendőr volt, s hosszú szolgálat után vonult nyugdíjba. Én esztergályosként dolgoztam, de édesapám na­hiány miatt eddig nem kerülhe­tett sor. A németek a gyakorlat­ban láthatták, hogy miként is működik a párbeszéd - ebben az esetben ott, Bonnban - a kormányzati, illetve a telepü­lési, avagy a kisebbségi önkor­mányzati szint között. — Németországban egyéb­ként létezik kisebbségi önkor­mányzati forma? — Nem létezik, éppen ezért hívtak meg bennünket. A most lezajlott bonni konferencia egy lépés lehet egy hasonló német- országi megoldás felé. fizikai azonosságokon kívül), hanem, mert rövid pár óra alatt tartalmas előadásokat hallhat­nak majd a meghívottak. Szóba kerül a hazai energiarendszer fejlesztése, az, hogy világszín­vonalú-e a magyar energiaár. A háztartásokban lehetséges energiatakarékossággal kapcso­gyon sokat mesélt a rendőri munkáról, s amikor ő nyugdíjba vonult, úgy döntöttem, hogy magam is rendőr szeretnék lenni.- Tehát nem a fdmekből is­merte meg a rendőri munkát.- Diákként még nem telje­sen tudatosodott bennem, hogy a rendőrségen valójában hogy is mennek a dolgok, de idővel egyre inkább tudtam, hogy mit jelenthet rendőrnek lenni. (Folytatás a 4. oldalon.) — Ez azt jelenti, hogy ez esetben rólunk, magyarokról vesznek példát? — Jelentheti ezt is. Ugyan­akkor vendéglátóinkat kivált­képp érdekelte az is, hogy a Magyarországon élő kisebbsé­gek a törvényből adódóan mi­ként juthatnak - s ez egy na­gyon fontos szó - a gyakorlat­ban is különböző jogokhoz. * — Úgy tudom, a német fő­városban régi ismerősökkel is találkozott. — Igen, mivel Theodor Zenns, volt magyarországi konzul, most a német-magyar baráti társaság vezetője, vala­mint Claus Reiff egykori kultu­rális attasé fogadott bennünket. Mint ismeretes, mindketten több alkalommal is megfordul­tak Szekszárdon. -szá­latos kutatások, fejlesztések és ezek támogatása is téma lesz. Számos szaktekintély áll majd a pódiumra előadást tar­tani, többen lesznek a hallgatók között a 35 évnél fiatalabb mérnökök és fizikusok. A ren­dezők 169 ilyen szakembert hívtak meg, hogy tudatosítsák bennük: nem elég a saját íróasz­talukhoz kötött témakörökkel foglalkozni, ők nem csak mun­kavállalók, az egész energetikai ipar képviselői is. -rákosi­Bonn tanulmányoz bennünket Rangos diplomáciai küldöttség tagjaként - többek között Ta- bajdi Csaba és Kaltenbach Jenő államtitkárok társaságában - járt Németországban az elmúlt héten Kocsis Imre Antal, Szek- szárd polgármestere. Az utazás költségeit az a Jacob Kaiser Alapítvány finanszírozta, melynek tevékenységi körébe a ki­sebbségi kérdések vizsgálata tartozik. Megállhat-e valaki a saját íróasztalához tartozó témáknál? Ne csak munkavállalók legyenek! Fiatal - 35 év alatti - fizikusokat, mérnököket hívott meg az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Paksi Atom­erőmű Csoportja arra a konferenciára, amelyet április 25-én rendeznek Pakson, az ESZI főiskolai előadótermében. Bár a talajhőmérséklet még nem éri el a plusz 10 fokot, a kukoricavetést már elkezdték Tolna megye több területén is. (Felvételünk Cikón készült.) A tavalyi 70 ezer hektár vetésterületet az idén biztosan meghaladja a kuko­rica. Akik most tudnak csak a szántani, nagyon kell ügyel­niük arra, hogy a talajmunkák után rögtön vessenek, mert ha ezt elmulasztják, a kiszáradt földben a vetőmag is csak nehezen indul meg. fotó: bakó jf.nó Helyzetkép beíratás után „Bejött” a papírforma Szekszárd önkormányzatá­nak művelődési bizottsága soros ülését tartotta tegnap délután a városházán. A bi­zottság a városi oktatási in­tézmények - beíratás utáni - létszám helyzetéről tájé­kozódott elsőként. • . A város óvodáiba a tavalyi­hoz hasonló létszámban írat­tak be gyerekeket, az előzetes adatok szerint és az általános iskolákban is többnyire a ter­vezett létszámban jelentkez­tek az elsősök. A tervezettnél kevesebb első osztályos érke­zik azonban a II. számú és az V. számú általános iskolába. A Garay Gimnáziumban má­sodik éve folyik a nyolcosztá­lyos gimnáziumi képzés, egy osztály működik jelenleg, aminek a Dienes Valéria Álta­lános Iskola ad otthont. Meg­felelve a nyolcosztályos gim­názium iránti nagy érdeklő­désnek, az 1996/97-es tanév­ben már két osztály indul. A felvételizők száma 65 fő, szekszárdi és városkörnyéki gyerekek egyaránt jelentkez­tek. A bizottság döntése alap­ján egy osztályba minimum 28 főt vesznek fel. A két osz­tály egyike szintén a Dienes Valéria Általános Iskolában indul, a másik pedig a gimná­zium épületében kezdheti meg működését. fltg* Facsemetéket ado­mányozott a nagymá- nyoki Széchenyi kör a helyi Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsó ta­gozatának. A millecen- tenáriumi rendezvény- sorozat részeként ma délelőtt felavatják a kör másik ajándékát, egy emléktáblát az alsó ta­gozat épületének falá­nál. Délután fél ötkor a Széchenyi kopjafánál tartanak megemléke­zést, majd a művelődési házban az iskola diákjai lépnek fel. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Az első kapavágást Herczeg József, Paks polgármestere végezte el tegnap a térség gázprogramja kivitelezési munkáinak kezdeteként, a város leendő fogadóállomásának he­lyén. A vezetékek fektetése hamarosan Dunaföldváron, Bölcskén és Madocsán folytatódik. Erről bővebben holnapi lapszámunkban olvashatnak. fotó: gottvald károly » 4 » > 4 s

Next

/
Oldalképek
Tartalom