Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-12 / 86. szám

1996. április 12., péntek Sport 7. oldal Harmadik hely Olaszországban Harmadik helyen végzett a magyar „Sydney 2000” lab­darúgó válogatott az Olasz­országban pár napja befeje­ződött nemzetközi ifjúsági tornán. Csoportgyőzelmük után a mieink Izland ellen léptek pályára az elődöntő­ben, ahol 3-1-es vereséget szenvedték a szigetországi­aktól. Gólunkat Hungler lőtte 11-esből. Tizennyolcéveseink a kisdöntőben vigasztalódhat­tak, a harmadik helyért le­játszott találkozón a házi­gazda olaszokat győzték le 2-0-ra. A gólokat Schulz és Hungler szerezték, az utóbbi ezúttal is büntetőből. A magyar válogatottban mindkét összecsapáson szó­hoz jutott Osztemajer Gá­bor, az NB Il-es paksi együttes fiatal labdarúgója. Az izlandiak ellen húsz per­cet töltött a pályán, míg az utolsó mérkőzésen egy fél- időnyi lehetőséget kapott, amit a 11-es kiharcolásával hálált meg. RSG vidékbajnokság Ezüstérmesek a PSE junior lányai Nemrégiben rendezték meg a ritmikus sportgimnaszti- kázók vidékbajnokságát. A Paksi SE sportolói közül a gyermek I. osztály „A” ka­tegóriájának egyéni össze­tettjében Császár Kata har­madik, Obendorfer Edina hetedik helyezést ért el. A „B” kategóriában Német Xénia nyolcadikként zárt az egyéniben. A paksiak junior I. osztá­lyú együttese ezüstérmet szerzett, a csapat tagjai kö­zül egyéni összetettben Niki Aranka a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Hajnal Zsuzsa hatodikként fejezte be a viadalt. Bietigheimi vendégek Faddon A helyi öregfiúk kézilabda csapat meghívására ma Bie- tigheim-Bissingenből 19 fős „kompánia” érkezik Faddra. Szekszárd német testvérvá­rosából érkező vendégek három napot töltenek ná­lunk. Szombaton délelőtt pécsi városnézés a program, délután pedig a faddi csar­nokban megmérkőzik egy­mással a két öregfiúk együt­tes. A találkozó után a játé­kosok és feleségeik búcsú­vacsorára hivatalosak. Kosárlabda NB I., rájátszás az 5-8. helyért Döntés az ötödik összecsapáson Falco KC-Atomerőmű SE 103-93 (55-44) Szombathely, 500 néző. V: Váradi, Szlávik. Falco: Pav- lovics (19/9), Kálmán (30/12), Molnár (8), Jovanovics (24), Baumgartner (11). Csere: Ka- lamár (6), Pankár (5/3), Csap- Iár-Nagy (-). Edző: Földi Sándor. ASE: Maljkovics (22/3), Muntean (9), Gulyás (19), Mokos (3/3), Kovacse- vics (30). Csere: Siska (4), Fi- lótás (3/3), Doma (3). Edző: Adanko Ferenc, Nagy Gábor. A szombathelyiek ragadták magukhoz a kezdeményezést és az 5. percben négypontos előnyre tettek szert (11-7). Kálmán pontjaival tartotta elő­nyét a Falco, a vendégeknél csupán az idegenlégiós Kova- csevics dobálta a kosarakat (10. perc: 21-17). A vasiak eredmé­nyesen fejezték be akcióikat, a paksiak gyengén védekeztek, nem tudták megszerezni a le­pattanókat és az ellenfél pa- lánkja alatt is sikertelennek bi­zonyultak. A Falco játékosai kíméletlenül kihasználták a Duna-partiak megingásait és a 15. percben már tizenhat pont­tal vezettek (42-26). A félidő hajrájában megpróbáltak fel­zárkózni az atomosok, Gulyás és a ponterős Kovacsevics ti­zenegypontosra csökkentette a hátrányt. Szünet után kiegyenlítet­tebbé vált a játék, felváltva es­tek a kosarak, ám a hazaiak to­vábbra is tartották előnyüket. A következő percekben a paksiak Maljkovics vezérletével egyre jobban belelendültek és sikerült egyenlíteniük (27. perc: 65-65). A hazaiak időkéréssel válaszoltak, gyorsan rendezték soraikat, majd Kálmán és Jova­novics révén ismét átvették a vezetést (30. perc: 80-74). A továbbiakban is „egymás köze­lében” haladt a két csapat, ám a vendégek támadásaik során so­kat hibáztak, sorban hagyták ki a ziccereket, így maradt a mi­nimális a szombathelyi vezetés (35. perc: 90-84). A 37. perc­ben a vendégeknél Muntean, két perc múlva a hazaiaknál Molnár pontozódott ki. A mér­kőzés hajrájában a vasiak a re­mekül játszó Kálmán vezérle­tével tíz pontra növelték elő­nyüket. A végjátékban a ven­dégek türelmetlenül, pontatla­nul kosárlabdáztak, míg a haza­iak nyugodtan, rutinosabban játszottak. A paksiak az első félidőben rendkívül gyengén védekeztek, majd az utolsó tíz percben is­mét csődöt mondott az ASE védekezése. A három győzele­mig tartó páros mérkőzés ál­lása: 2-*2. Kitűnt: Kálmán, Jo­vanovics, Baumgartner, illetve Maljkovics, Kovacsevics. Schmidt Ferenc Szombat-vasárnap országos kerékpáros szezonnyitó De jó, újra itt a Dejó! Végérvényesen itt a tavasz, már senki sem tagadhatja, hiszen újra nyeregben a bringások, s a hétvégén körbetekerik me­gyénket. A pátyi körverseny után szombat-vasárnap követ­kezik az első honi többszaka­szos viadal, a hagyományos szekszárdi Dejó-kupa. A sze­zonnyitó „etapos” versenyen három szakasz vár a honi por­felhőlovagokra. Igen, csak a honiakra, ezúttal ugyanis pénz szűke miatt a szervezők nem tudják felvállalni a külföldi csapatok „állomásoztatásának” költségeit. Reméljük a mieink feledtetik majd a határainkon túliakat, hiszen a teljes magyar élmezőnyt Szekszárdra várják. Szombat délelőtt bemelegí­tésül a Szekszárd-Zomba-Hő- gyész-Tamási 52 km-es szaka­szon karikáznak végig a részt­vevők. A Tamásiban eltöltött ebédszünetet követően a visz- szaút már izmosabb feladatot ró a versenyzőkre, a Tamási- Dombóvár-Bonyhád-Szek- szárd „keringőn” 109 kilométer megtétele után tehetik le a drót­szamarakat az indulók. Az igazi kihívást azonban a vasárnapi zárószakasz jelenti, amikor is a Szekszárd-Kölesd­Hőgyesz-Kisvejke-Bonyhád- Szekszárd 122 kilométeres etap végén kell a „gyilkos” Kálvá­ria-tetőre felkapaszkodniuk a befutóknak. A felnőtt és ifjúsági verseny­zők együtt tekerik le a távokat. A serdülők csak az első számon tartanak a mezőnnyel, míg va­sárnap egy rövidebb, 50 km-es hőgyészi kirándulást tesznek. A házigazdák tíz versenyzőt neveznek. A Bici-Tour Szek­szárd első együttesében a ki­sebb sérüléséből a napokban felépült Istlstekker János, Va- nicsek István, valamint az idén bombaformában hajtó 17 éves Arató Dávid kap helyet. A ne­gyedik csapattag kiléte még kérdéses, a két pályázó Schnei­der Gábor és Arató Gábor. A második számú gárdát szintén csak a rajt előtt hirdeti ki Schneider Konrád edző. A tolnai lankákon embert próbáló részhajrákkal fűszere­zett szezonnyitó első tizenkét egyéni helyezettjét, valamint első három csapatát 120 ezer forint értékben díjazzák a ren­dezők. A szekszárdi öregbicik­listák minden korcsoport leg­jobb hazai kerékpárosának kü- löndíjat ajánlottak fel. Áthaladási időpontok, I. szakasz (szombat): Szekszárd, Mártírok tere 10.20-65-ös út­elágazó 10.30-Harc 10.47­Zomba 10.56-Kéty 11.06-Hő- gyész 11.22-Szakály 11.29- Tamási, Dám étterem 11.51 óra. II. szakasz (szombat): Ta­mási, Dám étterem 15.30- Nagykónyi 15.44-Gunaras- fürdő 16.22-Döbrököz 16.36— Kurd 16.48-Kisvejke 17.09- Mucsfa 17.15-Aparhant 17.25- Majos 17.32-Bonyhád 17.40- Börzsöny 17.47-Mőcsény 17.53-Szálka 18.01-56-os út elágazó 18.13-Szekszárd, Csa­tári torok 18.21-Szekszárd, Kálvária 18.26 óra. III. szakasz (vasárnap): Szekszárd, Mártírok tere 8.50-65-ös útelágazó 9-Harc 9.18-Kölesd 9.38-Kistormás 9.42-Varsád 9.50-Gyönk 9.58-Szakadát 10.03-Diósbe- rény 10.07-Hőgyész 10.21— Duzs 10.29-Csibrák 10.35- Kurd 10.40-Kisvejke 11.02- Mucsfa 11.08-Aparhant 11.19— Majos 11.26-Bonyhád 11.34- Börzsöny 11.41 -Mőcsény 11,47-Szálka 11.55-56-os út /12.08-Csatári torok 12.11- Szekszárd, Kálvária 12.20 óra. Ismét a szurkolók. Két megsérült rendőr és négy letartóztatott szurkoló. Ez a „mérlege” a szerdai Millwall-Birmingham angol I. osztályú labdarúgó találkozónak. A botrány a hazaiak által 2-0-ra megnyert mérkőzés után robbant ki, amikoris a Millwall-szurkolók egy csoportja megpróbálta meg­támadni a pályáról levonuló birminghamieket. A hazai huligánok ellen kénytelenek lovas rendőröket is bevetettek. Az angol belügyminiszter, Michael Howard aggodalmát fejezte ki a történtek miatt. Azt mondta, különleges biztonsági intézkedésekkel kell fellépni a futball-huligánok ellen, hogy a még na­gyobb bajt elkerüljék ... A miniszter aggodalma érthető, hiszen nyáron a szigetország lesz a házigaz­dája az Európa-bajnokságnak, melyre szurkolók ezrei érkeznek majd „Albionba”. Játsszon és nyerjen! Április 17-én kerül sor a Paks-Újpesti TE labdarúgó Magyar-kupa negyeddön­tőre. Az első találkozón 2-2- es döntetlen született a Me­gyeri úton. S hogy mi lesz a paksi visszavágón? Tippelje meg és nyerjen! Önnek a kilencven perc eredményét kell eltalálnia. Amennyiben úgy gondolja, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, akkor 2-2-t kell beírnia. Csupán a rendes játékidőt vesszük fi­gyelembe! Játszani csak a lapunkból kivágott szelvé­nyeken lehet. Egyéb korlá­tozás nincs. A tippeket ápri­lis 17-ig, a találkozó napján 16 óráig lehet eljuttatni szerkesztőségünkbe levél­ben vagy személyesen (cí­münk: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3., Pf: 71, a borítékra írják rá „Kupatipp”). A helyes eredményt jóso­lók között értékes nyeremé­nyeket, többek között a paksi közös labdarúgó­szakosztály felajánlásában 10 ezer forintos vásárlási utalványt, Bonyárné Stefo- nyák Ilona zombai sörfőző ajándékaként egy hordó sört, a BingoLottó Kft. ré­széről pedig TeleBingo szel­vényeket sorsolunk ki. A szerencsések névsorát ápri­lis 20-ai számunkban közöl­jük. (A mérkőzést az általá­nos és középiskolai diákok ingyen tekinthetik meg.) címe: Duatlon Somogyszili ezüstök és bronzok Nemrégiben Somogyszil or­szágos gyermek- és serdülő sprint, valamint ifjúsági és junior rövidtávú ranglista versenynek adott otthont. Eredmények, újonc „B” (1 km futás, 3 km kerék­pár, 500 m futás): 2. Sza­badi Viktor (Simontorny'a). Serdülő leány (2, 6.5,1): 4. Gergelics Dóra, 6. Páll Laura (mindkettő Quinter SE Bonyhád). Ifjúsági leány (5, 20, 2.5): 6. Bajkai Zsuzsanna (Quinter SE Bonyhád). Junior leány (5, 20, 2.5): 3. Borsi Katalin (Dombó­vári Sí). Junior leány „A” (10, 40, 5): 2. Varga Zsuzsa (Vízmű SE Szekszárd). Junior leány „B” (10, 40, 5): 3. Gergelics Natália (Quinter SE Bonyhád). Városi bajnokok a Fekete Párducok Több mint öthónapos küz- demelsorozat után befeje­ződött Simontomya első vá­rosi kispályás teremlabda­rúgó bajnoksága. Az őszi első helyezett Fekete Párdu­cok csapata nagy izgalmak közepette „tavasszal” is megtartotta elsőségét. Végeredmény: 1. Fekete Párducok 43 (119-90), 2. Gólözön 43 (93—42), 3. Ozora 34,4. Malom utca 24, 5. Zöld Sasok 21, 6. Öreg- fiúk 19, 7. Red Bulls 16, 8. Tolnanémedi 11, 9. Brazi­lok 1 ponttal: A góllövőlista élmező­nye: 1. Dölles József (Ozora) 37, 2. Varga Zoltán (Fekete Párducok) 35, 3. Molnár Lajos (Gólözön) 27 góllal. A legjobb kapusnak Tóth Attilát (Fekete Párdu­cok), a legsportszerűbb gár­dának az Ozorát jelölték. Asztalitenisz NB I. Most nem maradt menekvés Húsipari SE Szekszárd-Er- dért SE 10:6. A húsosok ere­detileg február 3-án fogadták volna az Érdért együttesét, ám fővárosiak a csúszós utakra hivatkozva nem jelentek meg a szekszárdi találkozón. A versenybíróság a Húsipari SE 10:0-ás győzelmet megsem­misítette és a mérkőzés leját­szását rendelte el. A szerdai összecsapáson jól kezdett a hazai együttes, 4:2 vezetés után a második fordulóban a házigazdák mind a négy mér­kőzésüket megnyerték. A ta­lálkozó 8:2-nél gyakorlatilag már eldőlt, az Érdért ugyan feljött 9:6-ra, de a szekszár­diak összességében megér­demelten győztek. A Húsipari SE csapatából Urbán és dr. Zsemlye érdemelnek dicsére­tet jó játékukért. Az őszi mér­kőzésen dr. Zsemlye Gabri­ella nyeretlen maradt, így az ő két győzelme különösen érté­kes. Győztesek: Urbán 3, Si- mon-Agárdi-dr. Zsemlye 2-2, valamint a Simon-Urbán páros. Asztalitenisz. NB III. Polgárdi-Dombóvár 10:8. A remek taktikai érzékű Katona ellenállhatatlanul asztaliteni­szezett, a nagy formában ját­szó hazaiaknak mégis sikerült győzniük. A dombóváriaknál a hosszabb időt kihagyó Iván is remek teljesítményt nyúj­tott. Győztesek: Katona 4, Iván 3, Kiss 1. A hétvége sportműsora Péntek Labdarúgás: Zomba-Bonyhád öregfiúk mérkőzés 17 óra. Szombat Biliárd: NB II: Experience Club Szekszárd-Pécs 12 óra. Kerékpár: Dejó-kupa or­szágúti verseny. Az I. szakasz (Szekszárd, Mártírok tere- Zomba-Hőgy ész-T amási, Dám étterem) rajtja 10.20, be­futója 11.51 órakor. A II. sza­kasz (Tamási, Dám étterem- Dombóvár-Bonyhád-Szek- szárd, Kálvária) rajtja 15.30, befutója 18.26 órakor. Kézilabda: NB I/B: Pest- szentlőrinc-Dunaföldvári VKSE 10 óra. Női NB II: Tolna-Cece 14, Marcali-Ta­mási 16 óra. Férfi NB II: Szen­gotthárd-Iregszemcse, PEAC- Tolnatej 17 óra. Fadd-Bietig- heim öregfiúk mérkőzés 17 óra. Kick-box: Nemzetközi meghívásos viadal a szekszárdi sportcsarnokban 14 órától. Kosárlabda: NB I: Szolnoki MÁV-MTE-KSC Szekszárd 17 óra. NB II: Atomerőmű SE-Fertőrákos 11 óra. Labdarúgás: NB III: Ger- jen-PVSK 10, Dunaszent- györgy Limex SE-UFC Szek­szárd 15 óra. Ifjúsági NB II: Veszprém-Paks 11 és 13 óra. Vasárnap Kerékpár: Dejó-kupa ország­úti viadal. A III. szakasz (Szek­szárd, Mártírok tere-Kölesd- Hőgyész-Kisvejke-Bonyhád- Szálka-Szekszárd, Kálvária) rajtja 8.50, befutója 12.20 óra. Kézilabda: NB I: Ferropa- tent-Lazúr SE Szekszárd- Kisvárda 16.30 óra (ifi: 14.30 óra). Női NB II: Simontor- nya-Mohács 18 óra. Kosárlabda: NB I: Atom­erőmű SE-Falco KC 18 óra. NB II: Autó Techno Szek- szárd-Kaszások 18.30 óra. Labdarúgás NB II: Paks-Veszprém 16.30 óra. NB III: Bátaszék-Paksi SE, Beremend-Bonyhád 16 óra. Megyei bajnokság: Györ- köny-Dombóvár (Nagydoro- gon, Bonyai), Kajdacs-Hő- gyész (Kerekes), Kakasd- Nagydorog (Bárány), Döbrö- köz-Tevel (Csapó), Fadd- Tamási (Sebestyén), Nagymá- nyok-Tolna Arany Aszok FC (Varga), Harc-Decs (Szekszár- don, Bányai), Simontor- nya-Aparhant 15.30 óra. Körzeti bajnokság: Harc-Majos (Frank), Báta- Szálka (Zalavári), Alsór nána-Bonyhádbörzsöny (Kaj- tár), Kéty-Cikó (Szakács), Őcsény-Zomba (Deák), Kisdo- rog-Sióagárd (Hegyi), Bátaa- páti-Szedres (Berecz), Györe-Izmény (Sajgó), Dal- mand-Nak (Nagy Gy.), Ma- gyarkeszi-Kurd (Albert), Sza- kály-Csikóstőttős-Kaposszek- cső (László), Mucsfa-Kocsola (Nyisztor), Szakcs-Závod (Tölgyesi), Iregszemcse-Vá- ralja (Rozsmán II.), Tenge- lic-Dunakömlőd (ifj. Farkas), Bölcske-Pincehely (Balogh), Középhidvég-Kölesd (Pupp), Bogyiszló-Pusztahencse (Niki), Németkér-Ozora (Hor­váth), Dunaföldvár-Tolnané- medi (Kern), Madocsa- Gyönk (Kertész) 15.30 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom