Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-02 / 78. szám

SZÉP FORMA MELLETT MOHÓ ÉTVÁGY (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR. DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. ÁPRILIS 2. KEDD ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM Hívott már ma? Spanyol információs és kulturális napokat tartottak tegnap Szekszárdon. A rendezvény a Tolna Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamaránál gazdasági eszmecse­rével kezdődött. Ezt követően Luis López a spanyol nagy- követség kereskedelmi tanácsosa és dr. Balás Péter, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Fejlett Országok főosz­tályvezetője tartott előadással egybekötött konzultációt, amit spanyol ételbemutató követett és az idegenforgalmi irodák turisztikai ajánlatai. Este a Sevilla táncegyüttes tar­tott bemutatót (képünkön) a művelődési házban, fotó: bakó Elnapolt DC-döntés A humor, a bolondozás az elme tisztálkodása Új polgármestere (volt) Madocsának Tegnap április elseje volt, a bolondságok napja, Madocsán is. Ez alkalomból támadt egy ötlete a polgármesternek és a diszkó lemezlovasának, helyet cseréltek. Kérdés, hogy me­lyik jobb a falunak, ez az egy nap, vagy ha mindig így lenne? Pénteken este Szabó József polgármester ült a diszkóban a keverőpult és a mikrofon elé, hétfőn pedig az ő, irodáját, íróasztalát foglalta el Ágoston Zoltán, a diszkó lemezlovasa, aki hetente háromszor jár mű­vese kezelésre, de ez alka­lommal késő estére halasztotta azt. Mindketten egybehang­zóan állítják: kellemes volt a szerepcsere, bár Ágoston Zol­tán örökre nem vállalná a pol­gármesterséget. De vajon mit szól mindehhez a falu népe? Rögtönzött telefonos körkér­désünkkel, ennek jártunk utána: Szabó Gábor, a pol­gármester fia szerint egy napig bárki belekontárkodhat a má­sik szakmájába, hadd próbál­ják ki melyik könnyebb. Szin­tűi Antalné azt mondja: a pol­gármester maradjon csak a fe­nekén, nem neki való már a diszkó, jobba falunak, ha a sa­ját dolgát teszi, mint eddig is, ez mindenkinek az érdeke. Laposa Imre a diszkóval, pon­tosabban a körülötte zajló ran­dái írozásokkal nincs kibé­külve, ebben tenni kéne, mondja. A cserét viccesnek tartja, szerinte egyik sem állná meg a helyét a másik szerepé­ben. Karmacsi Ferenc refor­mátus lelkész mondandóját érdemes szó szerint idézni: „A humor az elme tisztálkodása, tiszta szívvel érdemes és sza­bad bolondozni, hiszen meg­győződés nélkül még pofoz­kodni sem igazán lehet.”-rákosi­Vitray: „Csak átzúdultam Szekszárdon” Azok a szekszárdiak, akik a múlt hét végén Vitray Tamást, a népszerű tévériportert vélték látni a megyeszékhely utcáin, nem tévedtek. Elhalasztotta a tamási kép­viselő-testület legutóbbi ülé­sén a város két művelődési intézményének jövőjét érintő döntést. A testület asztalára két válto­zat került: az újra meghatáro­zandó közművelődési felada­toknak a Diákcentrum, vagy a Művelődési Központ épületé­ben történő ellátása. A képvi­selők, miután március 11-én megbízták a polgármestert és az intézmény vezetőjét egy koncepció kidolgozására, ez­úttal egy három fős, jogi, pénzügyi és művelődési szak­emberekből álló bizottságra hárították az intézmények át­alakítását. Az újabb döntés­előkészítés határideje április 30, ami azt jelenti, hogy a má­jusi testületi ülés előtt nem kerül napirendre a kérdés. Szintén májusban tárgyal­hatják a pincehelyi kórház és a tamási középiskolák mű­ködtetésének átadását a me­gyei önkormányzatnak, mivel a megyei közgyűlés a foga­dókészségről áprilisban dönt. Röviden Paks városát dr. Széchenyi Attila alpolgármester és dr. Vö- röss Endréné egészségnevelő képviseli április 4-én a Népjó­léti Minisztériumban tartandó értekezleten, amelyen az „Egészséges Városok Magyar- országi Szövetsége” munkájá­ról lesz szó. A szervezetben Paks egyelőre megfigyelői stá­tuszt kapott. A Magyar Számviteli Szak­emberek Tolna Megyei Szerve­zete továbbképzést tart április 9-én Szekszárdon, a Vállalko­zók Háza II. emeleti előadó­termében. A számviteli tör­vényről, valamint a befektetett eszközök számviteléről dr. Nagy Gábor, a PM számviteli főosztályvezető-helyettese tart előadást, melyre várják az ér­deklődőket. A kakasdi közbiztonság hely­zetéről is tárgyalnak a képvise­lők a település csütörtöki ön- kormányzati ülésén. A 17 óra­kor a polgármesteri hivatalban kezdődő tanácskozáson napi­rendre kerül az elmúlt gazda­sági év zárása. Környezetvédelmi munka- csoport alakuló ülésére kerül ma sor délután 17 órakor Pak­son, a városházán. A dombóvári művelődési ház Galéria Színjátszó Csoportja a hétvégén Székesfehérváron megrendezett Országos Diák­színjátszó Fesztivál regionális döntőjéből tovább jutott az áp­rilis 25-28 között lebonyolí­tásra kerülő csurgói országos döntőbe. A Halászcsárda, amit a kö­zelmúltban újítottak fel Szek­szárdon, tegnap délután nagy érdeklődés mellett ismét meg­nyitotta kapuit a Zrínyi utcá­ban. A vendégeket a Pécsi Nemzeti Színház művészei szó­rakoztatták. Konyhádon baseball-tábort rendeznek a héten, a városi sportpályán. Az érdeklődő felső tagozatos diákokat minden nap tíz és tizenkét óra között várják a szervezők, a kettes iskola ta­nárai. — Budavári Zitát kerestem fel, az általa kezdeményezett Bölcső alapítvány érdekelt - tudtuk meg Viray Tamástól. — Miként jutott el önhöz az alapítvány híre? — Azt hiszem, egy levélből szereztem erről tudomást. Sze­rencsére sok néző ragad tollat, ajánlva bizonyos témaköröket vagy személyeket. — Ezek szerint rögtön lá­tott fantáziát a javaslatban. — Még mindig okoznak fe­szültséget a földárverések. Er­ről lapunkban is hírt adtunk. — Már csak néhány helyen van vissza az árverés, legin­kább ott, ahol peres útra tere­— Igen, főleg a dolog sze­mélyes vonatkozásai ragadtak meg. Az foglalkoztatott a leg­jobban, hogy Budavári Zita miért is hozta létre ezt az ala­pítványt? No, és érdekes mó­don a legközelebbi adásomban még egy téma kapcsolódik Szekszárdhoz. Viszlói Emőke Budapesten, a Vakok Intéze­tében tanít gyermekeket, még­hozzá origamira, erre a japán eredetű papírhajtogatásra. lődött az ügy. A környékben - ahogy Önök is írták - vannak olyan területek, ahol jelzálog­gal terhelt földet árvereztek. A meglehetősen zavaros helyzet feloldására megpróbáltam Módszerével fantasztikus eredményeket ért el. A felvé­telt Pesten készítettük, az ope­ratőr pedig Viszlói Emőke szekszárdi lakásában vett fel vágóképeket. — Mikor láthatjuk a két filmet a műsorában ? — Ha minden igaz, mind­kettőt most április 12-én. — Egyébként volt ideje legalább egy rövid városné­zésre? — Sajnos egyáltalán nem, mivel csak átzúdultam Szek­szárdon. egyeztetést összehívni az ÁPV Rt., a kárpótlási hivatal, az FM hivatal, a földhivatalok, a te­lepülések önkormányzatai és a földkiadó bizottság között. El­képzelhető, hogy lesz olyan ügy, ami ismét csak peres úton oldódik meg. Sajnos, azt kell mondanom, hogy ezzel nincs vége: a továbbiakban a rész­arány-tulajdonú földek kimé­résénél lesznek nagy problé­mák. (Folytatás a 3. oldalon.) Solymosi a magyar marhaexport növekedésére számít A vad maradjon az államé A parlament napirendjén a vadászati törvény, a mezőgazda- sági szövetkezetek napirendjén a zárszámadás, a szarvas­marha-tenyésztők reményei között az európai térnyerés - minderről dr. Solymosi József, az Agrárszövetség elnöke, a Völgység parlamenti képviselője nyilatkozik lapunknak, akit a hétvégi MSZP-kongresszusról is kérdeztünk. Tűz, tűz, tűz! A Tűzoltóság országos pa­rancsnoka nem véletlenül hívta fel a figyelmet arra, hogy fokozott óvatossággal bánjunk a szabadtéri tüzek­kel, mert a száraz aljnö­vényzet azonnal lángra kap. Ezt igazolja a megyei tűzol­tóság ügyeletesének beszá­molója is a tegnapi, napról. Ertényben egy sertésólban tárolt szalma lobbant lángra, elpusztítva az épület tető- szerkezetét is. Szálkán 50 négyzetméternyi avar égett le, Paks-Biritón pedig szal­mabálák és egy szalmakazal gyulladt ki, a juhhodályok közelében. A Bátaszékhez közeli Ábrahámvölgyben nádas égett, Kajdacson az út melletti avar gyulladt ki, er­dőt veszélyeztetve. Az óva­tosság tehát igazán indokolt. Húsvéti kirakodóvásár nyűt tegnap a megyeszékhely központjában. A kiskereske­dők a korábbi évekhez hasonlóan most is ruhaneműket, ajándéktárgyakat és édességet kí­nálnak. FOTÓ: BAKÓ JENÓ Olvasógép a gyengénlátóknak A Magyar Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetségének megyei szervezete meghívására látogatást tettek a szervezet székhelyén azoknak az adomá­nyozóknak a képviselői, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tették vak, illetve gyengénlátó embertársaikért. A megyei munkaügyi központ jóvoltából 3 számítógéphez jutott a me­gyei szervezet, így saját gépük­kel kiegészítve 60 órás alap­fokú számítógépkezelői tanfo­lyamot indíthattak, amit a ter­vek szerint több is követ majd. Az Ifjú Szív Német Nemzeti­ségi Együttes jótékonysági gá­lájának köszönhetően egy lap­olvasó gépet és egy videomag­nót vásárolhattak a Látássérül­tek Ifjúsági Klubja részére. A szekszárdi önkormányzat egészségügyi és szociális bi­zottságához benyújtott pályáza­tok jóvoltából számítástechni­kai segédeszközök vásárlására és szabadidős programok szer­vezésére nyílt lehetősége a me­gyei szervezetnek. A Hit gyü­lekezete adományaiból pedig látássérült fiatalok részére vá­sároltak segédeszközöket. Az adományozók képviselőinek bemutatták a vásárolt gépeket, segédeszközöket -sa köszönő­levelek után - szóban is kifejez­ték hálájukat a támogatóknak a megyei szervezet vezetői. Az adományozók képviselőinek véleménye szerint nagyon jó dolog, hogy sor került erre az eseményre, jól esik, hogy az adomány felhasználói fontos­nak tartották, hogy bemutassák, mire költötték a pénzt, s az is jó, hogy személyesen is elbe­szélgethettek egymással. t 4 t » t t

Next

/
Oldalképek
Tartalom