Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-29 / 75. szám
A BÉKÁT EGYSZER LE KELL NYELNI (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. MÁRCIUS 29. PENTEK ARA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM Mai meiiékfet Ttj WízióTíÁDéÓMŰSOR Fellángoltak a harci futballharcok Március 24-én Zombán játszották a Harci SE-Zomba körzeti labdarúgó mérkőzést. A zombaiak saját pályájukon 5-0-ra győztek idegenben, mivel a találkozón a harciak szerepeltek pályaválasztóként. A szomszédvári csatára Harcon került volna sor, ám a helyi képviselő testület úgy döntött, Harcon ne futballozzon a Harci SE. Az ügy háttérében a Farkas György-Horváth János ellentét húzódik meg. A harci fut- ballháború négy évvel ezelőtt kezdődött. Farkas György hosszú éveken át töltötte be a Harci SE elnöki tisztét. Ösz- szetűzésbe 1992-ben - a helyi pálya és öltöző önkormányzati tulajdonba vételekor - került Horváth János polgármesterrel. A sporttelep területén működő büfé közműdíjai, majd az önkormányzat által alakított Harci KSC sportegyesülete körül korbácsolód- tak fel az indulatok. A felek sűrűn jártak a bíróságra, peres úton próbálták tisztázni nézeteltéréseiket. Már-már csitulni látszott a viszály, amikor nemrégiben ismét felizzott a hamvadó parázs. A Harci SE március 2-án tisztújító közgyűlést tartott. A tagság elnöknek Jordáki Sándort, elnökhelyettesnek Sché- fer Gyulát választotta meg. A pereskedés szélmalomharcába belefáradó Farkas György leköszönő ex-elnököt pedig ideiglenesen - míg megfelelő emberre nem lelnek - a gazdasági ügyek intézésével bízták meg. (Folytatás a 7. oldalon.) Nem szakad meg a hagyomány Pakson Idén is lesz Duna Szépe Már végleges, amit februárban még csak kérdőjellel közöltünk: idén is megtartják Pakson a sörfesztivált, amely már az ötödik lesz a sorban. A változás mindösz- sze annyi, hogy most nem az önkormányzat rendezi, bár a költségekhez 300 ezer forinttal hozzájárul. Vállalkozók karolták fel az ötletet, azt gondolván, hogy kár lenne megszakítani egy már kialakult hagyományt. Május 25-én és 26-án, az Atomerőmű SE sportcsarnokában zajlik majd az esemény. Az első nap délutánján gyermekcsoportok szórakoztatják a nagyérdeműt, este pedig show műsor lesz, neves közreműködőkkel, majd tombola és tánc hajnalig, és persze sör minden mennyiségben. Másnap, vasárnap, a tavaly is nagy sikert aratott szépségverseny, a Duna Szépe címért, amelyre máris vannak már nevezők, köztük paksi leány is. Még senki nem késett el: április 20-ig lehet jelentkezni a művelődési központban a szervezőknél, akik szeretnének minél több Tolna megyei, paksi ifjú hölgyet felvonultatni a döntő színpadára. -rgJegyzőklub Tolnán A tizenkét megyénkbeli ön- kormányzat jegyzőjét tömörítő, évek óta működő jegyzőklub ma, pénteken tartja következő összejövetelét, ezúttal Tolnán, a városházán. A délelőtti szakmai programon szó lesz az országos jegyzőklub szervezéséről, valamint a HTO rendeletről és az abból adódó feladatokról. A jegyzők később ismertetést kapnak a helyi önkéntes tűzoltóegyesület munkájáról, majd a szokásoknak megfelelően baráti beszélgetéssel egybekötött ebéden vesznek részt, a vendéglátó jóvoltából. Mibe kerül(t) az idei tél? Tegnap, amikor kora reggel kinéztünk az ablakon vagy kiléptünk az ajtón, a fotón látható havas tájhoz hasonló kép tárult elénk, pedig már március végét írjuk. Hát ez a tél már sosem akar véget érni? A meteorológusok szerint egy hónap és három hét késésben vagyunk. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: bakó jenő Bonyhádi rendőrbravúr Bácskában Többmilliós vegyszerlopás gyanúsítottjait adták át tegnap bajai kollégáiknak a bonyhádi rendőrkapitányság nyomozói, akik egy zombai ügy kapcsán kezdték meg egy szövevényes bácskai hálózat kibogozását. A szekszárdi Növényvédő Kft. zombai telepéről nemrégiben két és félmillió forint értékben loptak el Topas, Grodyl és Bauvel márkájú növényvédő szereket. Az ügyben nyomozó bonyhádi rendőrök tudomást szereztek egy villányi esetről, amelyben szintén hasonló anyagok tűntek el. A szálak egy mélykúti (Bács Kiskun megye) csapathoz vezettek. A társaságból három fiatalember - M. Z., N. Z. és G. Z. - esetében olyan terhelő bizonyítékokra bukkantak a bonyhádi nyomozók - Kreiner József, Schilli Zoltán és Horeczki László -, hogy el tudták rendelni a gyanúsítottak őrizetbe vételét. Eddig tizenöt rendbeli betörés szerepel a listán - ezeket Bácska tíz településén követték el -, az eltulajdonított vegyszerek értéke óvatos becslések szerint számolva is több, mint ötmillió forint. A rendőrségnek jó adatai vannak arról, hogy a vegyszerekkel Bácskában egy hálózat üzletelt, azt is tudni lehet, hogy a határ túloldalára, Szerbiába is került belőle. A zombai ügyben továbbra is a bonyhádi, a bácskai esetekben a bajai rendőrök nyomoznak. Hangyái A zene nem turner határokat, sem zárt kórházi ajtókat „Áldott légy, Te közönség” Kisvárdai József (az egykori Orion, majd az Animato együttes tagja, zeneszerzője) első kazettájának élő bemutatóját tartották a bonyhádi művelődési központban, amelynek bevételét az előadó, „Kisi” a városi kórház három alapítványának a javára ajánlotta fel. A nagy sikerű, hangulatos, vastaps által folyamatosan meghosszabbított koncert végén, a színfalak mögött faggattuk az előadót: — Végtelenül boldog vagyok, hogy ilyen fantasztikus közönség fogadta a csapatunkat: Szilágyi Adélt, Paplauer Gábort, Pálfi Antalt és Harald Louies Késiért. Ez utóbbi száj- harmonikás barátom Svájcból érkezett, és azt mondta, ez a koncert volt élete egyik legnagyobb élménye. (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden Az iregszemcsei általános iskola kultúrestet tart 29-én, azaz ma 19 órakor a helyi művelődési házban. A bevétel a Korszerű Iskoláért Alapítvány számlájára folyik be, amely pénzből számítógépet szeretnének vásárolni. A csecsemőgondozó verseny győztesei - a Szekszárdi V. számú Általános Iskola, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a paksi ESZI csapata - március 29- én Tatabányán, a kétnapos országos csecsemőgondozó versenyen szerepelnek. Várdombon műsoros jótékonysági estet rendeznek március 30-án, szombaton, 18 órától a művelődési házban. A műsorban hangszerszólók, ének és vers hangzik el. A műsor előtt 17 órától húsvéti ajándékvásárt tartanak a község lakói által készített tárgyakból. A vásár és a műsor teljes bevételéből az iskolások ópusztaszeri kirándulását támogatják. Tavaszköszöntő címmel mutatja be műsorát a szekszárdi Arany János utcai óvoda március 29-én, pénteken, 16 órai kezdettel a Babits Mihály Művelődési Házban. A rendezvényre - melynek bevétele az óvoda „Gyermekeinkért” alapítványát támogatja - minden érdeklődőt szeretettel várnak. Jegyek az óvodában és a helyszínen válthatók. A dombóvári művelődési házban lép fel ma este kilenc órától a helyi Vadvirágok nevű rockegyüttes. A zenekar saját szerzeményein kívül Soundgarden, Alice in Chains és The Red Hot Chilli Peppers nótákat is előad majd. A Klmnovak együttes ad koncertet a szekszárdi ZUG-ban március 29-én, pénteken, 21 órai kezdettel. Precedens értékű per a faddi polgármester tisztségének megszüntetésére A polgármester nem jön, hanem megy Az országban először zárult le tegnap a Tolna Megyei Bíróságon olyan per. amelyben a képviselőtestület, mint felperes kezdeményezte a polgármester tisztségének megszüntetését. A faddi képviselőtestületet dr. Nőt László ügyvéd képviselte. A megyei bíróság dr. Csul- lag Józsefié vezette tanácsa a bizonyítékok alapján, nem jogerős ítéletében megszüntette Antus András - aki maga látta el képviseletét - faddi polgár- mester tisztségét, s ezzel munkaviszonyát. A képviselőtestület elszántságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy akként nyilatkoztak, testületileg lemondanak, ha a pert elveszítenék. A tanúvallomások és a becsatolt okiratok alapján kiderült, hogy a polgármester megválasztása, 1994. decembere óta több törvénysértést is elkövetett, és a testület szervezeti és működési szabályzatában előírt feladatoknak sem tette eleget. Súlyosan megnehezítette a testület, a hivatal működését, a polgármesteri tisztséggel etikailag is összeférhetetlen magatartást tanúsított. Az alperes polgármester a tanúvallomásokban elhangzottakat, s az okiratokkal is alátámasztott hiányosságokat nem tagadta, legfeljebb felelősségét kisebbítette. Magyarázatul azt mondta, hogy a választások óta eltelt idő még nem volt elég az ügyek áttekintéséhez. Mint kiderült, az előző polgármestertől az aktákat nem vette át, 219 ügyiratból máig csak 21 van elintézve, tehát szó sincs a törvényes harmincnapos határidő betartásáról. Saját ügy- félfogadásain rendszeresen nem jelent meg, s a távolmaradására magyarázatot nem adott. Hogy az állampolgároknak a lakásukon is adott tanácsot, az nem pótolja a mulasztást, sőt, a hivatali ügyek ilyen módon való intézése is szabálytalan. Minden törvényes alap nélkül arra ösztönözte azt állampolgárokat, hogy adjanak be segélykérelmet. Ezzel konfliktusokat okozott, a hivatal működését nehezítette, sőt, ez a magatartása már súrolja a hatáskör elvonását is, hiszen segélyezési ügyekben az szociális bizottság az illetékes. (Folytatás a 3. oldalon.) Egy régió a területfejlesztésért Két érdekelt település polgármestere nem vett részt azon a tegnap rendezett regionális tanácskozáson, amit a dombóvári városházán tartottak, a város vezetőivel együtt így is tizennégy település vezetői tárgyaltak önkormányzati társulás létrehozásáról. A tegnapi tárgyaláson már a harmadik alkalommal módosított megállapodás-tervezet elfogadása volt a napirend a polgármesterek találkozóján, hiszen erről a témáról korábban már tárgyaltak a település vezetői. A Dombóvár városi, városkörnyéki önkormányzatok területfejlesztési társulásának létrehozásáról szóló megállapodást végül nyolc város környéki település vezetői írták alá, ők a településük ön- kormányzati képviselő-testületének felhatalmazását bírták. Néhány település polgármestere ennek a felhatalmazásnak hiányában tartózkodott az aláírástól, ám a későbbi csatlakozást jövendölték. A társuláshoz csatlakozók a nemrégiben a parlament által megalkotott településfejlesztési törvény régiófejlesztési törekvéseiből adódó lehetőségek kiaknázását remélik, s a társulásba befizetendő éves összeget az eddig a különböző szervezeteknek, alapítványoknak külön- külön átadott pénzek átcsoportosításával gazdálkodják ki, hiszen az együttműködés mind az oktatási, egészségügyi feladatok ellátásában, mind a közbiztonság, a tűz- és polgári védelem területét átöleli. Megegyezésre jutottak abban is, hogy a lakosonkénti kétszáz forintot ebben az évben időarányosan fizetik, s a tervezettől eltérve az oktatási alapfeladatok ellátására a közös kasszának nem 20, hanem 30 százalékát fordítják, ezt a tűzoltóság és a rendőrség támogatásának csökkentésével valósítják meg. A megállapodáshoz eddig még nem csatlakozott települések természetesen később - időarányos befizetéssel - tagjai lehetnek a társulásnak, amely működtetésében az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet igyekeznek majd érvényesíteni. - nagy -