Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-06 / 31. szám

„ELFOGULT” LEVEL A MINISZTERELNÖKHÖZ (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. FEBRUÁR 6. KEDD ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM Hívott már ma? Állásfoglalás a „18 ezres” telekről ízekre szedték a szerződést Leltet, hogy a koráit beköszöntött tél teszi, de az elmúlt hónapokban a koráb­binál jóval több bejelentés érkezett a rendőrségre, az önkormányzatokhoz, de az erdőfelügye­lőségekhez is, hogy lopják a fát az erdőkből. Mint kiderült, ennek megítélése nem is olyan egy­szerű, hiszen vari aki azt hiszi, a sajátjában azt csinál amit akar, neki ehhez joga van. Gyakoribb azonban az, hogy a más erdejét dézsmálják ismeretlen elkövetők. (Folytatás az 5. oldalon.) Pincehely: kétesélyes kórház A pincehelyi kórházat a jövőben minden valószínűség szerint a megyei önkormányzat, vagy egy magántársaság veszi át. Az újabb fejleményre nem kel­lett sokáig várni a tolnai 7-es óvoda melletti telekkel kapcso­latban. Tegnap délutánra a tol­nai képviselőtestület ügyrendi­jogi bizottságának elnöke, dr. Farkas Antal összehívta a bi­zottságot. Az ülésen részt vett Csányi László jegyző is. Tájékoztatása szerint a bizottság „ízekre Jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akinek Peugeot-ját ke­rülve Széptölgyesnél a hét vé­gén egy kisteherautó átlökött két kocsit a menetirány szerinti bal oldalra, ezzel halálos bal­esetet okozva. A szemtanú ­szedte” a 7-es óvoda melletti te­lekre vonatkozó adás-vételi szerződést. A háromtagú testü­let többségi állásfoglalása sze­rint a telek adás-vételi szerző­désében szereplő határidőkhöz semmiféle jogkövetkezmény nem fűződik. Az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy „bontó feltétellel való éléshez” indokot nem látnak. egy pécsi férfi - a sajtóban megjelent felhívás nyomán ment a Bonyhádi rendőrségre. A sötét színű kisteherautót to­vábbra is keresik. Kérik, hogy aki a balesetről bármit tud, hívja a 74/451-411-es számot. Egészségügyi területen többször hangoztatott általános véle­mény: ha a népjóléti kormány­zatnak nem sikerült 1995 nyarán kórházakat megszüntetni, átala­kítani, a finanszírozás csökke­nése miatt kénytelenek lesznek a fenntartó önkormányzatok meg­tenni a szükséges lépéseket. A pincehelyi kórház mindenkép­pen változás elé néz, a tamási Mint ismeretes, múlt szerda óta a Greenpeace nemzetközi kör­nyezetvédő szervezet tiltakozó akciót folytat Németországban, a Greifswald közelében lévő, 1990-ben, a német egyesülést követően leállított atomerőmű „alig használt” fűtőelem kazet­táinak Magyarországra, Paksra szállítása ellen. önkormányzatnak ráadásul sür­gető is megnyugtató megoldást keresni. Jelenleg két lehetőség körvonalazódik: működtetését a megyei önkormányzatnak, vagy a már röviden ismertetett köz­hasznú társaságnak, a fővárosi Aranykeresztnek adják át. A megyei önkormányzattal már­cius végéig tervezik lefolytatni a tárgyalásokat. Az Aranykereszt­A Greenpeace szakértőinek ál­lítása szerint a paksi atom­erőmű nem eléggé biztonságos, egy baleset bekövetkezésének valószínűsége ötszöröse a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásában előírt értékeknek. A tiltakozás itthon sem maradt visszhang nélkül. Tegnap reggel a televízió Nap­tel kapcsolatban mindkét oldal­ról felmerülhetnek még aggá­lyok: egyrészt az OEP alacsony finanszírozása, másrészt a dom­bóvári kórházzal is összefüg­gésbe hozott Rolicare Rt. gond­jairól felröppent hírek miatt. Az Aranykereszt Közhasznú Társa­ság ügyvezető-tulajdonosa nem elsősorban üzleti megfontolá­sokból tett ajánlatot a pincehelyi kórházra. (A vele készült interjú a 4. ol­dalon olvasható.) kelte című műsorában Droppa György, a Zöld Alternatíva környezetvédő szervezet akti­vistája azt állította, hogy Pak­son utoljára 1990-ben tartott át­fogó biztonsági vizsgálatot a NAÜ, és annak eredménye nem volt kielégítő. (Folytatás a 3. oldalon) Röviden A tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör holnap, február 7- én, szerdán este 6 órától tartja szokásos havi összejövetelét a tolnai művelődési házban. A programon szó esik az e hét végi svábbállal kapcsolatos te­endőkről, és az eltelt egy hó­napban névnapjukat ünneplőket is köszöntik. Halász Róbert paksi festő­művész kiállítása mától te­kinthető meg a paksi művelő­dési központban. A tárlat feb­ruár 29-ig tart nyitva. Pálfa önkormányzata teg­napi ülésén a település idei költségvetését tárgyalta. Vég­leges döntést március elején hoznak a képviselők. Egyeztető tárgyalásra hívta a megyei tiszti-főorvos a bony­hádi központi ügyeletben érde­kelt települések polgármeste­reit, az orvosokat és az ÁNTSZ illetékeseit. Mint megírtuk, vita alakult ki az ügyelet átszerve­zése körül a város és néhány környező település között. À tanácskozást ma délelőtt tartják Bonyhádon. Indonézia nagykövete Tolna megyébe látogat. A no­vember elején ki­nevezett Hassan Ábdul Djalil a jövő hétfőn érkezik Szek- szárdra. A szekszárdi Német Szín­ház értesíti a tisztelt közönsé­get, hogy az február 12-ére meghirdetett „Nők. Háború. Vígjáték.” című előadást feb­ruár 29-én mutatják be. To­vábbi változások: a február 6-i „Diótörő” előadás 11 óra he­lyett 10 órakor, a február 7-i „Kis Varázsfuvola” pedig 14 óra helyett 14 óra 30 perckor kezdődik. A február 28-ára ki­tűzött premier (Schiller: Ár­mány és szerelem) időpontja március 6-ra módosul. A né­zők megértését köszöni a Né­met Színház társulata. A megyei kórház vértranszfu- ziós állomása véradást tart De­esen február 6-án, kedden. A véradásra 9-16 óra között kerül sor a faluházban. Készülnek a diáknapokra SZEKSZ és kaszinó A Szekszárdi Középiskolások Szövetsége (SZEKSZ) soros ülését tartotta tegnap délután a városházán. A testület tagjai értékelték a nagymányoki felkészítő hétvégén felvető­dött ötleteket, javaslatokat, melyek nagyrészt a március 27-29. között megrendezendő városi diáknapokkal kapcso­latosak. A diáknapokra jó ütemben halad a felkészülés, újabb programokra kapott le­hetőséget a SZEKSZ a me­gyeszékhely néhány intézmé­nyétől. Az ülésre meghívták Batár Zsoltot, a ‘Gyermekek Háza igazgatóját, aki egy az intézményben megvalósí­tandó kulturális ifjúsági szó­rakozóhely szervezéséről tá­jékoztatta a diákok képvise­lőit. A „Diákkaszinó” össze­foglaló néven futó rendezvé­nyek szerdán és szombaton zajlanának a Gyermekek Há­zában, más-más iskola. által szervezett programokkal és más-más diákkorosztályt megcélozva. Taggyűlés a dombóvári kórházban A teljes átalakulás nyárra várható A közelmúltban nagy vissz­hangot keltett, hogy a Roli­care Rt-vel kapcsolatban álló, közhasznú társaságként mű­ködő Vas megyei kórházak bontottak szerződést a csődöt jelentő Rolicare Rt-vel. Az ugyancsak közhasznú társa­ságként működő dombóvári kórház szintén ezzel a céggel áll szerződésben tavaly június óta. Dr. Hajós Károlytól, a dombóvári kórház igazgatójá­tól ezzel kapcsolatban érdek­lődtünk. (Folytatás a 3. oldalon.) Jelentkezett egy szemtanú A Greenpeace és a paksi erőmű Pihen a komp, kikötötték. Péntek óta nem közlekedik Paks és Géderlak között a kompjárat. A múlt heti nagy havazást követő hideg miatt zajlik a Duna, ezért kellett leállítani a kompot. A tulajdonostól, Kiszl Károlytól megtudtuk, hogy amint az időjárás engedi, azon­nal újra indítják a járatokat, reményei — és a meteorológusok előrejelzései szerint — ez a jövő hét elejére várható. Információink szerint ugyancsak szünetel a kompátkelés Gerjen és Kalocsa, valamint Dombori és Fájsz között. fotó: bakó jenő Segítségre szorul a Vöröskereszt Elterjedt a hír Bonyhádon, hogy a városi Vöröskereszt új helyre költözik. Kiderült azon­ban, hogy ez még nem is olyan bizonyos. Szabó Béla, a Vöröskereszt városi vezetője: — Nem tudjuk fizetni a je­lenlegi helyiség „lakbérét”. Ezért új helyet ajánlott fel szá­munkra az önkormányzat, az egykori logopédia épületében. Ott meg tudnánk valósítani a már régen tervezett szociális boltot, és a tanácskozóhelyiség mellett raktározási gondjainkat is meg lehetne oldani. Viszont a jelenlegi „lakhelyünk” is na­gyon a szívünkhöz nőtt már. Kiss T. Mária, az egészség- ügyi- és szociális bizottság ve­zetője: — Egyik nyári ülésünkön került szóba a Vöröskereszt témája, de csak érintőlegesen. Elhangzott, hogy a jelenlegi he­lyiség a Horváth Olivér terem mellett, „túl jó a Vöröskereszt számára”. Ők jelenleg nem tud­ják fizetni a bérleti díjat, vi­szont másnak kiadva a termet nagyobb bevételre is szert te­hetne a bérbeadó. Oroszki István polgármester: — A város eddig is minden évben támogatta a Vöröskeresz­tet. Jelenleg az önkormányzat épületében van a „lakhelyük”, és a bérbeadó eddig még egyszer sem emelt a bérleti díjon. Ebben a helyiségben fogadják a vörös­keresztesek a rászorulókat, in­nen szervezik á véradásokat, külföldi delegációkat fogadnak itt. Mikor felvetődött a költözés gondolata, Szabó Bélával közö­sen felkerestük a kiszemelt, egykori logopédiai épületet. A nagysága megfelelő lenne, mű­szaki állapota azonban... Esedé­kes lenne a festés, és ami még gond, hogy olajkályhás fűtés van az épületben. Á vöröske­resztesek gázfűtést szeretnének, és szavaikból úgy vettem ki, hogy ennek megvalósítását az önkormányzattól várnák. Ezért előttem is kérdőjelek vannak: Képes-e a város egy ilyen helyi­ségcsoportot ingyen a Vöröske­reszt rendelkezésére bocsátani? Lesz-e keret a költségvetésből, hogy az önkormányzat állítsa helyre a kérdéses épületet? Ta­lálnánk-e esetleg más érdeklő­dőt, aki akár fizetne is ezekért a kiszemelt helyiségekért? Ezek a kérdések még mind válaszra várnak. má-ré

Next

/
Oldalképek
Tartalom