Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-02 / 28. szám

8. oldal Erről Arról 1996. február 2., péntek FEBRUAR 2. PÉNTEK Köszöntjük a névnapjukat ünneplő KAROLINA nevű olvasóinkat. Karolina: A germán eredetiből latin közvetítéssel kialakult Károly nőnemű formájának továbbképzése. Védőszentje: Bol­dog Charlotte, a francia forradalom alatt kivégzett karmelita apáca (+1794). A katolikus, az ortodox és a görögkatolikus nap­tárban az Úr bemutatása a templomban (Gyertyaszentelő Bol­dogasszony). Hajdan. Február másodikán 110 éve, 1886-ban a bátaszéki Stmád Ottilia „Pecking-réce eladás” című hirdetésében írja: „baromfióljaim többszöri feltörése és meglopása kényszerít a nemesebb baromfitenyésztéssel egyelőre felhagyni”. 85 éve, 1911-ben nyílt meg Szekszárdon a megye első munkásgimná­ziuma, amelynek foglalkozásait a múzeum dísztermében tartot­ták Simontsits Elemér alispán elnökletével. 65 éve, 1931-ben meghalt Batthyány Tivadar, aki pályája során Szekszárd és környéke képviselője is volt. 60 éve, 1936-ban a dombóvári plébánia felett a vasárnap délutáni langyos esőt követően hosz- szan tartó és több színben gazdag szivárvány jelent meg az ég­bolton. A napi igék: Katolikus: Mai. 3,1-4. Zsolt. 23. Lk. 2,22-40. Református: Lk. 10,38—42. lMóz. 33,12-20. Evangélikus: Zsolt. 57,8. Jel. 15,4. Mt. 16,24-28. lKor. 7,1-7. Ortodox: lPét. 1,1-2.10-12. Mk. 12,1-12. A Nap kél 7.10 órakor, nyugszik 16.46 órakor. A Hold kél 15.03 órakor, nyugszik 5.22 órakor. Vízállások a Dunán február 1-jén, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár -37 cm, Paks 60 cm, Dombori 80 cm, Árvízkapu 515 cm. A Sió Palánknál 302 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 315-336-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: Gyuricza Mihály. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/319—884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 61 -es főút dombóvári szakasza, Dombóvár, Attala. Bemutatkozik a Renault Mégane. A hét végén pénteken, szombaton és vasárnap lesz a Renault új büszkeségének az országos bemutatója. Szekszárdra a Mikrocenter Kft. Nyár u. 8. szám alatt lévő bemutatótermében már a hét elején megérkeztek a három és ötaj­tós modellek. Az E-19-est leváltó Mégane nagy motorválasztékkal 1400-tól 2000 köbcentiig, valamint 1,9-es diesel és 1,9-es turbó diesel változatban kerül piacra. A péntektől vasárnapig tartó bemutatóra 9-16 óráig várják az érdeklődőket, akik között értékes nyereményeket is sorsolnak ki, valamint lehetőség lesz az új autók kipróbálására is. foto: gottvald károly Olvastam ______________ írta: Rákosi Gusztáv I lluzionisták T)oldogult ifiúr koromban - jut eszembe, ez a hatvanas években D volt, és akkor még más kifejezést használtunk - megjelent a pesti utcákon jó néhány óriásplakát. Mindössze három betű állt rajta: KIO. Megfejtésért persze nem kellett a szomszédba menni, az aszfalton azonnal megtermett és terjedt: kimennek-e innen az oro­szok? Rövidesen kiderült, hogy dehogy mennek, sőt még egy jön. Kio tudniillik egy világhírű orosz (szovjet?) illuzionista volt (lehe­tett kitől tanulnia, Patyomkintól Brezsnyevig hosszú a mesterek névsora), szóval az ő nagycirkuszbeli fellépését hirdették a plaká­tok. Barátom, a nyolcvanas évek elején már optimista volt az oro­szok távozását illetően, meg is ígérte, hogy népes társaságunkat vacsorán látja vendégül, ha bejönnek az ENSZ csapatok. Az oro­szok aztán kimentek, keresztül zúdultak kis hazánkon a délre tartó ENSZ konvojok. Megettük a vacsorát, le is öblítettük, ahogy illik. Nemrég újra találkoztunk, mondom neki, most végképp teljesült a vágyad, már nem csak átutaznak, itt is laknak. „Apám, én nem egé­szen így gondoltam!” - válaszolta. Nem lehet egyedül, mert olva­som, hogy a környezetvédelmi tárca tulajdonosa (a „bajaferi”) sie­tett megnyugtatni a közvéleményt, nem kell tartanunk attól, hogy megismétlődnek a szovjet csapatok kivonulásakor tapasztalt prob­lémák. A Z amerikaiak ugyanis a legkorszerűbb felszerelésekkel rendel­keznek, és környezetvédelmi szabványaik is garanciát jelente­nek, hogy nem hagynak maguk után annyi olajfoltot, mint az oro­szok, legalább is Baja szerint. Azt már csak én kérdezem: a legna­gyobb amerikai illuzionistát David Copperfieldnek hívják? A műsormelléklet rejtvényének nyertesei A lapunk műsormellékleté­ben lévő rejtvény megfej­tése beküldendő a Tolnai Népújság Szerkesztőségé­nek címére: 7101. Szek­szárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelező­lapra kérjük írják rá: Skan­dináv rejtvény! Beküldési határidő: február 8. A január 26-i skandináv rejtvény he­lyes megfejtése a követ­kező: „A szeretet vagy gyű­lölet megváltoztatja az igaz­ságot”. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Berta Natália 7095. Iregszemcse, Gyöngyvirág u. 3., dr. Gujás Jánosné 7100 Szekszárd, Herman O. u. 4., Rizner Jenőné 7100 Szekszárd, Tartsay ltp. 35., Bera András 7100 Szek­szárd, Dr. Hirling Á. u. 9., Szőts Gáspámé 7100 Szek­szárd, Allende u. 26. Humor Heves vérű udvarló A forró vérű ifjú hevesen' udvarol egy kislánynak, mire az kifakad: — Ha nem hagyja abba, kiáltok. Mit akar tőlem tu­lajdonképpen? — Nézze, Mancika - mondja a fiú — ha maga már kiáltani akar, akkor valószí­nűleg tudja, hogy mit aka­rok. Takarékosság Kovács elmondja hivatalá­ban, hogy tegnap kétórás előadást tartott a feleségé­nek arról, hogy milyen fon­tos dolog a takarékosság. — Na és lett eredménye - kérdi egy kolléga. — Hogyne! Nem szabad többé dohányoznom. Drága albérlet Az ifjú egyetemista albérleti szobát keres. Sok szobát néz meg, és egyre ingerültebb lesz. Az egyik helyen azt mondja a főbérlőnek: — Nem sül ki a szeme, nyolcezer forintot kérni egy szobáért, amelynek a falán penészgombák nőnek? — Nagyon sajnálom - feleli a főbérlő -, de ennyi­ért igazán nem növeszthetek magának bazsarózsát. Muzikális fiú Pistikét vendégségbe viszik, ahol a háziasszony a vendé­gek kedvéért zongorázik. Pistike ott áll mellette és hallgatja. — Hogy tetszik? - kérdi tőle az anyja. — Elég jó - feleli Pis­tike, a néni pedálon levő lá­bát figyelve -, csak sok gázt ad. Vizsgaidőszak Orvosi szigorlaton kérdi a professzor: — A betegnek idegmeg­rövidülése van, és ezért sán­tít. Ön abban az esetben mit csinálna, jelölt úr? — Én is sántítanék - fe­leli ajelölt. AZ AD VALOREM PÉNZÜGYI ES GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT., mint a PÁVA Ruhagyár Fővárosi Bíróság által kijelölt felszámolója, értékesíteni kívánja Tamásiban, a Szabadság u. 86. sz. alatti telephelyen, 2152 tulajdoni lapszámon nyilvántartott, 10549 m1 területű ingatlanon épült, jelenleg varrodaként működő, könnyűszerkezetes csarnokot, kétszintes irodát, szociális épületet, földszintes üzemépületet (kazánház, hőközpont, szellőző gépház, elektromos fogadó), valamint a melléklétesítményeket. Irányár összesen: 45 millió Ft + áfa. Felajánljuk továbbá a telephelyet bérlőként használó Blacky-Páva Kft-ben lévő, 44 százalékos részt képviselő, 22 millió Ft névértékű üzletrészünket. Irányár: 8 millió Ft. Az ingatlanra és az üzletrészre vonatkozó együttes ajánlatokat előnyben részesítjük. További felvilágosítást a 226-8163-as telefonon Izsák István ad. Azonos értékű és tartalmú ajánlatok esetén az érkezési sorrendet vesszük figyelembe. A felszámoló a piaci érték alattinak ítélt ajánlatot elutasítására a jogot fenntartja. A felszámoló felkéri a hitelezőket is, hogy az esetleges vételi, és az 1991. évi IL tv. 48. par. (2) bekezdésének megfelelően elővásárlási szándékukat írásban jelezzék. A létesítményekre vonatkozó ajánlatokat a fizetési mód, illetve a fizetési garanciák megjelölésével, a hirdetmény megjelenésétől számított 30 napon belül kérjük a Páva Ruhagyár f. a. címére: 1223 Budapest, Terv u. 1. írásban megküldeni. Minden előfizetőnk rendelkezik így előfizetői kódúimmal, mely szerepel számítógépes nyilvántartásunkban át az előfizető' számláján. Hetente kisorsolunk ogy-ogy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Öné az 1300,- Ft értékű ajándékkönyvcsomag -Patti János, Zomba, Szabadság u. 9. JyZe?~ (l£) (/"ÏN) / jjNÍLkSlMája \^gsí/ ||(it Ferenc tár 3. Öné az 1300,- Ft értékű ajándékkönyvesomag- Erőt Sándor, Kötesd, Rákóczi u. 49. Az Ón nyerő­száma: Borongósabb idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medencét még meglehe­tősen hideg levegő tölti ki. A maga­sabb szinteken azonban egyre eny­hébb és páradúsabb légtömegek ér­keznek fölénk. Az enyhülés itt a talaj közelében egyelőre nem lesz érezhe­tő, de már ma is borongósabb időre van kilátás. Sajnos nem csak a felhő, hanem a tartósan megmaradó köd is több lesz, és a nyugati országrészben már jelentéktelen hódara, hószállin- gózás, valamint ónos szitálás is elő­fordulhat. A délutáni hőmérsékletek többnyire -2, -7 fok között alakulnak. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A fölénk érkező egyre nedvesebb levegő hatására ma már felhős, párás, többfelé tartósan ködös időben lesz részünk. Csapadék is várható a térség­ben, ami eleinte főleg hódara, hószál- lingózás, majd egyre többfelé ónos szitálás lesz. Kora délutánra várhatóan -1,-4 fokig emelkedik a hőmérséklet. V ízhőmérsékletek Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 0 Fertő-tó: 0 Duna: C 0 0 0,+l Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: -3 Paks: Siófok: -4 Pécs: Szekszárd: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 25-35 Velencei-tó: Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: Kaposvár: 20-30 Paks: Siófok: 25-35 Pécs: Szekszárd: Mohács: 25-35 30-35 20-30 20-25 20-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL Ma is többfelé találkozhatunk sűrű, zúzmarás köddel, ahol a rossz látási viszonyok mellett síkosságra is számítani kell. A nyugati országrészben pedig a hódara, a hószállingózás és az ónos szitálás okozhat nehézségeket. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Híriapkereskedeimi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzű Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknéi, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom