Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-02 / 28. szám

4. oldal Megyei Körkép — Bonyhád És Környéke 1996. február 2., péntek Talán Illyés Gyula sem emlékezne rá, ha élne, hogy a bonyhádi József Attila utcában va­laha is ekkora hó lett volna. A nagynevű író gimnáziumi évei alatt itt lakott albérletben. Akkor bizonyára kevesebb tisztító alkalmatosság forgott közkézen, mint ma. Mindenesetre a nagy ha­vazás után két nappal még ilyen képet mutatott az utca. Mostanra kicsit javult a helyzet, de a város több pontja még ma is nehezen járható. Rossznyelvek ezt a tényt összefüggésbe hozzák azzal, hogy elkészült a város köztisztaságáról szóló rendelet! Hát... hAj-máré I Óvodás korban kell elkezdeni a környezetvédelemre való nevelést Technikusi képzés Lengyelen VölgységJáró Itt a farsang, folytatódnak a bálok. A székely bált hol­nap, február 3-án tartják Bonyhádon a művelődési központban. A zenéről a Sanzon és a hangulat zene- •kar gondoskodik. A napok­ban több mulatságra kerül még sor. Még a legkisebbek is vigadnak: a Bolyai utcai óvodások farsangját február 4- én, 15 órától tartják. A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola bálja má­hoz egy hétre, február 9-én lesz. A mulatság 17 órakor kezdődik. A bonyhádi Nagycsaládo­sok Egyesületét hivatalosan is nyilvántartásba vette a Tolna Megyei Bíróság. Az egyesület február 6-án, ked­den 18 órakor tartja követ­kező összejövetelét a városi művelődési központban. Vendégük dr. Kiss T. Mária lesz, a képviselőtestület egészségügyi és szociális bizottságának a vezetője. A három, illetve több gyerme­kes családok jelentkezését továbbra is várják az egye­sületben. London képekben cím­mel dr. Faludi Béla tart elő­adást Bonyhádon, az Utazók Klubjában február 5-én, hét­főn 17 órakor. A pengőről esik szó a bonyhádi Honismereti Kör február 8-i pénztörténeti so­rozatában. A délután ötkor kezdődő összejövetelen Solymár Imre tart előadást. Hogyan szülessünk újjá? A kérdésje keresik a választ a Vita Nova Klub­ban. A három részes sorozat első előadását február 8-án, 16 órakor tartja Ferencsik István a bonyhádi művelő­dési központban. Munkába állt, és osztályos vizittel kezdte a napot feb­ruár elsején a Bonyhád Vá­rosi Kórház új sebész főor­vosa, dr. Szmolenszky Ta­más. Rádiófelvétel készül a Bartina zenekarral. Az együttes tagjait meghívták a Kossuth rádió népzenei mű­sorába. A felvételre február 5- én kerül sor, az adásba ke­rülés időpontját a későbbi­ekben közöljük. Édes évek címmel nosztal­gia diszkó lesz jövő szom­baton a bonyhádi művelő­dési központban, ahol este 9-től Mr. Plé várja a 60-as, 80-as évek zenéjéért ra­jongó közönségét. A lengyeli Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézetben egy újfajta képzés első osztálya végzett a közelmúltban, amelynek keretében har­mincnégy fiatal szerzett me­zőgazdasági környezetvédő szaktechnikusi végzettséget. Legeredményesebben a bonyhádi Cziner Melinda vizsgázott, akit munkahelyén, egy virágbolt eladói pultja mellett kérdeztünk. — Ez a tandíjmentes tech­nikusi képzés másfél éves volt, tantárgyaink között szerepelt többek között víz-, levegő- és talajvédelem, valamint jogi is­meretek. Egy évig elméleti ok­tatásban részesültünk, majd fél évig gyakorlatokra jártunk. Ez utóbbi laboratóriumi vizsgála­tokat, önkormányzatpknál jog- gyakorlatokat jelentett. — Miért választottad ezt a képzést? — Érdekel a környezetem, hiszen kiskoromtól arra nevel­tek, hogy vigyázzak rá. Úgy ér­zem, a szülőkön nagyon sok múlik. Már óvodás korban el kell kezdeni többek között a környezetvédelmi nevelést, ak­kor még érzelmi szinten. Az is­kolás korúakra már értelmi szinten lehet hatni. Sajnos úgy látom, hogy a magyar emberek még nem veszik igazán komo­lyan a környezetvédelmet. El­méletileg már elindult valami, hiszen létrehozták a Környe­zetvédelmi Minisztériumot. A gyakorlatban azonban még nem sok eredményt lehet felfedezni. — Ez a technikusi végzett­ség milyen lehetőségeket kínál? — A nyugati országokban már alkalmaznak ilyen végzett­ségű szakembereket az önkor­mányzatoknál, nálunk ez még nem működik. Ahhoz viszont megfelelő, hogy tovább lehes­sen tanulni főiskolán, jómagam Kecskemétre fogok jelentkezni. Egyébként Lengyelen érettsé­giztem, kertésznek tanultam - mondja mosolyogva a huszon­egy éves környezetvédő. Dr. Barta József volt a vizs­gabizottság elnöke, aki a Csongrád megyei önkormány­zat környezetvédelmi főtaná­csosa. — A vizsga két részből állt, a szakdolgozatok értékeléséből, valamint szóbeliből. Az írásbeli munkák konkrét témákkal fog­lalkoztak, például a hulladékel­helyezéssel, vagy a szennyvíz- tisztítókkal. Valamennyi dol­gozat megfelelt a követelmé­nyeknek, a diákok az elméleti tudást sikeresen tudták alkal­mazni a gyakorlatban. A hoz­záállás változatos volt, több­nyire csak az iskolában talál­ható szakirodalmat tanulmá­nyozták. Igaz, hogy a legtöbb vizsgázó a kistelepülések va­lamelyikében lakik, és ott ne­hezen fellelhetőek ezek a könyvek. A dolgozatokban nö­velni lehetett volna a konkré­tumokat, hiányoltam a válasz­tott téma értékelésénél a határ­értékekkel való összevetést. Pedig erre is szükség van ah­hoz, hogy megfelelő következ­tetéseket lehessen levonni - mondotta dr. Barta József. — A szóbeli feleletek hogy sikerültek? — Itt is valamennyi vizs­gázó megfelelt. Kitűnt, hogy ismerik az alapvető környezet­védelmi összefüggéseket, ki tudják szűrni környezetükben a helyes, illetve a káros viselke­dést, felismerik a védekezési lehetőségeket; Változó színvo­nalú feleleteket hallottunk, né­hol nem voltak elég gördüléke­nyek a beszámolók, rávezető kérdésekre volt szükség. — Hogyan összegezné ezt az első környezetvédelmi szak­technikusi vizsgát? — A tanulók komolyan, megfelelő felkészültséggel je­lentek meg a bizottság előtt. A tantárgyak közül a környezet­védelmi ismereteket sajátították el a legjobban. Nagyon tetszett, hogy voltak vetítéssel egybekö­tött belépő kérdések is a vizsgát megelőzően. — Mekkora igény van erre a képzési formára ? — A fiatalok részéről nagy, hiszen már a következő osztály is megkezdte tanulmányait. Vé­leményem szerint nem csak az egyetemi, hanem az ilyen szintű képzésre is nagy szükség van. A közelmúltban megjelent a környezetvédő törvény, amely különböző vállalkozá­soknál előíija a környezetvé­delmi megbízottak alkalmazá­sát. Amennyiben ez a törvény elfogadásra kerül, máris el tud­nak a szakterületükön helyez­kedni ezek a fiatalok, akik élet­céljuknak választották környe­zetünk megóvását. Máté Réka Váriák a jelentkezőket Újjáéled a színjátszó kör? Ismét megszervezik a haj­danvolt színjátszó kört Bonyhádon. Az ötletgazda Wagnerné Pál Ágnes, a mű­velődési központ népműve­lője. Őt kérdeztük az okok­ról és a kilátásokról. — Van erre manapság igény? — Bármennyire furcsa is, azt kell mondanom, hogy van. Magam is látom, de többen szóvá tették, hogy az öntevé­keny irodalmi tevékenység kikerült a művelődési házból. Sok bonyhádival találkoztam, aki azt mondta, milyen jó lenne, ha ismét lenne műked­velő színjátszás a városban. Felbuzdultam, és eltökéltem, hogy megszervezem a csapa­tot. — Hol tart most ezzel? — Mindenekelőtt meg kell találni a szakmai vezetőket, jómagam erre nem vállalkoz­nék. Gondoltam Jakab Tamásra, aki jelenleg Amerikában ösz­töndíjas. Egyetemista korá­ban nagyon szép sikerei vol­tak a színjátszásban Magyar- országon és a határon túl is. Remélem, ha hazajön, szá­míthatok rá, és természetesen minden olyan emberre, aki szakmailag tud segíteni. — Bonyhádon igen régi hagyományai vannak a mű­kedvelő színjátszásnak. Már a két világháború között is mű­ködött kör. — Való igaz. Én magam a hatvanas évek csoportjára em­lékszem. Nagy darabokat állí­tottak színre, az Ember tragé­diáját például, több operettet. A hagyományos színjátszást részesítették előnyben. — Ezeket a hagyományo­kat akarják követni? — Igen, főleg színpadi produkciókra gondolok. Ter­mészetesen a tagok egyéni szereplésként bizonyára vál­lalnak majd versmondást is. — Kikre számítanak? — Mindenféle megkötés nélkül a gyerekektől a nyug­díjasokig mindenki jöhet, aki a színjátszásra kíváncsi, és úgy gondolja, hogy ezt tudja csinálni. Néhányan már je­lentkeztek is, egy negyveny- nyolc és egy harmincöt éves no és egy nyolcadikos kis­lány. Hangyái Űj kuratóriumi elnök a cikói falutévénél Ütőképesebb stúdiót A cikói Falutévé alapítványt a helyi önkormányzat hozta létre, a kuratórium öt tag­jára a képviselő testület tesz ajánlatot. Idén három új ta­got választottak, elnöknek Rónai Józsefet kérték fel. — Örömmel vállaltam a megbízatást, hiszen láttam, hogy pár éve elkezdett pe­zsegni az élet Cikón. A kura­tórium régi és új tagjainak egyaránt sok új ötlete van a falutévével kapcsolatban. Szeretnénk egy falutörténeti sorozatot indítani, és folytatni a képviselők bemutatását. Az esti mese rajzfilmjeit szeret­nénk kiváltani nemzetiségi népmesékkel, illetve óvodás és iskolás produkciókkal. Él­nek itt is szakmájuk, élettör­ténetük vagy hobbijuk révén érdekes emberek, akiket sze­retnénk bemutatni a képer­nyőn. A közéleti, érdeklődésre számot tartó témákat is igyek­szünk körüljárni, bővíteni egyenes adásaink számát, hi­szen itt is sok telefont üzembe helyeztek, közvetle­nül tudnak kérdezni az érdek­lődők. Szeretnénk egy ütőké­pesebb stúdiót, ami minőségi javulást jelentene az adások terén. — Hogy áll most fel a falu­tévé stábja? — Két technikus és két bemondó dolgozik a stúdió­ban, minimális díjazás ellené­ben. Ezt a létszámot esetleg növelnénk is, megfelelő je­lentkezők esetén. Ez a falu­tévé tulajdonképpen egy helyi „újság” az információk köz­vetítésére. — Milyen feladata van a falutévén kívül a kuratórium­nak? — A kábelrendszert sze­retnénk egy zenei csatornával kibővíteni. Nyárra tervezünk egy nagyközségi rendez­vényt, melynek bevételét a kuratórium a technikai fej­lesztésre fordítja. Ezenkívül a hagyomány- őrző csoportok tevékenysé­gében, kulturális rendezvé­nyek szervezésében is szere­pet vállalunk. Segítjük a helyi csoportokat, ha lehetőségünk van rá, pénzügyileg is. A ta­valyi szüreti felvonulás és a karácsonyi koncert is mutatja, hogy nemcsak a szereplők, de a falu lakói is szép számmal érdeklődnek a helyi progra­mok iránt. má-ré Sok az átjárás a csoportok közt A klubtagsági könyvek titka A bonyhádi művelődési központban tizenhét klub, csoport működik, és létezik egy úgynevezett klubtagsági könyv. Mire való? Ezt tu­dakoltuk. — Klubjainknak bárki tagja lehet. Aki kifizetni a klubtagsági könyv jelképes összegét, valamennyi csoport programjait látogathatja - mondja Szabóné Énekes Éva népművelő. — Mire fordítják az itt be­folyt összeget? — így egy kicsivel többet tudunk nyújtani a kluboknak, segítjük a fennmaradásukat. Egyébként művészeti csoport­jaink tagjai is ezt a jelképes összeget fizetik. Közel hét­száz állandó klubtagunk van, de sok az átjárás is a csopor­tok között, vannak akik több klub programjait is rendszere­sen látogatják. — Hogyan működnek a klubok? — Minden csoportnak van külön vezetője, ezenkívül népművelőink is segítik mun­kájukat. A klubok pályázatok útján igyekeznek tőkéjüket növelni, de ezek a lehetősé­gek sajnos egyre jobban le­szűkülnek. így szükségük van a művelődési központ támo­gatására. A klubvezetők egyébként többnyire elhiva­tottságból, szerény tiszteletdí­jért végzik a munkát, s ezzel sokat segítenek nekünk.-mr­HIRDETES­FELVEVŐ HELYEI Haaumánuok és Vidéke Takarékszövetkezet fiagymányok 7355 Aparhant 7186 Völgység! Takarékszövetkezet Bonyhád 7150 lével 7181 Rajnai József, Bonyhád Perczel u. 75. Telefon: 451-104. Qyászközlemények lß. Klem Péter Hagymányok Zrínyi u. 4. lélefon: 74/458-444 60/363-337. Rendkívüli ajánlat! A Dohányfermentáló Rt. Budapest 1106 Budapest, Tárna u. 1 -3. ERTEKESITESRE MEGHIRDETI Faddi Dohánybeváltó Telepét 7133 Fadd, Sándor József u. 2. A zárt raktárbázis a Duna közelében Budapesttől 130 km-re van. Teljeskörű infrastruktúrával, irodaépületekkel (390 m2), portaszolgálattal j 8240 m2 alapterületű fedett raktárkapacitással rendelkezik. 11 db szárítóberendezése bármilyen célra alkalmas. Az értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást ad: Dr. Petri Tibor vezérigazgató, 06-20/434-621,06-1/261-0710. Honti János üzemeltetési igazgató, 06-1/261-0710, 06-1/262-8267. ................................ Tá jékoztatjuk Tisztelt Fogadóinkat, hogy áramszünet miatt február 2-án, pénteken 15 óráig Szekszárdi 250. sz. Totó-lottó Kirendeltségünkben j AGEPI SZELVÉNY­ÁTVÉTEL SZÜNETEL. Megértésüket köszönjük. Szerencsejáték Rt. 2. sz. Területi Igazgatóság Pécs. _____________ ■ ■■■ Æ646)

Next

/
Oldalképek
Tartalom