Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-15 / 39. szám

1996. február 15., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal VÖRÖSKERESZTES VÁROSI KÜLDÖTTÉRTEKEZLETEK Elismerést kaptak az aktivisták A Magyar Vöröskereszt IX. kongresszusát me­gyei, illetve városi küldöttértekezletek előzik meg. Tegnap délután tartotta a Vöröskereszt Szekszárd Város és Környéke küldöttértekezletét Szekszárdon, a Vármegyeházán. Elsőként a veze­tőség négy év alatt végzett munkájáról dr. Kis Mária, a városi vezetőség elnöke szólt. Megvá­lasztották a városi vezetőség tagjait, a megyei vezetőségbe delegáltat, valamint a megyei kül­döttértekezlet tagjait, majd elismerésekben része­sítették a kiemelkedő munkát végző aktivistákat. A lakosság segítőkész Bonyhádon A Magyar Vöröskereszt Bonyhád Városi Veze­tősége is megtartotta küldöttértekezletét tegnap.' Szabó Béla, a városi vezetőség titkára beszámolt az elmúlt négy évben végzett munkáról. Igazi támogatójuknak magát a lakosságot nevezte meg, segítőkészségükkel és adományaikkal. Dr. He­gedűs Éva, a városi vezetőség elnöke néhány ap­róbb alapszabály módosítást javasolt. Végül a vá­lasztások következtek. A Bonyhád Városi Veze­tőség elnöki tisztére dr. Kerekes Anna főorvost szavazták meg, a Vöröskereszt Tolna megyei ve­zetőségébe Hucker Andrást delegálták. A Vörös- kereszt Tolna megyei értekezletének bonyhádi küldöttei: Csaba Józsefné Bonyhádvarasdról, Walter Józsefié Cikóról, Hucker András, Kauf­mann Konrád, dr. Kerekes Anna, Lengyel Erzsé­bet és Szabó Béla pedig Bonyhádról. Városi szervezetek: ex-lex helyzet? Több, a IX. országos kongresszus elé kerülő alapszabály-módosítási javaslat hangzott el a ta­mási és városkörnyéki vöröskeresztes szerveze­tek küldöttértekezletén. Bodó Zoltánné, városi titkár szerint a városi szervezetek ex-lex helyzet­ben vannak, nem világos, hogy segítőnek, koor­dinálóknak, vagy a tényleges munka végrehajtói­nak tekintik őket. A jelenlévők nyolc főt válasz­tottak a Tolna megyei küldöttgyűlésre, és két főt javasoltak a a megyei vezetőségbe. Több fiatal legyen a szervezetben A Dombóvár Városi Vöröskeresztes szervezet tegnapi küldöttgyűlésén tizenhatan vehettek át munkájukért kitüntetést. A városi szervezet negyven tagszervezete közül harmincegy képvi­seltette magát. A küldöttek meghatározták a főbb célkitűzéseiket, amelyek között szerepel a tagok, aktivisták, ezen belül pedig a fiatal vöröskeresz­tesek létszámának növelése is. A nyugodt lég­körű küldöttgyűlésen szorgalmazták azt is, hogy a társadalmi munkások minél jobban láthassanak bele a szervezet egészének működésébe. Érkezett pályázat a Szekszárdi Húsipari Rt.-re Minden csak ezután dől el Az ÁPV Rt. által a Szekszárdi Húsipari Rt.-re kiírt privatizá­ciós pályázat február 7-én járt le. Gyarapodik-e a munkanél­küliek száma, vagy sem? A kérdés azért is érdekes, mert amennyiben a kiírásra nem ad­tak be érvényes pályázatot, úgy a felszámolás elkerülhe­tetlennek látszik. Annyit sike­rült megtudni, hogy a terme­lőkből, vállalkozókból és a cég vezetéséből álló Bartina Invest, mely eddig ellátta az rt. igazgatását, nem adta be a pá­lyázatát. De még semmi nincs eldöntve, még bármi lehet, mert úgy tudjuk, az ÁPV Rt.- hez február 7-én érkezett be pályázat. Arról, hogy ez mennyiben felel meg a kiírt feltételeknek, az igazgatóság hozza meg a döntését, remél­hetően hamarosan. Mauthner Dombóváron 12 millió hiányozni fog Júniusban emelkedik a távhő díja A Dombóvári Távhőszolgáltató Vállalat egy 1989. évi jog­szabály változás és egy önkormányzati határozat alapján alakul át közhasznú társasággá. A cég várhatóan április else­jétől működik majd ebben a szervezeti formában. Az átala­kulásról, ennek következményeiről kérdeztük Frucht Feren­cet, a vállalat igazgatóját.- Valójában a szervezeti átalakulás miatt nem változik meg működésünk, csak a cég elnevezése - kezdi Frucht Fe­renc igazgató. A közhasznú társaságnak is száz százalékos tulajdonosa lesz a dombóvári önkormányzat. A társaság áp­rilis elsejével kezdi meg mű­ködését várhatóan, és egy ön- kormányzati, illetve lakossági delegáltakból álló bizottság látja el majd működésünk fel­ügyeletét.- Önkormányzati döntés alapján nem emelhetik a szol­gáltatás díját a felügyelő bi­zottság felállásáig. Ennek mi­lyen következményei látsza­nak? r- Éppen most végeztem számítást arról, hogy az álta­lunk hőtermelésre használt pakura ára tavaly februártól mostanáig 42%-kal emelke­dett. Ennek következménye, hogy jelenlegi szolgáltatási áraink körülbelül egyharmad- dal elmaradnak attól, ameny- nyibe ténylegesen kerül a fű­tés.- Áprilisig viszont még összességében legalább egy erősnek számító hónap vár a vállalatra.- Mivel fogyasztóink álta­lánydíjat fizetnek, várhatóan a fűtési idény végére ez nem változik. Az időjárás-előrejel­zés szerint a március sem lesz sokkal kedvezőbb, hiszen vár­hatóan két-három fokkal ki­sebb lesz a külső hőmérséklet az elmúlt évek hasonló idő­szakához képest. Összességé­ben ez 12-13 millió forint ár­bevétel-kiesést jelent nekünk.- Ezt év végéig bizonyára kompenzálniuk kell.- Önkormányzati hitelt kaptunk, amit a második fél­évben kell visszafizetnünk ár­bevételeinkből. Ezért már jú­niusban meg kell emelnünk árainkat úgy, hogy folyamato­san visszafizethessük a hitelt. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy milyen mértékű lesz ez az áremelés, hiszen tudomásom szerint a pakura ára az elkövetkező két hónapban ismét emelkedik. Ezeket a tényezőket kell figye­lembe vennünk áraink megha­tározásánál, mivel az eredeti­leg tervezett, az elmúlt évi át­lag árhoz viszonyított 30%-os árváltozást már így is megha­ladta a tüzelőanyag ára.- nagy ­Még kétmillió kellene a romkerthez A hírek szerint - legalábbis ezt látszik megerősíteni az egyik napilap tegnapi írása - egyéb városok mellett mellett Szek­szárd műemlékeinek rekonst­rukcióját is megkülönböztetett figyelem kíséri - különös tekin­tettel a millecentenáriumi ün­nepségsorozatra. A cikk meg­említi az I. Béla alapította apát­ság azon állagmegóvási munká­ját, mely már a befejeződéséhez közeledik. — Valóban, úgy nyolcvan százalékban megtörtént a hely­reállítás, a karbantartás a rom­kertben - erősítette meg Turá- nyi Erzsébet, a Műemléki Fel­ügyelet Tolna megyei felügye­lője. — Ez azt jelenti, hogy többek között kicseréltük a ki­fagyott téglákat, kijavítottuk az alsó burkolatrészt, helyreállítot­tuk az alaposan megrongálódott kutat és így tovább. Hátra van még az eligazító jáblák, a felira­tok elhelyezése, valamint az udvari homlokzatok rendbeté­tele, bár nem tudom, hogy ez utóbbi munkára lesz-e elegendő pénz. A hóval fedett romkert — Ki fedezte az állagmegó­vás költségeit? — Az Országos Műemléki Felügyelet adott támogatást, ám úgy két millió forintra még szükség lenne. Remélem, ha­marosan újabb pénzösszegek FOTÓ: BAKÓ JENŐ szabadulnak fel, s akkor talán a turistaszezon kezdetére -sa millecentenáriumi ünnepségek idejére - az eddigi csendes ké­szülődésünk eredményeként már véglegesen befejeznénk a rekonstrukciót. -szá­A kívülállónak könnyebb lelkesedni Fáskerty Gábor a Magyarország 2000 konferenciáról Fáskerty Gábor, a tolnai Fastron Hungária Kft. Németország­ban élő tulajdonosa is meghívást kapott a sikeres, külföldön élő magyarok budapesti tanácskozására, az elmúlt hétvégén a kormány kezdeményezésére összehívott Magyarország 2000 konferenciára. Az üzletembert a tanácskozás tapasztalatairól kérdeztük. — Milyen előzetes várako­zásokkal tekintett a Magyaror­szág 2000 konferencia elé? — Érdekelt, hogy mi jöhet ki abból, hogy ha a világ sok országából olyan emberek jön­nek össze, akiknek eddig egy­mással nemigen volt dolguk. — Ön melyik szekció mun­kájában vett részt? — Először a pénzügyiben, aztán átmentem a műszaki­technikai szekcióhoz, mert az volt az érzésem, hogy talán túl sokan is törődnek a pénz­ügyekkel, de hogy miből le­gyen pénz, tehát, hogy valamit termelni is kellene, az keveseb­beket érdekel. — Ezt ott is elmondta? — Igen. A mondanivalóm lényege az volt, hogy többet kellene törődni azzal, hogy ér­tékeket állítsunk elő Magyaror­szágon, mert ebből az érték- többletből eredő hasznot lehet csak elosztani. Erre tettem bi­zonyos javaslatokat is. Felhív­tam a figyelmet arra is, hogy tőke nélkül nehéz ilyesmit csi­nálni. Ha az országnak nincs pénze az első időkben, akkor örülni kell annak, ha valaki pénzt hoz, befektet a gazda­ságba. De nagyon fontos, hogy ne csak vásárlóközpontokba és irodákba fektessenek be, hanem termelőeszközökbe is. — A szekcióban egyetértet­tek az Ön által elmondottakkal? — Ahhoz a kör nagy volt, az idő rövid, hogy szóba kerülhe­tett volna, az elhangzott javas­latokról mit gondol a többség. A döntéshozatal persze nem is lehetett célja egy másfél napos konferenciának. Ha ez lehetsé­ges lenne, akkor nem tudom mit csinálnának a politikusok, akik egész évben ilyen kérdé­sekkel foglalkoznak. — A tudósítások szerint a résztvevők egyetértettek a stabi­lizációs intézkedésekkel, és a folytatásra biztatták a kor­mányt. — Valóban ilyesféle volt a kérdés megítélése. A „csoma­got” Bokros úr ügyesen adta el külföldön, makrogazdasági szempontból helyesek is ezek az intézkedések, de az is telje­sen érthető, hogy a lakosság, akit ez érint, nem lelkesedik iránta. Akik részt vettek a kon­ferencián, azok nem érzik a pil­lanatnyi nehézségeket, amik ezekből az intézkedésekből adódnak. Úgyhogy nekik könnyű lelkesedni. — Nézeteltérés a kormányfő és némely résztvevő között leg­inkább a NATO-csatlakozás kérdésében volt. — Akik a világpolitikát is­merik, tudják, hogy van értelme a NATO-csatlakozásnak. Ami­lyen váratlanul jött a változás annak idején, olyan váratlanul történhet egy éjjelen valami más, ez az egész dolog még nem egészen szilárd. Tehát fon­tos, hogy Magyarországon egy - a világon egyedüli - stabili­záló szervezetnek legyen szava. Itt van a délszláv háború, ami­ben egész Európa tehetetlen volt. Csak az amerikaiak, - a NATO ürügyén - voltak képe­sek hatásosan fellépni. — Milyennek ítéli a konfe­rencia eredményeit? — Biztos, hogy nem marad hatás nélkül. De ez hasonló kérdés, mint mondjuk egy Nes- café reklám, ami rengeteg pénzbe kerül, és ki tudja, hogy mennyivel több Nescafét adnak el. — Egyetért azzal, hogy évente lesz ezentúl ilyen ta­nácskozás? — Az emberek hajlamosak a fellángolásra. Hogy aztán ez szalmaláng lesz-e, vagy sem, azt nem lehet tudni. Én úgy lá­tom, hogy lenne értelme, mert ennek az országnak megvan az az előnyös adottsága, hogy aránylag sok befolyásos és eredményes magyar szárma­zású ember él külföldön, -s­Kiprédikált önkormányzat? Hideg misék Pincehelyen Nemrég arra hatalmazta fel a pincehelyi képviselő-testület a nagyközség polgármesterét, utasítsa vissza a falu katolikus plébánosának a közelmúltban egy szentmisén elhangzott, ön- kormányzatot érintő kijelenté­sét. Az idős plébános, Halmai György ugyanis állítólag „ki­prédikálta” a község vezetését, amiért a plébániahivatal nem kapott tüzelolaj-támogatást. Pincehelyen nemcsak a plébá­nia épületét, hanem a katolikus templomot is gázolajjal fűtik, így Halmai atya önkormányzati támogatást igényelt, amelyre azonban nem kapott se pénzt, se választ. A plébános urat az ominózus kijelentésről kérdez­tük. - Azért szóltam a temp­lomban minderről, mert az a hír járta a faluban, hogy hatvanezer forint támogatást kaptunk - vá­laszolta némiképp értetlen­kedve -, ezt cáfoltam meg, mi­vel ez nem felel meg a valóság­nak. Különben nem is beszél­tem volna róla. Az atya hozzá­tette: a támogatás igazságtalan elosztásáról, amelyről sokat hallott, de nem tudja bizonyí­tani, nem szólt. Elmondta még: nem tudják, hogyan fogják megoldani a problémát, a múlt évről maradt még némi gázolaj, de idén már nem tudnak vásá­rolni. Ha az elfogy, nem lesz fű­tés a templomban. A helyzetet a következővel illusztrálta: Tegnap 2,5 Celsius fok volt a templomban, ha bekapcsoltuk a kazánt, felment nyolc fokra ... A hideg miatt Pincehelyen pe­dig egyre kevesebben járnak templomba. (tf) Hírek A Megyéről Rajzkiállítás Bonyhádon A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat bonyhádi csoportja karácsonyi rajzpályázatot hir­detett, nagy érdeklődés mel­lett. A beérkezett művekből háromnapos kiállítást rendez­tek. Ennek megnyitóján az óvodások kategóriájában György Tamás és Kaiser Má­ria, az egyes iskolából Sántha Gábor, Kovács Tünde, Borsos Ágnes és Donáth Helga, a ket­tes iskolából pedig Kertész Bá­lint, Breining János, Kiss Zsu­zsanna és Gungl Edit részesült jutalomban. A gyógynövények és ajóga A tolnai Bab-Lencse Reform Klub február 15-én, 17.30-tól tartja következő foglalkozását, melyen Csordás Csaba, a Her- bária Rt. tolnai üzemének munkatársa a gyógynövények termesztéséről és értékesítésé­ről tart előadást az érdeklő­dőknek. A csütörtöki klub­programon kerül sor a hama­rosan Tolnán induló jógatanfo­lyammal kapcsolatos tudniva­lók megbeszélésére is. Sióagárd bemutatkozik A decsi faluházban február 16- án, pénteken bemutatkozik Sióagárd. A bábszakkör tart előadást a színházteremben, Sióagárd népművészete cím­mel kiállítás nyílik, majd a sióagárdi néptánccsoport és a decsi Gyöngyösbokréta ha­gyományőrző egyesület mu­tatkozik be az érdeklődőknek. Ingyenes szociális tanfolyam Ingyenes szociális tanfolyamot hirdet a Pécsi Katolikus Kari- tász. Az előadások Pécsett, a Zárda templom Hittantermé­ben (Szent István tér) lesznek. Az első előadási nap február 17-én, szombaton 9 órától 15 óráig tart. A témák: házi be­tegápolás, szegénygondozás, és elméleti ismeretek. Jelent­kezni lehet: Karitász iroda 7621 Pécs, Janus Pannonius u 4. Telefon: 72/327-352. Vár­ják az érdeklődőket Tdlna me­gyéből is. Svábbál Hőgyészen Svábbált tartanak szombaton Hőgyészen, a művelődési ház­ban. A bál 19 órakor kezdődik. Ekkor az óvodások, az iskolá- ' sok, a felnőtt német nemzeti­ségi énekkar és a Német Nem­zetiségi Egyesület tánccso­portja ad műsort. A bálon a Karawanka együttes zenél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom