Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-24 / 20. szám

1996. január 24., szerda Sport 7. oldal Sportképcsarnok a Belvárosi Kávéházban A mai vendég Mészöly Kálmán Ma délután 16 órától Leskó László szervezésében ismét Sportképcsamok a paksi Bel­városi Kávéházban. A műsor vendége Mészöly Kálmán, labdarúgó válogatottunk szö­vetségi kapitánya. (A korai kezdés nem véletlen, a be­szélgetés után a sportbarátok még idejében átérhetnek az ASE kosarasainak 17 órakor kezdődő bajnoki mérkőzé­sére.) A téma, már mint a lab­darúgás örök, így a téli holti­dényben ellenére is érdekes­ségekről hallhatnak a jelenlé­vők. Mindenkit szeretettel várnak az eseményre! A palánk mellől Kulcsszerepben a bedobok Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK: szerda 17 óra. Adanko Ferenc:— Nagyon értékesnek tartom a Körmend ellen aratott szombati győ­zelmünket. A jó játék mellett különösen azért is, mert Zse­bééket az utóbbi években még csak megszorítani sem igen tudtuk. Harminc percig ural­tuk a játékot, ám a végére fej­ben elfáradtunk. Szerencsére, ha izgalmas véghajrában is, de nyertünk. Szerdai ellenfe­lünk a Szolnok, velük szem­ben ugyancsak akad tartozá­sunk, nagy mérkőzésre van kilátás. Szolnokon abban bíz­tam, hogy centerposzton erő­sebbek vagyunk, s ez meg­hozza számunkra a sikert. Akkor kikaptunk, s ebből ta­nulva most inkább a csapatjá­tékunk egységére helyezzük a hangsúlyt, vagyis bedobóink is kulcsszerepet kapnak. Ve- télytársaink -eredményei úgy alakultak, hogy feltétlenül győznünk kell a tabellán el­foglalt pozíciónk megőrzésé­hez. Remélem, szombati játé­kunkat megismételve ismét győzni fogunk. Újvidéki vendégek Az utóbbi időben remek baj­noki sorozatot produkáló szekszárdi kosaras hölgyek ma délután nemzetközi mér­kőzésen tehetik próbára ere­jüket. A KSC Szekszárd 16.30 órakor a Vojvodina Novi Sad együttesét fogadja a városi sportcsarnokban. Az 1947-ben alapított, kétszeres országos bajnok újvidéki klub ötvenszázalékos teljesít­ménnyel jelenleg a jugoszláv NB I. középmezőnyében fog­lal helyet. A Növi Sad elsősorban utánpótlásnevelő egyesület, Szekszárdon is három ifjúsági válogatottal a soraiban lép majd pályára. Ifjúsági NB I. Közgáz Matáv-KSC Szekszárd 92-68 (46-41). Szekszárd: Pálfi (12/6), Hambrik (20/9), Rúzsa (18), Orbán (14), Kovács (4). Csere: Lipovszky (-), Fodor (-), Lerch (-), Magyar (-). Edző: Harsányi Mária. Az első félidőben jó játékot mutató vendég fiatalok a má­sodik játékrészben ismét alá­rendelt szerepet játszottak. A védő lepattanók elvesztése nagy különbségű vereséghez vezetett. Paks Kupa teremlabdarúgó torna A PMFC tomagyőzelme Vasárnap öt ifjúsági csapat ta­lálkozott az Atomerőmű SE csarnokában, hogy eldöntse kié legyen az idei Paks Kupa. A tomagyőzelmet a PMFC fiataljai szerezték meg, mi­után minden ellenfelüket le­győzték a házigazdáknak be kellett érniük a 2. hellyel. Eredmények: ASE-UFC Szekszárd 12-3, PMFC- PSE 8-0, UFC Szekszárd- Baranya megye 4-3, ASE- PSE 13-0, PMFC-Baranya megye 8-1, UFC Szekszárd -PSE 8-1, PMFC-ASE 7-6, Baranya megye-PSE 4-2, PMFC-UFC Szekszárd 11-2, ASE-Baranya megye 5—4. A végeredmény: 1. PMFC 12, 2. Atomerőmű SE 9, 3. UFC Szekszárd 6, 4. Baranya megye 3, 5. Paksi SE 0 pont­tal. Gólkirály: Osztermajer Gábor (ASE) 13 találattal. Legjobb mezőnyjátékos: Gálfy Péter (PMFC). Leg­jobb kapus: Pokorni Tamás (ASE). Legjobb paksi játé­kos: Szabadi Adrián (ASE). Legfiatalabb játékos: Weisz József (Paksi SE). A tornát a P és P Kereske­dőház, a Paksi Labdarúgó Klub, a Paksi Lakáskarban­tartó és Ipari Szövetkezet és az AB Aegon paksi fiókja tá­mogatta. V. Würth-VTV Kupa teremlabdarúgó torna Húsz csapat, kétszázhúsz játékos A hétvégén a dombóvári Mol­nár György Általános Iskola tornacsarnokában a csoport- mérkőzésekkel elkezdődött az V. Würth-VTV Kupa. A csa­patvezetők nem kevesebb mint 220 játékost neveztek, a város­környéki községek mellett Paksról, Mázaszászvárról is ér­keztek játékosok. A teljesség igénye nélkül néhány olyan név, akik korábban NB-s szin­ten is bizonyították tehetségü­ket: Porga, Vörös, Kurdi, Hosz- szú Z„ Horváth J., Bús, Magyar Z., Nagy B„ Banai F„ Banai A., Engert, Lakos, Tóth-Bagi,. Zircher, Lamm, Foki, Fazekas. Negyven találkozón 224 gól esett, amely 5,6-es mérkőzé­senkénti átlagnak felel meg. Szombaton a Rutin-Negundó FC és a Kaposmag-USA Sport- Széli SC, míg vasárnap a VTV-Queen-Róma Pizzéria és Szumma-Bús Sport összecsa­pás emelkedett ki a többi közül. Eredmények: „A”-csoport: Rutin-Y orimpex-T omatej - Ag- rozselic 3-2, Negundó FC-Kertvárosi Piknik 2-0, Bi­kái SC-Yorimpex-Tomatej- Agrozselic ' 3-2, Rutin-Ne­gundó FC 6-2, Kertvárosi Pik- nik-Bikal SC 1-0, Negundó Az Enyedi Attila és Kövecses József által irányított szek­szárdi góliátos focisták a nyári csillebérci Lurkó Kupa után nemrégiben immár második al­kalommal szereztek ezüstérmet egy rangos tornán. Az 5. sz. Alt. Iskola csapatára épülő, őcsényi és - a Gyermekek Há­zából - szekszárdi focistapalán­tákkal megerősített csapat a szentlőrinci Újév Kupán reme­kelt. A torna két napja alatt le­játszott 9 mérkőzésen 5 győ­FC-Y orimpex-T omatej-Agro- zselic 3-1, Rutin-Bikal SC 4-1, Yorimpex-Tomatej-Agro- zselic-Kertvárosi Piknik 4-1, Bikái SC-Negundó FC 1-1, Rutin-Kertvárosi Piknik 6—4. Végeredmény: 1. Rutin 8, 2. Negundó FC 5, 3. Bikái SC 3, 4. Yorimpex-Tomatej-Agrozse- lic 2, 5. Kertvárosi Piknik 2 pont. „B”-csoport: Park Újdom- bóvár-Adler Sördülők 2-2, Kaposmag-Mobil FC 2-0, USA Sport-Széli SC-Park Új­dombóvár 7-1, Adler Sördü- lők-Kaposmag 2-2, USA Sport-Széli SC-Adler Sördülők 9-1, Mobil FC-Park Újdombó­vár 8-2, Kaposmag-USA Sport-Széli SC 3-2, Mobil FC-Adler Sördülők 2-1. A végeredmény: 1. Kapos- mag 7, 2. USA Sport-Széli SC 6, 3. Mobil FC 4, 4. Adler Sör­dülők 2, 5. Park Újdombóvár 1 ponttal. „C”-csoport: Pátria-Kórház SC 2-2, Városi TV-Bese SE 4-0, Quenn Róma Pizzé- ria-Pátria 4-0, Kórház SC-Bese SE 4—1, Városi TV-Quenn Róma Pizzéria 4—2, Bese SE-Pátria 3-1, Quenn Róma Pizzéria-Kórház SC 5-0, zelmet, 3 döntetlent és 1 vere­séget begyűjtve, 20:8-as góla­ránnyal, közönségsikert aratva érték el a II. helyezést. A nyolc csapat körmérkőzést játszott, az első négy az elődön­tőkben, illetve a helyosztókon újra mérkőzött egymással. A szekszárdi gárdából Schmidt Krisztián, Császár Gábor, We­isz Péter és Ukisz Tamás nyúj­tott kiemelkedő teljesítményt. Sikerének köszönhetően az egy évvel fiatalabb szekszárdiak (!) Pátria-Városi TV 2-2, Quenn Róma Pizzéria-Bese SE 9-4, Kórház SC-Városi TV 3-2. A végeredmény: 1. Quenn Róma Pizzéria 6, 2. Városi TV 5, 3. Kórház SC 5, 4. Pátria 2, 5. Bese SE 2 ponttal. „D”-csoport: Szumma-Fa­gyöngy Dalmand 3-1, Mátrai- Uj Korona ' Pizzéria-Holsten 5-1, Szumma-Bús Sport 3-1, Mátrai-Új Korona Pizzéria-Fa- gyöngy Dalmand 3-2, Bús Sport-Holsten 7-2, Szumma-Mátrai-Új Korona Pizzéria 3-0, Bús Sport-Fa­gyöngy Dalmand 5-3, Szumma-Holsten 13-0, Mát­rai-Új . Korona Pizzéria-Bús Sport 4—1, Fagyöngy Dal- mand-Holsten 5-1. A végeredmény: 1. Szumma 8, 2. Mátrai-Új Korona Pizzéria 6, 3. Bús Sport 4, 4. Fagyöngy Dalmand 2, 5. Holsten 0 pont­tal. A góllövőlista élmezőnye: 1. G. Kiss István (Quenn Róma Pizzéria) 12 gól, 2. Porga Ist­ván (Rutin) 10 gól, 3. Zircher György (Szumma) 9 gól, 4. Pintér Zsolt (USA Sport-Széli SC) 7 gól. A torna szombaton és vasár­nap folytatódik. február 25-ére újabb meghívást kaptak a pécsiektől. Dicséret illeti a Bonyhádi 2. sz. Ált. Iskola gárdáját is, akik remek játékot nyújtva bronz­éremmel távoztak a helyszínről. Csábrák János tanítványai - 9 meccsen - öt győzelemmel és egy döntetlennel öregbítették a megye hírnevét. Eredmények: Szekszárd­Bonyhád 1-1, Szekszárd-Pécsi Góliát III. 6-0, Pécs Góliát I. -Bonyhád 3-0, Szekszárd- Pécsi Góliát II. 2-2, 5. Bony- hád-Pécsi Góliát III. 2-1, Pécsi Góliát I.-Szekszárd 1-1, Bony- hád-Kispest-Honvéd 2-0, Szekszárd-Mohács 3-0, Bony- hád-PTE 4-2, Szekszárd-Kis- pest-Honvéd 3-0, Bonyhád- Mohács 4-0, Pécsi Góliát II. -Bonyhád 2-1, Szek- szárd-PFC 2-0. Elődöntők: Pécs Góliát I.-Pécs Góliát II. 2-0, Szek- szárd-Bonyhád 1-0. A 3. he­lyért: Bonyhád-Pécsi Góliát II. 1-0. A döntőben: Pécsi Góliát I.-Szekszárd 4-1. A torna legjobb kapusának a szekszárdi Schmidt Krisztiánt választották. A szekszárdiak legeredményesebb góllövőjé­nek Weisz Tamás bizonyult nyolc találattal. A csapatot Tol­natej Rt. és a Budapest Bank szekszárdi fiókja támogatta. Sportműsor Kosárlabda: NB I: Atom­erőmű SE-Szolnoki Olaj KK 17 óra. Nemzetközi ba­rátságos mérkőzés: KSC Szekszárd-Vojvodina Növi Sad 16.30 óra. Colonia Kupa Bátaszéken Január 28-án, vasárnap (8 órától) első alkalommal rendezik meg Bátaszéken a Colonia Kupa teremlabda­rúgó tornát. Az eseményt Lehr Béla, a Colonia Bizto­sító helyi vezérképviselőjé­nek támogatásával hagyo­mányteremtő céllal indítják útjára. A tornán a Bátaszék SE „A” és „B”, a Hőgyész, a Geijen, a Bátaapáti, a Decs, a Nagymányok, valamint a Dombóvár csapata lép par­kettre. A helyezettek mellett a különdíjasok is értékes ju­talmat vehetnek át a szerve­zőktől. Labdarúgás Újabb ASE hetes Atomerőmű SE-Gerjen 7-0 (3-0). Atomerőmű SE: Mausz (Zele)- Nagyfalusi, Dzsinovics, Barna- Jenei (Kádár), Kovács B., Eger (Osztermajer), Fejes, Orosz (Búzás)- Babati (Neudl), Horváth Á. Edző: Pusztai László. Gerjen: Prantner (Tóth)- Farkas, Hosnyánszki, Horváth G. (Misóczki), Andi- Nagy, Palásti, Beda (Läufer), Varga- Kollár, Pusztai. Edző: Teszler Vendel. A fagyos, csúszós talajon a hazaiak végig irányították a játékot, s ilyen aránybán is megérdemelten nyertek. G: Kádár 2, Fejes 2, Orosz, Babati, Osztermajer. Asprilla költözik A kolumbiai Faustino Asp­rilla a ParmábóL aJ New­castle Uhitedhez szerződik. A játékosért, akinek nagy érdemei voltak az olasz csa­pat legutóbbi UEFA-kupa győzelmébenm az angol klub 6,7 millió fontot (10,12 millió dollárt) (izet - írja a The Sun. Egyúttal emlékez­tet arra is, hogy Asprilla számára az idei szezon ke­vesebbet hozott, hiszen még az első csapatba sem gyak­ran jutott hely számára. Az ezüstérmes csapat, állnak (balról): Forrai Zoltán, Csá­szár Gábor, Enyedi Attila edző, Rátkai Gábor, Weisz Péter, Dudás Péter, Kövecses József edző, Forrai Gábor. Guggol: Schmidt Krisztián, Weisz Tamás, Orbán Balázs, Lizák Péter, Kovács Szabolcs. Elöl: Haiszer Ákos. Szekszárdi ezüst, bonyhádi bronz Eurosport magyar nyelven Szerdán 11 órakor megkezdő­dik a Eurosport tévécsatorna egyes műsorainak magyar nyelvű adása. Kedden délelőtt Göncz Ár­pád köztársasági elnök a Par­lament Nándorfehérvári termé­ben fogadta Angelo Codigno- nit, a Eurosport alelnök-vezér- igazgatóját, Alan Hartot, a Eu­rosport Konzorcium igazgató­ját, Dániel Mortier főtitkárt és Michel Kuebler hálózatfejlesz­tési igazgatót. Később a Hotel Atrium Hyattben sajtótájékoztatón számoltak be terveikről a sport­csatorna vezetői. Kiderült, hogy ebben az évben, egyelőre, az Antenna Hungária AM- Mikro rendszerén lesz nézhető és hallható a pán-európai sport- csatorna magyar nyelvű közve­títése -a szöveg a Rádió Bridge stúdiójából kerül adásba -, amit a kábelhálózatok is továbbít­hatnak. A tervek között szere­pel az is, hogy a későbbiekben, műholdról az ország egész terü­letén elérhető legyen ez a szol­gáltatás. A magyarral együtt immár tíz nyelven sugározza adásait a Eurosport, ami azt jelenti, hogy a csaknem 170 millió néző 85 százaléka anyanyelvén követ­heti nyomon a legjelentősebb sportesemények közvetítését. Ismert tévériporterek hangját hallhatják a magyar nézők, hi­szen Dávid Sándor, Gundel Ta­kács Gábor, Vitár Róbert, Hé- der Barna és Palik László átla­gosan napi 3-4 órányi műsort tolmácsol, s a kínálat a hét vé­gén és a kiemelkedő sportese­mények idején még növekedni is fog. Bombameglepetés az Openen Melboume-ben folytatódott az ausztrál nemzetközi te­niszbajnokság. Az idei első Grand Slam-tomán egyéniben már a negyeddöntőknél tarta­nak. A női egyesben óriási meglepetés született tegnap. A harmadik helyen rangsorolt spanyol Arantxa Sánchez-Vi­cario három óra és harminc- három perc alatt drámai csa­tában, 15 ezer néző előtt ki­kapott az amerikai Chanda Rubintól. A 13. kiemelt Ru­bin - egy megnyert és egy el­vesztett játszma után - a har­madik szettben 5:4-nél, és 14:13-nál nem tudta értékesí­teni játszmalabdáját. A csak­nem két és fél órás utolsó játszmát végül 16:14-re meg­nyerte Rubin, vele együtt a mérkőzést. Az erőpróbára számos re­kordot megdöntött az Austra­lian Open történetében. A szervezők szerint a tornán ez volt a leghosszabb női mér­kőzés: az utolsó játszmában harminc játék és 2:22 óra kel­lett a győzelemhez - termé­szetesen ez is új csúcs. A fiatal amerikai tenisze­zőnő a tavalyi Roland Garros harmadik fordulójában hason­lóan izgalmas körülmények közepette verte Jana Novot- nát. A cseh sportoló a döntő szettben már 5:0-ra vezetett, 40-0-nél mérkőzéslabdája volt. Rubin innen is fordított. A nők közül egyébként az amerikai Szeles Mónika jutott be elsőként a legjobb négy közé. Az első helyen rangso­rolt Szeles mindössze 58 perc alatt győzte le 6:1, 6:2-re a horvát Iva Majolit. Kosárlabda NB II. A lányoknak ment jobban Bonyhádi SE-PVSK II. 63- 58 (36-23). Bonyhád, 50 néző. V: Kollár J., Tóth G. Bony­hád: Györgyös (6), Lubastyik (4), Kovács (6/3), Palkovics (24/6), Szaka (4). Csere: Ró­zsa A. (17), Rózsa K. (-), Hagymásiné (2). Edző: Mur­vai Árpád. A hazaiak védeke­zése nehezen állt össze, a jó erőkből álló fiatal pécsiek kel­lemetlen stílusa a pontgyártást is nehezítette. A félidő derekán a gyorsindításos játék meg­hozta eredményét, de előnyük birtokában kényelmeskedtek a völgységiek. A vendégek ráé- reztek: van mit keresniük. Fel­javultak dobásban, míg Palko- vicsék sorra hibáztak. Ám min­dig jött egy-egy találat, s így a gyengén játszó Bonyhád örül­hetett. Kitűnt: Palkovics. Soproni MAFC-Bónyhádi SE 122-53 (54-25). Bonyhád, 50 néző. V: Kollár J., Tóth G. Bonyhád: Halmágyi (14), Áb­rahám (14), Timer (13), Kalló (3), Kiszler G. (2). Csere: Márton (5), Lukács Á. (-), Lukács B. (-), Szőke (-), Tóth (2). Jó szerkezetű, korszerű já­tékot játszó Sopron látogatott Bonyhádra, mely ■ lendületes, erőteljes játékával hamar elhú­zott. A fiatal hazaiak kosarai időnként szellemes, jó megol­dások után születtek. A sopro­niak végig nagy tempót diktál­tak, sorra szerezték pontjaikat a második félidőben is. A Bony­hád csapata lelkesen játszott, ám ellenfele a szó szoros értel­mében is föléje nőtt, bajnokje­lölthöz méltóan könnyedén nyert. Jók: Timer, Halmágyi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom