Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13 / 11. szám
Hatalmi keringő a média körül Éveken át tartó huzavona után, elfogadta a parlament a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényt. Jelen írásunkban felelevenítjük a törvény születésének néhány fontos mozzanatát és arra próbálunk rávilágítani, hogy nem csupán a médiában dolgozók életét befolyásolja a most megszületett jogszabály. Közvetlenül a rendszerváltás előtt a hatalom bizonyos feltételeket kénytelen volt biztosítani az ellenzéknek. Az 1990-es választások kampánya során a közszolgálati médiában bemutatkozhattak a választásokon induló politikai erők. Rendszerváltás és környéke Az MDF győzelme után a kormányalakító párt és az SZDSZ között létrejött paktum nyomán fogadta el a parlament, hogy kétharmados többséggel kell meghozni a médiáról szóló törvényt. Akkor még úgy látszott, nem kell rá sokat várni, és a törvényhozás - úgymond arra a rövid időre - korlátozta a kormányt a frekvenciaosztásban, kinevezték a Magyar Televízió elnökének Hankiss Elemért, a Magyar Rádió élére pedig Gombár Csabát. Tétova és görcsös kísérletek A hatpárti konszenzussal „szentesített” két vezető nem a kormány szolgálatába szegődött, hanem az intézmények függetlenségén őrködött. A kormányfő kezdeményezte felmentésüket, ám a köztársasági elnök ezt megtagadta. Az Alkotmánybíróság ezzel. kapcsolatos döntését mindkét fél a saját álláspontja megerősödéseként értékelte. Megoldáshoz azonban nem vezetett a procedúra, mindenesetre annyi történt, hogy az Alkotmánybíróság határidőt szabott az Országgyűlésnek (1992. november 30.) a törvény megalkotására, másrészt alkotmányellenesnek minősítette az 1974-es kormányhatározatot, amely gyakorlatilag a közszolgálati médiumok kézivezérlésére hatalmazta fel a kormányfőt. A parlament sikertelenül próbálkozott, az 1992. december 31-én megtartott szavazáson az a furcsa helyzet állt elő, hogy a képviselőktől egyetlen igen szavazatot sem kapott a törvény. Az akkori ellenzék szerint a kormánypártiak az alkotmányügyi bizottságban húzták ki a törvény alól a médiumok függetlenségének garanciáit. Erre reagálva az ellenzék a részszavazásokon húzta keresztül politikai ellenfele számításait. A kudarc egyformán frusztrálta az ellenzéki és a kormánypárti politikusokat, és hosszú időre visszavetette a folyamatot. A parlament több, mint négy évig mulasztásos alkotmánysértést követett- el a törvény „meg nem hozatalával”. Közben, 1992. őszén a kormány titkos határozattal létrehozta a Hungária Televízió Alapítványt, majd a következő év nyarán több, mint száz frekvenciát osztott ki - hivatalosan - nem kereskedelmi műsorok sugárzására. Megkezdték működésüket a különféle kábelrendszerek, amelyeknek hamarosan több százezer nézőjük lett. A legjelentősebb közülük a HBO mo- zicsatoma. Hatalom- és koncepció- váltás Az 1994-es választások után - ha lehet - még rosszabb feltételekkel indult el a törvényalkotás, mint az négy évvel korábban történhetett volna. A kormányzó szociálliberális koalíció ugyan programjában fontos feladatának tekintette a „szabad rádiózás és televíziózás törvényes feltételeinek megteremtését”, de továbbra is nagy volt a különbség a kormány és az ellenzék között a megoldás módját illetően. Az MDF, a KDNP és az FKGP továbbra is a a korábbi ciklusban már megbukott javaslatot tekintette kiindulópontnak. A Fidesz és az SZDSZ már régóta a közszolgálati csatornák privatizációját szorgalmazta, és ehhez a véleményhez csapódott ’94-re az MSZP is. A sajtószabadság megteremtésén túl ettől kezdve már az volt a tét, hogy a médiapiacot hogyan osztja újra a megszülető törvény. Végre megszületett Az 1994 októberében elkészült tervezet még csak a TV2 privatizációját helyezte kilátásba. A végül elfogadott törvény ezzel szemben két országos rádiócsatorna konzorciumba és két tévécsatorna koncesszióba adásáról rendelkezik. A Magyar Rádiónak három, a Magyar Televíziónak kettő (ezek közül egy műholdas), a Duna Televíziónak egy csatornát ad a jogszabály. Vannak, akik szerint a törvény nyomán összeomlik a médiarendszer, mert úgy vélik, kérdéses, hogy az öt országos tévécsatornát eltartja-e a magyar reklámpiac. Sokak szerint a törvény által meghatározott felügyelet túlméretezett. Míg a ’94-es tervezet egy közös, az elfogadott jogszabály három önálló köz- alapítvánnyal számol. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió esetében 29-29, a Duna Televíziónál 31 fős kuratóriumot hoznak létre. A médiumok elnökeit a ’92-es javaslat értelmében a kormányfő nevezte volna ki, államfői ellenjegyzéssel. A két évvel későbbi variáció a parlament kezébe adta volna a döntést (2/3-os többséggel), míg az elfogadott változat szerint az elnököket a kuratóriumok választják szintén kétharmados többséggel. A frekvenciaelosztást a pártdelegáltakból álló Országos Rádió és Televízió Testület felügyeli. Sajtószabad aggályok A törvény tehát igyekszik mind inkább kiszélesíteni a döntéshozók körét, ezzel biztosítva a sajtó szabadságát. Vannak, ugyanakkor, akiket aggaszt a három köztévé magas költség- igénye, másrészt az, hogy a monopóliumok kialakulását kevésbé korlátozza a törvény, mint a négy évvel ezelőtti variáns. Az akkori szerint az országos napilapokban 50 százaléknál nagyobb részesedéssel rendelkezők az országos médiumokban nem szerezhettek volna tíz százaléknál nagyobb tulajdoni hányadot. Az elfogadott változat szerint csak annyi korlát maradt, hogy egy tulajdonos a szavazatok legfeljebb 49 százalékával rendelkezhet és a magyar szavazati aránynak legalább 26 százaléknak kell lennie. A törvény alapján az idei év első felében átalakulnak a médiumok, a második félévben pedig átrendeződik a médiapiac, no és persze kiderül, hogy a fent említett aggodalmak mennyire megalapozottak. Hangyái János Nincsenek szabad milliók Decsen Útban a szeretet otthona felé A betegszoba mennyezete is beázik fotó: bakó jenő Hiába keresne bárki olyan táblát, hogy Decsi Református Egyházközség Lorántffy Zsuzsanna Szeretet Otthona, mert ilyen nincs. 1993. szeptember első napjaiban az épületről leszedték a táblát, de újat nem raktak ki azóta sem. Az 1991-ben megalkotott törvény megjelenése adott lehetőséget az egyháznak arra, hogy az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat visszaigényelhesse. Mint azt Csécsy István református lelkipásztortól beszélgetésünk során megtudtuk, a decsi Református Egyházközségnek is volt valamikor egyházi iskolája, amiből diákotthon lett, majd a megyei ön- kormányzat szociális otthont létesített. A törvény adta lehetőség során a legpraktikusabb megoldásnak az otthon működés közbeni visszaigénylése látszott. Nehéz feladatot vettek a vállukra az otthonnal, mert a fenntartást áttekintve jól látszott, hogy fejlesztésre nem jut, karbantartásra talán még valamennyi pénz marad. Az bizonyos volt, hogy a működtetést a szociális otthoni ellátásból, és a saját bevételből kell fedezni. Végül is az egyház 1993. július 1-jével átvette a szociális otthont. A működési engedélyük akkor nyolcvan főre szólt. A. megyei ön- kormányzat rendkívül pozitívan állt az igényhez. Az épületet pedig úgy vették át, hogy annak állapota jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Egy ugyancsak elhanyagolt épületet kaptak, aminek az egyházat megelőző tulajdonosa csupán annyit javított, amennyi éppen szükséges volt. Ezzel az épület állaga fokozatosan romlott. Beázik a lapos tető Most van egy azóta is beázó lapos tető, aminek a javítgatását meg lehetne ugyan oldani 6-800 ezer forintból, de sokkal ésszerűbb és hosszabb távon biztonságosabb megoldás a sátortető lenne. Időközben vezették a gázt faluba. Az egyház is vállalta a 800 ezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást, annak ellenére, hogy az egyházközség 500 ezerből gazdálkodott. Az önkormányzat készséggel segített, befizette a közműfejlesztést az egyház helyett, amit még abban az évben ők vissza is fizettek a község kasszájába. Konyharekonstrukció Nem volt elég, hogy a tető beázott - a mai napig is azért imádkoznak az otthonban, hogy ne essen az eső, vagy a hó minél hamarabb olvadjon -, s ez tönkreteszi a szobákban a vakolatot is, 1994-ben a konyhánál egy kéménytartó fal megsüllyedt. A konyharekonstrukció során így lett itt gáz. Jelenleg az épületben kokszkazánnal fűtenek - a gázhálózat kiépítése csaknem megfizethetetlen számukra -, s így biztosítják a melegvizet is. A konyha felújítása 5 millió forintba került, ebből 2 milliót a népjóléti minisztérium adott pályázatra, mivel a község szociális étkeztetésében vállaltak szerepet. A házi gondozás továbbfejlesztésére, valamint a kazán átállításra kész a terv és a költségvetés, ami 6 millió forintról szól. Jól jön a segítség A segítség külföldről sem maradt el. Egy holland gyülekezettel vették föl a kapcsolatot a decsiek, de szabad millióik nekik sincsenek. Most a gázkazánra elegendő pénzt gyűjtenek, így segítenek az egyháznak. Az otthon létszámát fokozatosan növelték 88-ra, s most ismét nyolc fős bővítést terveznek. 1996. június 30. annak az építkezésnek a határideje, amelyre pályázatot is nyert az egyház. Az elvi építési engedéllyel bíró vállalkozásban garzonlakásokat építenének a templom mögött rendelkezésre álló ingatlanon. A meglévő szerződés szerint területi ellátási kötelezettséget vállaltak, amikor az otthont átvették. Betegszobai, betegsori ellátást végeznek, illetve olyanokra is odafigyelnek, akik magukat még képesek ellátni. A rászorultság mértékét tekintve vállalják az idősek ellátását. A gondoskodás egyik nemes példája az a fejlesztés is, ami 1995 decemberében kezdődött. Nővérhívó berendezést szereltetnek föl, s ennek során minden szobából lehet majd a nővérnek csöngetni. Eddig a három emeletes épületben emeletenként tudták a lakók a nővért értesíteni. S ha már egyszer kábelt vezetnek, mellette elfér a kábeltelevízió vezetéke is. Eddig a fejlesztés, ami itt abbamaradt. A tervekben szerepel, hogy a férfi, illetve a női betegszobába is legyen színes televízió, mert egy kamera segítségével vasárnaponként a betegek is részeseivé válhatnak az isten- tiszteletnek. Ennek megvalósításához azonban az egyház önzetlen segítséget remél. Akinek módjában áll, az a szekszárdi Kereskedelmi Bank 104 04 601 - 46014603- as számlaszámra utalhatja azt az összeget, amivel segíteni próbál az idős, beteg embereken. (p. téri) Maskara „Ne csinálj magadból maskarát!” Hallom ma is dédanyám intését, amikor valami olyat tettünk gyerekként, olyan szerepet vállaltunk ami eltért az életkori sajátosságainktól, a megszokottól, és másnak mutatott bennünket, mint amilyenek valójában voltunk. Ezt természetesen felnőttekre is vonatkoztatta. Nem is tudom, miért éppen ő jutott eszembe? Talán mert olyannak ismertem meg, aki soha nem akart más lenni, mint ami?! Most az esztendő azon időszakába léptünk, amikor a kialakult hagyományoknak megfelelően eljátszhatjuk, hogy megváltoztathatjuk arcunkat. Másikat öltünk csak pár órára ugyan, de akkor is megéri. Ősidők óta így van ez. Ha nem vagyunk elégedettek azzal, amit a teremtő ránkszabott, próbálunk olyanná lenni, amit a mi értékrendünk szerinti mércével elfogadnánk. A farsangi mulatságokat találta ki legkésőbbi korunkban az emberiség arra, hogy álarcot öltsön. Álarc, maskara, maszk és biztosan van még más megnevezés is, de maradjunk a maszknál. Ha értelmezni próbáljuk, annyit tesz, hogy elrejt, mássá alakít, formál. Ezt az arc elfedésével, festésével éri el az ember, de a test más felületére is érvényes. Itt a tetoválásra is gondolhatunk, aminek napjainkban ugyancsak sajátos megnyilvánulásai vannak. Ha kicsit komolyabban elgondolkodunk e tárgyban, akkor rájövünk, hogy a maszkokkal leginkább a színházi világban találkozunk. Talán nem érti félre senki, ha egy másik csoportot is említek nyomban a színház mellett, ez pedig a rituálékhoz kötődő vagyis a vallásos szertartásokhoz, az istennel való kapcsolat felvételekor, egyéb más területen a törvénykezéskor, vagy alkalmi ünnepekkor viselnek ilyen elfedő maszkot. Ezek a maszkok a vallási és világi rendeket képviselik és képviselték, és isteni, mitikus lényeket, ősöket jelenítettek meg valamikor. Az európai így a magyar folklórban, népművészetben is könnyen nyomon követhető a maszkok alkalmi megjelenése. A busók, vagy maradjuk megyénkben, a kakasdi bukovinai székelyek csobánoló.álarcai mögött is az ilyen ősi szokások átöröklésének lehetünk tanúi. Az álarcok ugyan felszabadítanak a hagyományos kötöttségek alól, de régi, mágikus gondolkodás szerint mégsem veszélytelenek a viselőjükre, mert könnyen birtokba veheti annak lényét. Ha a törzsi társadalmakra gondolunk, amikor a törzsfők álarcot öltöttek, ha a törzs egészét érintő döntést hoztak, akkor ezt azért tették, mert meggyőződésük, hitük szerint annak az álarcát öltötték ilyenkor magukra, akitől az erőt nyerték, a hatalmat kapták. Ezzel az őssel azonosultak. A gyakorlatban ezt általában á mimika, az arcjáték, az arcizmok és az egész testnek az átélt esemény kiváltotta mozgásával teszik és a mimika szélsőségeivel: az orr, a fül, a szem, a száj, a nyelv, vagy a szőrzet eltúlzásával netán éppen a természettől idegen kapcsolódással, mondjuk agancs, vagy agyar, homlokszem megjelenítésével vesznek részt a szertartáson, mulatságon. Van egy másik területe is a maszk használatának, ha már a történetiség valamilyen fokán gondolunk rá, ez pedig a halotti maszk. Ezek szimbolikája külön fejezett érdemel, így most csak az említés szintjén maradjon. A magyar népszokásokban' említett busók, vagy Luca kendős maszkjai, ördögszerű megjelenésükkel, rémítgetésükkel váltak ismertté. Maskarának öltöztek - és ennek napjainkban is vannak alkalmai - a disznótorok vidámabb vendégei. Korommal eltorzított vagy más festékkel másított alakjukkal, arcukkal zörgetnek a ház kapuján. Vidámságuk átragad a gazdára és családjára, aki a frissen készült ételből, italból, jókedvvel tölt a tarisznyájukba, kulacsukba útrava- lónak. A farsangi bálok jelmezes felvonulásai hasonló jókedvről tanúskodnak, és bizony erre napjainkban is szükség van, mert lássuk be, ez a derű abba a kategóriába tartozik, amit a cirkusz hivatott betölteni. Ugye nem erőltetett itt idézni a sokak által jól ismert mondást: „Kenyeret, cirkuszt!” Nos, ez utóbbit mintha köny- nyebben elérnénk. Ehhez szükségesnek látszik a hétköznapi maskarázásunk, álarcoskodásunk, alakoskodásunk. Hangsúlyozom, szükséges ! Nehezen tudná ezt bárki is cáfolni, mert úton-útfélen ezzel az alakoskodással találkozni. Nézzük meg a családunkat! Mit játszunk el a látszat miatt? Nézzük a munkahelyet, és most tessék végigondolni egy napot, hogy az érdekeink miatt hányféle arcot öltünk, váltunk naponta?! Érzelmeinkben miként változtatjuk belső arcunkat? Nem folytatom. Hitek, remények fosztanak néha szerte, mert kiderül, hogy álarc, különös játék volt csak a legbensőbbnek hitt kapcsolatban. No, de tegyük félre ezt a szomorú, szenvedő arcot, és vegyük elő akármennyi időre is a vígság, a derű, az öröm, a békesség maskaráját. Decsi Kiss János