Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-08 / 6. szám
HARMATCSEPPEK A LÉLEK GYÓGYÍTÁSÁRA (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JANUÁR 8. HÉTFŐ ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM /I e/of/'zetes/ díj: 52.5,- Ft. Regionális MDF-ülés Dombóváron Készülnek a tisztújításra Sváb betlehemes Kisdorogon. A szekszárdi idős Hepp Ádám gyűjtötte, s tanította be a gyerekeknek a kakasdi sváb betlehemest, amelyet vasárnap délelőtt mutattak be első alkalommal Kisdorogon, a katolikus templomban. A felújított betlehemest német nyelven a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola nemzetiségi, hetedik osztályos diákjai karácsonykor több helyszínen is bemutatták, így a szekszárdi belvárosi templomban, Nagymányokon, illetve az iskolai karácsonyi ünnepségen. fotó: gottvald károly Újdonságok az adózásban Kényszerszülte szokás ilyentájt az adóhatóság részéről az adótörvények módosításának okán tájékoztatást adni e lap hasábjain is. Ami az 1996. évre vonatkozó szabályokat illeti, mindenki kellőképpen tájékozódhatott az SZJA változásának irányairól, szigorításairól, kevesen figyeltek azonban az adózás rendjéről szóló törvény változásaira, tehát az eljárási szabályokra. Somogy, Tolna és Baranya megye MDF-es választmányai tartottak zárt ülést múlt pénteken a dombóvári művelődési házban. A regionális választmányi ülés célja a március 2-3-án megrendezésre kerülő országos pártgyűlés előkészítése, aminek egyik témája a tisztújítás lesz, vagyis várhatóan pártelnököt és elnökséget választanak ezen. A márciusi választások befutói készítik fel majd a következő parlamenti választásra a pártot. Az országos gyűlésen egyben a párt politikai irányvonalát is meghatározzák, illetve a gyűlésnek a más politikai pártokkal való szövetségi politika is témája lesz. Ennek az országos gyűlésnek az előkészítése folyt Dombóváron, ahol meghívott vendégként jelen volt dr. Véber János, aki az MDF tizenhat tagú országos elnökségében a három megyéből álló régiót egyedül képviseli; s részt vett a regionális választmányi ülésen dr. Dávid Ibolya, Tamási körzetének országgyűlési képviselője, az MDF parlamenti frakciójának helyettes vezetője. A dombóvári gyűlés határozatait egyelőre titkosként kezelik, ám az bizonyos, hogy február végén a gyűlés mostani résztvevői választják meg a párt egyik országos elnökségi tagját. Az ülésen egyébként elhangzott az a vélemény is, hogy a márciusban megválasztásra kerülő országos elnök és az elnökség rendelkezzen a más pártokkal való esetleges szoros együttműködésről, míg az országos választmány taktikai lépések helyett csak politikai irányvonalakat határozzon meg. Ennek a javaslatnak nem titkolt célja, hogy minél jobban kizárja a MDF-en belüli meg- osztódás lehetőségét. ni Márpedig itt is bőséges az újdonságok köre, s nem egyszerűen szigorodó eljárásként lehet ezeket jellemezni. A szabályozás szintjén megoldandó legfontosabb feladat mindenekelőtt a „személyi szám leváltása” az Kaktusz nem került a serpenyőbe - ez ugyanis Gárdái György, az ismert paksi vendéglátós „művészneve”, elsősorban a hazai blues és rockélet köreiben. Idén júniusban immár negyedik alkalommal rendezi majd meg Pakson a blues, rock és gasztronómiai fesztivált, és adóigazgatóságban. Ez csak fokozatosan, tehát átmeneti szabályok alkalmazásával történhet, s mivel a személyi szám nemcsak az adózásban volt használatos, a vonatkozó jogszabályrendezés is szélesebb hatályú, tehát külön mint elmondta, az eddigieknél hangsúlyosabbá kívánja tenni az ételek, italok szerepét. Ebből kaphattak ízelítőt azok, akik részt vettek az elmúlt hét péntekén Pakson a Prelátus Kúriában a fesztivál vacsoraesten. Tévhit, hogy a magyar konyhát a zsíros, paprikás ételek törvény megalkotásáról is szó van. Visszatérve az adóigazgatáshoz: az új adóazonosító jel bevezetése energiát és türelmet igényel, de a megfelelő időben a részletszabályokról (bejelentkezés) mindenki bőséges tájékoztatást kap. Most annyit érdemes megjegyezni, hogy az 1996. év elején beküldendő SZJA bevallásokon mindazok, akiknek adószáma nincs, változatlanul személyi számukat tüntessék fel. (Folytatás a 3. oldalon.) uralják - mondta az est mesterszakácsa, Újbányi Rezső, aki itthon és külföldön is bizonyította már hozzáértését. De jelenleg Németországban, Würztburgban saját vendéglőjében öregbíti a magyar gasztronómia hírnevét. Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Jótékonysági koncert Szekszárdim. Keresztény jótékonysági koncertet rendez a szekszárdi Holnap Iskolája január 13-án, szombaton, 16 óra 30 perckor a református templomban. A belépés ingyenes, az adományokat a Holnap Iskolája Alapítvány és a Légzőszervi és Immunhiányos Beteg Gyermekekért Alapítvány javára fordítják. A műsorban fellépnek többek között: a Holnap Iskolája tanulói, a Gárdonyi Zoltán Református Együttes, a New Life együttes és Jon Palmer jamaicai lelkész. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Dunántúli városokat és tájakat mutat be Boross Zoltán a bonyhádi Honismereti Körben. A január 11-én, csütörtökön 17 órakor kezdődő, diavetítéssel egybekötött előadás a városi művelődési központban lesz. Bonyhádi bálok. A hagyományos sváb bált január 20-án tartják Bonyhádon a Royal és a Domino együttes közreműködésével. A székely bál február 3-án lesz, amelyen a Sanzon és a Hangulat zenekar játszik. Édes évek címmel nosztalgia disco lesz Bonyhádon, a művelődési központban január 13- án, szombaton. A ceremóniamester, Mr. Plé este 9 órától várja a 60-as-80-as évek zenéjéért rajongókat. Hetedik évfolyamánál tart Pakson, a művelődési központ könyvtárában a Bibliaismereti Szabadegyetem. A következő előadás január 8-án, hétfőn, délután öt órakor lesz, ezen Jézusról hallhatnak az érdeklődők. A dombóvári művelődési házban január 16-án ismét kinezio- lógiai tanfolyam indul, amit a tanulási - írás, olvasás, számolás - nehézségekkel küzdő gyermekek részére szerveznek. Az érdeklődő szülők január 11- én délután öt, és hat órai kezdettel kaphatnak a tanfolyamról bővebb felvilágosítást a művelődési házban. Sítábor, gimiseknek Szlovákiái sitaborba készülődnék a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai. A február elején induló csoport egyik vezetőjét, Potápi Árpádot kérdeztük a táborozásról. — Hova mennek pontosan? ■— A tábor helye Lopusna Dolinán lesz, Poprád és a Csorba-tó között félúton, az Alacsony-Tátra északi oldalán. Egy kis völgyben, faházakban fogunk lakni. Vezetőtársammal, György Ferenccel többször is jártunk a Tátrában, és úgy gondoltuk, érdemes lesz ezt a vidéket megismertetni tanulóinkkal. — Tudnak-e egyáltalán síelni a gimnazisták? — A negyvennyolc tagú csoportból körülbelül húszán tudnak. Nekik a túra jó lehetőséget kínál technikájuk tökéletesítésére, a többiek lábán még sohasem volt síléc. — Nem kockázatos velük rögtön a Tátrában kezdeni? — Nem, mert a szálloda közelében van olyan pálya is, amelyet a teljesen kezdőknek tartanak fenn. Elsődleges célunk az, hogy megszerettessük a kezdőkkel is ezt a sportot és megtanítsuk nekik a síelés alapjait, mégpedig olyan szinten, hogy később, erre építve tovább tudjanak fejlődni. Ez a nyolcnapos téli kikapcsolódás remek alkalom arra is, hogy a gyerekek kipihenjék az első félév fáradalmait, jobban megismerjék egymást és tanáraikat. — Mennyibe kerül a táborozás a gyerekeknek? — A tábor szervezését szeptemberben kezdtük el. Akkor tízezer forint költséggel számoltunk, azóta viszont kiderült, hogy tizenkétezer forint alatt nem lehet megvalósítani az utazást. Számítunk arra, hogy a tábornak lesznek támogatói is, így a gyerekek szüleit nem terheljük további kiadással. Hangyái Előzetes a 4. blues rockfesztiválhoz Párolt őzcomb Kaktusszal Vereség a Békéscsabától. A női kézilabda NB I.-ben tegnap a Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd 27-26-os vereséget szenvedett hazai pályán a békéscsabaiaktól. Mandzsics arca hű tükörképe a mérkőzésnek. (Tudósításunk a 7. oldalon). fotó: gk A nagy történelem kicsiben Minap rendezték Dombóváron a városi könyvtárban annak a várostörténeti vetélkedőnek a döntőjét, amin a település általános- és középiskoláinak a legjobbak közé jutott csapatai indultak. Erről a verseny egyik fő szervezőjétől, Takács István- nétól a következőket tudtuk meg. A vetélkedőt a helyi Városszépítő Egyesület szervezte, aminek léteznek különböző szekció is. Az összetett munka hozta, hogy különböző munka- csoportok tevékenykedjenek az egyesületben. Tavaly vállalta magára a helytörténeti szekció, hogy megrendezze a többfordulós várostörténeti vetélkedő lebonyolítását, amit 10-18 éves fiataloknak írtak ki. Természetesen a közép- és általános iskolások külön kategóriában indulhattak ezen. A verseny megrendezésének elsődleges oka az volt, hogy a szekció tagjai abból indultak ki, hogy mindenkinek szükséges ismernie saját szülőföldjének történetét, hiszen az nem csak a lokálpatriotizmus megalapozását jelenti, hanem a hazaszeretetét is. Egyfajta misz- szióként indult a vállalkozás, aminek célja az is volt, hogy a. hagyományokat beépítsék a fiatalok tudatába. Takács Istvánná, mint történelem szakos tanár fontosnak tortotta ehhez hozzátenni, hogy a helytörténet a történelem tanításnak a legkülönlegesebb területe, hiszen a helyi, egyedi történelem ismerete adja a diákoknak a nagybetűs történelmet. A versenyben egyébként tizenhárom csapat indult, amelyek a hét általános, illetve középiskolát képviselték. A verseny első fordulójában pályadolgozatot készítettek a résztvevők arról, hogy milyennek szeretnék látni Dombóvári A második fordulóban helytörténeti látogatásokra küldték a gyerekekét, s ez után került sor a tegnapi döntőre. A szervezők azonban elsősorban nem azt látták a versenyben, hogy ismereteket szerezzenek a gyerekek, hanem azt, hogy kedvező irányba fejlődjenek a vetélkedő által. A gyerekek felkészültsége egyébként igen jó volt, s a döntőbe jutott csapatok mindegyikét szponzorok segítségével díjazták is.- nagy -