Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-06 / 5. szám

':ifc '

Jégvágók a Csörge-tónál. Na nem ma történik a dolog. Sajnos. Ma nemigen lehetne jeget vágni, hiszen ha nincs víz, akkor jég sem lehet, nincs mit elvinni. Pedig, amint ezen a harminc éves képen látni lehet, elég sok jeget el lehetett vinni abban az időben. Megvolt a helye is, ahol tárolták az irgalmatlan mennyiségű táblát és a legnagyobb nyárban szépen elővették és hűtötték vele a sört, a Bambit vagy az Almuskát, esetleg a Meggyvért. fotó: bakó jenó

Létbiztonságot a rendőröknek!

Ha a tábornok és a jó tündér találkozna

A január még a tervezés időszaka, még nem tudjuk milyen lesz az előttünk álló esztendő. Az elmúlt év egyik eseménye kapcsán - hogy a köztársasági elnök dandártábornokká léptette elő - kérdeztük dr. Berta Attilát, Tolna megye rendőr-főkapitányát, arról is, hogy milyennek szeretné látni a jövőt.

— Milyen érzés tábornoknak lenni?

— Egy előléptetetés nem az az esemény, ami ez ember érzéseit befolyásolja. Ugyanúgy élek, mint eddig, ugyanúgy járok be dolgozni, mint eddig, nem tartottam nagy ünneplést. Akként élem át az előléptetést, hogy, Tolna megye rendőri munkáját, benne az enyémet úgy értékelték, hogy tábornokká kineveztek. Nagy elismerés, és megtiszteltetés, hiszen ebből a rendfokozatból kevés van az országban. A rendőrségnél tizennégy tábornok van, tizenhármán aktívak.

—- Miért jó ma Magyarországon rendőrnek lenni, és miért nem jó?

— Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert valamikor, szinte még gyerekfejjel elszegődtem ehhez a testülethez, s szinte az egész életemet itt éltem le. Végigjárva a ranglétrát egy-két beosztástól eltekintve jól éreztem magam, mert azt csináltam, amit szeretek. Ma már talán mondhatom azt, hogy egy kicsit értek is hozzá.

Azt inkább el tudom mondani, hogy ebben a beosztásban illetve a rendőri munkában milyen gondok vannak.

A szervezet nem lehet független attól a társadalmi közegtől, amelyben dolgozik, illetve amibe mi is beletartozunk. A közalkalmazottak béremelésért tüntetnek, a megyei főkapitányság is, több, mint húszmilliós adósságállományt görget maga előtt, ezt a helyzetet próbáljuk valahogyan kezelni.

Azért persze apró örömei is vannak az embernek. Ezek közé tartozik, hogy aki sikerélmény-orientált, ezt a fajta igényét, főként a bűnüldözés területén kiélheti. Tolna megye, a szomszédvárakhoz hasonlóan jó eredményeket ér el a felderítésben és a bűnmegelőzésben is. Nekünk az a sikerélmény, ha minél több tettest megfogunk, s megkapják méltó büntetésüket.

— Mi akart lenni gyerekkorában ?

— Teljesen egyértelmű, hogy miért lettem rendőr. Tizennégy éves koromban szakács akartam lenni, és csak az. Ekkor felvettek a villanyszerelő szakközépiskolába, érettségi

után épületgépész villamosmérnök szerettem akartam lenni, és felvettek fel a katonai főiskolára, ahonnan az utam már egyenes volt.

— Mi az, amit már itt, ezen a pályán nem sikerült elérni, pedig nagyon szerette volna?

— Beosztásban elértem azt amit akartam, rendfokozatban azt a plafont amit egyáltalán el lehet érni az életben. Fiatal tisztként a mélyvízbe dobtak, mint létszám feletti előadó tanulgattam a szakmát az akkori titkárságvezető mellett. Ennek már több, mint 20 éve. Biztos voltak helyzetek, amikor jobban is dönthettem volna a köz és a magam javára, de az is biztos, hogy mindig nagyon akartam eredményt elérni. Főkapitányként ezt az igényt minden jel szerint, sikerült átvinni az állományra is. Ma Tolna megyében minden rendőr nagyon akarja, szinte éhezi azt a sikert, amit ez a szakma nyújthat.

— Ha jönne a Jótündér, hogy hogy három kívánságát teljesítse, mit kéme?

— Az embernek vannak egyéni vágyai és szakmai elképzelései. Három kívánságot nem lehet elsorolni, mert mást akar az ember az egyéni életében és mást a munkájában. Ahhoz, hogy főkapitányként jól tudjak dolgozni, nyugodt, kiegyensúlyozott családi háttér kell, a munkához pedig ugyanilyen társadalmi légkör. Az utóbbi sem a szőkébb környezetünkben, sem pedig a társadalom egészében nem egészen alakult e szerint.

Nem nagyon értem, ha emberek még mai napig is rossz- indulattal, rosszakarattal nyilvánulnak meg a másik személyes elismerése, sikere iránt. Sokat gyötrődöm amiatt, ha megnemértéssel, butasággal találkozom még most is, a XXI. század küszöbén. Ezen a helyzeten alapvetően kellene változtatni, bár belátom, hogy ez nem könnyű és nem megy egyik napról a másikra. Lehet, hogy e téren valóban csak a Jótündér tudna segíteni.

Szeretném, - s ezt nemcsak óhajtom, hanem meg is teszünk érte mindent - sokkal jobb anyagi körülmények között látni a munkatársaimat, hogy ne kelljen mindennapi anyagi gondokkal küszködniük. Lét- biztonságot kell teremteni a rendőröknek!

Ha ez a szervezet egészségesen fejlődik, és ennek megvan az anyagi, technikai háttere, akkor a következő kívánságom adódik magától, továbbra is eredményesen szeretném vezetni Tolna megye rendőrségét.

Ihárosi Ibolya

Küszöbön

dán inkább az öröm hangjárt kellene indítani az alábbi gondolatokat, mint a reménytelenség, kilátásta- lanság, bizonytalan dadogásával. Arról van szó, hogy megint küszöbön állunk. Történetesen az 1996. év küszöbén. A tervezgetések, fogadalomtételek ideje ez. Márpedig ha valaki tervez, akkor annak meg kell lennie minden okának a derűre. Igen, igen, de napjainkban olyan kusza, kilátástalan, fenyegetett minden, hogy nagyon nehéz a holnap meghatározása.

Küszöbön állunk tehát. Nem szokványos ez a most beköszönt esztendő, hiszen már tavaly is számos hírt, tudósítást hallottunk arról a készülődésről, ami éppen a mil- lecentenáriumi évnek ad aktualitást. Tudjuk, hogy ez a honfoglalás évfordulója. 896. Tudnánk-e történelmi ismereteink birtokában most megfelelő hazát választani? Egyáltalán hogyan történik. egy honfoglalás?

Hányán és hányán készülődnek, hogy emlékezzenek az. ősmagyarokra? Korabeli ruhák, kosztümök divatját idézve lovastúrákat szerveznek azon az útvonalon, amelyen eleink megközelíthették a Kárpát-medence jelenlegi vidékét. Kézművesekről hallani, akik edények formáit és díszeit akarják legfrissebb alkotásaikkal bemutatni. Ipari és képzőművészek illusztrációkkal, zenészek muzsikával, tudósok szakdolgozatokkal jár- nak-kelnek az évforduló küszöbén.

Mondogatjuk, ez a hazánk immár 1100 esztendeje. Haza! Milyen fogalom lett a köznyelvben? Hányféle értelemben használható? Milyen mondásokkal válik mind pati- násabbá? Például „ott van hazája, hol a tarisznyát szögre akasztják"... „Hazája embernek, hol jól vagyon dolga”... „Hazának füstje és kedvesebb, mint idegen országnak tüze” . . . „Sokat élt, ki meghalt a hazáért”... Mindezeket azért adtam elő, hogy föltehessem a küszöbön álló kérdést: Ki milyen hont akar foglalni 1996-ban? Természetesen átvitt értelemben és némi szimbolikával is gondolkodjunk míg önmagunkban válaszolunk a kérdésekre. Megtaláljuk-e lelkűnknek a honát abban a környezetben, amelyet szűkebb haza, pátria néven emlegetünk? Megleljük-e benne a nyugalmat, az eredményesség terepasztalát? A nyugalomban van-e öröm is ebben a hazában? Együttjáró dolgok?

Annyi elkedvetlenedett emberi arccal találkozni úton-út- félen, hogy szinte derűt árasztott egy baranyai 45 éves fiatalemberrel készült riport ez új esztendő küszöbén a hajnali rádióban. Gazdálkodik testvérével 60 hold földön, 20 szarvasmarhája, meg számtalan apróbb jószága van. Hajnal 2-3-kor kel, ellátja a házkörüli munkát, és már indul is postát kézbesíteni a falujában. Semmiféle pártpolitika nem ingatja meg hitét, reményét. Körülveszi családja és mindig talál megfelelő piacot is ha éppen árulni akarja a terményeit. Figyel, nagyon figyel mindenre ami körülötte történik és nem dől be semmilyen trükknek, ami a józan paraszti ész határait túllépné üzletpolitikával. Fáradtságot nem érez, mindent meg tud szólítani, fűt, fát, állatot. Az emberi hangokkal bíbelődik néha hosszabban. Otthona van. ő maga teremtette! Hányán vannak ilyenek a hazában? Miért ne lehetne vala- mennyiüket felkutatni és megszólaltatni, hogy bizakodást, optimizmust sugárzó lényük példa lehetne!

M

i magunkban tudunk-e olyan rendet teremteni, hogy érezze abból környezetünk is „hon vagyunk"? Tu- dunk-e örülni egymásnak — tűrve - mondjuk divatosan: tolerálva - annak másságát? Ez elengedhetetlen ahhoz a hangulathoz, ami naponta küszöbre állít bennünket? Mennyire tudunk figyelni ebben az elmaterializálódott világban a lelkünk otthonának küszöbére? Tudunk-e megállni a szépség küszöbén? A beszédünk szépségének küszöbén megfogalmazhatjuk-e, hogy amíg erőben, egészségben állhatunk egy újabb esztendő küszöbén, és a megingatott béke talpon tud maradni, addig talán mégis jól vagyon dolgunk itt, hol élnünk és majdan meghalnunk kell?!

Decsi Kiss János

Mivel tölti az idejét egy fagyialtos télen?

A fagylalt nem mai találmány, ízesített havat már az ókorban fogyasztottak, persze akkor csak a leggazdagabbak ritka és méregdrága csemegéjének számított, nem jutott el olyan széles fogyasztóközönséghez, mint manapság. Talán sokan meg- borzonganak most egy nagy adag fagylalt gondolatára, pedig vannak olyan országok, például Oroszország, ahol a fagyit minden évszakban jóízűen fogyasztják az emberek, még mínusz 10 fokos hidegben is. Nálunk azonban úgy alakult, hogy a fagyi a nyár privilégiuma, amikor hűsítőként nyalogatjuk a jeges édességet.

Szekszárdon közismert és közkedvelt a „Horváth fagyis”, azaz a Horváth György és felesége, Ágika vezette fagyizó a Rákóczi utcában. A forró nyári napokon sokszor kígyóznak hosszú sorok a járdán az üzletük előtt, s nem csak a helybeliek, a Szekszárdon gyakran átutazók is jól ismerik már a portékájukat. A címben feltett kérdésünkre: vajon mit csinál a

fagylaltos télen, Ágika válaszol:

— Március 1-től október 30-ig tartunk nyitva, s ez alatt az időszak alatt sokkal többet dolgozunk 8 óránál. A kilenc hónap alatt szinte mindenből kimaradunk. A nyaralásból, a rokonlátogatásból, a vendégek hívásából, a tévénézésből, a kedvenc elfoglaltságok űzésé- ből. Zárás után próbáljuk

mindezt pótolni. Az első „programpont” egy többnapos nagytakarítás a házban. A szünet idején végre minden nap főzhetek-süthetek kedvemre, nyáron erre alig marad idő.

— Járnak-e nyaralni?

— Igen, persze télen. Idén a spanyolországi Oropesa-ban voltunk, csodálatos élmény volt ez az út.

— Külföldi útjaik során tanulmányozzák-e az ottani fagylaltot?

— Ha lehetőségünk van rá, megkóstoljuk a külföldi fagyit, különösen az olaszt, ottani ismerőseinktől egy-két fagyikészítési titkot is ellestünk.

— Mi mindenre jut még idejük?

— Végre hódolhatunk mindketten a hobbinknak. A

férjem vadászni jár, számára ez jelenti a kikapcsolódást, arról nem is szólva, milyen jót tesz a sokszor 10 kilométeres gyalogtúra a friss téli levegőn. Az én hobbim a kötés-horgolás. Délutánonként és esténként ha csak tehetem, ezzel foglalkozom. Imádom csinálni, a családi és baráti kört én látom el kötött, horgolt holmikkal. Ebben az időszakban nyílik alkalmunk arra is, hogy a szüleimnek és nagyszüleimnek segítsünk, megpróbálva visszaadni valamit abból a sok segítségből, amit mi kaptunk tőlük. Karácsonykor, szilveszterkor családi körben ünnepelünk, s aztán hármasban, féijemmel és lányommal várjuk a tavaszt, amikor újra indul a szezon.

— Mikor kezdődik a felkészülés a hosszú fagyi-szezonra?

— Már februárban bőven akad dolgunk, nem kis munka felkészülni a kilenc hónapos szezonra. Át kell vizsgálni a gépeket, beszerezni a szükséges anyagokat, az üzletben nagytakarítást csinálni, festeni, hogy március elsején már rendelkezésére állhassunk a vevőinknek.

— Várja-e már a szezont?

— Nagyon jólesik most ez a kis pihenés, de alig várom már, hogy nyissunk. Nagyon szeretem a munkámat, mindig is szerettem, a szüleimnek Alsónyéken volt üzletük, s már 10 éves koromtól sokszor egyedül szolgáltam ki a vevőket. Más munkát elképzelni sem tudnék.

— Ezek szerint családi hagyományról van szó. Folytatódik vajon ?

— Úgy tűnik nem, Györgyi lányunk a Rákóczi utcai óvodában óvodapedagógus, nagyon komolyan veszi és szereti a munkáját és a gyerekeket. Szabad idejében persze ő is szívesen segít nekünk, a vevőink gyakran találkozhatnak vele a pult másik oldálán.

— Az utolsó kérdés: esznek- e télen fagylaltot?

— Természetesen. A szezon végén tartalékolunk a kedvenc fagylaltjainkból ezekre a hónapokra is, saját részünkre, és legkedvesebb kuncsaftjaink részére, akik még télen sem tudnak meglenni a fagylaltunk nélkül.

Venter Marianna