Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-06 / 5. szám

':ifc ' Jégvágók a Csörge-tónál. Na nem ma történik a dolog. Sajnos. Ma nemigen lehetne jeget vágni, hiszen ha nincs víz, akkor jég sem lehet, nincs mit elvinni. Pedig, amint ezen a harminc éves képen látni lehet, elég sok jeget el lehetett vinni ab­ban az időben. Megvolt a helye is, ahol tárolták az irgalmatlan mennyiségű táblát és a legnagyobb nyárban szépen elővették és hűtötték vele a sört, a Bambit vagy az Almuskát, esetleg a Meggyvért. fotó: bakó jenó Létbiztonságot a rendőröknek! Ha a tábornok és a jó tündér találkozna A január még a tervezés időszaka, még nem tudjuk milyen lesz az előttünk álló esztendő. Az elmúlt év egyik eseménye kapcsán - hogy a köztársasági elnök dandártábornokká léptette elő - kérdeztük dr. Berta Attilát, Tolna megye rendőr-főkapitányát, arról is, hogy milyennek szeretné látni a jövőt. — Milyen érzés tábornok­nak lenni? — Egy előléptetetés nem az az esemény, ami ez ember érzé­seit befolyásolja. Ugyanúgy élek, mint eddig, ugyanúgy já­rok be dolgozni, mint eddig, nem tartottam nagy ünneplést. Akként élem át az előléptetést, hogy, Tolna megye rendőri munkáját, benne az enyémet úgy értékelték, hogy tábor­nokká kineveztek. Nagy elis­merés, és megtiszteltetés, hi­szen ebből a rendfokozatból kevés van az országban. A rendőrségnél tizennégy tábor­nok van, tizenhármán aktívak. —- Miért jó ma Magyaror­szágon rendőrnek lenni, és mi­ért nem jó? — Erre a kérdésre nem tu­dok válaszolni, mert valamikor, szinte még gyerekfejjel elsze­gődtem ehhez a testülethez, s szinte az egész életemet itt él­tem le. Végigjárva a ranglétrát egy-két beosztástól eltekintve jól éreztem magam, mert azt csináltam, amit szeretek. Ma már talán mondhatom azt, hogy egy kicsit értek is hozzá. Azt inkább el tudom mon­dani, hogy ebben a beosztásban illetve a rendőri munkában mi­lyen gondok vannak. A szervezet nem lehet füg­getlen attól a társadalmi közeg­től, amelyben dolgozik, illetve amibe mi is beletartozunk. A közalkalmazottak béremelésért tüntetnek, a megyei főkapitány­ság is, több, mint húszmilliós adósságállományt görget maga előtt, ezt a helyzetet próbáljuk valahogyan kezelni. Azért persze apró örömei is vannak az embernek. Ezek közé tartozik, hogy aki siker­élmény-orientált, ezt a fajta igényét, főként a bűnüldözés te­rületén kiélheti. Tolna megye, a szomszédvárakhoz hasonlóan jó eredményeket ér el a felderí­tésben és a bűnmegelőzésben is. Nekünk az a sikerélmény, ha minél több tettest megfogunk, s megkapják méltó büntetésüket. — Mi akart lenni gyerekko­rában ? — Teljesen egyértelmű, hogy miért lettem rendőr. Ti­zennégy éves koromban sza­kács akartam lenni, és csak az. Ekkor felvettek a villanyszerelő szakközépiskolába, érettségi után épületgépész villamos­mérnök szerettem akartam lenni, és felvettek fel a katonai főiskolára, ahonnan az utam már egyenes volt. — Mi az, amit már itt, ezen a pályán nem sikerült elérni, pe­dig nagyon szerette volna? — Beosztásban elértem azt amit akartam, rendfokozatban azt a plafont amit egyáltalán el lehet érni az életben. Fiatal tisztként a mélyvízbe dobtak, mint létszám feletti előadó ta­nulgattam a szakmát az akkori titkárságvezető mellett. Ennek már több, mint 20 éve. Biztos voltak helyzetek, amikor job­ban is dönthettem volna a köz és a magam javára, de az is biz­tos, hogy mindig nagyon akar­tam eredményt elérni. Főkapi­tányként ezt az igényt minden jel szerint, sikerült átvinni az ál­lományra is. Ma Tolna megyé­ben minden rendőr nagyon akarja, szinte éhezi azt a sikert, amit ez a szakma nyújthat. — Ha jönne a Jótündér, hogy hogy három kívánságát teljesítse, mit kéme? — Az embernek vannak egyéni vágyai és szakmai el­képzelései. Három kívánságot nem lehet elsorolni, mert mást akar az ember az egyéni életé­ben és mást a munkájában. Ah­hoz, hogy főkapitányként jól tudjak dolgozni, nyugodt, kie­gyensúlyozott családi háttér kell, a munkához pedig ugyan­ilyen társadalmi légkör. Az utóbbi sem a szőkébb környe­zetünkben, sem pedig a társada­lom egészében nem egészen alakult e szerint. Nem nagyon értem, ha em­berek még mai napig is rossz- indulattal, rosszakarattal nyil­vánulnak meg a másik szemé­lyes elismerése, sikere iránt. Sokat gyötrődöm amiatt, ha megnemértéssel, butasággal ta­lálkozom még most is, a XXI. század küszöbén. Ezen a hely­zeten alapvetően kellene vál­toztatni, bár belátom, hogy ez nem könnyű és nem megy egyik napról a másikra. Lehet, hogy e téren valóban csak a Jó­tündér tudna segíteni. Szeretném, - s ezt nemcsak óhajtom, hanem meg is teszünk érte mindent - sokkal jobb anyagi körülmények között látni a munkatársaimat, hogy ne kelljen mindennapi anyagi gondokkal küszködniük. Lét- biztonságot kell teremteni a rendőröknek! Ha ez a szervezet egészsége­sen fejlődik, és ennek megvan az anyagi, technikai háttere, akkor a következő kívánságom adódik magától, továbbra is eredményesen szeretném ve­zetni Tolna megye rendőrségét. Ihárosi Ibolya Küszöbön dán inkább az öröm hangjárt kellene indítani az alábbi gondolatokat, mint a reménytelenség, kilátásta- lanság, bizonytalan dadogá­sával. Arról van szó, hogy megint küszöbön állunk. Tör­ténetesen az 1996. év küszö­bén. A tervezgetések, fogada­lomtételek ideje ez. Márpedig ha valaki tervez, akkor annak meg kell lennie minden oká­nak a derűre. Igen, igen, de napjainkban olyan kusza, ki­látástalan, fenyegetett min­den, hogy nagyon nehéz a holnap meghatározása. Küszöbön állunk tehát. Nem szokványos ez a most beköszönt esztendő, hiszen már tavaly is számos hírt, tu­dósítást hallottunk arról a ké­szülődésről, ami éppen a mil- lecentenáriumi évnek ad ak­tualitást. Tudjuk, hogy ez a honfoglalás évfordulója. 896. Tudnánk-e történelmi ismere­teink birtokában most megfe­lelő hazát választani? Egyál­talán hogyan történik. egy honfoglalás? Hányán és hányán készü­lődnek, hogy emlékezzenek az. ősmagyarokra? Korabeli ru­hák, kosztümök divatját idézve lovastúrákat szervez­nek azon az útvonalon, ame­lyen eleink megközelíthették a Kárpát-medence jelenlegi vi­dékét. Kézművesekről hallani, akik edények formáit és dí­szeit akarják legfrissebb alko­tásaikkal bemutatni. Ipari és képzőművészek illusztrációk­kal, zenészek muzsikával, tu­dósok szakdolgozatokkal jár- nak-kelnek az évforduló kü­szöbén. Mondogatjuk, ez a hazánk immár 1100 esztendeje. Haza! Milyen fogalom lett a köznyelvben? Hányféle érte­lemben használható? Milyen mondásokkal válik mind pati- násabbá? Például „ott van hazája, hol a tarisznyát szögre akasztják"... „Ha­zája embernek, hol jól vagyon dolga”... „Hazának füstje és kedvesebb, mint idegen or­szágnak tüze” . . . „Sokat élt, ki meghalt a hazáért”... Mindezeket azért adtam elő, hogy föltehessem a küszöbön álló kérdést: Ki milyen hont akar foglalni 1996-ban? Természetesen átvitt értelem­ben és némi szimbolikával is gondolkodjunk míg önma­gunkban válaszolunk a kérdé­sekre. Megtaláljuk-e lelkűnk­nek a honát abban a környe­zetben, amelyet szűkebb haza, pátria néven emlegetünk? Megleljük-e benne a nyugal­mat, az eredményesség terepasztalát? A nyugalom­ban van-e öröm is ebben a hazában? Együttjáró dolgok? Annyi elkedvetlenedett em­beri arccal találkozni úton-út- félen, hogy szinte derűt árasz­tott egy baranyai 45 éves fia­talemberrel készült riport ez új esztendő küszöbén a haj­nali rádióban. Gazdálkodik testvérével 60 hold földön, 20 szarvasmarhája, meg számta­lan apróbb jószága van. Haj­nal 2-3-kor kel, ellátja a ház­körüli munkát, és már indul is postát kézbesíteni a falujá­ban. Semmiféle pártpolitika nem ingatja meg hitét, remé­nyét. Körülveszi családja és mindig talál megfelelő piacot is ha éppen árulni akarja a terményeit. Figyel, nagyon fi­gyel mindenre ami körülötte történik és nem dől be semmi­lyen trükknek, ami a józan pa­raszti ész határait túllépné üz­letpolitikával. Fáradtságot nem érez, mindent meg tud szólítani, fűt, fát, állatot. Az emberi hangokkal bíbelődik néha hosszabban. Otthona van. ő maga teremtette! Há­nyán vannak ilyenek a hazá­ban? Miért ne lehetne vala- mennyiüket felkutatni és meg­szólaltatni, hogy bizakodást, optimizmust sugárzó lényük példa lehetne! M i magunkban tudunk-e olyan rendet teremteni, hogy érezze abból környeze­tünk is „hon vagyunk"? Tu- dunk-e örülni egymásnak — tűrve - mondjuk divatosan: tolerálva - annak másságát? Ez elengedhetetlen ahhoz a hangulathoz, ami naponta kü­szöbre állít bennünket? Mennyire tudunk figyelni eb­ben az elmaterializálódott vi­lágban a lelkünk otthonának küszöbére? Tudunk-e meg­állni a szépség küszöbén? A beszédünk szépségének kü­szöbén megfogalmazhatjuk-e, hogy amíg erőben, egészség­ben állhatunk egy újabb esz­tendő küszöbén, és a megin­gatott béke talpon tud ma­radni, addig talán mégis jól vagyon dolgunk itt, hol élnünk és majdan meghalnunk kell?! Decsi Kiss János Mivel tölti az idejét egy fagyialtos télen? A fagylalt nem mai találmány, ízesített havat már az ókorban fogyasztottak, persze akkor csak a leggazdagabbak ritka és méregdrága csemegéjének számított, nem jutott el olyan szé­les fogyasztóközönséghez, mint manapság. Talán sokan meg- borzonganak most egy nagy adag fagylalt gondolatára, pedig vannak olyan országok, például Oroszország, ahol a fagyit minden évszakban jóízűen fogyasztják az emberek, még mí­nusz 10 fokos hidegben is. Nálunk azonban úgy alakult, hogy a fagyi a nyár privilégiuma, amikor hűsítőként nyalogatjuk a jeges édességet. Szekszárdon közismert és köz­kedvelt a „Horváth fagyis”, azaz a Horváth György és fele­sége, Ágika vezette fagyizó a Rákóczi utcában. A forró nyári napokon sokszor kígyóznak hosszú sorok a járdán az üzle­tük előtt, s nem csak a helybe­liek, a Szekszárdon gyakran átutazók is jól ismerik már a portékájukat. A címben feltett kérdésünkre: vajon mit csinál a fagylaltos télen, Ágika vála­szol: — Március 1-től október 30-ig tartunk nyitva, s ez alatt az időszak alatt sokkal többet dolgozunk 8 óránál. A kilenc hónap alatt szinte mindenből kimaradunk. A nyaralásból, a rokonlátogatásból, a vendégek hívásából, a tévénézésből, a kedvenc elfoglaltságok űzésé- ből. Zárás után próbáljuk mindezt pótolni. Az első „programpont” egy többnapos nagytakarítás a házban. A szü­net idején végre minden nap főzhetek-süthetek kedvemre, nyáron erre alig marad idő. — Járnak-e nyaralni? — Igen, persze télen. Idén a spanyolországi Oropesa-ban voltunk, csodálatos élmény volt ez az út. — Külföldi útjaik során ta­nulmányozzák-e az ottani fagy­laltot? — Ha lehetőségünk van rá, megkóstoljuk a külföldi fagyit, különösen az olaszt, ottani is­merőseinktől egy-két fagyiké­szítési titkot is ellestünk. — Mi mindenre jut még ide­jük? — Végre hódolhatunk mindketten a hobbinknak. A férjem vadászni jár, számára ez jelenti a kikapcsolódást, arról nem is szólva, milyen jót tesz a sokszor 10 kilométeres gyalog­túra a friss téli levegőn. Az én hobbim a kötés-horgolás. Dél­utánonként és esténként ha csak tehetem, ezzel foglalko­zom. Imádom csinálni, a csa­ládi és baráti kört én látom el kötött, horgolt holmikkal. Eb­ben az időszakban nyílik al­kalmunk arra is, hogy a szüle­imnek és nagyszüleimnek se­gítsünk, megpróbálva vissza­adni valamit abból a sok segít­ségből, amit mi kaptunk tőlük. Karácsonykor, szilveszterkor családi körben ünnepelünk, s aztán hármasban, féijemmel és lányommal várjuk a tavaszt, amikor újra indul a szezon. — Mikor kezdődik a felké­szülés a hosszú fagyi-sze­zonra? — Már februárban bőven akad dolgunk, nem kis munka felkészülni a kilenc hónapos szezonra. Át kell vizsgálni a gépeket, beszerezni a szüksé­ges anyagokat, az üzletben nagytakarítást csinálni, festeni, hogy március elsején már ren­delkezésére állhassunk a vevő­inknek. — Várja-e már a szezont? — Nagyon jólesik most ez a kis pihenés, de alig várom már, hogy nyissunk. Nagyon szeretem a munkámat, mindig is szerettem, a szüleimnek Al­sónyéken volt üzletük, s már 10 éves koromtól sokszor egyedül szolgáltam ki a vevő­ket. Más munkát elképzelni sem tudnék. — Ezek szerint családi ha­gyományról van szó. Folytató­dik vajon ? — Úgy tűnik nem, Györgyi lányunk a Rákóczi utcai óvo­dában óvodapedagógus, na­gyon komolyan veszi és szereti a munkáját és a gyerekeket. Szabad idejében persze ő is szívesen segít nekünk, a vevő­ink gyakran találkozhatnak vele a pult másik oldálán. — Az utolsó kérdés: esznek- e télen fagylaltot? — Természetesen. A sze­zon végén tartalékolunk a ked­venc fagylaltjainkból ezekre a hónapokra is, saját részünkre, és legkedvesebb kuncsaftjaink részére, akik még télen sem tudnak meglenni a fagylaltunk nélkül. Venter Marianna

Next

/
Oldalképek
Tartalom